Adattár

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc at tempus enim, in laoreet nunc. Suspendisse sed diam mauris. Duis mollis sodales feugiat. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc at tempus enim, in laoreet nunc. Suspendisse sed diam mauris. Duis mollis sodales feugiat. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent per conubia nostra, per inceptos himenaeos. Curabitur euismod ut mauris in convallis. Praesent ornare, magna ac blandit hendrerit, ex nisl elementum libero, sed iaculis elit ante quis nunc. Praesent sodales semper dui id facilisis. Donec laoreet nisl vel tellus pellentesque, at pellentesque est interdum. Vestibulum id nisl ac neque accumsan dapibus vitae et nisl. Praesent vel enim aliquet, interdum nibh a, gravida nisl. Donec pellentesque quam ex, et feugiat elit blandit in. Donec odio libero, condimentum vel mauris sit amet, viverra dictum nisi. In non lacus sem. Duis convallis ante sagittis lorem finibus, vitae ullamcorper justo aliquet. In fringilla velit vitae libero aliquet, eget suscipit magna ornare.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lectus augue, finibus vel ex eu, accumsan posuere ligula. Maecenas ut est nec orci maximus cursus non id tortor. Pellentesque ex arcu, vulputate at volutpat gravida, accumsan at neque. Vestibulum lacinia faucibus dolor.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lectus augue, finibus vel ex eu, accumsan posuere ligula. Maecenas ut est nec orci maximus cursus non id tortor. Pellentesque ex arcu, vulputate at volutpat gravida, accumsan at neque. Vestibulum lacinia faucibus dolor.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lectus augue, finibus vel ex eu, accumsan posuere ligula. Maecenas ut est nec orci maximus cursus non id tortor. Pellentesque ex arcu, vulputate at volutpat gravida, accumsan at neque. Vestibulum lacinia faucibus dolor.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

A boldog jövendő záloga (vezércikk)

Ma kezdődik hazánkban és a Szovjetunióban népeink barátságának évi ünnepe, a magyar-szovjet barátság hónapja. S ma ünnepeljük függetlenségünk és szocialista fejlődésünk zálogának, a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének 11. évfordulóját.

A Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való együttműködés közben megtanultuk a gazdasági fejlesztés szocialista módszerét, s nincs az az erő, amely ettől eltéríthetne, nincs az az erő, amely a baráti, testvéri, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésünket megbonthatná. Ellenségeink összeesküvésekkel, ellenforradalmi lázadás szerevezésével megkísérelték, hogy megbontsák a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri együttműködését. Népeink barátsága azonban e rendkívül súlyos időszak alatt is kiállta a próbát. Szovjet emberek vérük hullatásával segítettek megmenteni a magyar dolgozókat a tőkés haramiáktól, parasztjainkat a herceg Eszterházyktól és a többi zsellérnyúzó földesuraktól, hazánkat pedig attól, hogy ismét az imperialista hatalmak játékszerévé váljék.

…hazánknak ezredéves fennállása óta soha nem volt még olyan őszinte, testvéri, szilárd támasza a nemzetközi politikában sem, mint amilyet a kommunizmust építő, világbékét védelmező Szovjetunióban talált.

Rövid hírek

• Ma délelőtt összeül az országgyűlés. Napirenden: az 1959-es költségvetés és a legfőbb ügyész jelentése …a jelenlegi ülésszakon számol be az állami fegyelem, a törvényesség megszilárdításában elért eredményekről, s az ügyészségek végzett munkájáról dr. Szénási Géza, a népköztársaság legfőbb ügyésze.

• James Jackson, az Egyesült Államok Kommunista pártjának titkára nyilatkozott a Népszabadságnak az amerikai közvéleményben tapasztalható változásokról, a néger nép harcairól, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának helyzetéről. ... az SZKP XXI. kongresszusa áldásos hatással lesz az egész marxista mozgalom fejlődésére….

• Ma este nyílik a szovjet film XI. ünnepe

• Csehszlovákia nyerte a postagalamb-olimpiát.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből:

AZ EGYESÜLT IZZÓBAN KÉSZÜLNEK A NŐNAPRA A nép, a párt és a kormány összefogásával minden feladatunkat meg tudjuk oldani – Munkásgyűlés a MÁVAG-ban Dr. Münnich Ferenc elvtárs beszéde „A belföldi reakció, és a külföldi rádióállomások fizetett hazudozó gárdája természetesen nem azt emelte ki a parlament legutóbbi ülésszakának eseményei közül, hogy ott a dolgozó nép minden rétegének képviselői egyértelműen helyeselték a Minisztertanács addig végzett munkáját, egyetértettek a további feladatként kitűzött tervekkel, hanem ismét azt kereste, hogyan lehetne zavart kelteni, milyen találgatásokat és rémhíreket lehetne a közvéleménybe bedobni, hogy ilyen módon is akadályozni próbálják munkánkat…” Dolgozóink ma jobban élnek, mint azelőtt „Mi az igazság? Az igaz, hogy az ellenforradalom okozta húsz-huszonkét milliárd forintos kárt néhány hónap vagy akár másfél esztendő alatt nem lehet jóvátenni, pótolni. S nem a saját erőnkből történt, hanem barátaink – a Szovjetunió, s a többi testvér ország – segítségnyújtása tette lehetővé, hogy ma Magyarországon a dolgozók jobban élnek, mint azelőtt…”

Ünnepi nőgyűlések A főváros több kerületében szerdán délután rendezték meg az asszonyok és leányok a nemzetközi nőnap alkalmából meghirdetett nagygyűlésüket…

A világ dolgozóinak ügye Ilyen címen egy dokumentum- és cikk gyűjtemény jelent meg a moszkvai Politikai Könyvkiadónál 75 ezer példányban… Csodálatos hőstettek, messzelátó, messzire mutató világos és bátor állásfoglalások, és igen gyakran a legnagyobb áldozatok vállalása – ez volt a világ dolgozóinak szerepe a forradalom és az ellenforradalom, a szocializmus és a kapitalizmus, a tartós béke hívei és az uszítók között világméretekben folyó harcban…

Újabb amerikai mesterséges hold Üzembe helyezték a Tiszapalkonyai Hőerőmű második 50 megawattos gépegységét

A magyar nőmozgalomban alkalmazzák az NDK-ban szerzett tapasztalatokat

Óvodások farsangja A Külkereskedelmi Minisztérium óvodásai jelmezes bálon búcsúztak el a farsangtól…

A magyar férficsapat nyerte az asztaltenisz Európa-bajnokságot

Bezárta kapuit a Műjégpálya

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1959.02.13., péntek

MA TIZENNÉGY ÉVE szabadult fel fővárosunk, Budapest. Az ünnep mindenkor az emlékezés ideje is. (…) Több mint jelkép, hogy az 1956-os ellenforradalom első gyalázatai közé tartozott azon hős parlamenterek emlékműveinek ledöntése. (...) Akik 1956-ban ránk szabadították az ellenforradalmat, éppoly kevéssé becsülték a főváros és lakosságának épségét mint a parlamenterek gyilkosai. (...)

Közgyűlésre készül a Képzőművészek Országos Szövetsége - Az ideiglenes vezetőség a szövetség céljairól

(…) A közgyűlés fő elvi feladat természetesen az elmúlt 14 év eredményeinek és hibáinak felmérése lesz. E nélkül a mérlegkészítés nélkül nem tudunk tovább haladni. Meg kell szerveznünk a művészek politikai és esztétikai nevelését is. Előadásokat és vitákat fogunk rendezni. (...)

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

1958.12.01., hétfő (nincs megjelenés)
1958.11.30., vasárnap

Kádár, Apró és Fock elvtársak látogatása az országos műszerkiállításon • Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Apró Antal, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és több más közéleti személyiség szombaton délben megtekintette a harmadik országos műszerkiállítást.

Aláírták a magyar-vietnámi kereskedelmi szerződést

Jövőre kilencszázmillió forintot költenek a vegyipar fejlesztésére.

Befejezte tanácskozását a nemzetközi méréstechnikai konferencia

Perspektíva és egyéni boldogulás – Néhány megjegyzés a műszaki értelmiség helyzetéről • „Ma érezzük, hogy többet törődnek velünk, szebbé, kényelmesebbé teszik az életünket; ez nagyon megnyugtató és egyben ösztönző is: érdemesebb ma dolgozni, mint eddig bármikor.”

A népek önrendelkezési jogát mindenütt tiszteletben kell tartani – Magyar felszólalás az ENSZ társadalmi, humanitárius és kulturális bizottságában • … a magyar delegáció képviseletében felszólat Gyulai Ida. Felszólalásában válaszolt az amerikai képviselőnek arra az állítására, hogy a magyar nép nem gyakorolhatja az önrendelkezés jogát. A többi között hangsúlyozta: „Teljesen megengedhetetlen minden olyan kísérlet, amely az önrendelkezés meghatározott formáját kívánná bármely nemzetre ráerőszakolni…”

HÍREK • …A posta tudakozója december 1-től, hétfőtől új szolgáltatással – a „Napi hírek” bemondásával – bővül…

1958.12.02., Kedd

Százezer ember kísérte utolsó útjára Georgi Damajanov elvtársat • …10 órakor a gyászinduló hangjai mellett a harcostársak és barátok vállukra emelték a koporsót, és elhelyezték az ágyútalpakra, majd elindult a gyászmenet.”

Felavatták a vadásztölténygyár televíziógyártó részlegét

Átadták a forgalomnak a kiskörei új Tisza-hidat

Kedvezően alakul kohóink, acélműveink, hengerdéink termelése.

Miskolc felszabadulási emlékünnepsége • December 4-én lesz tizennégy esztendeje, hogy a szovjet csapatok felszabadították Miskolcot. Az évfordulón ünnepségeken emlékeznek meg a város dolgozói.

Útravaló az új tanácstagoknak • …Legyen a kommunista tanácstagok ismertető jegye, hogy törődnek választóik gondjával-bajával, ébren őrködnek az államhatalom helyi szerve és a választók közötti szilárd kapcsolatokon…”

Megérkezett a második hideghullám • …Hazánkban vasárnap reggel esett le az első hó…

HÍREK • Az év végére elkészül a Határ úti új HÉV vonal.

Népszabadság hírei a kivégzés napján (1958.04.22., kedd):

A lenini eszmék feltartóztathatatlanul meghódítják az emberiséget – Ünnepi megemlékezés Lenin születésének 88. évfordulójáról

Biszku Béla elvtárs beszéde

(…) Pártunk az ellenforradalmi lázadás meghiúsítása után most az építésre összpontosítsa saját és az egész dolgozó nép erejét. Sikeresen teljesítettük az 1957. évi tervet, rövidesen elfogadásra kerül az ország hároméves terve. A párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány arra törekszik, hogy felszámolja az ellenforradalom rombolásának következményei. (…)

Sajtótájékoztató a Hazafias Népfront budapesti bizottságában

(…) a népfront állandó és elsőrendű feladata az agitációs és politikai nevelőmunka, a különböző társadalmi rétegek mozgósítása a párt és a kormány határozatainak megismerésére és végrehajtására. Fontos, az emberek szemléletének megváltoztatása, hogy szocialista szemmel és szemszögből nézzék a szocialista valóságot, a szocializmus építését. (…)

Véget ért a Magyar Honvédelmi Sportszövetség országos konferenciája (…) Megfogadjuk pártunknak, minden tettünkkel azon munkálkodunk, hogy szocialista hazánk védelmi képessége szüntelenül erősödjön. (…) Ápolni és erősíteni fogjuk a testvéri népek, mindenek előtt a Szovjetunió iránti szeretetét és hűségét, a proletár internacionalizmus eszméjét.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből, 1957.02.12

Statáriális bíróság tárgyalja a pomázi ellenforradalmárok bűnügyét

Valamennyi évfolyamon tanítanak már a budapesti egyetemeken és főiskolákon

Megvédjük a párttag és párton kívüli funkcionáriusokat az ellenforradalmárok rágalmaitól

…szükség van a párt kipróbált, hű harcosaira

Angol munkáspárti képviselők és a Pravda vitája a magyarországi eseményekről

A szovjet bírósági rendszer decentralizálásáról tárgyal a Szövetségi Tanács

Beköszöntött a tavasz

Nagy esemény a Magyar Televízió fejlődésében: megérkezett az angol gyártmányú helyszíni közvetítő kocsi

Minden híresztelés ellenére a Bp. Honvéd labdarúgócsapata nem oszlik fel, sőt, jogot tart az NB-I-ben való részvételre.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.04.24. csütörtök

Május elsejére készülnek az ország dolgozói

„ (...) Hazánk dolgozó népe az idén tizennegyedszer ünnepelheti szabadon május 1-ét, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét. A készülődés már mindenütt megkezdődött. Népünk az idei május elsejét is a béke, a népek közötti barátság és a proletár nemzetköziség eszméi jegyében ünnepli majd. (...) ”

A szocializmus erői úgy megnövekedtek, hogy meg tudnak állítani egy háborút

Ünnepi ülés Moszkvában Lenin születésének 88. évfordulóján

„ (...) Eljön az az idő (...) és pártunk már látja is előre azt az időpontot, amikor a kapitalista országokból százezrek jönnek el országunkba, hogy saját szemükkel lássák, mit jelent a haladás a kommunizmus felé, miben fejeződik az ki anyagilag és szellemileg. Látják majd az új emberi társadalom erős, bátor, életörömtől duzzadó tagjainak magas életszínvonalát.”

Az olvasó véleménye

„ (...) Kár, hogy a dolgozó ifjúságunk tekintélyes része még nem tudja kellőképpen értékelni, megbecsülni a szocializmus vívmányait. Sokan hazájuktól távol tanulják meg, milyen a munkás sorsa a kapitalizmusban. (...) Ugy vélem, jobban kellene ismertetni a hazatért disszidensek ilyen irányú tapasztalatait. (...) ”

• Pénteken temetik a nemzet nagy halottját. Románia népe búcsúzik Petru Grozától

• Az idén megkezdődnek az 1960-as népszámlálás előkészületei. Jövőre próbaszámlálás lesz.

• A Nagy Honvédő háború érdemrend II. fokozatával tüntették ki négy szovjet pilóta magyar megmentőit …egy magyar munkáscsalád, a fasizmus őrjöngő viharában, életét kockáztatva megmentett négy, veszedelemben forgó, igaz ügyért harcoló szovjet repülőt….

• „Merjünk” jót is mondani! ...az egészséges bírálat térhódítása tehát jó jel, egyebek között ez is bizonyítja, hogy egyre többen nézik a gazda szemével az országot, szemet szúrnak nekik a fogyatékosságok, szenvedélyesen ostorozzák azokat.

• Budapesten hozzák létre az első fotómúzeumot

• Leningrádba érkezett a magyar pedagógusok békevonata

• Mínusz 49 fok Finnországban!

• Megszűnt a Horthy-tisztek, börtöntöltelékek eldorádója a Lakatos- és Fémáru Ktsz-ben

• Eltemették Kittenberger Kálmánt, a világhírű Afrika-kutatót

• Hó még jóformán nem is volt, de az első hóvirág már megérkezett a fővárosba a somogyi dombokról: A Tolbuhin körúti csarnok erdei-termék pavilonja 10 000 csomót kapott

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1959.03.28.

Ülést tartott a Népköztársaság Elnöki Tanácsa – Törvényi rendelet az orvosi rendtartásról és az ügyészi szervezetről

(…) De az utóbbi években olyan más jogszabályok is megjelentek, amelyek közelről érintették a Legfőbb Ügyészség és az ügyészi szervek működését. Ugyanakkor a gyakorlati életben felvetődtek olyan kérdések is, amelyeket jogszabállyal kell rendezni, hogy az ügyészségek még eredményesebben és hatékonyabban teljesíthessék az alkotmányban rájuk rótt feladatokat. (…)

Százezer tisztségviselő beszámol – Nyilatkozat a szakszervezeti választásokról

(…) Felhasználom az alkalmat, hogy a Népszabadság hasábjain kérjem az üzemi pártszervezeteket, kommunistákat, aktív közreműködésükkel segítsék elő ők is a választások sikerét. Őrködjenek a demokrácia érvényesítésén, segítsék a szakszervezeti tagságot abban, hogy a dolgozók ügyeinek intézésében fáradságot nem ismerő népi demokráciához hű vezetőket válasszanak.

Két út

(…) Sehol sem olyan éles az ellentét, mintha összehasonlítjuk az amerikaiak pesszimista kilátásait országuk gazdasági jövőjét illetően a Szovjetunió hétéves tervének jövőbetekintésével. A növekvő boldogság és teremtő alkotás micsoda kilátásait nyitja meg ez a terv a szovjet nép előtt! (…)

Szovjet pionírok „baráti őrjárata”

(…) Így szőtték, szövögették a barátság eltéphetetlen szálait a magyar úttörők és a szovjet pionírok. Felidézték a hősök emlékét, akik a messzi szovjet földön harcoltak a magyar proletárdiktatúráért, a Tanácsköztársaságért, a magyar és a szovjet nép testvéri barátságáért.

A társadalmi tulajdon védelme és a megelőzés

(…) Az ellenforradalom fegyveres leverése után, a bűnüldöző erők lekötöttsége miatt a köztörvényi bűncselekmények elkövetőinek egy ideig nem kellett tartaniuk komoly fellépéstől. Ez a helyzet bűnözés vonalán „rendkívüli állapotot” idézett elő. 1957-ben a társadalmi tulajdonban bekövetkezett károk mértéke a korábbi évek átlagának majdnem kétszeresére emelkedett. (…)

Kitüntetések

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa kormánykitüntetéseket adományozott kimagasló munkát végzett dolgozóknak. A Munka Érdemrend kitüntetést kapta Novák Kálmán nyugdíjas, a munkásmozgalom régi harcosa. (…)

Népszabadság hírei a kivégzés napján

1958.11.11.

Emléktáblával jelölik meg a KMP egykori kerületi központjait

„A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása után a főváros különböző pontjain- elsősorban a munkásnegyedekben – csakhamar létrejöttek a párt kerületi szervezetei is. A negyvenedik évfordulóról szóló megemlékezések alkalmából a kerületi és az üzemi pártbizottságok emléktáblát lepleznek le azokon a helyeken, amelyekhez a KMP működésének , a proletariátus forradalmának jelentősebb eseményei fűződnek. (…)”

A Hazafias Népfront választási nagygyűlései

Dr. Münich Ferenc Székesfehérvárott:

A nép igényei szerint vezetjük az ország ügyeit

„ (…) az elmúlt két év eredményei azt bizonyítják, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány eredményesen dolgozott a nép érdekében.(…)”

Kállai Gyula a debreceni értelmiségi nagygyűlésen: Az értelmiség számára a szocializmus teremti meg az alkotó munka minden lehetőségét

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1959. január 14., szerda

Moszkvai tudósítónk jelenti:

A hétéves terv jegyében folynak a szovjet köztársasági pártkongresszusok és területi pártkonferenciák

„ (...) Javítsuk meg a dolgozók kommunista nevelését és szélesítsük ki a szakmumkás-képzést. Készítsük elő a szovjet népet a kommunista társadalom megvalósítására! (...)”

Hasznos kezdeményezések, fontos határozatok, érdekes akciók a Hazafias Népfront munkájában

„ (...) A budapesti Rózsakert mintájára a Somogy megyei népfrontbizottság kezdeményezésére a kaposvári szovjet hősi emlékmű előtt békekertet létesítenek, amelybe tavasszal Hirosimából származó palántákat ültetnek el. (...) ”

Az olvasó véleménye - „A pártfegyelmi munka: nevelés”

„ (...) Azzal mindannyian egyetértenek, hogy a pártfegyelmi munka fontos része a pártmunkának. A helyes döntéseknek rendkívül nagy nevelőhatásuk van. Viszont, ha az indoklás nem elég alapos, hosszú időre megbélyegeznek olyan embereket, akik egyébként hozzánk tartoznak, ragaszkodnak a párthoz, hajlandók lennének a hibákat kijavítani. (...) ”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.10.07., kedd

Tétlen „nemzetféltők”

„ (...) Két esztendeje sincs, hogy véres ellenforradalom után sebekkel borítva kellett gyorsan talpraállani, és folytatni a művet, a szocialista építést, mely ennek a nemzedéknek kötelessége hazája és kora iránt, de nem kevésbé önmaga iránt is. (...) ”

Felszabadulási ünnepség Békéscsabán

Hétfőn Békéscsabán és Békés megye több helységében a felszabadulás 14. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek. A békéscsabai szovjet hősi emlékművet a párt, a tanács, a Hazafias Népfront, a KISZ és a többi tömegszervezet, továbbá az üzemek és az intézmények képviselői megkoszorúzták. (MTI)

Tíz éve halt meg Bíró Mihály, a forradalmi plakátművészet mestere

„ (...) A 19-es proletárforradalom és a Magyar Tanácsköztársaság plakátművészetének alaphangját adták meg Bírónak férfias, a forradalmi eszmét magvas tömörséggel és mély belső hittel kifejező plakátjai. (...) ”

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Cím: Hallgatni sem szabad

Idézet:

(…) Nagyon fontos a vallásosság kérdésében a józanság és a tapintat. Egészen bizonyos, hogy igen sok felnőtt embernek, akik vallásos szellemben nőttek fel, nem fogjuk tudni már megváltoztatni a véleményét. De az okos tapintatot nem szabad szégyenlős hallgatással felcserélni. (...) Fokozni kellene, javítani a felvilágosító munkát. Mindenek előtt a fiatalok között. (...)

Cím: Szemtől szemben a kísérleti reaktorral

Idézet:

Szerda délben a csillebérci Központi Fizikai Kutató Intézetben sajtótájékoztatón ismertették az első magyar kísérleti atomreaktor építkezését és működését. (…)

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Megvédjük a párttag és a pártonkívüli funkcionáriusokat az ellenforradalom régalmaitól – Apró Antal elvtárs beszéde az MSZMP IX. kerületi aktíváján

(…) „Minden funkcionárius felelős” csalárd jelszó. Az ellenforradalom egyik jellemző módszere, hogy minden kommunistát, de párton kívüli vezetőt is személy szerint felelőssé tett a 12 év alatt elkövetett hibákért. Mindszenty útmutatására „hetediziglen” akarta megbüntetni az ellenforradalom a ma élő magyar nemzedéket, munkásokat, parasztokat, értelmiségieket azért, mert a szocializmus építésének harcosai vezetői voltak és kapitalista a Magyarországból szocialista magyar hazát akartak építeni.(…) Alaptanul rágalmazták azokat, akik 1945 után az elesettségéből, magárahagyottságából ezt az országot kiemelték. (…)

Statáriális bíróság tárgyalja a pomázi ellenforradalmárok bűnügyét

3 géppuska, 6 golyószóró, 12 000 töltény a tárgyalóteremben.

(…) Azok, akik a fegyvereket elrejtették, most ott ülnek a vádlottak padján, felelniök kell a tettükért. Riadtak, ijedtek – úgy látszik nem számoltak a leleplezésre és a felelősségre vonásra. (…)

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

A szocializmus és a béke védelmének szerződése

„A varsói szerződés az európai béke és egyben a világbéke egyik legfőbb biztosítéka. Ma mindenki számára érthetőbb a varsói szerződés fontossága és szükségessége, mint megszületésekor, ma két esztendeje.(…)”

Miért csak az aktivisták?

„Kemény harcok idején szervezte meg az MSZMP mátranováki intéző bizottsága a 40 főnyi aktivistahálózatot. A legjobbakból. Olyan időkben, amikor sokak előtt nem volt népszerű kommunistának lenni, s a tagság véleménye jelentős kérdésekben is megosztott.(…) ekkor adta ki a pártaktíva a jelszót: gyerünk az emberek közé, értsünk szót a bányászokkal.(…)”

Budapestre érkezett az NDK-ból a Szocialista Magyarországot Megsegítő Bizottság

„(…) 3700 magyar gyermek üdültetése olyan örömteli feladat volt, amely nagyon közel áll az NDK népének szívéhez.(…)”

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Aláírták a szovjet-magyar hosszúlejáratú árucsere-egyezményt és az 1958. évi árucsere-jegyzőkönyvet

Kössenek egyezményt az atomfegyvere-kísérletek beszüntetésére. Negyvennégy ország több mint kilencezer tudósának felhívása az ENSZ főtitkárához.

Hírek a pártszervezetek életéből

…Nyolcszáz kommunista kapta meg új párttagsági könyvét a ceglédi járás 44 alapszervezetében tartott ünnepélyes taggyűlésen. A taggyűlések után az elvtársak még sokáig együtt maradtak s meleg baráti légkörben hosszan elbeszélgettek egymással.

Az épülő Pécsi Erőműnél megkezdték a gépek szerelését

Hogyan dolgozzunk?

...a falusi pártélettel is így vagyunk, szinte ahány falu, annyiféle tapasztalat….de vajon hogyan dolgoztak ott a pártszervezetek, milyen részük van a sikerekben? Tél idején megváltozik a falu élete, jobban ráérnek a parasztok is. Szinte papírra kívánkozik: mit csinálnak ilyenkor a pártszervezetek, a kommunisták? Milyen a falu politikai és kulturális élete?

Menettéri utazás a Holdba: tíz nap. Egy szovjet tudós a Hold elérésének lehetőségéről

…Csebotarev professzor véleménye szerint gyakorlatilag lehetséges, hogy rakéta elérje a Holdat és onnan visszatérjen a Földre.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

A bizalom birtokában

„ (...) A kommunisták meggyőződése, hogy a mai politikai irányvonal helyes. S az ország közhangulata, az a figyelem és aggódás, amely az országgyűlés ülésszakának tanácskozásait és intézkedéseit kísérte, bizonyítja, hogy a kommunisták véleményét a pártonkívüli tömegek nagy többsége is osztja. (...) ”

Benke Valéria átvette a Művelődésügyi Minisztérium vezetését

„ (...) Az ellenforradalom utáni sajátos helyzet tette szükségessé, hogy a párt vezető funkcionáriusai állami feladatokat is ellássanak, de most amikor az élet rendes kerékvágásban halad, meg kellett szüntetni ezt az abnormális helyzetet. (...) ”

Százharmincmillió szovjet állampolgár készül a választásokra

„A Szovjetunióban széleskörű előkészületek folynak a Legfelsőbb Tanács tagjainak márciusi választására. Előzetes számítások szerint e választáson csaknem 130 millió szovjet állampolgár járul majd az urnák elé. (...) ”

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Így fényképezték a Hold ember nem látta oldalát

A fényképezéskor megszüntették sz űrállomás forgását s az optikai műszerek a Holdra irányították – A súlytalanság állapotában is működött az előhívó berendezés – A képek továbbítása földi utasításra történt (…) (…) A harmadik szovjet űrrakéta útja új fejezetet nyitott meg a tudomány történetében. A szovjet kozmikus rakéták a világűrbe hatolva már nemcsak a bolygó közi anyagról és az égitestek fizikai sajátosságairól továbbítanak észleléseket a Földre, hanem fényképeket is készítenek azokról az égitestekről, amelyek mellett elhaladnak. (…)

Szülőknek a nevelésről

(…) Nincs nagyobb öröme a szülőnek, mint ha látja, hogy okos, cselekvő szeretetben növekedett gyermeke a legtöbbet kapta, amit szülő adhat: igaz jellemet, munkaszeretet, sok tudást, szilárd világnézetet és erkölcsi felfogást. Ezek nélkül aligha boldogulhat majd a beteljesült szocialista társadalomban, amelynek alapjait már most kell leraknunk nevelőmunkánkban, a gyermekben is. (…)

A munka termelékenységéről tartott tudományos konferencia néhány tanulsága

A munkatermelékenység fokozása mindig is a szocialista építés egyik legfontosabb kérdése volt, de jelentősége napjainkban, amikor szemünk előtt bontakozik ki és lép döntő szakaszába a szocialista világrendszer és a kapitalizmus világot átfogó békés versenye, nagyobb, mint valaha. (…)

Hétéves tervünk túlteljesítése biztosítja, hogy viszonylag rövid idő alatt utolérjük Amerikát

(…) A szovjet gazadság fejlődésének eredményei meggyőzően bizonyítják: a szovjet nép sikeresen megoldja azt a feladatot, hogy minél nagyobb időt kell nyerni a kapitalizmussal folyó versenyben. 1959-1960-ban olyan utat teszünk meg, amelyhez az Egyesült Államoknak lényegesen hosszabb időre volt szüksége. (…)

A trónbeszéddel hivatalosan megkezdődött az új angol parlament első ülésszaka

Kolumbusz Kristóf hajónaplóját első ízben mutatják meg a nagyközönségnek egy utrechti kiállításon.

A pergamentfedelébe burkolt lapokon világosan kivehető Kolumbusz pecsétje és egy rajz, amely „La Espanola” (Haiti) északi partját ábrázolja.

Új Wartburg-gépkocsikat gyártanak az NDK-belo Eisenstadtban.

A modern, áramvonalas autó 50 lóerős, maximális sebessége 140 kilométer, s az ülések fekvőhellyé alakíthatók át benne.

SZÁZEZRES NAGYÍTÁST érnek el az új szovjet elektronmikroszkóppal.

A nagyítások le is fényképezhetők. Az új elektronmikroszkópot ásványok és más anyagok vizsgálatánál használják.

Öt évvel ezelőtt, 1954. október 28-án hunyt el 71 esztendős korában Nagy Lajos Kossuth-díjas író, a haladó magyar irodalom egyik nagy alakja. (…)

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből, 1959.09.23.

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése

…szeptember 22-én kibővített ülést tartott, a napirenden szerepelt: „irányelvek a fontosabb népgazdasági feladatok megoldásához és az 1961-1965-ös ötéves népgazdasági terv előkészítéséhez…. a bizottság ülése foglalkozott a pártkongresszus tiszteletére indult munkaverseny fejlődésével és elhatározta, hogy kongresszusi versenyzászlót adományoz a munkaversenyben legjobb eredményt elérő vállalatoknak.

Hruscsov elvtárs látogatása San Franciscóban

Kiadják Hruscsov Amerikában elhangzott beszédeit

néhány nappal a látogatás befejezése után megjelenteti a Kossuth Könyvkiadó.

Hol az ő helyük

…nyíltan teszem fel én is a kérdést, ahogy egy orvos nekem szegezte: „nézze, nem vagyok kommunista és valószínűleg soha nem lesz belőlem semmilyen marxista. Maguk egyre többet beszélnek arról, hogy kommunista szakemberek kellenek. Akkor velem mi lesz…?”…Azokkal akikkel másképpen nem lehet, csupán „szerződéses alapon”, továbbra is ezt a viszonyt tartjuk fenn. Sőt, a jövőben még több szakemberrel akarunk „szerződést”kötni- olyanokkal is, akik eddig távolabb álltak tőlünk. Miért mondanánk le becsületes segítségükről- amely számunkra így is értékes. Bár jól tudjuk, többre volnának úgy képesek. …ma már sokkal határozottabban és félreérthetetlenebbül leszögezzük, a mi oldalunkon a helyük. S ha ezer példa nem volt elég arra, hogyha mellénk állanak, a jobb s az erősebb oldalán lesznek, akkor az ezeregyedik példa, napjaink nagy eseménye, ezer eddiginél is meggyőzőbb…. az értelmiségi a szellem embere. ha a maradiság, a konzervativizmus oldalára áll, , voltaképpen saját értelmiségi voltának lesz az árulója.

Akik a kongresszusi versenyben kerültek a legjobbak közé

• tizedszer tökéletesíti a kompresszor gyártását Pénzes Mihály szerelő

• egy betanított munkás tizenegy újítása.

A Népszabadság hírei a kivégzése előtti napon, 1957. május 5., vasárnap

Édesanyák köszöntése

„Az anyák napját ünnepeljük ma. Az édesanyákét, akiknek életünket köszönhetjük. Az irántuk érzett szeretetet tükrözte már az a lelkes készülődés is, amely szerte az országban megelőzte ezt a szép májusi ünnepet. (...) ”

Építsük tovább a pártot!

„ (...) A Nagy Imre-féle árulók politikai elítélése és kiközösítése[,] a fokozatosan kibontakozó eszmei és szervezeti harc a revizionizmus ellen hozott újabb tízezreket hozzánk s tartotta távol a nemkívánatosakat. (...) ”

Megalakult a századik KISZ-szervezet Fejér megyében

„Bodmér községben megalakult Fejér megye századik KISZ-szervezete. A száz KISZ-szervezetnek eddig több mint háromezer tagja van. (MTI)”

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Moszkvai tudósítónk jelenti:

El lehet jutni már a naprendszeren túlra is

Ma délután zsúfolásig megtelt külföldi és szovjet újságírókkal a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának díszterme. Az elnöki emelvényen a szovjet asztronautika, a rakétatechnika és más tudományágak kiválóságai foglaltak helyet.

A pártélet hírei

10 000 primula és ciklámen nyílt ki egyszerre a Mezőgazdasági Technikum dísznövénykertészetének üvegházában.

Külföldi társaságok üdvözletei

Moszkvában közzétették azoknak az üdvözleteknek szövegét, amelyek a Kínai-Szovjet Barátság Társasága, a Koreai-Szovjet Barátság Társasága, a Norvégia-Szovjetunió Társaság és az angol-orosz parlamenti bizottság vezetőségétől érkeztek a szovjet űrrakéta fellövése alkalmával.

Nem emeltek vádat…

• „A maga édesapját ugye Tóth Istvánnak hívják?
• Igen.
• És mondja csak, a maga édesapja ugye nyilas volt?
• Az én apám soha nem volt nyilas. – tiltakozott az őrizetes.
• De csak az lehetett, mert maga az ő nyilas múltját folytatta, amikor beállt az ellenforradalmárok közé…” • „…most már mindketten a barrikád innenső oldalán állnak. A harcban az árulóknak nincs bocsánat, de a megtévedetteknek igen.”

Ünnepség az Ifjú Ploretár című lap megjelenésének 40. évfordulója alkalmából

Január 8-án zárul a próbanépszámlálás

** Kinevezték az új kubai miniszterelnököt**

Másfél millió forint a múzeumok népszerűsítésére

Gyorsabban, kényelmesebben közlekedünk az idén

Negyed milliárdos megtakarítás a közlekedési tárcánál. Több személyvonat, autóbusz és teherautó lesz.

Békekönyv készül Budapestről

A Hazafias Népfront Békebizottsága a nemzetközi békemozgalom megindulásának 10. évfordulója alkalmából díszes kiállítású könyv kiadását készíti elő.

Válogatás a kivégzés napján (1957.01.19., szombat) megjelenő Népszabadság híreiből:

Megállapították az első negyedévi költségvetést

Felülvizsgálják a lakáskiutalásokat – Megbeszélést tartottak a VII. kerületi tanácstagok

A munkásosztály és pártja vezető szerepe nélkül nem lehet szó a szocializmus építéséről

…Pál Tibor, az EPOSZ ideiglenes elnökségének elnöke arról beszélt, hogy milyen nyíltan lépett fel falun az ellenforradalom. Falun a demokráciát hangoztató szólamok elmaradtak. Nagykőrösön például volt Horthysta polgármester jelentkezett elsőnek a tanácsházán a hatalom átvételére…

Védjük meg az eszme hű harcosait

…De a pártpolitika következetes keresztülvitele a kidolgozott, elhatározott lépések végrehajtása nagymértékben múlik a végrehajtókon… Vajon van-e elegendő biztosíték arra, hogy politikánkat a pártapparátusban, az állami, tanácsi, szakszervezeti és más szervezetekben a legkövetkezetesebb, legszilárdabb, a népi demokráciához leghűbb elemek hajtják végre? Talán soha nem volt még erre mint ma, amikor megnőtt az ingadozó, kételyekkel teli emberek száma…

…Maga az a tény, hogy a párt-és állami apparátust leépítjük, nem egy szervet megszüntetünk – módot adna arra, hogy eddig többé kevésbé vezető helyeken volt elvtársakat is most kisebb funkciókba téve megerősítsük a megmaradó apparátusok derékhadát, végrehajtó részeit. Ehhez is azonban módszeres, átgondolt kádermunka szükséges…

„Túlzott regényes vágyálmokat szőttek a nyugatról”

…az Angliában élő 11 000 főnyi magyar menekültnek körülbelül negyed része van a legutóbb kitört nyugtalanságokba, zavargásokba belekeverve… …A magyar menekülteknek több mint fele 26 évesnél fiatalabb Túlzott regényes vágyálmokat szőttek a nyugatról. Magyarországon olyan híresztelések kaptak lábra, hogy minden egyes menekült fejenként ezer dollárt kap, mihelyt osztrák földre teszi a lábát…

Szerkesztői Üzenetek Szél János, Makó, Szalóki Mihály, Ózd és Sesztay Sándor, Nógrádverőce. Akinek határozatlan időre szóló munkaviszonyát 1956. október 23 és 1957. március 31 között a vállalat a Munka Törvénykönyve 29. §. (1) bekezdésének a)-c) pontjai alapján felmondással megszüntette vagy megszünteti, illetve, akiket ez okok folytán áthelyeztek, illetőleg áthelyeznek, a 15 napi felmondási illetményen kívül egy havi átlagkeresetnek megfelelő összeget kell megfizetni…

Visszaállítják a vasárnapi és a munkaszünnapi orvosi ügyeletet

Ferencsik János 50 éves

Péntektől a Mester utcán is megindult a villamos járat

A vádlott: az olasz klerikális vezetők züllött világa, hétfőn kezdődik Velencében a Montesi-per tárgyalása

20 nemzetközi cég előtt elsők lettünk, magyarok építik az erőművet Kasmírban

Népszabadság hírei a kivégzést követő napon, 1960.01.04. Hétfő (1960.01.03., Vasárnap nem volt megjelenés)

Az első két nap alatt mintegy 2 millió 400 ezer embert írtak össze – 15 vagon kérdőívet kell kitölteni a számláló biztosoknak

Szombat reggel országszerte megkezdődött a népszámlálás. (…)

** Jól kezdődött az év Csepelen** – 660 kerékpár, 140 varrógép, 100 motorkerékpár készült az első műszakban

Ezeregyszáz vagonnal több húst, harminc millió literrel több tejet termelnek idén az állami gazdaságok

Az első munkanap

• Az új esztendő és egyben új évtized első munkáshétköznapján a gyárakban és az üzemekben ismét megkezdődött a munka.

• (…) Ügyes asszonykezek készítik az infravörös lámpákat az Egyesült Izzóban. (…)

A nép szolgálata

• (…) A párt parancsba adja minden kommunistának, hogy tisztelje mások becsületes véleményét, ne tartsa magát eszméink egyedüli letéteményesének, vegye fontolóra a másik elvtárs véleményét is. (..)

• (…) Ami a harcosságot illeti: nálunk sosem volt helye, nincs és nem is lesz soha semmiféle elvi engedékenységnek az ellenséggel és a káros és a káros, félrevezető, megalkuvó nézetekkel szemben. de nem harcosság az, ha valaki a becsületes dolgozó emberekkel szemben gőgösen és érzéketlenül viselkedik. Aki így „harcos”, az árt ügyünknek, s gyengíti a pártba vetett bizalmat. (…)

Kamerun független

• Száz ágyúlövés üdvözölte az új esztendő hajnalán Kamerun függetlenségének kikiáltását. (…)

Új évi üzenet a szovjet néphez

• (…)Azzal a büszke tudattal búcsúztatjuk 1959-et – mondja az üzenet –, hogy még magasabbra emelte a Szovjetunió gazdasági hatalmát, a szovjetnép anyagi jólétét, tovább szilárdította a szocialista országok testvéri együttműködését és fokozta a szovjet állam nemzetközi tekintélyét. A Szovjetunió ereje teljében indul el 1960-ba, a hétéves terv második évébe. (…)

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napját követő napon, 1958.06.17., Kedd

(1958.06.16., Hétfő nem volt megjelenés)

A déli megyékben megkezdődött az aratás

Új eljárással kísérleteznek a Soroksári Vasöntödében

Hathatós intézkedéssekkel megjavítják a főváros zöldség- és gyümölcs ellátását

…Súlyos panasz volt, hogy az üzletekbe az áru fonnyadtan, törődötten és sok helyre későn érkezik…

Ítélet Nagy Imre és társai bűnperében

Az igazságügyi hatóságok befejezték az eljárást ama személyek vezető csoportja ügyében, akik 1956. október 23-án az imperialisták aktív közreműködésével ellenforradalmi fegyveres lázadást robbantottak ki a Magyar Népköztársaság törvényes rendje megdöntésére.

A Magyar Népköztársaság Legfőbb Ügyésze vádiratában Nagy Imrét és bűntársait: Donáth Ferencet, Gimes Miklóst, Tildy Zoltánt, Maléter Pált, Kopácsi Sándort, Szilágyi Józsefet, Jánosi Ferencet, Vásárhelyi Miklóst a magyar népi demokratikus államrend megtörésére irányuló szervezkedés bűntettével, ezenkívül Nagy Imrét hazaárulás, Kopácsi Sándort és Maléter Pált katonai zendülés bűntettével vádolta meg. Losonczy Géza terhelt ellen az ügyészség a bűntető eljárást megszűntette, mert nevezett időközben betegség következtében meghalt…A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa mérlegelve a bűncselekmények súlyát, a súlyosbító és enyhítő körülményeket, a lefolytatott tárgyalások alapján a vád tárgyává tett cselekményekben a vádlottakat bűnösnek mondta ki és ezért Nagy Imrét halálra, Donáth Ferencet 12 évi börtönre, Gimes Miklóst halálra, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, dr. Szilágyi Józsefet halálra, Jánosi Ferencet 8 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst 5 évi börtönre ítélték.

Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották.

Meghalt Frantisek Kubac, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke

Negyvenezer ember nézte meg az első négy nap Budapesten a Szállnak a darvak című filmet

Népszabadság hírei a kivégzés napján (1957.06.26. Szerda)

A két tábor létezése a szocialista tábor erősödésével – ez korunk nemzetközi életének uralkodó realitása

(…) Thorez elvtárs, aki jól ismeri és nagyra értékeli az MSZMP harcait, sikereit, kifejezte a francia munkásosztály és a francia nép testvéri szolidaritástól fűtött baráti jókívánságait és harcos üdvözletét a magyar dolgozóknak, és a forradalmi munkás-paraszt kormánynak, s külön megkért, hogy tolmácsoljam a Népszabadság hasábjain a magyar kommunistáknak küldött elvtársi üdvözletét.(…)

(…) a Szovjetunió, megsegítve Magyarország egészséges forradalmi erőit az ellenforradalmi zendülés szétzúzásában, olyan nemzetközi feladatot töltött be, mely közvetlenül szolgálta a béke és a szabadság, s ugyanakkor valamennyi dolgozó ügyének érdekeit. November elején a magyarországi események alkalmat nyújtottak a fasizmusnak, hogy kimutassa a foga fehérjét. (…)

Nagy Imre és az ellenforradalmárok kapcsolatai Az alábbiakban közöljük az „Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben” (Fehér Könyv) harmadik kötete bevezetésének részleteit. A könyv hamarosan megjelenik. (..) Az első két kötet Magyarországon is és külföldön is segített szertefoszlatni ezernyi elterjesztett hazugságot, és megismertetni az ellenforradalmat a maga kegyetlen valóságában. (…) (…) Íme így értékelik maguk a „forradalmárok” a „szabadságharcot”. Büszkék arra, hogy úgy kezdték, mint Hitler. (…)

„Postás Kórház felszerelésére” elnevezésű bélyegsorozat (…) A postás dolgozók kórházának felszerelése céljából új bélyegsorozatot bocsájtott ki a posta. (…)

Meghalt Mátrai József színigazgató

Csaknem 1200 öröklakás épül egy év alatt állami támogatással

Megalakult a Magyar Vöröskereszt új országos vezetősége

Jövő héten megérkezik a befőzési celofán és a pergamen a háztartási boltokba. (…)

Tréfa vagy Valóság? (humor)

Mit törjem a fejem, hogy melyikük ellenség? Legegyszerűbb, ha mindhármat agyoncsapom.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Dr. Münnich Ferenc Székesfehérvárott: A nép igényei szerint vezetjük az ország ügyeit

(…) Minden becsületes dolgozó nyugodtan és szabadon mondhatja el véleményét, rámutathat a még meglévő hibákra, megjelölheti a véleménye szerint helyes intézkedéseket, amelyek a hibák megszüntetéséhez vezetnek. – és senki sem fogja azt mondani bírálatáért, hogy az ellenség hangja beszél belőle! (...)

Emléktáblával jelölik meg a KMP egykori kerületi központjait

(…) A negyvenedik évfordulóról szóló megemlékezések alkalmából a kerületi és az üzemi pártbizottságok emléktáblát lepleznek le azokon a helyeken, amelyekhez a KMP működésének, a proletariátus forradalmának jelentősebb eseményei fűződnek. (...)

(...) A IX. kerületi Szamuely utcában leleplezik és megkoszorúzzák azt a márványtáblát, amellyel az illegalitás évei alatt is nagyszerű tevékenységet folytató Ifjú Proletár című kommunista lap harcos munkájának állítanak emléket. (...)

Kállai Gyula a debreceni értelmiségi nagygyűlésen: Az értelmiség számára a szocializmus teremti meg az alkotó munka minden lehetőségét

(…) A magyar értelmiség legjobbjai már 40 esztendővel ezelőtt együtt küzdöttek a munkásosztállyal és a szegényparasztsággal a proletárdiktatúra megteremtéséért, az embertelen Horthy-rendszerben együtt harcoltak a kapitalista kizsákmányolás ellen. (...)

(...) Az állam biztosítja az írók és a művészek gondtalan, nyugodt alkotó munkájának feltételeit. (...)

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből, 1957.12.28.

19 000 méter fölé emelkedett egy szovjet vadászgép

Gabonafélékből 51 797, kukoricából 105 437 vagonnal termett több, mint tavaly

A bankok államosításának tízéves jubileumát ünnepelték a pénzügyi dolgozók

A magyar légiközlekedés 1958-as tervei

…hogyan lehet bérelni TU-104-est?

Tíz éve, 1947. december 30-án

…szélesre tárult a szabad, szocialista fejlődés országútja a román nép előtt. A népi erők, amelyeket a kommunista párt fogott össze, elűzték trónjáról az utolsó királyt és megdöntötték a monarchia ásatag intézményét.

Európa, Észak-Amerika és Szibéria felett süsüsödik a radioaktív por a hidrogénbomba kísérleti robbantásai nyomán- írja a Le Monde

Gátépítő sátortábort szerveznek a Pest megyei KISZ-fiatalok

Kijelölték a világbajnokságra készülő labdarúgó –válogatott keretet

…a közös munka elkezdését világbajnoki fogadalomtétel előzi meg. A Vasas játékosok egy héttel később kezdik a felkészülést.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Marxizmus és humanizmus (Marx Károly halálának 73. évfordulójára)

„ (...) A munkásosztály felszabadulása tehát egyben az egész társdalom felszabadulását is jelenti, emberi létfeltételek megvalósulását a társadalom minden tagja számára. (...) ”

Társutazás a Szovjetunióba a TU 104-en

„Az IBUSZ az Inturisttal folytatott tárgyalások eredményeként az idén repülőgéppel is lebonyolít társasutazásokat a Szovjetunióba. (...) Üzemi munkások, dolgozó parasztok az eddigi 3600 forint helyett 2000 forint körüli összeget fizetnek az elő- és utószezonban (...) ”

MEGVIRRADT

„ (...) egy napon azt írta az újság, hogy a Minisztertanács elrendelte a 100 főn felüli üzemek államosítását... A hírt az öreg Vámos bácsi hozta. Az öreg egy egész életen át kizsákmányolt munkása volt a Reich-cégnek. Arany keze nyomán egyre gazdagabb lett Reich Gusztáv. Mégsem volt a mindenható főnök előtt egy krajcár becsülete sem. (...) - Nagy napra virradtunk. Államosították az üzemet. Most már miénk a gyár. (...) ”

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Antonin Novotny: A jövőben is éberen őrködünk a forradalmi munkásmozgalom egységén

„ (...) A jövőben is következetesen és éberen őrködünk a forradalmi munkásmozgalom eszmei egységén, a jövőben is lankadatlanul küzdünk a marxizmus-leninizmus tanításának tisztaságáéért, amelyben erőnk és végső győzelmünk zálogát látjuk. (...) ”

A budapesti fiatalok ünnepi nagygyűlése a Komszomol megalakulásának évfordulóján

„A Komszomol megalakulásának 40. évfordulója alkalmából a KISZ központi bizottsága és budapesti bizottsága október 29-én délután, fél 6 órai kezdettel nagygyűlést rendez az Építők Rózsa Ferenc Művelődési otthonában. A gyűlésen Borbély Sándor, a KISZ központi bizottságának titkára mond ünnepi beszédet. >MTI< (...) ”

Termelési tanácskozás komlón

„A napokban termelési tanácskozást tartottak, a bányászok, a műszaki vezetők, a párt és a szakszervezeti vezetők Komlón. Beszámoltak róla, hogy a tröszt eddig több mint 30 ezer tonna szenet adott évi tervén felül. (...) ”

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Emléktáblával jelölik meg a KMP egykori kerületi központjait

„A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása után a főváros különböző pontjain- elsősorban a munkásnegyedekben – csakhamar létrejöttek a párt kerületi szervezetei is. A negyvenedik évfordulóról szóló megemlékezések alkalmából a kerületi és az üzemi pártbizottságok emléktáblát lepleznek le azokon a helyeken, amelyekhez a KMP működésének, a proletariátus forradalmának jelentősebb eseményei fűződnek. (...)”

A Hazafias Népfront választási nagygyűlései

Dr. Münnich Ferenc Székesfehérvárott:

A nép igényei szerint vezetjük az ország ügyeit

„ (...) az elmúlt két év eredményei azt bizonyítják, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány eredményesen dolgozott a nép érdekében.(...)”

Kállai Gyula a debreceni értelmiségi nagygyűlésen:

Az értelmiség számára a szocializmus teremti meg az alkotó munka minden lehetőségét

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1957.06.26. szerda

Maurice Thorez elvtárs nyilatkozata a Népszabadságnak

(…)A francia burzsoázia sajtója és rádiója mindenfajta társadalmi és kulturális szervezete a magyarországi ellenforradalmi zendülés idején, féktelen hadjáratot robbantott ki, hogy zavart keltsen a munkásosztályban: ennek a kampánynak sikerült hatnia a dolgozók egy részére. Ma már az érintett dolgozók zavara is teljesen eloszlott. Az azóta eltelt hónapok ugyanis gazdag politikai tanulsággal szolgáltak. (…)

(…) a munkások rájöttek, hogy a magyarországi ellenforradalmi puccs ebbe az egészbe illesztve nem más, mint annak a nagy imperialista kísérletnek alkotóeleme, amely alá akarja aknázni a szocialista tábor hadállásait, és új agressziós támaszpontok létesítésével fokozni akarja a zavart és a háborús veszélyt Európában. (…)

Bejegyzés helyett – az ellenforradalomról szóló kiállítás vendégkönyvébe

(…) A fasizmus, a barbárság jelképe, az embertelen aljasság szimbóluma, amely nem válogat, sohasem válogat. Marx? Herzen? Puskin? Vörösmarty? Petőfi? A szájuk tele volt Petőfi nevével, de azokat a könyveket, amelyek a világ legnagyobb országában százezreket tanítottak… tűzbe hányták. (…)

(…) Még mindig nem látjátok, micsoda pokoli következetességgel tartotta magasba egy nap még a „sztálinizmus elleni harc” bajnokait az ellenforradalom, mint valami bábszínház a faragott figuráit! S nem is egy hét múlva mát csendőrruhák nyilaskeresztek bukkantak fel a színpadon. (…)

Pártunk további erősödéséért

(…) A Magyar Szocialista Munkáspárt az ellenforradalom elleni fegyveres és eszmei harc tüzében éledt újjá s tömörítette maga köré a nép legjobbjait. (..)

A négyezer forintos menü

(…) Igazságos ez a fegyelmi döntés azért is, mert nem sújt súlyosabban, mint amennyire kell. … Venesz elvtárs önkritikája arra mutat, hogy a jövőben még jobban fogja ellátni munkáját. (…)

Negyven mázsa dzsemet készítettek a Kertészeti Kutató Intézet fertődi gazdaságában. (…)

Szót kér az olvasó – Ösztönzőbb bérezést!

(…) A teljesítménybér és a nyereségrészesedés igazságos elosztásával tényleg megvalósíthatjuk azt a régi jelmondatot, hogy miénk a gyár, magunknak termelünk. (…)

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján

1958.12.02., kedd

Százezer ember kísérte utolsó útjára Georgi Damajanov elvtársat

…10 órakor a gyászinduló hangjai mellett a harcostársak és barátok vállukra emelték a koporsót, és elhelyezték az ágyútalpakra, majd elindult a gyászmenet.”

Felavatták a Vadásztölténygyár televíziógyártó részlegét

Átadták a forgalomnak a kiskörei új Tisza-hidat

A Vaskohászati üzemek jelentik: Kedvezően alakul kohóink, acélműveink, hengerdéink termelése

Miskolc felszabadulási emlékünnepsége

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Százezer ember üdvözölte Hruscsov elvtársat San Franciscóban

(…) Legalább százezer ember vonult ki az utcára, hogy üdvözölje a szovjet miniszterelnököt. Olyan hatalmas lelkes éljenzés még sehol sem fogadta Hruscsov elvtársat, mint itt, San Franciscoban. (...) Asszonyok, lányok tülekednek a felhalmozott áruk közötti folyosókon, hogy megpillantsák Hruscsovot. (...)

A „béke” és a „barátság” szavak ott élnek minden szovjet ember szívében

(…) Azok az amerikaiak, akik jártak a Szvovjetunióban különböző véleményeket hangoztatnak országunkról, életünkről, de mind annyian megerősíthetik, hogy a „béke” és a „barátság” szavakat országunkban lépten-nyomon hallja az ember. E szavakat fehér kővel rakják ki vasúti pályatestek mellett, élő virágokkal írják díszkertek, parkok, gyepszőnyegére, ott láthatók e szavak házak falain is. Ott élnek minden szovjet ember szívében. (...)

(Megjegyzés: Részlet Hruscsov, San Franciscó-i látogatása során, az 1959. szept. 23-i díszvacsorán elhangzott beszédéből)

• A tagság erejével és az állam segítségével virágoztassuk fel a közös gazdaságokat. Fock Jenő elvtárs látogatása Győr megyében o szerdán reggel 20 termelőszövetkezeti elnök – főként az új, közös gazdaságok vezetői – megbeszélésre gyűltek össze a Győr-Sopron megyei pártbizottság székházában. o a tagság elsősorban az önerejére támaszkodjék, mert a közös gazdaságok virágzása csak akkor következhet be, ha szorgalommal aknázzák ki a jólét forrásait. • Komszomol delegáció látogatása budapesti egyetemeken • Több százmillió forintos megtakarítás a népi ellenőrzés egyévi munkájának eredménye • A nép ihletői o a napokban olvastam a Die Tat című svájci lap panaszát, hogy a nyugati országok népei nélkülözik azt az „optimizmusvitamint”, amellyel a szovjetunió népei és a népi demokráciák emberei oly nagy mennyiségben rendelkeznek. A lap siránkozik és szánalmas ostoba javaslatokat tesz, hogy mit kellene tenni e „vitaminhiány” ellen. …az egyetlen gyógymód a munkáshatalom kivívása, a szocializmus, a kommunizmus felépítésének lelkesítő perspektívája. S ezt a „vitamint” bármely népnek csak a saját kommunista pártja tudja gyógyszernek felírni. • A Párttörténeti Intézet felhívása o Közeledik a magyar nép és az egész nemzetközi munkásmozgalom történelmének kimagasló dátuma, a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának 40. évfordulója. Az évforduló alkalmából országszerte gyűjtik az 1919-es dokumentumokat, korabeli iratokat, újságokat, feljegyzéseket, kiadványokat és visszaemlékezéseket. • Több munkásgyermek legyen az egyetemeken! • A Vörös meteor csapata nyerte a jégkorong-bajnokságot

Népszabadság hírei a kivégzés utáni napon, 1957.12.31. kedden

(1957.12.30. hétfőn, a kivégzés napján nem volt megjelenés)

Téli Üdülés

A postásszakszervezet nagymarosi üdülőjében télen is sok a beutalt az ország minden részéről…

Válogatzás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján

A boldog jövendő záloga. (vezércikk)

…Ma kezdődik hazánkban és a Szovjetunióban népeink barátságának évi ünnepe, a magyar-szovjet barátság hónapja. S ma ünnepeljük függetlenségünk és szocialista fejlődésünk zálogának, a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének 11. évfordulóját.

… a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való együttműködés közben megtanultuk a gazdasági fejlesztés szocialista módszerét, s nincs az az erő, amely ettől eltéríthetne, nincs az az erő, amely a baráti, testvéri, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésünket megbonthatná. Ellenségeink összeesküvésekkel, ellenforradalmi lázadás szerevezésével megkísérelték, hogy megbontsák a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri együttműködését. Népeink barátsága azonban e rendkívül súlyos időszak alatt is kiállta a próbát. Szovjet emberek vérük hullatásával segítettek megmenteni a magyar dolgozókat a tőkés haramiáktól, parasztjainkat a herceg Eszterházytól és a többi zsellérnyúzó földesuraktól, hazánkat pedig attól, hogy ismét az imperialista hatalmak játékszerévé váljék.

…hazánknak ezredéves fennállása óta soha nem volt még olyan őszinte, testvéri, szilárd támasza a nemzetközi politikában sem, mint amilyet a kommunizmust építő, világbékét védelmező Szovjetunióban talált.

Ma délelőtt összeül az országgyűlés. Napirenden: az 1959-es költségvetés és a legfőbb ügyész jelentése.

…a jelenlegi ülésszakon számol be az állami fegyelem, a törvényesség megszilárdításában elért eredményekről, s az ügyészségek végzett munkájáról dr. Szénási Géza, a népköztársaság legfőbb ügyésze.

James Jackson, az Egyesült Államok Kommunista pártjának titkára nyilatkozott a Népszabadságnak az amerikai közvéleményben tapasztalható változásokról, a néger nép harcairól, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának helyzetéről.

…. az SZKP XXI. kongresszusa áldásos hatással lesz az egész marxista mozgalom fejlődésére….

Ma este nyílik a szovjet film XI. ünnepe.

Csehszlovákia nyerte a postagalamb-olimpiát.

Népszabadság hírei a kivégzés napján:

A magyar-szovjet barátság nagygyűlése a Kremlben

Kádár János: Magyarországon vereséget szenvedett az ellenforradalom, győzedelmeskedett a szocialista forradalom

• …Végül is az elkövetett hibák teremtették meg a lehetőséget arra, hogy a magyar nép esküdt ellenségei a hibákat ürügyként kihasználva, csorbítsák a párt tekintélyét, aláássák a proletárdiktatúra erejét, és ellenforradalmi támadást szervezzenek a Magyar Népköztársaság ellen…

• …Az ellenforradalmi támadás sikere mégis döntően a Nagy Imre és Losonczy féle renegát csoport belső árulása miatt következett be.. Ők szítottak eszmei zavart bizonyos rétegek – mint például az egyetemi ifjúság – soraiban és áruló tevékenységükkel a döntő pillanatban megbénították a párt, az állam erejét és a szocializmushoz hű tömegek akcióképességét…

Magasfokú forradalmi éberségre van szükség

• A magyar események újból eszünkbe vésték, hogy a munkásosztálynak és minden dolgozónak állandón meg kell őriznie magasfokú forradalmi éberségét és legnagyobb figyelemmel kell kísérnie a szocializmus ellenségeinek cselszövéseit…

Marosán György: Az imperializmus elleni harc legfontosabb fegyvere: marxista elvek alapján erősíteni a munkásosztály egységét

A magyarországi ellenforradalom megszervezői és irányítói

• …Az imperialisták szerepét teljesen leleplezte a Szabad Európa hangja, magatartása, az ellenforradalom alatt és azutáni időkben. Ez a rádió nem csak uszított, hanem szinte óráról órára utasításokat, parancsokat adott az ellenforradalmároknak. Politikai és katonai parancsokat egyaránt…

Nem lesz többé ellenforradalom Magyarországon!

• …Nem szégyelljük, büszkék vagyunk rá, hogy hogy minden rágalommal és soviniszta gyűlölködéssel számolva, elvégeztük történelmi kötelességünket, a néphatalom megvédését. Bűnösök lettünk volna, a nép és a történelem színe előtt, ha ezt nem tettük volna meg. A világ most már tanulhat abból, hogy a szocialista tábor országai egymásért, ha kell, fegyvert is fognak…

Mielőtt búcsút mondanánk…

• …Százhetvenezer ember szökése az ittonból, a saját életéből a „sors” elől, a nagyvilágba, a hideg idegenbe… Súlyos nemzeti katasztrófa. De nem halálos. Emeli már lassan fejét az élet minálunk, nyugodtabban, tágabbakat lélegzünk…

Nem hosszabbítják meg az amnesztiarendelet határidejét – Nezvál Ferenc, az Igazságügyi Minisztérium kormánymegbízottjának nyilatkozata

Rendőrkézre került az egyik Köztársasági téri gyilkos

• …Szombati Vilmos, 55 éves újpesti lakos, volt csendőr egyik főcinkosa volt a köztársaság téri vérengzésnek, részt vett Papp ezredes bestiális kivégzésében és felakasztásában…A Nógrád megyei Drégelypalánk községben, a Fehér Könyv egyik képe alapján felismerték Szombatit, s átadták a rendőrségnek…

A legújabbkori történeti gyűjtemény (Bp., V., Kossuth Lajos tér 12.) kiállítást rendez az októberi ellenforradalmi eseményekről…

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1957. február 12., kedd

Megvédjük a párttag és a pártonkívüli funkcionáriusokat az ellenforradalom régalmaitól – Apró Antal elvtárs beszéde az MSZMP IX. kerületi aktíváján

„ (…) Minden funkcionárius felelős” csalárd jelszó. Az ellenforradalom egyik jellemző módszere, hogy minden kommunistát, de párton kívüli vezetőt is személy szerint felelőssé tett a 12 év alatt elkövetett hibákért. Mindszenty útmutatására „hetedíziglen” akarta megbüntetni az ellenforradalom a ma élő magyar nemzedéket, munkásokat, parasztokat, értelmiségieket azért, mert a szocializmus építésének harcosai vezetői voltak és kapitalista a Magyarországból szocialista magyar hazát akartak építeni.(…) Alaptanul rágalmazták azokat, akik 1945 után az elesettségéből, magárahagyottságából ezt az országot kiemelték. (…) ”

Statáriális bíróság tárgyalja a pomázi ellenforradalmárok bűnügyét

3 géppuska, 6 golyószóró, 12 000 töltény a tárgyalóteremben. (...)

„ (...) Azok, akik a fegyvereket elrejtették, most ott ülnek a vádlottak padján, felelniök kell a tettükért. Riadtak, ijedtek – úgy látszik nem számoltak a leleplezésre és a felelősségre vonásra. (...) ”

Ezerszázhetven helyreállított lakás a Ferenc és a József körúton

„ (...) A 24. számú Építőipari Vállalat február végére fejezi be a József körúton megrongált lakások helyreálltását. Az építők a múlt hét végéig összesen 470 lakást állítottak helyre a Rákóczi úttól a Baross utcáig terjedő szakaszon. (...) ”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.05.08., csütörtök

„Tizenhárom esztendeje

szabadult fel a német nép a Hitler-fasiszta uralom alól. A szovjet hadsereg nemcsak a Szovjetunió területéről űzte ki a fasiszta agresszort, nem csak a leigázott kelet-európai népeknek adta vissza szabadságukat, hanem a német népnek is. (...) ”

A rádió napja a Szovjetunióban

„(...) Május 7-én ünneplik a Szovjetunióban a rádió napját. 1895-ben ezen a napon mutatta be Popov, a kiváló orosz fizikus a világon elsőnek rádiókészülékét a pétervári tudományos akadémián. A szovjethatalom évei alatt jelentősen fejlődött a rádióhálózat a Szovjetunióban. (...) ”

Hogyan értelmezzük falusi politikánk kettős feladatát?

„ (...) Hibás elképzelések rabja az, aki az egyénileg gazdálkodó parasztok termelési kedvétől félti a szövetkezeti mozgalmat. Mástól kell félteni: (...) azoktól a hibás nézetektől, melyek szerint valamilyen - ha nem is nagyon átlátszó - kényszerrel, különleges gazdasági intézkedésekkel kell rászorítani az egyénieket az összefogásra. (...) ”

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Vasárnap tartották a Magyar-Szovjet Baráti Társaság aktivistáinak országos értekezletét

Részlet Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának felszólalásából:

(…) „A magyar emberek lelkében mélyen él az elismerés és a tisztelet a szovjet nép iránt, amely véres harcok és áldozatok árán szabadságot hozott nekünk és 1956 novemberében újabb segítséget nyújtott a népi hatalom védelmében. A sok önzetlen segítségtől, áldozattól függetlenül is mély tisztelettel és elismeréssel adózik népünk a szovjet népnek, amely saját országában először építette fel a szocializmus világát, legyőzte a fasizmust és zászlóvivője a békeharcnak.” (...)

A boldogság ára

(…) A magyar forradalmi munkásmozgalom véráztatta útját mindenkor a mártírok és élő hősök nagy cselekedetei szegélyezték. Ezrek és tízezrek, egyszerű pártmunkások, aktivisták dolgoznak odaadón, erejüket megfeszítve a pártért és a dolgozó népért. (...) A jellem nem egyik napról a másikra formálódik, habár néha éles összetűzések idején, hamarabb alakulnak át emberek. Az ellenforradalom jó lecke volt azt is megtanulni, hogy némelyik csendes, szerény, legkevésbé sem hivalkodó, korábban háttérben állott elvtársunknak helyén volt az esze és a kommunista szíve, tudta, mit tegyen. (...)

A Népszabadság hírei a kivégzése napján, 1959. május 6., szerda

A Központi Bizottság köszönete

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága elismerését fejezte ki mindazoknak, akik lelkes közreműködésükkel elősegítették a proletár nemzetköziség nagy ünnepének, május elsejének méltó megünneplését.

Gyorsuló ütemben növekszik a Ferihegyi repülőtér forgalma

Illetékes szerveink - az európai szocialista országokon kívül - az utóbbi időben légügyi egyezményt kötöttek Belgiummal, Hollandiával, Svédországgal, Dániával, Norvégiával s az Egyesült Arab Köztársasággal. (...)

SZÜLŐKNEK NEVELÉSRŐL - Az ifjúság szórakozásáról

(...) A szülő kísérje figyelemmel, ismerje meg a társaságot, amellyel gyermeke szórakozik. Szorgalmazza, hogy járjon el jól összeforrott iskolai szakkörbe, sportkörbe, KISZ-szervezetbe, amelynek közössége értékes, komoly jellemformáló tényező. (...)

• A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése o …szeptember 22-én kibővített ülést tartott, a napirenden szerepelt: „irányelvek a fontosabb népgazdasági feladatok megoldásához és az 1961-1965-ös ötéves népgazdasági terv előkészítéséhez…. a bizottság ülése foglalkozott a pártkongresszus tiszteletére indult munkaverseny fejlődésével és elhatározta, hogy kongresszusi versenyzászlót adományoz a munkaversenyben legjobb eredményt elérő vállalatoknak. • Hruscsov elvtárs látogatása San Franciscóban • Kiadják Hruscsov Amerikában elhangzott beszédeit o néhány nappal a látogatás befejezése után megjelenteti a Kossuth Könyvkiadó • Hol az ő helyük o …nyíltan teszem fel én is a kérdést, ahogy egy orvos nekem szegezte: „nézze, nem vagyok kommunista és valószínűleg soha nem lesz belőlem semmilyen marxista. Maguk egyre többet beszélnek arról, hogy kommunista szakemberek kellenek. Akkor velem mi lesz…?”…Azokkal, akikkel másképpen nem lehet, csupán „szerződéses alapon”, továbbra is ezt a viszonyt tartjuk fenn. Sőt, a jövőben még több szakemberrel akarunk „szerződést”kötni- olyanokkal is, akik eddig távolabb álltak tőlünk. Miért mondanánk le becsületes segítségükről - amely számunkra így is értékes. Bár jól tudjuk, többre volnának úgy képesek. …ma már sokkal határozottabban és félreérthetetlenebbül leszögezzük, a mi oldalunkon a helyük. S ha ezer példa nem volt elég arra, hogyha mellénk állanak, a jobb s az erősebb oldalán lesznek, akkor az ezeregyedik példa, napjaink nagy eseménye, ezer eddiginél is meggyőzőbb…. az értelmiségi a szellem embere. ha a maradiság, a konzervativizmus oldalára áll, , voltaképpen saját értelmiségi voltának lesz az árulója. • Akik a kongresszusi versenyben kerültek a legjobbak közé o tizedszer tökéletesíti a kompresszor gyártását Pénzes Mihály szerelő o egy betanított munkás tizenegy újítása

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1959.02.26., csütörtök

A tűz csiholója

(…) midőn kidolgozzuk a szocializmus építésének feladatait, figyelembe vesszük országunk adottságait, tanulunk a testvérpártok, s mindenek előtt a Szovjetunió Kommunista Pártja tapasztalataiból, s elsőrendű figyelmet fordítunk az általános, minden országra érvényes közös, törvényszerűségek érvényesítésére. (...)

A szovjet irodalom az első vonalban harcol a békéért, az emberiség jövendőjéért

(…) A kongresszuson hangsúlyozták, hogy az irodalomnak a kommunista nevelés még hatalmasabb, még hatékonyabb eszközévé kell válnia, a nép munkáját és életét még hívebben kell visszatükröznie. A mi irodalmunk az vonalban harcol a békéért, a kommunizmusért, az emberiség jövendőjéért. (...)

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958. 10. 04., szombat

Nincs messze az idő, amikor emberi utassal rakétahajók indulnak a világűrbe

Most, a rakétatechnika fejlődése alapján már a közeljövőben reálisan megvalósítható tervként beszélhetünk az űr-repülésről. Elmondhatjuk, hogy az emberi kultúra fejlődésének új szakaszába lépett.

Segítő türelemmel – Megjegyzések a pedagógusok ideológiai képzéséhez

(…) Gyermekeink szocialista nevelését tehát javarészt nem marxista szemléletű nevelők végzik. Ez a helyzet hosszú ideig nem tartható fenn anélkül, hogy az ifjúságra káros hatással ne lenne. (…) Meg kell tehát teremtenünk a feltételeit annak, minél gyorsabban, de magas színvonalon és alaposan sajátíthassák el a marxizmus-leninizmus tanításait. (…)

Válogatás a Népszabadság 1958. 10.07-én megjelent számából:

Szovjet javaslat az ENSZ-ben az atom- és hidrogén-fegyverkísérletek azonnali megszüntetésére

Kulturális hír

Fazekas János elvtárs, a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének titkára Ion Popescu elvtárs, a Román Köztársaság budapesti nagykövetének kíséretében megtekintette Dobozy Imre Szélvihar című drámáját.

A Német Demokratikus Köztársaság a béke erődje Közép-Európában

…születésének 9. évfordulóját ünnepli a Német Demokratikus Köztársaság.

Bírósági hírek

… szerszámokat és építőanyagot lopott munkahelyén, a Szegedi Tatarozó Vállalatnál Zareczki Géza, akit munkatársai lepleztek le. A bíróság négy hónapnyi börtönre és 400 forint pénzbüntetésre ítélte.

Kertváros épül Szekszárdon, egyelőre 250 házhelyet jelöltek ki

Új dunántúli helyeken kezdik meg az olajkutatást

Jugoszlávia-Magyarország labdarúgó mérkőzésen 4-4. A legjobb jugoszláv és magyar labdarúgók vasárnap négy mérkőzésen találkoztak egymással: Zágrábban, Budapesten és Nyíregyházán…a mérkőzések három magyar győzelemmel és egy döntetlennel végződtek.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Százezer ember kísérte utolsó útjára Georgi Damajanov elvtársat

…10 órakor a gyászinduló hangjai mellett a harcostársak és barátok vállukra emelték a koporsót, és elhelyezték az ágyútalpakra, majd elindult a gyászmenet.”

Felavatták a Vadásztölténygyár televíziógyártó részlegét

Átadták a forgalomnak a kiskörei új Tisza-hidat

** A Vaskohászati üzemek jelentik**:

Kedvezően alakul kohóink, acélműveink, hengerdéink termelése

Miskolc felszabadulási emlékünnepsége

December 4-én lesz tizennégy esztendeje, hogy a szovjet csapatok felszabadították Miskolcot. Az évfordulón ünnepségeken emlékeznek meg a város dolgozói.

Útravaló az új tanácstagoknak

…Legyen a kommunista tanácstagok ismertető jegye, hogy törődnek választóik gondjával-bajával, ébren őrködnek az államhatalom helyi szerve és a választók közötti szilárd kapcsolatokon…”

Megérkezett a második hideghullám …Hazánkban vasárnap reggel esett le az első hó…

HÍREK

Az év végére elkészül a Határ úti új HÉV- vonal.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1957.11.29., péntek

DÍSZSÍRHELYRE TEMETIK Debrecenben a munkásmozgalom mártírait:

az 1919-es forradalomban meghalt kommunistákat, a Horthy-korszakban megölt, továbbá a felszabadulási harcokban elesett hősöket.

Genfi egyveleg

(...) Disszidensek. Van belőlük Svájcban is elég. Újat nem is lehet mondani róluk, szóval itt is nehezen élnek, legtöbbjük nehéz, piszkos munkát végez, torzsalkodik, mérges és hazavágyik.

„Úgy érezzük magunkat, mint a kukorica, amit betonba vetettek” – mondta egyikük keservesen. (...)

A köztársaság napjának ünneplése Jugoszláviában

(…) Az ország dolgozói a felszabadulás óta végzett szocialista építőmunka sikerei jegyében fogadják az ünnepet. (…)

Szélesítsük, erősítsük szocialista sportunkat

(…) 1956 tavaszán hozzá (is) kezdtek egy olyan tervezet kidolgozásához, amely biztosította volna, hogy a sport vezetésében újabb lépéseket tegyünk előre. A tavaly október-novemberben bekövetkezett ellenforradalmi események azonban meggátolták ezeknek a terveknek a végrehajtását. Helyette felszínre kerültek a múlt rendszerbeli fasiszta és karrierista sportvezetők. (...)

Szélesítsük, erősítsük szocialista sportunkat

(…) Az ellenforradalmárok eltávolították a népi demokráciához hű vezetőket, szétrombolták a magyar sportélet vezető szerveit és apparátusát, anarchiát teremtettek a sportban. Mindennek, sajnos, az ellenforradalom fegyveres bandáinak leverése sem vetett véget, mert a magyar sportélet vezetésében ezt követően is sok ellenséges karrierista elem húzódott meg. (...)

Magyar javaslat alapján az ENSZ-közgyűlés módosította a tavalyi menekült-határozatot

(…) a közgyűlés 1956. november 23-i határozata az úgynevezett magyar menekült-kérdésben ellenkezik a menekültügyi főbiztosság alapokmányának szellemével. (…) az ENSZ-közgyűlés helytelenül csak a menekültek külföldi letelepítésével foglalkozott. (...)

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.03.06., csütörtök

A világ dolgozóinak ügye

(…) Sok nép örömmel és hálásan állapította meg, hogy függetlenségét és szabadságát a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének köszönheti. Aligha van a világon nép, amelynek több oka lenne ennek megállapítására, mint a mi népünknek. A szovjet nép testvéri áldozatvállalása 1944-45-ben segített kivívni függetlenségünket és szabadságunkat. 1956-ban segített megvédeni, megőrizni függetlenségünket és 12 esztendő munkájával és harcaival elért szocialista vívmányainkat. (…)

(…) Évszázadok óta nem volt olyan nagy és olyan pozitív része a magyarságnak a világtörténelmi eseményekben, mint amilyen része volt az októberi forradalom védelmében, Lenin eszméinek terjesztésében. E hősök hatalmas alakjai mellett törpékké, törpe mumusokká zsugorodnak a nacionalizmus sokat reklámozott ügynökei. (…)

A nép, párt és a kormány összefogásával minden feladatunkat meg tudjuk oldani

Dr. Münnich Ferenc elvtárs beszéde

(…) Minden harcosra szükség van abban a nagy csatában, amelyet a szocialista Magyarország felépítéséért folytatunk. (…)

(…) A belföldi reakció, és a külföldi rádióállomások fizetett hazudozó gárdája természetesen nem azt emelte ki a parlament legutóbbi ülésszakának eseményei közül, hogy ott a dolgozó nép minden rétegének képviselői egyértelműen helyeselték a Minisztertanács addig végzett munkáját, egyetértettek a további feladatként kitűzött tervekkel, hanem ismét azt kereste, hogyan lehetne zavart kelteni, milyen találgatásokat és rémhíreket lehetne a közvéleménybe bedobni, hogy ilyen módon is akadályozni próbálják munkánkat. (…)

Ünnepi nőgyűlések

A főváros több kerületében szerdán délután rendezték meg az asszonyok és leányok a nemzetközi nőnap alkalmából meghirdetett nagygyűlésüket…

Újabb amerikai mesterséges hold

Üzembe helyezték a Tiszapalkonyai Hőerőmű második 50 megawattos gépegységét

A magyar nőmozgalomban alkalmazzák az NDK-ban szerzett tapasztalatokat

Óvodások farsangja

A Külkereskedelmi Minisztérium óvodásai jelmezes bálon búcsúztak el a farsangtól…

A magyar asztaltenisz-válogatott nyerte a férficsapat Európa bajnokságot

Bezárta kapuit a Műjégpálya

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Megkezdődött az MSZMP országos értekezlete

A párt a munkásosztály, a nép életfontosságú fegyvere

Jól képzett vezetőket a termelőszövetkezetekbe. Ha jó az irányítás jó a vezetés is.

Kimagasló termelési eredmények, termelési őrségek, vállalások, verseny az országos pártértekezlet tiszteletére

A Magyar Nők Országos Tanácsa is segíti a gabona-betakarítás munkáját

Budapestre érkezett s lengyel HOT dzsesszkabaré

Móricz Zsigmond oroszul

…az idei esztendő Móricz Zsigmond újabb diadalútja a szovjet könyvkiadásban. Most jelent meg az Inosztrannaja Lityeratúra új száma, egyszerre hat Móricz-novellával.

Érdekes filmújdonságokat játszanak a mozik júliusban

….műsorra tűzik a többi között Pipo hét éjszakája c. francia filmet, Fernandel új filmjét, a Vörös kocsma-t, illetve a Nyomok a hóban című izgalmas szovjet filmet.

Befejeződött a Mohács-sziget újjáépítése

Új kozmetikai cikkek- az Élelmiszeripari Minisztériumban kozmetikai bemutatót rendeztek

Harmadik a kosárlabda Európa- bajnokságon eddig a magyar válogatott

Átigazolásokról, a labdarúgó megbecsüléséről, a világbajnoksági esélyekről nyilatkozik az MLSZ elnöke, Barcs Sándor

...szeretném megemlíteni (Barcs), hogy tarthatatlan az az állapot, hogy a világhírű magyar labdarúgás ügyét három szobáéban intézik. Csergő elvtárs megígérte, hogy visszakapjuk a Vadász utcai székházat …egy klubnak lehet székháza, de az egész magyar labdarúgást irányító MLSZ-nek csak három szoba jut…

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napját követő napon, 1958.06.16., Hétfő

(1958.06.15., Vasárnap nem volt megjelenés)

Hazánkba érkezett a vietnami parlamenti küldöttség

…A vietnami parlamenti küldöttség megkoszorúzta a magyar és szovjet hősök emlékművét…

Az országgyűlés csütörtökön megnyíló ülésszakáról – nyilatkozott Rónai Sándor elvtárs

Vízrebocsátották az első 1300 tonnás Duna-tengerjáró hajót

Az új hajó, amely a Hazám nevet kapta, előreláthatóan decemberben indul el első szállítmányával a messzi tengerek felé.

„Az utolsó felvonás”

…Mint ahogy a témát magát is 1956 vetette fel. Még pedig kegyetlen élességgel: hősök mártírhalálában és tőrbecsalt, megtévesztett emberek vérében, milliárdos értékek pusztulásában nyert tanúbizonyságot, hogy a nacionalista-fasiszta ideológia bacilusai még fertőzik a nemzet szervezetét, és gyilkos lázat is okozhatnak, ha ki nem pusztítjuk őket…

Szertefoszlott disszidensmítosz

…A svájci lapok propagandájának a népi demokratikus Magyarország elleni uszítással kiváltott rokonszenv tiszavirág életűnek bizonyult. Vége… A bűntények sorozata, amit egyrészt a „szabadsághősökként” fogadott bűnözők, másrészt az ellenforradalmi fertőzés következtében lezüllött, bűnözővé vált elemek elkövetnek, mind egy-egy újabb alkalom, hogy maga a svájci nép kifejezze megvetését az egész disszidenstábor iránt…

Folt ne essék rajuk

Még némely ellenségünk is elismeri, hogy a kommunisták, ha szerintük „fantaszták” is, áldozatkész, bátor és önzetlen emberek… Párton kívüli barátaink, de még tőlünk távolállók is tisztelik, becsülik a kommunistákat és épp ezért figyelmeztetnek bennünket, ha X vagy Y, akivel együtt dolgoznak vagy laknak, nem olyan igazi kommunista, mint amilyennek mutatja magát; erkölcsi felfogása, magánélete, jelleme kifogásolható…

Tatarozzák időben az iskolákat! …Az építővállalatok munkásai és műszaki vezetői, a tanácsok és az iskolaigazgatók tegyenek meg mindent azért, hogy idejében, szervezetten fejeződjék be a tatarozás; ősszel pedig, szép megifjodott iskolák fogadják a diákokat.

Véget ért a Szocialista Internacionálé főtanácsának ülése

Az atomhalál elleni küzdelemről tanácskozó értekezlet nyílt Bécsben

Üzembe helyezték az első Lengyel atomreaktort

Hogyan fejlődött a népgazdaság májusban?

Bérmálkozás előtt Igalon – „Fatengelyes” nézetek

Ez ma a helyzet Igalon. Ilyen gondokkal küzdenek a kommunisták és nagyon körültekintőnek kell lenniük. Hiszen a mi hazánkban szabad a vallás gyakorlása, szabad a bérmálkozás is…

Hétfőn és csütörtökön a hordozható rakéta, szerdán hajnalban a szputnyik III. látható Magyarország felett

A sebészet korszaka – A sebészet új mellékága: az érzéstelenítés

Befejeződött a tanítás a középiskoláiban

Népszabadság hírei a kivégzés napján (1959.03.21., Szombat)

A Tanácsköztársaság dicsőséges eszméi sohasem halványuló fénnyel világítják be jövendőnk útját – Az országgyűlés emlékülésén beszédet mondott dr. Münnich Ferenc elvtárs

Az országgyűlés a Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából pénteken délután ünnepi ülésre ült össze.

Rónai Sándor megnyitó beszéde

…Negyven esztendeje annak, hogy a magyar nép, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példáját követve, lerázta magáról a földesurak és tőkések igáját, megdöntötte a burzsoázia uralmát, kivívta hazája függetlenségét és kikiáltotta a Magyar Tanácsköztársaságot…

…a Szovjetunió dicső hadserege szabadította fel a magyar népet és nyitotta meg előttünk a nemzeti függetlenség, a felemelkedés, a szocializmus építésének útját…

Magyar munkások! Legyetek Szilárdak!

…A magyar proletárforradalom még a vakot is látóvá teszi…

Bokányi Dezső: Vagy proletárdiktatúra – vagy vérengző ellenforradalom

„Jól vigyázzunk! A történelem példája, Dózsa Györgynek tüzes trónon való elégetése klasszikus példája annak, hogy a forradalom és az ellenforradalom diadala között milyen distancia van a bűnhődésben és a megtorlásban.”

Komját Aladár: - A ploretár forradalmat megölni nem lehet (részletek)

„Minálunk testvér cáratyust megbecsültük: Öregapjához a pokolba küldtük. Ugyám.

Minálunk testvér a burzsuj szorul, Minálunk testvér a proletár az úr. Ugyám.

Minden szemét-népet egyhalomra hánytunk: tisztet, gyárost, pópát kezünkhöz aláztunk. Ugyám.

Csakúgy tréfásan vörös keszkenővel – a földet, a gyárat elkértük erővel. Ugyám.

Csak úgy mókásan, igen szelíd szóval: kaszával, kapával, gépfegyver-golyóval. Ugyám.

Minálunk eztán már nem sarjad a sarja, aki herefajzat másét akarja.

Ugyám.”

Nagyra becsüljük az 1919-es Tanácsköztársaság harcosainak áldozatát és hőstettét – 150 veteránt tüntettek ki az Országházban

„Az Országház zászlódíszbe öltözött főbejáratánál díszőrség fogadta a meghívottakat, s az érkezőkkel egy dicső kor történelme vonult be a terembe. A Magyar Tanácsköztársaság egykori keményharcosai, a párt megteremtésének ifjú káderei most, mint fehérhajú nagyapák jelentek meg.”

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Jól képzett, szocialista szellemben nevelt fiatal szakmunkásokat

Az ipari tanulók képzése a mi társadalmunkban munkaerőgazdálkodási feladat, hanem az ifjúság nevelésének, az ipar tervszerű szakmunkás-ellátásának a műszaki színvonal emelésének is fontos kérdése.

Nem politikai ügy

(…) Mert jó az, ha a kommunisták félik a pártot, óvják a becsületét, de rossz és káros, ha a pártfélés ürügyén személyi sérelmekből politikai ügyet kovácsolnak. (…)

Megkezdődött a tanítás az általános és középiskolákban

Kedden reggel már háromnegyed 8-kor benépesültek az általános és középiskolák.

Nyolc órakor a középiskolákban a tanulók együtt hallgatták Benke Valéria művelődésügyi miniszternek a Kossuth-rádióban elhangzott köszöntőjét, majd megkezdődött az első tanítási nap.

Tupoljev szovjet akadémikus megkapta a brüsszeli világkiállítás nagydíját, a TU-104-es turbósugár-hajtású utasszállító repülőgépért.

Négymillió óra készült eddig a Magyar Optikai Művekben, ahol 1946-ban kezdték meg az ébresztő órák gyártását.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján

A kormány az összes időszerű kérdéseket a demokratizálódás továbbfejlesztésével, a tömegek aktivizálásával oldja meg

(Kádár János nyilatkozata az NDK rádiójának) … az ellenforradalom elleni politikai harc még nem ért véget.

Két hónap alatt eltávolítják Budapestről a szemetet

Ismét megindul a külföldi légiforgalom- értesítette a MALÉV a külföldi légitársaságokat

Jelentések a bányavidékekről, kedden: 24 769 tonna!

... bányászaink a közelgő ünnepek előtt egyre több szenet küldenek a felszínre.

Keleti Ágnes és Kertész Alíz mégis hazatér

….Keleti Ágnes négyszeres olimpiai bajnoknő jelentkezett Molnár Józsefnél, a magyar olimpiai attasénál Melbourne-ben és kérte, hogy segítse őt ahhoz, hogy minél előbb visszatérhessen hazájába….Kertész Alíz Milánóból üzent, hogy mégis hazatér…

„Otromba propagandával haszontalan izgatás”

A Münchener Abend Zeitung a Szabad Európa-rádió Így nem lehet címmel a Szabad Európa-rádió szerepével foglalkozik a legutóbbi hónapok magyarországi eseményeinek kapcsán. A lap megállapítja: „most, hét héttel a magyar felkelés után is arra irányul, hogy otromba propagandával, haszontalan módon felizgassa a magyar lakosságot…”

Külpolitikai vita a párizsi Bourbon-palotában. Magyarországról beszélnek, s elakarják feledtetni Algériát és a szuezi agressziót- mondotta a vitában Duprat kommunista képviselő.

Az egyetemi ifjúság a szocializmus, a szocialista demokrácia mellett volt és azért harcol a jövőben is- két egyetem ideiglenes MEFESZ intéző bizottságának felhívása.

A rendőrség bő termést aratott a tolvajokban a Teleki téri razzián

Az olimpikonok beszámolója. A magyar színeket szeretnénk még több sikerrel képviselni Rómában is.

Czibor Zoltán, a Bp. Honvéd válogatott balszélsője a DPA nyugatnémet hírügynökség jelentése szerint előzetes szerződést írt alá az AS Rómához.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

A régi pártvezetés hibáiról

(…) Sokan azok közül akikre úgy tekintettünk, mint a párt politikájának következetes képviselőire és terjesztőire a kulturális életben – így Aczél Tamás, Gimes Miklós, Méray Tibor, Déry Tibor, Háy Gyula és társaik – 1953 után a párt ellen fordultak, az ellenforradalom eszmei előkészítőivé váltak, majd 1956. őszén nyíltan átálltak az ellenség oldalára. Az a tény, hogy az ellenforradalom bázisát és főleg propagandistáit és szervezőit elsősorban az értelmiség soraiban kereste nem volt véletlen. (…)

Miben jelentkezett a revizionizmus?

(…) 1956. november 4. után az ellenforradalmi erők ellentámadást indítottak a kultúra frontján is. (…) A november 4-i sztrájkhangulat fő szítói egyes értelmiségiek voltak, például olyanok mint Déry Tibor, aki az elmúlt 12 esztendőben nemigen járt ki az üzemekbe a munkásosztály életét tanulmányozni, de 1956. november 4. után gyakran megfordult a szakszervezetkeben, üzemekben is, hogy a sztrájk hangulatot szítsa.

Közelebb vinni az iskolát az élethez A tanuló ifjúság erkölcsi-politikai nevelése érdekében, tovább kell folytatni az iskolai tantervek és különösen a tankönyvek megjavítását. (…)

Országszerte megünnepleték az anyák napját

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.06.19.

Gyűlés után

(…) most sokan hallgatnak, hogy rájuk ne üsse valaki: „ez októberi hang…” (…)

(…) egyszer lejött az igazgató, s ott a műhely közepén valami szóváltásba került egy munkással, akit nem számoltak el rendesen, s az a vita hevében olyasmit mondott, hogy itt kilopják a pénzt az ember zsebéből. Erre odavágta neki Stupiák elvtárs: „ez októberi hang…!”. Azóta ebből szólásmondás lett az öntödében, s ok arra, hogy az emberek legyintsenek: „Én rám ne mondja senki, hogy ellenforradalmár vagyok. Inkább hallgatok.”

Együtt a jövő felé

(…) „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete” (…) Hiába szervezkednek ellene egy évszázada a Szentszövetség fejedelmi uraitól Hitlerig és az amerikai trösztvezérekig a régi rend védelmezői: a kommunizmus lángját, amely évszázdok óta és az emberekben, nem lehet kioltani. (…)

Újabb vízi úttal gazdagodik hazánk – Elkészült a tiszalöki hajózsilip

(…) A 17 méter széles, 85 méter hosszú zsilip segítségével a Tisza nemcsak a tiszalöki erőmű mellett, hanem egészen Dombrádig, egyes időszakokban Záhonyig is hajózható lesz. (…)

Több mint 300 000 nyereményt sorsolnak ki júniusban

Június 28-án és 29-én kerül sor a II., III. és a IV. Békekölcsön 1958. első félévi sorsolására. Ezúttal a 308 ezret is meghaladja a kihúzott nyeremények száma, a nyeremények összege pedig mintegy 80 millió forint lesz. (…)

A humanizmus kalózai

Dulles úr sajnálkozik. Miután keddi sajtóértekezletén ismét kifejtette jólismert hidegháborús nézeteit a világpolitikai kérdésekről, hirtelen fordulattal megjegyzéseket fűzött Nagy Imre és bűntársai ügyében hozott ítéletekhez. Az amerikai külügyminiszter „rendkívüli sajnálatát” fejezte ki, majd durva, rágalmazó kijelentéseket tett a magyar néphatalomról és dühödten támadta a Magyar Népköztársaságot. (…)

(…) Amerika urai nem sajnálják a vért, ha forradalmárok, békeharcosok és függetlenségért küzdők véréről van szó. Had folyjék, patakozzék, ha kell, csakhogy az Egyesült Államok hatalmi érdekei érvényesüljenek. De sajnálkoznak, könnyeket hullatnak, ha ellenforradalmárokat, a néphatalom árulóit éri el megérdemelt sorsuk. (…)

Népszabadság hírek a kivégzés napján - 1961.08.26. szombat

Nehru fogadást adott Új-Delhiben a magyar küldöttség tiszteletére

Kedvezően fejlődnek Magyarország és Indonézia kapcsolatai

Nyolcezer tonna súlyú gépet szállít a Szovjetunió a Dunai Vasmű hideghengerművének

Vasárnap rendezik a szántóversenyek országos döntőjét

Tyitov őrnagy a moszkvai televízióban beszámolt űrrepüléséről

New Yorkban forgalomba hozták az első napenergiával működő lemezjátszókat.

Új automaták és az emberek a Kispesti Textilgyárban

„A régi gépeket most cserélik ki korszerű, szovjet automatákra. …Az új technikának győznie kell! Ez a társadalom igénye.” HU SZE-PEJ – Pekingi tudósítónk riportja

„A földbirtokos kutyakorbáccsal ütlegelte a szegény tehetetlen öregasszonyt, mire a féltő unoka – más fegyvere nem lévén – fogaival véresre marta a kegyetlen uraság korbácsot tartó kezét. Ezzel megmentette ugyan a nagymamát, de nem önmagát. … 1956-ban már mint kommunista munkás, többszörös újító vett részt a kínai élmunkások országos konferenciáján. Annyi szépet, nagyot és értékeset hallott, hogy szinte elkedvetlenedve tért vissza üzemébe.”

Miben segít a pártszervezet? „A Gamma pártbizottsága az utóbbi években komoly erőfeszítéseket tett, hogy minél eredményesebben oldja meg egyik legfontosabb feladatát, a termelés ellenőrzését és segítését. Csakhamar rájöttek – párt és kormány határozatok is felhívták a figyelmüket -, hogy a régi tapasztalatok már nem elégségesek a megnövekedett feladatok ellátásához. Ezért már a pártbizottság megválasztásánál igyekeztek műszakilag is képzett kommunistákat a vezetésbe jelölni.

Válogatás az 1957.12.28-án megjelenő Népszabadság híreiből:

• 19 000 méter fölé emelkedett egy szovjet vadászgép

• Gabonafélékből 51 797, kukoricából 105 437 vagonnal termett több mint tavaly

• A bankok államosításának tízéves jubileumát ünnepelték a pénzügyi dolgozók

• A magyar légiközlekedés 1958-as tervei … hogyan lehet bérelni TU-104-est?

• Tíz éve, 1947. december 30-án …szélesre tárult a szabad, szocialista fejlődés országútja a román nép előtt. A népi erők, amelyeket a kommunista párt fogott össze, elűzték trónjáról az utolsó királyt és megdöntötték a monarchia ásatag intézményét.

• Európa, Észak-Amerika és Szibéria felett süsüsödik a radioaktív por a hidrogénbomba kísérleti robbantásai nyomán- írja a Le Monde

• Gátépítő sátortábort szerveznek a Pest megyei KISZ-fiatalok

• Kijelölték a világbajnokságra készülő labdarúgó –válogatott keretet …a közös munka elkezdését világbajnoki fogadalomtétel előzi meg. A Vasas játékosok egy héttel később kezdik a felkészülést.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján

Ünnepségek a párt megalakításának évfordulóján.

Sokfelé volt megemlékezés a KMP megalakításának évfordulója alkalmából.

Országszerte nagy érdeklődés kíséri a termelőszövetkezetek zárszámadását

Százötvenmilliós költséggel bővítik a pamutfonodákat

A béke és a szocializmus erőinek nagyszerű győzelmei. A Pravda vezércikke a magyar és a német választásokról

…..A népi Magyarország dolgozói a Hazafias Népfront jelöltjeire adott szavazataikkal egységesen és határozottan kijelentették az egész világnak, hogy a béke és a szocializmus ügye iránt határtalan odaadást tanúsítanak.

A Szovjetunió egész területén megalakulnak a „kommunista munka brigádjai”

Beszéljünk az ágyneműről

…..hasznos megoldás a karton vagy selyem kispárna.

Hirdetés:

„Anyukámnak most több ideje van számomra, mert Rapid gyorsmosóporral mos”

Készülnek a hazai elegáns bőröndök.

A Rákospalotai Bőrkonfekcióban bőrönd gyártására akarnak berendezkedni

Pécsett a TIT szabadegyetemén méhészegyetem kezdődött

1958.09.01., Hétfő (nem jelent meg Népszabadság, a vasárnapi és a keddi számból válogattunk):

1958.08.31., Vasárnap

Hruscsov nyilatkozata a Pravdának: A Szovjetunió kész tárgyalni az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről – de nem fogadhatja el a nyugati feltételeket

Hétfőn: tanévnyitó az általános és középiskolákban, kedden: első tanítási nap

…A rádióbeszéd együttes meghallgatása után az általános és középiskolákban megkezdődik a rendszeres oktató-nevelő munka…

Tisztelet becsület a kétkezi munkának

Marosán György elvtársnak a szakszervezeti bizalmiak tanácskozásán elhangzott beszédében többek között volt egy igen figyelemre méltó gondolat. „Vigyázzunk arra – mondotta – hogy méltó legyen a fizikai munka tisztelete és becsülete… a leghatározottabban szembe kell szállni azzal a felfogással, gőggel, amely a fizikai munka lenézésében nyilvánul meg.”

További kétszáz millió forint értékű leértékelt áru kerül forgalomba

A forradalmi munkásmozgalom új folyóirata

A béke és a szocializmus kérdései címmel egyszerre 16 nyelven jelent meg a kommunista és munkáspártok új elméleti és tájékoztató folyóirata, melynek első száma már magyar nyelven is az olvasók kezében van. …A tőkés elnyomás elleni harcot, a tömegek forradalmi mozgalmát, a szocializmus és a kommunizmus építését mindenütt és mindenkor a munkásosztály vezeti, élén a marxista-leninista elmélettel felfegyverzett párttal, a kommunista párttal…

Lehull az álarc a másik berni banditáról is

Számos kép jelent meg a nyugati sajtóban Papp Endréről, a berni magyar követség másik támadójáról…

…A berni támadó Pécs mellett, István-aknán dolgozott disszidálása előtt. Fúró iskolát végzett, s jól keresett az ellenforradalom előtt…Az ellenforradalom idején csatlakozott a „mecseki láthatatlanokhoz” a bujkáló pécsi ellenforradalmárok fosztogató-csapatához. Azonban hamarosan otthagyta a Mecseket, s ezután már rövid ideig látták a pécsmeszesi otthonban. Disszidált…

…Az apa összefüggést lát fia néhány hónapos hallgatása, előző elkeseredése és alávaló tette között. Úgy véli, hogy egy 21 éves fiatalembert, aki hajlamos a züllésre, s kétségbeejtő helyzetben, hosszúideje munka nélkül van, nem nehéz aljasságokra rávenni…

1958.09.02., Kedd

Tanévnyitás

…Már diákok járnak a mintegy hét millió forintos költséggel épült, új 20 tantermes, kétemeletes szekszárdi iskolába is.

Megkezdődött Genfben az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó nemzetközi értekezlet

…teljesen reális olyan reaktor építése, amely több millió kilowatt energiát szolgáltat minden köbméter deutérium-triterium magva után. Ez több, mint amit bármilyen más energetikai berendezésből nyerhetünk…

Átadta megbízó levelét az Albán Népköztársaság új budapesti nagykövete

A Nagykövet beszédére Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke válaszolt:

A magyar nép – mondotta a többi közt – soha el nem múló hálával gondol az albán nép erkölcsi és anyagi támogatására, amellyel népünket történelmének egyik legnehezebb időszakában, az imperializmus által támogatott ellenforradalommal folytatott küzdelemben segítette. Az albán nép a szocialista tábor többi országaival együtt ragyogó példáját adta a proletár-internacionalizmus hatalmas erejének és a nyújtott segítség döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar nép, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány vezetésével oly gyorsan felszámolta az ellenforradalom okozta súlyos károkat és jelentős sikereket ért el a szocializmus építése terén.

SZÜLŐKHÖZ, PEDAGÓGUSOKHOZ

Írta: Benke Valéria művelődésügyi miniszter

…Vannak azonban olyan szülők, akik szándékuk ellenére kárt okoznak gyermekeiknek, szélsőséges esetben szerencsétlenné teszik őket azzal, hogy a régi világ gondolkodásának és erkölcsének szellemében nevelik őket. Ezek a szülők, akik még nem meggyőződéses hívei népi demokratikus rendszerünknek, vagy éppen szemben állnak vele, akaratuk ellenére meghasonlott, a társadalomban helyüket nem találó emberekké teszik gyermekeiket, amikor bizalom helyett kételyeket támasztanak bennük a szocializmussal szemben, s még inkább, ha meg próbálják szembefordítani őket a nép többsége által választott társadalmi renddel. Az ilyen fiatalok elvesztik lelki egyensúlyukat s cinizmusba menekülnek és könnyen esnek áldozatul lelkiismeretlen politikai kalandoroknak is, amint azt az ellenforradalom sok tragikus esete is bizonyítja…

Marosán György elvtárs látogatása Szabolcs-Szatmárban

…Reggel fél 10-re a szépen feldíszített hatalmas térre csaknem 60 000-ren gyűltek egybe

Megnyílt az MSZMP központi pártiskolája

A párt és kormány vezetői részt vesznek a bányásznapi ünnepségeken

Az ország valamennyi iskolájában ünnepélyesen megnyitották az új oktatási évet

Megkezdődött a nemzetközi borverseny

A Szovjetunió megadja a Kínai Népköztársaságnak igazságos harcához a szükséges segítséget

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján

1957.12.10., kedd

Kádár János: Népeink történetében közös vonás a szabadság szeretete:

(…) A magyar nép saját kárán ismerte meg az imperialisták célkitűzéseit és módszereit. 1943 óta a Magyar Népköztársaság, annak kormánya, a magyar nép a nyugati imperialista propaganda és beavatkozási kísérletek kereszttüzébe került. Erre legkirívóbb példa a tavaly októberben kirobbantott ellenforradalmi felkelés volt. Kísérletük azonban kudarcba fulladt. (…)

Ne a mendemondák alapján!

(…) A legutóbbi években az éberség helyébe sokszor a mindennapi munkát is megmérgező bizalmatlanság lépett. Egy-egy felületes információ vagy szubjektív benyomások alapján készült „jellemzés” olykor nagyobb súllyal esett latba, mint maga az élő ember.

(…) Nemrégiben a Debreceni Bőrgyárban azzal vádolták meg az egyik dolgozót, hogy ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki a múlt év októberében. Gyalázta a népi demokráciát, a Szovjetuniót és többek között ő verte le az üzem vörös csillagát. Súlyos vádak ezek! Ha igazak, az illető méltán megérdemli, hogy eltávolítsák az üzemből – amint hogy el is távolították. (…) Szocialista fegyelem és egyéni szabadság

(…) A szocialista állampolgári fegyelem a nép túlnyomó többsége által önként, tudatosan vállalt fegyelem. Éppen ezért nem sérti az emberek egyéni szabadságát, nem áll ellentétben azzal. Aki „teljes szabadságot” hirdet az anarchizmus szószólója, nem a szocializmus, hanem a szocializmus ellenségeinek érdekeit képviseli. Az ilyen ember egyszer smind a proletárdiktatúra ellen is fellép, vagyis a kizsákmányoló rendszer visszaállításának érdekeit szolgálja. (…)

Válogatás az 1958. szeptember 30-án megjelenő Népszabadság híreiből:

• „A népszavazás után súlyosabb és bonyolultabb helyzetben kell szembenézni a fasiszta veszéllyel”. Párizsi tudósítónk jelentése a francia népszavazásról. ….. az V. Francia köztársaság megszületett. A népszavazás eredménye gyakorlatilag korlátlan tejhatalmat ad De Gaulle kezébe.

• Október 2-22. között jelölőgyűlések. November 5-én hozzák nyilvánosságra a jelöltlistákat. ….november 16-i választások zavartalan lebonyolítását, a törvényesség szigorú megtartását országszerte társadalmi bizottságok segítik és ellenőrzik majd. ….október 2 és 22. között kerül sor országszerte a tanácstagi és az országgyűlési képviselői jelölő-gyűlésekre.

• Összehívták a Hazafias Népfront országos tanácsát

• A Kaffka Margit Leánynevelő Intézet növendékei virágokat ültetnek egy elhagyatott 148-as honvédsírra a budai hegyekbe, a néphadsereg napja alkalmából (fotó)

• Néphadseregünk katonái esküjükhöz híven minden küldő és belső ellenségtől megvédik a szabad és független szocialista Magyarországot.

Díszünnepség a néphadsereg napja alkalmából …….(részlet Dapsy Károly honvédelmi miniszterhelyettes beszédéből) szeptember 29-én ünnepeljük 110. évfordulóját az 1848-as honvédsereg Pákozd-sukorói első nagy győzelmének…népünk létérdeke és becsületérzése egyaránt megköveteli, hogy napról napra erősítsük néphadseregünk fegyverbarátságát a dicső szovjet hadsereggel és a szocialista tábor országainak hadseregeivel

• Szeptemberben három új Tsz alakult Győr megyében

• Az ötéves tervek három évtizede

….. harminc évvel ezelőtt, 1928. október elsején kezdett hozzá a szovjet nép az első ötéves tervhez

• Európa Kupa nyitányon: Szovjetunió- Magyarország 3-1

…. rosszul startoltak labdarúgóink az Európa Kupában; még nincs meg a magyar nagycsapat, de ahogyan egy sikertől nem szabad hozsannázni, ugyanígy, egy vereség sem veheti el a további munkakedvet.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

A sztálinváros-budapesti gázvezeték építéséről tárgyalt a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága

Hét új szovjet gyár tervein dolgoznak a VEGYTERV szakemberei

Az idén tovább épül a Balaton környéke

Készül a nyári kulturális és sportprogram – Új szállodák, éttermek, üzletsorok nyílnak. Több mint harminc millió forint fejlesztésre.

A munkásosztály helyzetről szóló határozat a megvalósulás útján

Régen fogadott olyan érdeklődés és helyeslés valamely határozatot, mint azt, amelyet a Központi Bizottság tavaly október 16-án a munkásosztállyal kapcsolatos egyes feladatokról hozott. (…)

(…) A párt arra törekszik, hogy szervezeteink a kommunisták állandó életközelségében legyenek, tüzetesen ismerjék a dolgozók örömeit, gondjait s a párt minden külön kampány és vizsgálat nélkül ezek alapján hozzon döntéseket. (…)

A jövő iskolája a munkáé, az életé

(…) A tanulók többsége belátja, hogy nem kerülhet mindenki egyetemre vagy főiskolára. Az általánosan képző gimnázium jellege viszont a felszabadulás óta nem változott: szinte kizárólag intelektuális, humanisztikus jellegű ismereteked ad, nem készíti elő a diákot az életre (…).

(…) Meghasonlott gyerekek helyett, céltudatos elégedett gyerekeket találunk az üzemekben. Ma még a szülők nagy részében él a régi társadalom úri szemlélete, amely megalázónak tartotta a fizikai munkát, lenézte a munkást. Ez az előítélet a rugója annak a törekvésnek is, amely még ma is, sokszor mindenáron az íróasztalt akarja biztosítani a gyerek számára.(…)

(…) „Közelebb az élethez - közelebb a kommunizmushoz” – ez volt az ankét jelszava. (…)

Ötven millió résztvevő az SZKP XXI. kongresszusának előkészítésében

„Megteremtjük a közszükségleti cikkek bőségét” – Műhelytitkok a szovjet könnyűipar hétéves tervéből

(…) A szovjetunió nem tekinti példának az amerikai ipar szerkezetét. (…)

(…) Mi a azt a feladatot kaptuk, hogy javítsuk meg a néptömegek életkörülményeit, biztosítsuk a közszükségleti cikkek bőségét – mondja Zsorov elvtárs. (…) De a minőséget javítjuk azzal is, hogy szebb, korszerűbb fazonú ruhákat, cipőket tetszetősebb háztartási gépeket, bútorokat gyártunk. (…)

(…) A mosógépek évi gyártását több mint kétszeresére emeljük. 1965-ben már 2 millió 650 000 mosógépet állítunk elő. (…)

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.10.23., csütörtök

Érdemei jutalmául

Sok hősiesség, elszántság, erős akarat teszi széppé Futács Kálmánnak, a Baranya megyei Építőipari Vállalat dolgozójának jellemét. (…) 1956 októberében a komlói bányászok az ő parancsnokságával foglalták vissza az ellenforradalmároktól a pécsi rádiót. A városi tanács épületéből egyetlen pisztollyal kergette ki a csőcseléket. (...)

Százezrek kapcsolódnak be a közelgő történelmi évfordulók ünnepségeinek előkészítésébe

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41., a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának és a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára a párt és a tömegszervezetek közös programokat készítenek. A jubileumok előkészületeibe országszerte százezrek kapcsolódtak be. (...)

Megkezdődött a Tudományos Akadémia nagygyűlése

Apró Antal elvtárs felszólalása

(…) Korunk az emberiségnek a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetének a kora. Ez az átmenet nem csak az elnyomottak osztályharcának és a gyarmati népek szabadságharcának nagy sikerei folytán gyorsul meg, hanem a tudomány eredményei alapján, a technikai fejlődés rendkívül gyors üteme következtében.

(...) tudósainknak is látniok kell, hogy a marxizmus-leninizmus elsajátítása számunkra is megkönnyíti a szocializmus építésében való részvételt, az elmélet egybekapcsolását a gyakorlattal, ami nélkül igazi fejlődés elképzelhetetlen. (...)

Népszabadság hírei a kivégzés napján - 1958.04.22. kedd

A lenini eszmék feltartóztathatatlanul meghódítják az emberiséget

Ünnepi megemlékezés Lenin születésének 88. évfordulójáról

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a magyar forradalmi munkás-parasztkormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága hétfőn este emlékünnepséget rendezett Vlagyimir Iljics Lenin születésének 88. évfordulója alkalmából a budapesti Nemzeti Színházban. A nemzetiszínű és vörös lobogókkal, vörös szegfűkkel díszített színpadon Lenin hatalmas szobra előtt foglalt helyet az elnökség.

Biszku Béla elvtárs beszéde

„Nyolcvannyolc évvel ezelőtt, 1870. április 22-én született Vlagyimir Iljics Lenin, a világ proletáriátusának nagy vezére… Neve a kizsákmányolt, elnyomott néptömegek felszabadulásának ragyogó jelképévé vált.” Pártunk győzedelmeskedett az elhajlások felett

„Nincs helye a megbocsájtásnak és az alkuknak, az árulókkal és a kapitulánsokkal szemben, mert ez kiszolgáltatja, fegyvertelenné teszi a munkásosztály ellenségei előtt…A revizionisták 1956 októberében nyíltan lepaktáltak az osztályellenséggel, osztályárulást követtek el, veszélybe döntötték népköztársaságunkat. Ennek megfelelően harcolnunk kell ellenük. A baloldali szektarianizmus legyőzése nélkül a munkásosztály ügyét nem lehet sikerre vinni, nem lehet felépíteni a szocializmust. Pártunk az elmúlt másfél esztendőben győzedelmeskedett az elhajlások felett. Ez sikereink magyarázata.”

A szavak és a tettek egysége az agrárpolitikában Amikor Hruscsov elvtárs a moszkvai Sportpalotában beszámolt a magyarországi tapasztalatairól, a magyar faluról szólva ezt mondotta: „a parasztok hangulata igen jó.”

Aláírták a kínai-magyar kereskedelmi egyezményt

Megkezdte első országos vizsgálatát a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság

Magyarország is részt vesz a bukaresti nemzetközi bábfilm fesztiválon

Az év végéig 400 lakást szabadítanak fel a fővárosban

Szovjet művészek elismerően nyilatkoznak a magyar színházi életről

Bulgáriában gyakorlatilag befejeződött a mezőgazdaság szocialista átalakítása

Hét- és hatórás munkanapra térnek át a szovjet nehézipar több ágában

A budapesti fiatalok papírgyűjtésének eddigi eredménye: 5000 mázsa hulladékpapír

Tűz ütött ki a New York-i Modern Művészeti Múzeumban. A tűzvész halálos áldozatot is követelt, s számos nagy értékű kép megsérült: egy Monet-kép teljesen elégett.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

A lengyel küldöttség Gomulka elvtárs vezetésével elindult bulgáriai, magyarországi és romániai útjára

(…) A mi pártunk és a népi Lengyelország mindig hű maradt a proletár internacionalizmus alapelveihez. Szoros barátság fűzött bennünket a szocialista Bulgáriához, Magyarországhoz és Romániához. Támogatunk minden olyan erőfeszítést, amely a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa szellemében a tömegekkel való kapcsolat erősítését, a nemzetközi feszültség csökkentését és a tartós béke megteremtését szolgálja. (…)

Bankihitelt igényelhetnek a tanácsok

Az Elnöki Tanács most megejelent törvényerejű rendelete, továbbá a pénzügyminiszter végrehajtási rendelete értelmáben a városi (városi kerületi) és a községi tanácsok az Országos Takarékpénztártól bankihitelt igénylehetnek. (…)

A Magyar Szocialista Munkáspárt kulturális politikája – Kállai Gyula elvtárs előadása az MSZMP Poltikiai Akadémián

(…) A kultúrális építőmunka során a régi pártvezetés súlyos hibákat is követett el. Ezek részben a gazdasági és politikai életben elkövetett hibák tükröződései voltak s részben pedig annak következménye, hogy idejekorán nem ismertük fel azt a törvényszerűséget, hogy ideológiai téren s így a kultúrában is a fejlődés lassúbb és más, mint a politikai és gazdasági területen s hogy a kulturális feladatok megoldása hosszabb, szívósabb és körültekintőbb munkát követel. (…)

A Népszabadság hírei a kivégzés napján:

…A tőkés elnyomás elleni harcot, a tömegek forradalmi mozgalmát, a szocializmus és a kommunizmus építését mindenütt és mindenkor a munkásosztály vezeti, élén a marxista-leninista elmélettel felfegyverzett párttal, a kommunista párttal…

Dolgozóink ma jobban élnek, mint azelőtt „Mi az igazság? Az igaz, hogy az ellenforradalom okozta húsz-huszonkét milliárd forintos kárt néhány hónap vagy akár másfél esztendő alatt nem lehet jóvátenni, pótolni. S nem a saját erőnkből történt, hanem barátaink – a Szovjetunió, s a többi testvér ország – segítségnyújtása tette lehetővé, hogy ma Magyarországon a dolgozók jobban élnek, mint azelőtt…”

Negyvenezer ember nézte meg az első négy nap Budapesten a Szállnak a darvak című filmet

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján

Szirmai István: Harc a tömegekért

„ A párt harcol az ellenséges, az emberek politikai tisztánlátását elhomályosító burzsoá ideológia ellen, hogy az egész dolgozó népet megnyerje a szocializmus eszméinek. (...) ”

„ (...) Az ellenforradalom tanulságait vonta le az MSZMP júniusi pártkonferenciája, megállapítván, hogy szektás álláspontból a tömegekért, a revizionizmus ellen nem lehet sikerrel harcolni. A párt politikája ma helyes, a dolgozók többsége támogatja, de nem szabad elbizakodnunk. (...) ”

Nem lehet az időre bízni!

„1956 novemberében a Képzőművészeti Főiskola négy diákja meghalt az utcai harcokban, harmincnyolcan pedig elhagyták hazájukat. Rettenetes tragédia ez. Micsoda vihar pusztított itt! (...) Az élet külsőségekben hamar visszatért a normális kerékvágásba. Az ellenforradalom főkolomposai már nincsenek a főiskolán: néhány tanárt eltávolítottak, a diákok között pedig főleg a disszidálás végezte el a szelekciót. (...) ”

A mosoly vonata

„Tegnap délelőtt mutatták be az Uránia Filmszínházban az úttörővasút tízéves fennállása alkalmából készült színes filmet, A mosoly vonatát. (...) ”

Válogatás az öngyilkosságának napján megjelenő Népszabadság híreiből:

Tízezer résztvevő a nagykun napok ünnepi megnyitóján

Befejeződött a VI. Világifjúsági Találkozó

Legyen a Balti-tenger béketenger

A VII. Vasutasnapot ünnepelte az ország

A Szovjetunió tettekkel bizonyítja, hogy páratlan barátja országunknak- nyilatkozott a szíriai vezérkar főnöke

A kommunista párt vezet a nyugat-jávai tartományi választásokon

Száz új KISZ-tag jelentkezett a Lenin Kohászati Művekben a VIT ideje alatt

A magyar sportolók szereplése jelentősen hozzájárult a moszkvai baráti sportjátékok sikeréhez. Befejeződött a III. Nemzetközi Baráti Sportjátékok 13 napos küzdelemsorozata.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Moszkva-Peking

(…) Történelmi tapasztalatok alapján a világon ma már mindenki tudja – még az imperialista agresszorok is bár ők háborús terveik leplezése céljából tagadják – hogy a Szovjetunió és valamennyi szocialista állam politikájának alapelve a békepolitika. (…)

Csetneki Imre „nem politizál”

(…) Az egyik pártbizalmi elmondja, hogy csoportértekezletünkön leginkább csak „a politikáról” beszélnek. A munka, a termelés alig kerül szóba – szerinte az a szakszervezetre tartozik. (…) Bizonyos politikai kérdések, mint az iraki események, a csúcstalálkozó, vagy például a „Nagy Imre-ügy” csak ugyan nem függnek össze a helyi termelési problémákkal, s önmagukban is roppant fontosságúak. Az ilyenek megérte és megmagyarázása a pártszervezet elsőrendű feladata. De lekötheti-e tartósan a figyelmet az olyan politizálás, amelyben – bár sok szó esik az ellenforradalomról, a marxizmusról, a nacionalizmusról (…)

(…) Dolgozhatnak-e a kommunisták jól a szakszervezetben, ha megfeledkeznek róla, hogy elsősorban agitátorok, akiknek a hivatásuk, hogy a dolgozók ügyes-bajos dolgainak intézése révén szüntelenül fokozzák a munkások osztályöntudatát, megismerjék, közelebb hozzák őket a párthoz. (…)

Díszünnepség az Úttörővasút tízéves fennállása alkalmából

Az Úttörővasút tízéves fennállása alkalmából vasárnap a hűvösvölgyi állomáson díszünnepséget rendeztek. (…)

Megalakult a Pest megye kétszázadik termelőszövetkezete

A munkaügyi miniszter rendelete a fiatalok foglalkoztatásáról

(…) a 14. életévüket betöltött, általános iskolai tankötelezettség alá nem eső, fiatalkorúakat a vállalat 4-6 órás munkaidővel alkalmazhatja. (…)

Ma száz éve:

(…) A híradástechnika nevezetes századfordulót ünnepel: 1958. augusztus 5-én adták át hivatalosan forgalomnak az Európa és Amerika közötti első tengeralatti kábelt. (…)

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Magyar-szovjet ifjúsági hetek kezdődik Szolnok megyében

A Magyar- Szovjet- Baráti Társaság Szolnok megyei elnöksége márciusban két ifjúsági és agrártudományi magyar-szovjet barátság hetet rendez. Az ünnepi ifjúsági hét alatt kiállításokat rendeznek a szovjet fiatalok életéről, s a tervek szerint ukrajnai fiatalokat hívnak meg a megyébe.

(keretes írás)

….Juhos Albert 1949-ben kertült Sarkadról a Vörös Csillagba. A tehetséges, okos munkásra hamar felfigyeltek . Híre járt milyen ügyes kezű, leleményes ember a fiatal esztergályos. Sajnos, azt nem vették mindjárt észre, hogy a csendes vidéki élet után a fiatalembert megkísértették a pesti éjszaka csábításai….De a gyár kommunistái nem hagyták annyiban a dolgot, az idősebb elvtársak látták, hogy így Juhos Albert nagyszerű tehetsége sárbahullott drágakő maradt, 1951-ben sikerült megnevelniük őt. Ekkor a kongresszusi verseny lázában égett az üzem….

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Kéthly Anna beismerése

„Kéthly Anna megint nyilatkozott és hajbókolt a >Szabad Európa< urai előtt: (...) Kijelentette, hogy >a magyar nép kimagasló szolgálatokat teljesített a „szabad világnak.< (...) Kéthly csak abban csal, hogy az ellenforradalmárokkal azonosítja >a népet.< (...) „

Ünnepi készülődés Budapesten, Debrecenben és Szegeden

Zászló díszben a Főváros

(...) „A budapesti dolgozók május 1-én nagygyűlést tartanak, amelyen teljes egységben tesznek hitet együttérzésükről és ragaszkodásukról a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a forradalmi munkás-paraszt kormány iránt. (...) ”

Antonio Gramsci halálának 20. évfordulójára

„Húsz esztendeje ezen a napon halt meg 10 éves börtön és mérhetetlen szenvedések után Antonio Gramsci, a lánglelkű forradalmár, az Olasz Kommunista Párt megalapítója, akit méltán tiszteltek meg >a század legnagyobb olasz személyiségének< büszke címével.. (...)

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Bulganyin újabb üzenete Eisenhowerhez.

Hétfőn délután nyilvánosságra hozták annak az üzenetnek a szövegét, amelyet Bulganyin, a szovjet minisztertanács elnöke Eisenhowerhez, az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez intézett.

…….a magyarországi események mindenekelőtt azt bizonyították be, hogy maga a magyar nép kemény választ tudott adni azoknak az elemeknek, amelyek bizonyos külföldi körök parancsára és támogatásával ténykedve a magyar nép választotta szocialista rendre törtek.

Csütörtökön temetik Horváth Imre elvtársat, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, külügyminisztert, a kommunista mozgalom régi harcosát.

Az idén 887 új tsz-tag Szabolcsban.

Öt világrész nyolcvanötmillió fiataljának képviseletében tanácskoznak Budapesten a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség vezetői.

….az ifjúság békeharcáról, a gyarmati elnyomás elleni küzdelemről és a fiatalok jogos követeléseinek teljesítéséről tanácskoznak.

15 milliárd 429 millió cigaretta fogyott el 1957-ben.

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

Megvédjük a párttag és párton kívüli funkcionáriusokat az ellenforradalmárok rágalmaitól …szükség van a párt kipróbált, hű harcosaira"

Angol munkáspárti képviselők és a Pravda vitája a magyarországi eseményekről

Öt hazatérővel egy határmenti őrsön „ostorral sem lehet átkergetni minket” Öt átfagyott, most melegedő ember mondja el őszinte, egyszerű és mégis megrázó emberi szavakkal, miért is indult el a magyar határ felé, hogyan könnyezett a fagyos éjszakában, amikor a magyar határőrök kemény „állj” parancsszavát hallotta.

A párt a munkásosztály, a nép életfontosságú fegyvere.

Népszabadság - hírek a kivégzés napján

Megkezdődött az országgyűlés ülésszaka

• törvénybe iktatták a kínai-magyar barátsági szerződést

• az idén 23 százalékkal növekszik a kőolajtermelés

• az életszínvonal emelkedésének tényei. …a munkaigényes termékek közül s finommechanikai és híradástechnikai termékek kivitele egyharmaddal volt nagyobb, mint a múlt év első felében…. 1959-ben – fél év alatt – 1 milliárd 36 millió forinttal nőtt a takarékbetét állomány

• rövidesen új, kiváló búzafajtával jelentkeznek a kutatók

• az idei beruházások összege Sztálinvárosban meghaladja a 350 millió forintot….

A magyar kormányküldöttség látogatása a szovjet népgazdaság eredményeinek kiállításán „Most már nem kételkedem a szovjet nép békeszeretetében”- mondotta Nixon amerikai elnök Novoszibirszkben, a nehézgépgyárban.

Szót kér az olvasó….

...és amint az lenni szokott a tizenhat éves, második gimnazista Henriette és az idén érettségizett Szilárd is az asztal mellet ül, milyen gondolatokat forgathatnak a fejükben egy „meghitt” családi körben, ahol a …nagy áhítattal tanulmányozzák a nyugati folyóiratokban a divatot és az életformát, miközben a látottak magasztalására vonatkozó „cuki, kasa, frankó” jelzőktől hangos a szoba….az ilyen fiatalok és szülők sohasem magukban keresik a hibát, hanem a rendszert okolják a bekövetkezett kellemetlenségekért. ….rájönnek arra, hogy a családon belül uralkodó szemlélet alkalmas volt a gyermekeik tudatába bevinni a mai divatos nyugati „hipster” szemléletet, amely szerint: „nem az a fontos az életben, ami jó és helyes, hanem az, amitől te jól érzed magad”. Ettől a szemlélettől pedig minden szülőnek óvnia kell gyermekét.

A Népszabadság hírei 1958.11.15-én, a kivégzés napján:

Utolsó előkészületek a vasárnapi választásokra

„Igyekeztek mindenütt ünnepélyessé, kedvessé tenni a szavazóhelyiségeket. Az először szavazó fiatalokat egy sor helyen megajándékozzák.”

Közzétették az SZKP XXI. kongresszusának téziseit, A szocializmus világtörténelmi győzelmének világnapja

„A hétéves terv megvalósítása tovább erősíti a szocialista világrendszer gazdasági és védelmi erejét, egységét és összeforrottságát, sokszorosan megszilárdítja a békeszerető erők helyzetét az egész világon, legyőzhetetlen akadályokat gördít a háborús gyújtogatók útjába, ismételten bizonyítja, hogy helyes az SZKP XX. kongresszusának marxista-leninista tétele, mely szerint korunkban lehetséges a háború megakadályozása.”

„Hruscsov előadói beszédének tézisei szerint a Szovjetunió 15 év alatt a világon az első helyre kerül nemcsak az össztermelés mennyiségét, hanem a termelés egy főre jutó mennyiségét illetően is. Az országban létre jön a kommunizmus anyagi és technikai alapja.”

Elkészült a magyar munkásmozgalom nagy halottainak emlékműve

Kiállítás a volt Margit körúti fogházban

„Az MSZMP budapesti II. kerületi bizottsága meghívja azokat az elvtársakat, akik a volt Margit körúti fogházban raboskodtak, a volt fogház falán elhelyezett emléktábla koszorúzására.”

VÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ

A szavazatszedő bizottságokról és a szavazásról

„November 16-án a szavazás szavazókörönként történik, és reggel 7 órától megszakítás nélkül este 8 óráig tart.”

„A Hazafias Népfront jelöltjére úgy kell szavazni, hogy a választó a fülkében a szavazólapokat összehajtja, borítékba helyezi és az urnába dobja.”

1933 óta először kommunista nagygyűlés Nyugat-Berlinben

Népszabadság hírei a kivégzés napján:

Megvédjük a párttag és párton kívüli funkcionáriusokat az ellenforradalmárok rágalmaitól …szükség van a párt kipróbált, hű harcosaira

Angol munkáspárti képviselők és a Pravda vitája a magyarországi eseményekről

Öt hazatérővel egy határmenti őrsön „ostorral sem lehet átkergetni minket” öt átfagyott, most melegedő ember mondja el őszinte, egyszerű és mégis megrázó emberi szavakkal, miért is indult el a magyar határ felé, hogyan könnyezett a fagyos éjszakában, amikor a magyar határőrök kemény „állj” parancsszavát hallotta.

A párt a munkásosztály, a nép életfontosságú fegyvere

Hírek a kivégzés napján megjelenő Népszabadságból - 1957. november 29.

Megvédjük a párttag és párton kívüli funkcionáriusokat az ellenforradalmárok rágalmaitól

…szükség van a párt kipróbált, hű harcosaira

Angol munkáspárti képviselők és a Pravda vitája a magyarországi eseményekről

Öt hazatérővel egy határmenti őrsön „ostorral sem lehet átkergetni minket”

öt átfagyott, most melegedő ember mondja el őszinte, egyszerű és mégis megrázó emberi szavakkal, miért is indult el a magyar határ felé, hogyan könnyezett a fagyos éjszakában, amikor a magyar határőrök kemény „állj” parancsszavát hallotta.

A párt a munkásosztály, a nép életfontosságú fegyvere

Népszabadság hírei a kivégzés napján 1960.03.02., szerda

Veszélyben Henry Winston elvtárs élete!

…Halálos veszedelem fenyegeti Henry Winston elvtársnak, az amerikai kommunisták egyik vezetőjének életét!... bár nem volt más bűne, mint kommunista meggyőződése…

…Winston elvtárs ismét kérte szabadon bocsátását becsület szóra…

Winston elvtárstól csak azért tagadják meg ezt a jogot, mert politikai bebörtönzött és néger. A Henry Winstonnal szemben alkalmazott kegyetlen és legelemibb emberiességet sértő eljárást meg kell változtatni!...

Kalkutta lakossága lelkesen fogadta Hruscsovot

A versenytábla

…A szocialista munkaverseny egyik lényeges eleme a vetélkedés, a nemes küzdelem a jobb eredményekért…

Több mint 880 ezer szövetkezeti tag készül a tavaszra

…K. Nagy Sándor, az FM szövetkezetpolitikai főosztályának vezetője, előljáróban elmondotta, hogy az országban 4643 tsz működik, amelyben 773 000 család 888 700 taggal tömörült…

Csaknem másfélmillió nő dolgozik a népgazdaság különböző ágaiban – 32 000 diplomás nő

A gyógyszerészek és a tanárok mintegy 50 százaléka nő

A MÁV-alkalmazottak Segélyegyesülete 1957 nyarán kezdte átépíteni parádfürdői üdülőjét, s az építés nemrég befejeződött.

Elhúzódik az olasz kormányválság

Megünnepelték az NDK-ban a nemzeti néphadsereg napját

Bács megye falusi boltjai felkészültek a várható nagy tavaszi forgalomra

A Népszabadság hírei a kivégzés napján, 1957. 10.10., csütörtök

A negyedik millió kilométer

A hatalmas sebességgel száguldó szovjet mesterséges hold ma reggelre megkezdte a négymilliomodik kilométerét. (…)

(…) A Szovjetunió ma már elsőrangú katonai hatalom a rakéták, atomfegyverek és tudományos felfedezések mai korszakában és kiragadta az Egyesült Államok kezéből a vezetést. (…) A munkás nemzetköziség és a Szovjetunió – írta: Kádár János

(…) a proletár internacionalizmus ma már erős, megingathatatlan államközi szövetségekké alakult, amelyeket áthatnak a közös érdekek, a közös célok. Mindezek vitathatatlan bizonyságát látta a világ 1956 októberében, amikor az imperialisták ellenforradalmi támadást intéztek a Magyar Népköztársaság ellen és nem csak a néppel, hanem az egész szocialista táborral szemben találták magukat. Ez a legfőbb az októberi imperialisták imperialista fegyveres beavatkozási kísérlet kudarcának. (…) 1956 októberében a magyar nép a Szovjetunió és a többi szocialista ország segítségével megvédte a munkáshatalmat és ezzel újabb leckét adtak a világnak a proletárinternacionalizmus legyőzhetetlen erejéről. (…)

Bekapcsolódtunk a világ televíziós közvetítő rendszerébe

Novemberben elkészül a budapesti 30 kilowattos televíziós adó. (…)

Új párttagsági könyv

A tagkönyvcsere, bár nagyon fontos, de mégis csupán technikai feladatnak látszik, minthogy sok adminisztrációs, technikai munkával is jár. De többről van szó. Úgy kell végrehajtanunk, hogy növeljük pártunk szervezeti és politikai erejét.

A Népszabadság hírei a kivégzés napján, 1958.12.23. kedd

A Láng Gépgyár teljesítette évi tervét

Termeljünk több kukoricát – Az országos tanácskozás felhívása

Művelődési házat avattak Bugacon, szélesvásznú filmszínházat Mélykúton

Képzelet és valóság – Írta: Szakasits Árpád

(…) A Fiatalok már vártak rám s az építőanyagok halmai között elvezettek a tanulóotthon új, szép épületébe. Szép találkozás volt ez, s boldogító gondolat, amely fölvillant bennem: ezek a fiatalok amikorra férfiakká lesznek, asszonyokká érnek, már kitárulhat előttük a kommunizmus tündöklő világa. (…)

Aranyvasárnapi körséta Budapesten

Az aranyvasárnap mindig az ünnepek előtti ajándékvásárlás utolsó hadjárata. Olyan volt ezen a napon város, mint egyetlen hatalmas vásár. Mindenütt csomagokkal felpakolt, kirakatokat nézegető emberek rótták az utcákat, vettek, érdeklődtek, tanakodtak. (…)

De Gaulle-t köztársasági elnökké választották

Nógrád megye 85. művelődési házát avatták vasárnap Dejtár községben

Az Eger és Szarvaskő közötti kisvasutat üzembehelyezték

1800 családi ház építését fejezték be az idén

A Népszabadság hírei a kivégzés napján

Győzelemmel ért véget 1957 első hónapja: januári végeredmény 108,1 %.

…A szénbányászok dolgozói – október 23. óta – a legnagyobb teljesítményt érték el, összesen 58 470 tonna szenet küldtek felszínre.

Marjai József nyilatkozott a hazatérni vágyó menekültek visszatartásáról, a kiskorú menekültek helyzetéről az ENSZ menekültügyi bizottságában

Októberig 6000 új lakás építését fejezik be Budapesten; ülést tartott a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága

A szovjet nőbizottság százezer rubel értékű ajándékot küldött a magyar gyermekeknek

A Nemzetközi Vöröskereszt nyárig folytatja Magyarország támogatását.

A segélyakció vezetője az egész világról beérkezett adományok értékét 25 millió svájci frankra becsülte

Nyilatkozatot adtak ki a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a Csehszlovákiai Kommunista Pártjának tárgyalásairól

…amikor a Szovjetunió a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány felkérésére segítséget nyújtott az ellenforradalom elleni harcban, akkor a magyar néppel, az egész szocialista táborral és a nemzetközi forradalmi mozgalommal szemben fennálló internacionális kötelezettségét teljesítette és hozzájárult Európa békéjének megőrzéséhez és megszilárdításához.

A Német Demokratikus Köztársaságból színházi közvetítésekhez használható négycsatornás keverő berendezést kapott a Magyar Rádió

A karcagi agrárproletárok hűek maradnak a szövetkezetekhez

A kijárási tilalom ismét megrövidül egy órával. Egy órával tovább közlekednek Budapesten a villamosok és a taxik.

Imrik Józsefné budapesti lakos öngyilkos lett, mert egyetlen fia nyugatra távozott

A Külügyminisztérium jegyzéket intézett az amerikai és norvég követséghez az embercsempész és határsértő diákok kiutasításáról

A törvényes rend védelmében: beiktatták hivatalába a Fővárosi Ügyészség új vezetőjét, dr. Götz Jánost

Papp László első hivatásos mérkőzését vívja március 3-án Olaszországban

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1959.06.30., kedd

Lelkesedhetünk-e?

„ (...) Mi több mint 14 éve új társadalmi rendszert építünk, ezt a társadalmi rendet formáljuk s igyekszünk azt a nép ügyét szolgálóan egyre szebbé, jobbá, gazdaságosabbá tenni. (...) ”

Rekordforgalom a vasúton, mentesítő és különbusz-járatok, hetvenötezer fürdőző, nyolcszázezer pohár sör az első nyári vasárnapon

„ (...) A Budapesti Fürdőigazgatóság kimutatása szerint vasárnap zsúfolásig megteltek a budapesti strandok és uszodák is. Több mint 75 ezer fürdőző keresett enyhülést a hullámokban. (...) ”

Felavatták Tolna megye munkásmozgalmi mártírjainak emlékművét

„ Vasárnap délelőtt Szekszárdon, a múzeum előtti téren leleplezték Tolna megye munkásmozgalmi mártírjainak emlékművét. Az ünnepségen a megye valamennyi községe és városa képviseltette magát. (...) ”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.03.14., péntek

Marxizmus és humanizmus (Marx Károly halálának 73. évfordulójára)

„(...) A vallást, mint a nép illuzórikus boldogságát megszüntetni annyi, mint a nép valóságos boldogságát követelni. (...)”

Kántor Zsuzsa: Páter utca

„(...) Ki és mikor fogja vállalni, hogy feldolgozza 1956 októberének teljes történetét, nem tudjuk. Kántor Zsuzsa elsőként írta meg ennek az időszaknak a kisregényét. (...) egy 18 éves fiú szemén át nézve más 18 éveseket bemutatva érteti meg az olvasóval, milyen hatással voltak az ellenforradalom eseményei a fogékony lelkű és ideálokkal teli fiatalokra, akik a márciusi ifjak utódainak álmodták magukat, pedig csak „Békaszáj”-nak és társainak szennyes hadjáratában voltak a martalék, a pusztulásra szánt előhad. (...)”

Március 15-i ünnepségek az iskolákban

„Ma országszerte március 15-i ünnepélyeket rendeznek az iskolákban a tanítás befejezése után. Az általános iskolákban (...) déli 12 órakor, délután 4 órakor, a középiskolákban pedig déli 12 órakor tartanak ünnepséget.”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzése napján, 1957.04.18., csütörtök

Jogos reményekkel tekintünk békemozgalmunk új szakasza elé

Szovjet békeharcosok baráti találkozója a magyar békemozgalom vezetőivel

„ (...) ez a találkozó nagyon jelentős a magyar békemozgalom szempontjából, éppen az ellenforradalom után, amelynek egyik fő manővere a magyar-szovjet barátság megzavarására irányult. Az események megmutatták, hogy ez a barátság nem hangulatokra, hanem közös, szent érdekekre épül. (...)”

Miért nincs elegendő BÚTOR és hogyan lehetne?

„Nincs elég bútor! Már az október előtti időkben is „hiánycikk” volt. Pedig bútortermelésünk az elmúlt 12 év alatt sokszorosára nőtt. Az állami nagyipar (...) szervezettségében és termelékenységében vetekszik a kontinens bármely más bútoriparával. (...) A felszabadulásig kevés bútor is elég volt, ma sok is kevés. (...)”

„(...) Az ellenforradalmi események alatt sok ezer szobaberendezés elpusztult, amit mindenki pótolni szeretne. (...)”

„Elhisszük, hogy nem tetszik

a Szabad Európa-rádiónak a munkásőrségek felállítása, hogyan is tetszenék. (...) A munkásőrségek ugyanis nem fizetségért, hanem önként fogtak fegyvert. De hogyan is érthetnék meg az ilyen önkéntességet - zsoldosok!?”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzése napján, 1957.11.07., csütörtök

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom legfőbb tanulsága: ha a népek saját kezükbe veszik sorsuk intézését - legyőzhetetlenek!

Apró Antal elvtárs beszéde:

„(...) Csak a Szovjetunió segítségével értük el, hogy a magyar munkásosztály, a párt vezetésével, újra helyreállította a magyar nemzeti és állami függetlenséget, amelyet a régi uralkodó osztályok évszázadok óta - nagyban és kicsiben - kiárusítottak, és amelyet az ellenforradalmárok és revizionisták el is akartak adni. (...)”

A szocializmus világtábora óriási és szakadatlanul növekvő erő

N. Sz. Hruscsov elvtáras beszéde a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa jubileumi ülésszakán

„(...) A magyar dolgozók és a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány vezetésével, az egész szocialista tábor segítségével szétzúzták az ellenforradalmat és meghiúsították az imperialisták restaurációs terveit. A Szovjetunió, híven a proletár internacionalizmus eszméihez segítséget nyújtott Magyarország népének. (...)”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzése napján, 1959.02.26., csütörtök

A tűz csiholója

(…) Ahol érvényesül a párt befolyása, vezető szerepe, eloszlanak a téveszmék, vereséget szenved, ami visszahúz, ami reakció, ami maradiság. (…) most már oly nagy a fény, melyet a XXI. kongresszus áraszt, hogy megvilágítja a kommunizmus közeli fényes hegy ormait.

Ami odaát fáj

(…) A párt és a kormány vezetői két év munkájával, emberséges, megfontolt politizálásával bizonyították, hogy méltók arra a bizalomra, ami az ország népében irántuk kibontakozott. (...)

(Megjegyzés: A szerző Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt egykori főtitkárának a Magyar Nemzetben, február 20-án megjelent Épülő szocializmus című cikkéből idézi e sorokat.)

Nincs válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzése napján

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958. december 29., hétfő

Mao Ce-tung elvtárs 65 éves

„65. életévét töltötte be Mao Ce-tung elvtárs, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke, a Kínai Népköztársaságának elnöke, akinek a nevét ma tisztelettel és csodálattal ejtik ki a haladás hívei az egész világon. (...) Hatvanötödik születésnapjára a magyar nép, a magyar kommunisták nevében kívánjuk: őrizze meg fiatalos egészségét még hosszú évekig s gyümölcsöztesse sokáig gazdag tapasztalatait, nagy tudását és forradalmi hevét a testvéri kínai nép és a világ népei javára, a szocializmus nemzetközi győzelme érdekében.”

Gyermek karnevál a parlamentben

„ (...) Télapó és kísérete üdvözölte a sokszínű jelmezbe öltözött iskolásfiúkat és lányokat. Az ifjú vendégeket bábszínház, meseműsor, bohócok és bűvészek mutatványai szórakoztatták. A vadászteremben több órán át tartottak a tréfás játékok, nevettető mulatságok. ”

„Nyugati módra”

„A Paris Journal című lap így írt a magyarországi karácsonyról: >A háború óta az idén először, n y u g a t i m ó d r a ünnepelhetik a karácsonyt a magyarok... Hosszú évek óta ez... Magyarország legszebb, legkülönlegesebb karácsonya... (...) ”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1957.11.08.

A Szovjetunió megelőzte az Egyesült Államokat a rakétatechnikában

(...) A második mesterséges hold legjelentősebb vonása nagy súlya, ami kétségkívül bizonyítja, hogy az oroszok feltalálták az interkontinentális irányított lövedékhez szükséges hajtóerőt. (...)

Nemzetköziség parancsa: az összes szocialista erők teljes egysége

Tito elnök cikke a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójáról.

„ (...) Az októberi forradalom, a lángeszű Lenin eszmei és szervezői műve, ma már több mint egymilliárd ember tulajdonává vált. (...) ”

A kínai szocialista demokrácia nagy eredménye

A Zsenminzsipao vezércikke

„ (...) a szocialista demokrácia fejlesztése biztosíték arra, hogy a legszélesebb néptömegek, minden dolgozó ember érdekei szem előtt legyenek, maguk a néptömegek építsék fel saját, új életüket, számoljanak fel mindenféle kizsákmányolást. (...)”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.11.06., csütörtök

Nálunk néphatalom van, ebben rejlik országunk ereje

Marosán György elvtárs beszéde a csepeli választási nagygyűlésen

„ (...) Két esztendővel ezelőtt a magyar nép életében új történelmi korszak kezdetét jelezte nálunk a rádió. Valamikor tanítani fogják ezt a - novemeber 4-ével kezdődő - korszakot, a munkáshatalomért vívott harc hősi történetét. (...) ”

„ (...) Mi itt vagyunk! (Hosszan tartó nagy taps.) És azok nincsenek itt, nem is lesznek itt, akik 1956 novemberében vissza akarták forgatni nálunk a történelem kerekét. (...) ”

Jelentős takarékossági eredmények a nehéziparban

Csaknem kétmilliárddal csökkentek a befejezetlen beruházások, 32 millióval az importanyag-rendelések

„ (...) nemcsak a népgazdaság, de maguk a dolgozók is hasznát látják a takarékos munkának. (...) ”

Átadták rendeltetésének a televízió új stúdióját

„Szerdán délután a Magyar Rádió és Televízió Szabadság téri épületében ünnepélyesen átadták rendeltetésének a televízió új stúdióját és műszaki berendezéseit. (...) ”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.02.28., péntek

Március 2-án teszik közzé a magyar–román közös nyilatkozatot– Fogadás a magyar párt- és kormányküldöttség tiszteletére

ChivuStocia elvtárs pohárköszöntője

„Népünk nagy megbecsülést tanúsít a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköztársaság kormányának határozott és bölcs politikája iránt és tiszta szívből örül a magyar nép sikereinek, amelyeket a szocializmus építésében, a népi hatalom belső és külső ellenségei ellen vívott harcban ért el – mondotta ChivuStoica elvtárs. (...) „

Hogyan lehet a külföldre szökött kiskorúakat hazahozatni?

„A nyugati országokban az ellenséges propaganda azzal ijeszti az ottlévő magyar gyermekeket, hogy itthon börtön és javítóintézet várja őket. Az igazság: a kiskorúak – akárcsak a büntetlen felnőttek – minden következmény nélkül hazatérhetnek. (...) ”

Ma: Szegeden sorsolják a lottót

„A februári utolsó lottósorsolást ismét vidéken rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A kilencedik játékhét nyerőszámainak húzását ma délelőtt tíz órai kezdettel Szegeden, a Szabadság Moziban tartják meg.”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.03.14., péntek

Marxizmus és humanizmus (Marx Károly halálának 73. évfordulójára)

(...) A vallást, mint a nép illuzórikus boldogságát megszüntetni annyi, mint a nép valóságos boldogságát követelni. (...)

Kántor Zsuzsa: Páter utca

(...) Ki és mikor fogja vállalni, hogy feldolgozza 1956 októberének teljes történetét, nem tudjuk. Kántor Zsuzsa elsőként írta meg ennek az időszaknak a kisregényét. (...) egy 18 éves fiú szemén át nézve más 18 éveseket bemutatva érteti meg az olvasóval, milyen hatással voltak az ellenforradalom eseményei a fogékony lelkű és ideálokkal teli fiatalokra, akik a márciusi ifjak utódainak álmodták magukat, pedig csak „Békaszáj”-nak és társainak szennyes hadjáratában voltak a martalék, a pusztulásra szánt előhad. (...)

Március 15-i ünnepségek az iskolákban

Ma országszerte március 15-i ünnepélyeket rendeznek az iskolákban a tanítás befejezése után. Az általános iskolákban (...) déli 12 órakor, délután 4 órakor, a középiskolákban pedig déli 12 órakor tartanak ünnepsége

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.04.16., szerda

Hruscsov: A magyar nép igaz barátunk és harcostársunk, s együtt küzd velünk a közös ügyért

„ (...) Mi persze megértettük, hogy a magyar lakosság egy részében kellemetlen érzések maradtak vissza az 1956. évi őszi forradalom után. (...) Dehát, elvtársak, a magyaroknak, a mi testvéreinknek nyújtottunk segítséget. Ha ezt nem tettük volna az egész munkásosztály előtt szégyenben maradtunk volna (...) "

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1959.07.30., csütörtök

Kiss Károly: A kínai-magyar szerződés híven kifejezi népeink testvéri barátságát

" (...) Magyarországon és Kínában a párt és a kormány célja egyaránt a dolgozó tömegek anyagi és kulturális felemelése, a kizsákmányolás minden formájának megszüntetése, a szocializmus felépítése után a kommunizmus alapjainak megteremtése. (...) "

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.04.22.

A lenini eszmék feltartóztathatatlanul meghódítják az emberiséget

Ünnepi megemlékezés Lenin születésének 88. évfordulójáról

(részlet Biszku Béla beszédéből)

„Biszku elvtárs beszéde

Ma a békés egymás mellett élés lenini elvének olyan reális alapja van, mint a szocialista világrendszer léte, gazdasági és katonai ereje, s ez országokkal szolidáris, harcukat támogató, gyarmati rabságból felszabadult népek, a még kapitalista kizsákmányolás alatt élő, de békét akaró emberek milliói.(…) pártunk az elmúlt másfél esztendőben győzedelmeskedett az elhajlások felett. Ez sikereink egyik magyarázata.(…)”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1957.11.29.

DÍSZSÍRHELYRE TEMETIK Debrecenben a munkásmozgalom mártírjait:

az 1919-es forradalomban meghalt kommunistákat, a Horthy-korszakban megölt, továbbá a felszabadulási harcokban elesett hősöket.

Genfi egyveleg

(...) Disszidensek. Van belőlük Svájcban is elég. Újat nem is lehet mondani róluk, szóval itt is nehezen élnek, legtöbbjük nehéz, piszkos munkát végez, torzsalkodik, mérges és hazavágyik. „Úgy erezzük magunkat, mint a kukorica, amit betonba vetettek” - mondta egyikük keservesen. (...)

A köztársaság napjának ünneplése Jugoszláviába

(…) Az ország dolgozói a felszabadulás óta végzett szocialista építőmunka sikerei jegyében fogadják az ünnepet. (…)

Szélesítsük, erősítsük szocialista sportunkat

(…) 1956 tavaszán hozzá (is) kezdtek egy olyan tervezet kidolgozásához, amely biztosította volna, hogy a sport vezetésében újabb lépéseket tegyünk előre. A tavaly október-novemberben bekövetkezett ellenforradalmi események azonban meggátolták ezeknek a terveknek a végrehajtását. Helyette felszínre kerültek a múlt rendszerbeli fasiszta és karrierista sportvezetők. (...)

Szélesítsük, erősítsük szocialista sportunkat

(…) Az ellenforradalmárok eltávolították a népi demokráciához hű vezetőket, szétrombolták a magyar sportélet vezető szerveit és apparátusát, anarchiát teremtettek a sportban. Mindennek, sajnos, az ellenforradalom fegyveres bandáinak leverése sem vetett véget, mert a magyar sportélet vezetésében ezt követően is sok ellenséges karrierista elem húzódott meg. (...)

Magyar javaslat alapján az ENSZ-közgyűlés módosította a tavalyi menekült-határozatot

(…) a közgyűlés 1956. november 23-i határozata az úgynevezett magyar menekült-kérdésben ellenkezik a menekültügyi főbiztosság alapokmányának szellemével. (…) az ENSZ-közgyűlés helytelenül csak a menekültek külföldi letelepítésével foglalkozott. (...)

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1959.05.22.

A Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai kiállítótermében öt szovjet képzőművész kiállítása nyílt meg.

(…) Mihályfi Ernő megnyitóbeszédében hangoztatta: ez a kiállítás az egyik tanúsáfga annak, hogy mindennapjaink része lett a szovjet művészettel való találkozás, ismerkedés ténye. (…) Az öt szovjet művész alkotásait a magyar-szovjet barátság hónap alkalmából eddig Salgótarjánban és Szegeden láthatta a közönség. (…)

A munka ünnepe

Színes magyar riportfilm a május elsejei felvonulásról a Híradó Mozi műsorán.

Levelekből röviden…

Nemrég Szovjetunióból kedves vendég érkezett szövetkezetünkbe – kezdi levelét Csótó Géza, a túrkevei Vörös Csillag Tsz. tagja. – Menyicsenko Vladimir, az egyik kolhoz gépészmérnöke jártnálunk. Tanulmányozta a gazdaságunkat, s a termelés valamint a munka jobb megszervezésére sok hasznos tanácsot adott.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.10.7.

(keretes írás)

(…) A szövetkezeti mozgalom eredményeit, a számbeli növelésért folyó munkát az ellenség sem nézi tétlenül, hanem az utóbbi időben erőteljes szövetkezetellenes agitációba kezdett. Egyes helyeken odáig mentek, hogy meg is fenyegették a belépni szándékozókat. Ugyanakkor az ellenséges elemek ellen nem folyik megfelelő harc. (…)

A Kossuth Kiadónál az év hátralévő részében is számos nagy érdeklődésre számot tartó újdonság lát napvilágot.

Megjelenik magyarul Marx: Értéktöbbletelméletek című művének első kötete, amelyet Marx Károly a Tőke negyedik kötetének szánt. (…) A kiadónál előkészületben van Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének válogatott beszédeiből és cikkeiből összeállított kötet…(…)

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1959. február 18., szerda

A boldog jövendő záloga

(…) Ma kezdődik hazánkban és a Szovjetunióban népeink barátságának évi ünnepe, a magyar-szovjet barátság hónapja. S ma ünnepeljük függetlenségünk és szocialista fejlődésünk zálogának, a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének 11. évfordulóját. (...)

(…) a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való együttműködés közben megtanultuk a gazdasági fejlesztés szocialista módszerét, s nincs az az erő, amely ettől eltéríthetne, nincs az az erő, amely a baráti, testvéri, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésünket megbonthatná. Ellenségeink összeesküvésekkel, ellenforradalmi lázadás szerevezésével megkísérelték, hogy megbontsák a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri együttműködését. Népeink barátsága azonban e rendkívül súlyos időszak alatt is kiállta a próbát. Szovjet emberek vérük hullatásával segítettek megmenteni a magyar dolgozókat a tőkés haramiáktól, parasztjainkat a herceg Eszterházyktól és a többi zsellérnyúzó földesuraktól, hazánkat pedig attól, hogy ismét az imperialista hatalmak játékszerévé váljék. (...)

(…) hazánknak ezredéves fennállása óta soha nem volt még olyan őszinte, testvéri, szilárd támasza a nemzetközi politikában sem, mint amilyet a kommunizmust építő, világbékét védelmező Szovjetunióban talált. (...)

Ma délelőtt összeül az országgyűlés. Napirenden: az 1959-es költségvetés és a legfőbb ügyész jelentése

(…) a jelenlegi ülésszakon számol be az állami fegyelem, a törvényesség megszilárdításában elért eredményekről, s az ügyészségek végzett munkájáról dr. Szénási Géza, a népköztársaság legfőbb ügyésze.

James Jackson, az Egyesült Államok Kommunista pártjának titkára nyilatkozott a Népszabadságnak

az amerikai közvéleményben tapasztalható változásokról, a néger nép harcairól, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának helyzetéről. (...) az SZKP XXI. kongresszusa áldásos hatással lesz az egész marxista mozgalom fejlődésére. (...)

Ma este nyílik a szovjet film XI. ünnepe

Csehszlovákia nyerte a postagalamb-olimpiát.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958. november 15., szombat

Utolsó előkészületek a vasárnapi választásokra

„ (...) Igyekeztek mindenütt ünnepélyessé, kedvessé tenni a szavazóhelyiségeket. Az először szavazó fiatalokat egy sor helyen megajándékozzák. (...) ”

Közzétették az SZKP XXI. kongresszusának téziseit,

A szocializmus világtörténelmi győzelmének világnapja

„ (...) Hruscsov előadói beszédének tézisei szerint a Szovjetunió 15 év alatt a világon az első helyre kerül nemcsak az össztermelés mennyiségét, hanem a termelés egy főre jutó mennyiségét illetően is. Az országban létre jön a kommunizmus anyagi és technikai alapja. (...) ”

„ (...) A hétéves terv megvalósítása tovább erősíti a szocialista világrendszer gazdasági és védelmi erejét, egységét és összeforrottságát, sokszorosan megszilárdítja a békeszerető erők helyzetét az egész világon, legyőzhetetlen akadályokat gördít a háborús gyújtogatók útjába, ismételten bizonyítja, hogy helyes az SZKP XX. kongresszusának marxista-leninista tétele, mely szerint korunkban lehetséges a háború megakadályozása. (...) ”

VÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ

A szavazatszedő bizottságokról és a szavazásról

„ (...) November 16-án a szavazás szavazókörönként történik, és reggel 7 órától megszakítás nélkül este 8 óráig tart. (...) A Hazafias Népfront jelöltjére úgy kell szavazni, hogy a választó a fülkében a szavazólapokat összehajtja, borítékba helyezi és az urnába dobja. (...) ”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958. május 10., szombat

Hazánkba érkezett a lengyel párt- és kormányküldöttség

Több ezer budapesti dolgozó üdvözölte Ferihegyen a vendégeket

„ (...) Ünnepi díszt öltött tegnap délelőtt a Ferihegyi repülőtér. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány meghívására a magyar fővárosba érkezett a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának küldöttsége. (...) ”

Kádár János elvtárs üdvözlő beszéde

„ (...) Kedves vendégeink, kedves lengyel barátaink! Kívánom, érezzék jól magukat nálunk. A magyar dolgozókkal való találkozásuk során tapasztalni fogják, hogy a nehéz és fájdalmas időszak, az ellenforradalommal vívott harc után, hazánk immár a újra a békés munka, az épülő szocializmus országa. (...) az ellenforradalmi támadás óta a magyar milliók még inkább ragaszkodnak a szocializmus ügyéhez. (...) ”

Hruscsov elvtárs tatabányai látogatásáról Feledhetetlen találkozás címmel, képes füzetet jelentetett meg a Komárom megyei pártbizottság.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958. március 6., csütörtök

A nép, a párt és a kormány összefogásával minden feladatunkat meg tudjuk oldani – Munkásgyűlés a MÁVAG-ban

Dr. Münnich Ferenc elvtárs beszéde

„ (...) A belföldi reakció, és a külföldi rádióállomások fizetett hazudozó gárdája természetesen nem azt emelte ki a parlament legutóbbi ülésszakának eseményei közül, hogy ott a dolgozó nép minden rétegének képviselői egyértelműen helyeselték a Minisztertanács addig végzett munkáját, egyetértettek a további feladatként kitűzött tervekkel, hanem ismét azt kereste, hogyan lehetne zavart kelteni, milyen találgatásokat és rémhíreket lehetne a közvéleménybe bedobni, hogy ilyen módon is akadályozni próbálják munkánkat… (...) ”

Dolgozóink ma jobban élnek, mint azelőtt

„ (...) Mi az igazság? Az igaz, hogy az ellenforradalom okozta húsz-huszonkét milliárd forintos kárt néhány hónap vagy akár másfél esztendő alatt nem lehet jóvátenni, pótolni. S nem a saját erőnkből történt, hanem barátaink – a Szovjetunió, s a többi testvér ország – segítségnyújtása tette lehetővé, hogy ma Magyarországon a dolgozók jobban élnek, mint azelőtt… (...) ”

Ünnepi nőgyűlések

(...) A főváros több kerületében szerdán délután rendezték meg az asszonyok és leányok a nemzetközi nőnap alkalmából meghirdetett nagygyűlésüket… (...) ”

A világ dolgozóinak ügye

„ (...) Ilyen címen egy dokumentum- és cikk gyűjtemény jelent meg a moszkvai Politikai Könyvkiadónál 75 ezer példányban… Csodálatos hőstettek, messzelátó, messzire mutató világos és bátor állásfoglalások, és igen gyakran a legnagyobb áldozatok vállalása – ez volt a világ dolgozóinak szerepe a forradalom és az ellenforradalom, a szocializmus és a kapitalizmus, a tartós béke hívei és az uszítók között világméretekben folyó harcban… (....)”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés utáni napon, 1957.02.06.

Furcsa közöny

„Az egyik pesti üzem pártszervezetében hallottuk a következő kijelentést: „Talán könyörögjünk a volt párttagoknak, hogy közénk jöjjenek?” Ez volt az IB-elnök válasza arra a szemrehányásra, hogy az MSZMP szervezet még mindig nem találta meg a közeledést az egyes volt MDP-tagokkal, akik az október-novemberi események után nem ocsúdtak még fel, s távol maradtak a párttól. Persze, az igaz, hogy „könyörögni” nem kell. (…) a fiatalabb elvtársak nem azért kerültek válságba, mert gyenge emberek vagy „ingadozók” lennének, hanem azért, mert éppen elég történt ahhoz, hogy nehéz legyen egycsapásra eligazodniuk az eseményekben.”

Mennyi külföldi segélyt kaptunk eddig?

Hivatalos szervek közlése szerint január 31-ig mintegy négyszázmillió forint értékben 6346 vagon különféle élelem érkezett hazánkba a népi demokratikus országokból. (…)

(Képaláírás)

Tegnap este újból megindult a kísérleti televíziós adás. Képünkön Czakó Győző elindítja a filmközvetítő, filmbontó gépet, amely a filmképet elektromos jelekké alakítja át.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958.01.28.

Kádár János elvtárs beszámolójával megkezdte ülésszakát az országgyűlés

A forradalmi munkás-paraszt kormány a párt helyes politikáját valósítja meg.

Javaslat a kormány átalakítására: miniszterelnök dr. Münnich Ferenc

(Részletek Kádár János pártfőtitkár beszédéből; vezércikk- szerk.)

„(…) elmondhatom, hogy a tavalyi, májusi helyzethez képest a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendje tovább erősödött. (…) A törvényesség betartása nálunk – azon kívül, hogy senkit sem ítélnek el olyasmi miatt, amit nem követett el – biztosítja az is, hogy a vádlott elhatározásától függően elismeri vagy tagadja a terhére felhozott cselekményt és bűnösségét. (…)” (…)

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958. november 6., csütörtök

Nálunk néphatalom van, ebben rejlik országunk ereje

Marosán György elvtárs beszéde a csepeli választási nagygyűlésen

„ (...) Két esztendővel ezelőtt a magyar nép életében új történelmi korszak kezdetét jelezte nálunk a rádió. Valamikor tanítani fogják ezt a - novemeber 4-ével kezdődő - korszakot, a munkáshatalomért vívott harc hősi történetét. (...) ”

„ (...) Mi itt vagyunk! (Hosszan tartó nagy taps.) És azok nincsenek itt, nem is lesznek itt, akik 1956 novemberében vissza akarták forgatni nálunk a történelem kerekét. (...) ”

Jelentős takarékossági eredmények a nehéziparban

Csaknem kétmilliárddal csökkentek a befejezetlen beruházások, 32 millióval az importanyag-rendelések

„ (...) nemcsak a népgazdaság, de maguk a dolgozók is hasznát látják a takarékos munkának. (...) ”

Átadták rendeltetésének a televízió új stúdióját

„ (...) Szerdán délután a Magyar Rádió és Televízió Szabadság téri épületében ünnepélyesen átadták rendeltetésének a televízió új stúdióját és műszaki berendezéseit. (...) ”

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1957. június 25., kedd

A Magyar Vöröskereszt „pártatlanságáról”

„ (...) A Nagy Imre-kormány novemberben 1-én kormánybiztost állított a Magyar Vöröskereszt élére, hogy >>tervszerűbbé<< tegye az elosztást. Kik kaptak ebben az időben a segélyekből? Elsősorban a különböző >>forradalmi bizottságok<< és fegyveres ellenforradalmi csoportok. (...) A Magyar Vöröskereszt akkori apparátusa pedig, mint „pártatlan szerv, 50-100 mázsánként adta ki az élelmiszer segélyeket, aktívan támogatva ezzel a Magyar Népköztársaság törvényes rendje ellen fellépőket. (...) „

Mozgalmas Vasárnap

„ (...) Az MSZMP Nógrád megyei intéző bizottsága vasárnap Salgótarjánban nagyaktíva-ülésre hívta össze a megye kommunista asszonyait és leányait. Az aktívaülésen megbeszélték a kommunista nők feladatait a párt politikájának végrehajtásában. (...) „

Dr. Münnich Ferenc fogadta a Pjatnyickij-együttes vezetőit

„ (...) A baráti beszélgetésen Münnich Ferenc köszönetet mondott az együttes vendégszereplésért, amellyel hozzájárult a magyar és a szovjet nép közötti barátság további elmélyüléséhez. >MTI< (...) „

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958. január 15., szerda

Aláírták a szovjet-magyar hosszúlejáratú árucsere-egyezményt és az 1958. évi árucsere-jegyzőkönyvet.Kössenek egyezményt az atomfegyvere-kísérletek beszüntetésére. Negyvennégy ország több mint kilencezer tudósának felhívása az ENSZ főtitkárához.

Hírek a pártszervezetek életéből

„ (...) Nyolcszáz kommunista kapta meg új párttagsági könyvét a ceglédi járás 44 alapszervezetében tartott ünnepélyes taggyűlésen. A taggyűlések után az elvtársak még sokáig együtt maradtak s meleg baráti légkörben hosszan elbeszélgettek egymással. (...) ”

Hogyan dolgozzunk?

„ (...) a falusi pártélettel is így vagyunk, szinte ahány falu, annyiféle tapasztalat….de vajon hogyan dolgoztak ott a pártszervezetek, milyen részük van a sikerekben? Tél idején megváltozik a falu élete, jobban ráérnek a parasztok is. Szinte papírra kívánkozik: mit csinálnak ilyenkor a pártszervezetek, a kommunisták? Milyen a falu politikai és kulturális élete? (...) ”

Menettéri utazás a Holdba: tíz nap. Egy szovjet tudós a Hold elérésének lehetőségéről

„ (...) Csebotarev professzor véleménye szerint gyakorlatilag lehetséges, hogy rakéta elérje a Holdat és onnan visszatérjen a Földre. (...) ”

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lectus augue, finibus vel ex eu, accumsan posuere ligula. Maecenas ut est nec orci maximus cursus non id tortor. Pellentesque ex arcu, vulputate at volutpat gravida, accumsan at neque. Vestibulum lacinia faucibus dolor.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lectus augue, finibus vel ex eu, accumsan posuere ligula. Maecenas ut est nec orci maximus cursus non id tortor. Pellentesque ex arcu, vulputate at volutpat gravida, accumsan at neque. Vestibulum lacinia faucibus dolor.

A Tompa utcai felkelők csak Bordósipkás Jancsinak hívták a piros svájci sapkája miatt. Szerszámkészítőként dolgozott. 1956. október 23-án csatlakozott a tüntetéshez, és amikor a Magyar Rádiónál megkezdődött az ostrom, Csepelről munkásokat, valamint fegyvereket hozott. Tildy Zoltán államminiszterrel is tárgyalt.

„Csak annak köszönhetjük, hogy a nép mellettünk volt. Nem tudtunk olyan lakásba benyitni, ahol ne segítettek volna. Ételt, ruhát adtak, az asszonyok maguk készítették el a benzinespalackokat, s nyújtogatták ki az ablakon, ha valahol találtak egy töltényt, felvették és nekünk adták, hogy annyival is több legyen. Hát ezért.” – válaszolta Bordósipkás Jancsi a Magyar Ifjúság riporterének arra a kérdésére, hogyan tudták tartani magukat a felkelők a szovjet túlerővel szemben. Az interjú 1956. november 3-án jelent meg, a Bordósipkás Jancsi pedig Bárány János volt, a Tompa utcai felkelőcsoport legendás vezetője. Pertársa, Mécs Imre később úgy nyilatkozott róla: Bárány kiemelkedő személyiség volt, a kiváló intelligenciájú munkásemberek fajtájából.

1930-ban született, édesanyját nagyon korán elvesztette. Lakatosnak tanult a csepeli Weiss Manfréd-gyárban, a későbbi Rákosi Mátyás Vas- és Fémművekben, ahol kétszer is sztahanovista oklevelet szerzett.

Csatlakozott az október 23-i tüntetéshez, és amikor a Magyar Rádiónál megkezdődött az ostrom, Csepelről munkásokat, valamint fegyvereket hozott. A Tompa utcai csoport a vezetőjévé választotta. Az egység a közrendet biztosította, de többször harcolt a szovjet csapatok ellen is. Október 30-án egyike volt azoknak a ferencvárosiaknak, akik Tildy Zoltán államminiszterrel, a kisgazdapárt korábbi vezetőjével és volt köztársasági elnökkel tárgyaltak. A november 4-i szovjet katonai benyomulásnak a csoport keményen ellenállt. Amikor a fegyveres küzdelem elbukott, menyasszonyával Ausztriába próbált szökni, de elfogták. Csepelre visszatérve a gépgyár munkástanácsának tagja lett, majd a Csepeli Forradalmi Ifjúsági Szövetség delegáltjaként beválasztották a Csepeli Nagymunkástanácsba. Az egykori corvinista, Nagy László vonta be a Bástya csoport nevű illegális mozgalom fegyveres szervezkedésébe: röpcédulákat terjesztett és fegyvereket gyűjtött. 1957. áprilisban tartóztatták le. A Nagy József és társai elleni per ötödrendű vádlottjaként a Fővárosi Bíróság hírhedt Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa 1958. május 22-én halálra ítélte. A legtöbb halálos ítéletet meghozó Borbély János, a „mosolygó halál” vezette – másodfokon eljáró – Legfelsőbb Bíróság tanácsa emelte jogerőre az ítéletet, a kegyelmi kérvénye elutasítása után Bárány Jánost 1959. február 18-án kivégezték.

„Ezeknek a gyermekeknek apa kell! Elpusztulunk mindnyájan, ha a férjemet kivégzik!!! Akkor mi is a halálba megyünk, hogy öten haljunk meg ártatlanul. Én oda mentem a Miniszter Elnök Elvtárshoz a három gyermekemmel, nem engedtek be. Nagyon el voltam keseredve, beteg gyermekemmel a karomon. Elkeseredésemben kifakadtam, és nem hogy segítettek volna rajtam, hanem még a rendőrséggel fenyegettek meg, ha el nem megyek onnan. (…)” Egy kétségbeesett feleség és anya szavai Kádár Jánoshoz. Andi Józsefné kegyelemért könyörgött férje számára, akit a Budapesti Katonai Bíróság Jacsó János hadbíró százados vezette tanácsa szervezkedés vezetése és társadalmi tulajdon megrongálása vádjával ítélte halálra 1957. december 14-én. A könyörgés hasztalannak bizonyult, ahogyan Andi József kegyelmi kérvénye is. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa — amelynek elnöke a legtöbb, 31 halálos ítéletet kihirdető Ledényi Ferenc hadbíró ezredes volt — 1958. március 4-én az ítéletet jogerőre emelte. Andi Józsefet március 6-án végezték ki.

1924-ben Pusztahencsén született, hat elemi iskolát végzett. 1950-ben jelentkezett a hadseregbe; a tiszti iskola elvégzése után főhadnagyi rangban szolgált, könyvtárosként dolgozott az egyik budapesti alakulatnál. Többgyermekes édesapa volt. A forradalom kitörésekor szabadságát töltötte az egyik balatoni honvéd üdülőben, ahonnan csak 1956. november 2-án tért vissza Budapestre. Mivel a rádióból úgy értesült, hogy a tiszteknek a nemzetőrségnél kell jelentkezni, csatlakozott a csepeli testülethez. Szolgálatvezetőként nyilvántartásba vette a nemzetőröket és a fegyvereket, eligazításokat tartott, megszervezte az ellátásukat. Gondoskodott a sebesültekről és a fegyveres harcokban elesettek temetéséről. Részt vett a csepeli nemzetőrök akciójában: a szovjet harckocsik Csepelre jutását próbálták megakadályozni november negyedike után, felrobbantották és eltorlaszolták a fővárosba vezető utat. November 8-án a nemzetőrség vezetője, Buri István megbízta azzal, hogy vigyen hírt a harcokról Bécsbe, ám ez meghiúsult, szovjet fogságba esett. A forradalom leverése után tartalékállományba helyezték, és letartóztatásáig gyári munkásként dolgozott. Perében következetesen tagadta, hogy bármilyen vezető szerepet töltött volna be. Védője az enyhébb ítélet reményében igyekezett a jogi minősítés megváltoztatását elérni, s arra hivatkozott, hogy a forradalom idején Andi József megakadályozta egyes pártfunkcionáriusok letartóztatását, az út felrobbantását pedig szándékosan időzítette úgy — szemben Buri István parancsával —, hogy személyi sérülés ne történjen. Burival szembeni személyes vitája miatt vállalta el a bécsi utat is, hogy elkerülhessen Csepelről. A védelem indokait a bíróság nem fogadta el, és például súlyosbító körülménynek ítélte azt, hogy jelentős anyagi kár keletkezett a robbantásnál. Ennél súlyosabb körülmény volt, hogy Andi József a néphadsereg tisztjeként állt a forradalom mellé, amint az másodfokú ítélet indoklásában állt: „Andi vádlott ugyancsak a néphadsereg tisztjeként fejtette ki bűnös tevékenységét. Magatartásával okozója volt, hogy ez ellenforradalmi elemeket Csepelen súlyos harci tevékenység folytán kellett felszámolni, mivel katonai szaktudásával azoknak a szervezésében, ellenállásában segített." Andi Józsefet március 6-án kivégezték.

Az 1956-os forradalom napjaiban előfordult, hogy a kommunista rendszer kiszolgálói, megbízott vezetői és legfőképpen az államvédelmi tisztek elleni népharag erőszakos cselekményekhez, lincselésekhez vezetett. Az ezeket megörökítő —részben külföldi újságírók által készített —, gyakran brutálisan naturalisztikus fotók és filmfelvételek a forradalom leverését követően nem csak a kádári ellenforradalom-propaganda, hanem a megtorlás számára is felhasználható bizonyítékként szolgáltak. A helyszíni fotók megjelentek a Fehér könyvek köteteiben, amelyek alapján számos forradalmárt vagy jelenlévőt azonosítottak és gyűjtöttek be a nyomozók. Babér István ellen eredetileg társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntette miatt indult nyomozás, de mire az ügye bíróság elé került, már egy ÁVH-s százados meglincseléséért is felelnie kellett, mert szerepelt a tett helyszínén készült fotókon.

Babér István 1928-ban született Záhonyban. Munkáscsaládból származott, az elemi iskola hat osztályának elvégzése után napszámosként kezdett el dolgozni. Később a MÁV-nál helyezkedett el, majd a Ganz-gyárban lakatosnak képezték át. A forradalom kitörésekor a mezőkövesdi Betonútépítő Vállalatnál volt kubikos. 1945-ben lett kommunista párttag, a szociáldemokrata pártot is magába olvasztó Magyar Dolgozók Pártjába azonban már nem lépett be. Kisebb bűncselekményekért több alkalommal büntetve volt. A bíróság megállapítása szerint „nem az ellenséges osztályból származik, de nem is olyan életet élt, amely a munkásosztály tagjaihoz méltó.”

Mezőkövesden 1956. október 25-én részt vett egy katonai létesítmény, majd a rendőrség lefegyverzésében, valamint a pártbizottság megtámadásában. Az ítélet szerint október 30-án érkezett a fővárosba, a Köztársaság téren pedig „megtekintette az ellenforradalom pusztításának áldozatait”. Másnap részt vett Tóth Ferenc államvédelmi százados előre megfontolt szándékú meglincselésében és felakasztásában. Ezt az eljárás során mindvégig tagadta, védekezése szerint csak passzív szemlélőként volt jelen: „Ha én bűnös lettem volna gyilkosságban, akkor disszidálhattam volna. Teljesen tiszta a lelkiismeretem. Nem vagyok gyilkos. (…) Láttam, hogy fényképeznek, mégse mentem el.” – mondta a tárgyaláson. A lincselés után —a vád szerint — a Kovács Dezső vezette Almássy téri felkelőcsoporthoz csatlakozott, s bár a bírósági perben sem bizonyították be, hogy részt vett bármilyen tevékenységben, az ítélet megállapította, hogy „mérlegelve, hogy az ellenforradalmi csoport tagjai ezen időben általában mivel foglalkoztak, okszerűen következtethetővé teszi azt, hogy Babér István mint felfegyverkezett ellenforradalmár, éppen úgy közreműködött az ellenforradalmi csoport erőszakosságaiban, mint annak minden más tagja.” November 4-én követte a csoportot a Royal szállóba. A bíróság ebben az időszakban sem talált semmilyen harcban vagy egyéb eseményben való részvételére bizonyítékot. November 10-én hazament Nádudvarra, majd a forradalom bukása után felvette a munkát.

Letartóztatták 1958. szeptember 19-én. Első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság — Tutsek Gusztáv vezette — Népbírósági Tanácsa 1959. január 6-án „szervezkedésben való tevékeny részvétel, gyilkosság és társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben elkövetett lopás vádjával” halálbüntetéssel sújtotta. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa — Vágó Tibor elnökletével — február 12-én jogerőre emelte az ítéletet; Babér Istvánt másnap kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Babér István pere BFL XXV. 4. a 8101/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

A vidék forradalma, 1956. Szerkesztette: Szakolczai Attila és Á. Varga László. 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára. Budapest, 2003.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Ellenfehérkönyv. 1956 képei Budapest Főváros Levéltárában. Szerzői kiadás, 2006.

Eörsi László: A „Baross Köztársaság”. A VII. kerület felkelő csoportjai. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–L'Harmattan Kiadó. Budapest, 2011.

Müller Rolf: A megtorlás fényképei. In: ÁVH – Politika – 1956. Politikai helyzet és az állambiztonsági szervek Magyarországon, 1956. Szerk.: Okváth Imre. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2007. 193-221.p.

Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban. A Köztársaság tér emlékezete. Jaffa Kiadó. Budapest, 2014.

Zinner Tibor: Utak és tévutak a XX. századi magyar felsőbíráskodás káderpolitikájában ’56 után. In A Kúria és elnökei III. A kötetet szerkesztette Bódiné dr. Beliznai Kinga. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015.

Tutsek Gusztáv pályája https://www.neb.hu/asset/phpiQCrWw.pdf

Vágó Tibor pályája https://www.neb.hu/asset/php9WOXAM.pdf

„Én nem ismertem magamban hatalomvágyat. Nem kívántam vezetni embereket, csupán állampolgár kívántam lenni.” Az utolsó szó jogán a bíróság előtt ezekkel a szavakkal indokolta Angyal István az 1956-os magyar forradalomban felvállalt szerepét. A Tűzoltó utcai felkelők legendás parancsnoka a letartóztatása és halálos ítélete közötti időszakban, két éven át volt fogságban, s mindvégig hitet tett a saját maga által formált kommunizmuskép mellett, bízott a forradalom győzelmében.

Angyal István a Békés megyei Magyarbánhegyesen született 1928-ban. 1944-ben édesanyjával és egyik nővérével Auschwitzba deportálták, ahol mindkettőjüket elvesztette, nővérét a szeme láttára végezték ki szökési kísérlet miatt. A háború után Budapestre költözött. Leérettségizett, majd pedig magyar–történelem szakra nyert felvételt, ám 1949-ben — miután a Lukács György-vita kapcsán szolidaritást vállalt a filozófussal — kizárták az egyetemről. Vasbetonszerelőként dolgozott, 1950-ben megnősült, egy kisfia született.

A forradalom kitörésekor Esztergomban tartózkodott. Csatlakozott a budapesti tüntetéshez, este a Magyar Rádió ostrománál segített a sebesültek ellátásában. Október 25-én részt vett a szovjet támadás ellen tiltakozó „véres zászlós” tüntetésen, javaslatára vonultak követeléseikkel az amerikai helyett a jugoszláv követség elé. A következő napokban röplapokat és forradalmi újságokat terjesztett, valamint a Péterfy Sándor utcai kórházból szállított élelmet a felkelőknek. Így került kapcsolatba a Tűzoltó utcai fegyveresekkel, akiknek a parancsnoka lett. „A harc mindvégig – kezdettől fogva – csak védelmi jellegű volt, egyetlen esetben sem kezdeményeztünk. Védtük a városrészt” – vallott később a csoport tevékenységéről. A Tűzoltó utcaiak a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány alakuló ülésén a civil fegyvereseket képviselték. Angyal részt vett a fegyverszüneti tárgyalásokon, a tűzszünet idején legfontosabb feladatának tekintette a rend fenntartását és a forradalom tisztaságának megőrzését. Sokáig Kádárban bízott a politikai vezetők közül, de a forradalom leverése után már őt tette felelőssé a helyzetért: „Bűnei ezerszer nagyobbak, mint minden elődjének: nemzetirtás, hazaárulás, gyávaság!”– fogalmazott később egy röpcédulán. A második szovjet támadás után a Tűzoltó utcai csoport november 8-ig folytatta a fegyveres harcot. A bukás után Angyal István csatlakozott a politikai ellenálláshoz: a Péterfy Sándor utcai kórházból irányította a röplapok tartalmának elkészítését, sokszorosítását és terjesztését. A kórházban november 16-án razziát tartottak, és amikor tiltakozott társai lefogása ellen, őt is letartóztatták.

Szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával ítélte halálra első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa, majd a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa – Cieslár Viktor elnökletével – jogerőre emelte azt. Bűnösségét soha nem ismerte el, kegyelmet nem kért. 1958. december 1-jén végezték ki.

„Mi nem abban bíztunk, hogy megverjük a szovjet hadsereget, hanem abban bíztunk, hogy nem merik ezt megcsinálni.” – idézte fel az egykori vádlott-társ, Rácz József a Bagoly-csoport forradalmi részvételét. A II. számú Női Klinikán működő, medikusokból szerveződött ellenálló csoport a vezetőjéről, Békési Béla becenevéről kapta az elnevezését.

Békési Béla Makón született 1926-ban. Műtősként dolgozott, 1953-tól volt az orvosi egyetem hallgatója.

Részt vett a tüntetéseken 1956. október 23-án . Miután belépett az egyetemi nemzetőrségbe, a női klinika őrzésére osztották be. A harcok idején csoportjával együtt gyógyszert és vért szállított, sebesülteket látott el. A fegyveres harc helyett a politikai ellenállás mellett tett hitet, társaival kezdettől fogva terjesztettek röplapokat. A november 4-i szovjet támadás hírére lebeszélte a többieket a kilátástalan küzdelem folytatásáról, és segített elrejteni a kórház udvarán maradt nagy mennyiségű fegyvert. A harcok befejeződésével került kapcsolatba a Péterfy Sándor utcai kórház ellenállóival, köztük későbbi vádlott-társával, Péch Gézával. Közös álláspontot képviseltek, mindketten úgy vélték, békés úton, kompromisszumok árán sikerül elérni, hogy a forradalom eredményei legalább részben megmaradjanak. A Bagoly-csoport bekapcsolódott az Élünk című illegális lap terjesztésébe. A Péterfy Sándor utcai kórházban tartott razzia, valamint az Élünk szerkesztőinek, Obersovszky Gyula és Gáli József december eleji letartóztatása után elhatározták, hogy tovább terjesztik a lapot. Egyfajta mentőakciónak szánták a lépést, hogy a hatóságokat meggyőzzék arról: nem a megfelelő embereket fogták el, hiszen az Élünk továbbra is megjelenik.

Békési kapcsolatba került a bécsi emigrációval is, együtt igyekeztek rábeszélni a Baross téri fegyveresek egykori parancsnokát, Nickelsburg Lászlót, hogy vállalja el az illegális ellenállás fegyveres részének megszervezését – sikertelenül. 1956 decemberében megpróbált átjutni Ausztriába, Győrben azonban leszállították a vonatról, s január elejére visszatért a fővárosba. Csoportja tovább folytatta a röplapozást. Három hónappal a forradalom kitörése után, 1957. január 23-án ezer példányban terjesztették felhívásukat Debrecenben: „A magyar nép nem vesztette el hitét, továbbra is harcol a független szabad Magyarországért. A legvéresebb terror sem tudja elnyomni akaratunkat. Célkitűzéseinket keresztülvisszük. Az igazság, ha véráldozat árán is, de győzni fog. Ennek érdekében tartson össze mindenki, aki magyar, és gondoljon arra, hogy hazánk válságos napjaiból egyedüli kivezető út a nagy, nemzeti összefogás.”

A klinikán tartóztatták le 1957. február 11-én. A Péch Géza és társai elleni perben szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával állították bíróság elé. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével halálbüntetésre súlyosbított. 1958. április 22-én négy társával együtt kivégezték.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1956. december 11-én rendelte el a rögtönbíráskodást, a statáriumot. A hatalom célja a statáriális – katonai – bíróságok felállításával a megtorlás felgyorsítása, az egész társadalom megbüntetése volt. Az alig húszéves Bartók János 1957 februárjában két társával – Ravasz Mihállyal és Schlitt Lászlóval – a Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága Szána Károly hadbíró százados tanácsa előtt felelt „ellenforradalmi tevékenységéért”.

Bartók János dunaföldvári munkáscsaládból származott. A forradalom kitörésének hírére Pesterzsébetre sietett, ahol rövid időre szinte azonnal le is tartóztatták. Amikor a forradalmi erők átvették a helyi rendőrkapitányságot, nemzetőrnek állt. Rendszeresen járőrözött, motoros összekötő volt a kerületben, majd a szovjet csapatok közeledtével Ausztriába szökött. Budapestre visszatérve két társával együtt röpiratokat gyártott és terjesztett, amelyekben a lakosságot felszólították a december 11-ére meghirdetett sztrájkhoz való csatlakozásra.

Egy ismerőse jelentette fel államellenes szervezkedés, fegyverrejtegetés és gyilkosság miatt, állítólagos menyasszonya pedig részletes vallomást tett, s azt állította, hogy többek között Bartók János parancsára – aki a pesterzsébeti felkelők parancsnokhelyettese volt – tömegesen végeztek ki budapesti ávósokat a Juta-dombon. A tárgyalásra végül a fegyverrejtegetés maradt az egyetlen vád, amit Bartók János ugyan beismert, de ártatlannak vallotta magát. A bíróság nem fogadta el védekezését, hogy nem tudott a statáriumról, és azt sem, hogy a menyasszonyának oka volt ellene vallani, mivel a fiú hazugságon kapta, és szakítással fenyegette. 1957. február 12-én végezték ki, vádlott-társai 1963-ban közkegyelemmel szabadultak, a pert pedig 1990-ben semmissé nyilvánították.

„Ezúton köszönjük meg Bóna Zsigmondnak és nemzetőrtársainak áldozatos munkájukat, hogy biztonságunkért sokat fáradoztak, és megakadályoztak minden bajt. Különösen azt, hogy sem vagyonban, sem személyek testi épségében semmiféle kár nem esett. Munkájáért a legteljesebb támogatást és elismerést érdemel.” 1956. december 20-án ezekkel a szavakkal méltatta Pomáz tanácselnöke a helyi nemzetőrség vezetőjének a forradalom időszaka alatti tevékenységét. Alig két hét múlva azonban a parancsnok börtönbe került, két hónappal a köszönetnyilvánítás után pedig a statáriális bíróság ítélete megpecsételte a sorsát.

Bóna Zsigmond Ózdon született 1930-ban, édesapja korai halála után a család előbb Jászberényben telepedett le, majd Pomázra költözött. Állatorvosnak készült, hét félév után azonban kizárták az egyetemről. Fizikai munkát vállalt, majd a pomázi állatorvos mellett dolgozott asszisztensként. Szerette volna folytatni a tanulmányait az egyetemen, ám visszavételi kérelmének benyújtásakor kitört a forradalom.

A községben meglehetősen aktív és népszerű fiatalembernek számított, nem volt véletlen tehát, hogy őt választották meg az október 29-én megalakuló nemzetőrség vezetőjének. A november 4-i szovjet intervenció után a nemzetőrök a tanácsházán rendezkedtek be, itt tárolták a jórészt a szentendrei laktanyából szerzett fegyvereiket. Járőröztek, biztosították a rendet, igyekeztek megakadályozni az önbíráskodást. Begyűjtötték az illetéktelen személyeknél talált fegyvereket, amelyeket november 19-én át is adtak a településen megjelent Budapest III. kerületi karhatalmi parancsnokság embereinek. A tanácsházán elzártan őrzött fegyvereket azonban nem adták oda: előbb a művelődési ház színpada alá rejtették, majd a december 11-én kihirdetett statárium után biztonságosabb helyen, a Majdánpolán ásták el. A később szintén perbe fogott Héder Géza szavaival azért, hogy „a rendszer terroralakulatai ne tudjanak több ártatlan emberi életet kioltani.”

Bóna Zsigmondot 1957. január 5-én — miután szülei lakásán egy pisztolyt és töltényeket találtak — letartóztatták. A pisztoly rejtegetését mindvégig tagadta. Azt is fontos megjegyezni a későbbi vád szempontjából, hogy a kistarcsai internálótáborban volt akkor, amikor 1957. január 22-én a hatóságok — bejelentés alapján — megtalálták a nemzetőrök által elásott fegyvereket.

A Budapesti Katonai Bíróság Pinczés István vezette statáriális tanácsa 1957. február 11-én tárgyalta a pomázi nemzetőrök ügyét. A vád ellenük további forradalmi tevékenységet előkészítő fegyverrejtegetés volt, a forradalom alatti tevékenységük szóba sem került. Bóna Zsigmond védőügyvéde hiába tiltakozott a rögtönítélő eljárás ellen, arra hivatkozva, hogy Bóna már börtönben volt a fegyverek megtalálásakor, így tettenérésről nem lehet beszélni, a bíróság ezt elutasította, ahogy a fiatalember mentőtanúit is. A tárgyalóterembe be sem engedték azt a házaspárt, akit személyesen a parancsnok mentett meg az önbíráskodástól. A perben öt halálos ítélet született, amelyet három esetben kegyelemből életfogytiglanra enyhítettek. Katona Sándor és Bóna Zsigmond halálos ítéletét 1957. február 12-én végrehajtották. A fiatal pomázi nemzetőrparancsnok utolsó szavaival is hazáját éltette: „Nem hiába halok meg. Halálomból is hiszem, hogy élet támad. Testvéreim, búcsúzom tőletek. Éljen a magyar népünk és szeretett hazánk.”

„Nyugodtabb, békésebb és főleg boldogabb világot akartak. Előjöttek a régi rendszer elleni sérelmek, bánatok, a mást akarás.” Bosnyák Zsigmond hite szerint ezért, egy más, boldogabb jövőért fogtak fegyvert 1956-ban a magyarok, köztük édesapja, Bosnyák Gábor is, a Práter utcai felkelők egykori rajparancsnoka, akit emiatt hóhérkézre adott a Kádár-rendszer megtorló gépezete.

Bosnyák Gábor Mezőtúron született 1930-ban. Nagyszülei nehéz körülmények között nevelték. Elemi iskoláit Mezőtúron kezdte, az erdélyi Nagysajóban folytatta, majd jóval később, 1954-ben fejezte be azt. Előbb gazdasági cseléd volt, a háború végétől pedig kubikusként dolgozott Budapesten. 1950-ben kapta meg a katonai behívóját. A belső karhatalomhoz vezényelték, egyebek mellett a Gyűjtőfogházban és a recski internálótáborban is szolgált. Későbbi tárgyalásán többször utalt ÁVH-s múltjára. „Én magam is ávós voltam, az igaz, de én soha nem csináltam semmit, ami másnak ártott volna.” 1955-ben - saját kérésére - szakaszvezetőként leszerelt. Ismét kubikusnak állt, a forradalom kitörésekor a Mechanikai Műveknél dolgozott. Nős volt, házasságából egy fia született.

A forradalom első napjaiban aktívan nem vett részt az eseményekben. Mindent megváltoztatott azonban, amikor forradalmárok igazoltatták őt a Rákóczi téren. „Amikor ÁVH-s szolgálatos voltam, az ottani körülményeimmel meg voltam elégedve. Amikor azonban onnan elkerültem, olyan helyzetbe jutottam, hogy felkeltette bennem a fennálló rendszer elleni gyűlöletet. Ez a gyűlölet tudata adta meg a lökést ahhoz, hogy (…) mikor az első fegyveres igazoltatóimmal találkoztam, elhatároztam, hogy közéjük állok és harcolok a rendszer megdöntéséért” -vallotta később. A Práter utcai felkelőkhöz csatlakozott, akik október 24-től használták gyülekező helyként a helyi általános iskolát. Amikor október 30-án a csoport nemzetőrséggé alakult, Bosnyák a katonai tapasztalatai miatt a 7., később a róla elnevezett rajnak lett a parancsnoka. A Bosnyák-raj november 3-ig a Szabad Nép székházában adott kapuőrséget, illetve járőrszolgálatot látott el a környéken, a József körút elején. Részt vettek ÁVH-sok és pártfunkcionáriusok őrizetbe vételében, amire az önbíráskodás megelőzése érdekében volt szükség. Október 30-án ott voltak a Köztársaság téren, a pártház ostromában azonban nem vettek részt. Másnap, amikor megkezdődött a kutatás a pártház alatti titkos kazamaták után, Bosnyák csoportja volt az egyik, aki a munkálatokat biztosította. November 4-én, amikor a szovjetek katonai beavatkozása megkezdődött, Bosnyák Gábor Óbudán volt, mivel parancsot kapott egy államvédelmi tiszt megfigyelésére. A házkutatás alatt a rádióból értesült a támadásról, erre letette a fegyvert és hazament. A Práter utcai parancsnokságot egy akna becsapódása után november 5-én kiürítették, a nemzetőrök összeolvadtak más corvinista csoportokkal és november 8-ig súlyos harcokat vívtak a szovjet túlerővel szemben.

A szabadságharc leverése után Bosnyák Gábor is visszatért a civil életbe. A Közlekedésépítő Vállalatnál kapott munkát, azonban hamar a hatóságok látóterébe került, hiszen több, a forradalom alatt készült fényképen is szerepelt fegyverrel a kezében. 1957. május 27-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Fekete László vezette népbírósági tanácsa 20 év börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel miatt 1957. október 21-én. Másodfokon ügyét a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette tanácsa tárgyalta, amely ítéletét halálbüntetésre súlyosbította. Bosnyák kegyelmi kérvényét elutasították, az ítéletet pedig 1958. április 24-én végrehajtották.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Bosnyák Gábor és társa BFL XXV. 4. a 4006/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Ellenfehérkönyv. 1956 képei Budapest Főváros Levéltárában. Szerzői kiadás, 2006.

Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.

Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienn: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000.

Müller Rolf: A megtorlás fényképei. In: ÁVH – Politika – 1956. Politikai helyzet és az állambiztonsági szervek Magyarországon, 1956. Szerk.: Okváth Imre. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2007. 193-221.p.

Fekete László pályája https://www.neb.hu/asset/phphqdb43.pdf

Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

1941-ben egy tehetséges hetedikes fiú latin pályázatot nyert egy Vergilius-dolgozattal, amely a lélek túlvilági sorsával foglalkozott. Az Aeneis hatodik énekében a Boldogok Ligete azok osztályrésze, akik a hazájukért haltak meg. Az ifjú Brusznyai Árpád akkor még nem sejthette, hogy rá is hasonló sors vár.

Derekegyházon született 1924-ben. Mivel édesapja csendőr, testvére pedig katolikus pap volt, hiába volt kimagaslóan tehetséges klasszika-filológus, az Eötvös Collegium tagja, egyetemi karrierről nem is álmodhatott. Így aztán középiskolai tanárként telepedett le Veszprémben. Az 1956-os forradalom kirobbanása után a széteső helyi kommunista hatalmi szervek helyébe lépő Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács egyik vezetője, majd elnöke lett. Szabad, többpárti választásokat követelt, és a szovjet csapatok kivonását hazánkból. Legfontosabb intézkedéseivel a közbiztonságot igyekezett fenntartani, így például sikerrel akadályozta meg, hogy a volt pártfunkcionáriusok és az „ávósok” elleni lincshangulat vérfürdőbe torkolljon. November 2-án a Honvédelmi Minisztériumba ment utasításért a nemzetőrség felfegyverzésével kapcsolatban, s bár megerősítést kapott, Veszprémben ez ténylegesen nem történt meg. Perében ennek ellenére a fő vádpont szerint felfegyverezte a civileket, ami számos halálos áldozattal járó harcok kitöréséhez vezetett a városban.

1957 áprilisában tartóztatták le államellenes szervezkedés vezetésének vádjával. A halál küszöbén volt lelkiereje egy egész ügyet átfogó beszéd elmondására, amelyben vállalta a forradalom eszméit, tettei következményeit. A Győri Katonai Bíróság első fokon életfogytiglanra ítélte. Pap János, az MSZMP Veszprém megyei első titkára azonban a megye „kommunistáinak” és „becsületes dolgozóinak” elvárásaira hivatkozva levelet írt Domonkos Józsefnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, amelyben „komoly ítélet” meghozatalára kérte. A párttitkár közbelépése eredménnyel járt, Brusznyai Árpádot a Szimler János hadbíró alezredes vezette Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa másodfokon halálra ítélte. Megmentése érdekében több ismert magyar értelmiségi, köztük Kodály Zoltán is közbenjárt a Kádár-kormányzatnál, de sikertelenül; 1958. január 9-én kivégezték.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a legitimációs válsággal küzdő Kádár-kormánynak érdekében állt lejáratni a magyar forradalmi emigrációt, már csak azért is, hogy bizonyítsa: a magyar ügyet tárgyaló ENSZ-bizottság jelentése a népi demokrácia ellenségeitől származó hazugságokból született. Emiatt volt szükség a Lukács László és nyolc társa elleni, egy szövevényes kémhistóriát leleplező per megrendezésére 1958 őszén. Az eljárás másodrendű vádlottja, Czermann Lajos volt voltaképpen az egyetlen, akinek személyéhez konkrét ellenforradalmi tettet tudott kapcsolni a megtorlás gépezete.

Czermann Lajos 1926-ban Budapesten született. Édesapjának ecetüzeme volt Budafokon. A ciszterci rend Szent Imre Gimnáziumában érettségizett, majd beiratkozott a jogi egyetemre, ahonnan 1950-ben kizárták. 1951-ben a Grősz József kalocsai érsek és társai elleni per egyik mellékperében, mint Papp Ervin röplapozó csoportjának a tagját, 15 év börtönre ítélték. A forradalom idején, 1956. október 27-én szabadult a Váci Országos Börtönből.

Czermann a fegyveres felkelésbe nem kapcsolódott be, de november 3-án részt vett egykori rabtársaival a Keresztény Világnézetű Volt Politikai Foglyok Szövetségének megalapításában. A szövetség célja – nevéhez hűen – egy keresztény pártokból álló összefogás tető alá hozása volt, amely a kialakuló többpártrendszerben hatékony parlamenti képviseletet tud biztosítani híveinek. Az új párt legális bejegyzését kérték, és az engedélyt meg is kapták. Endrédy Vendel ciszterci apát azonban nem vállalta el az elnökséget, a másnapi szovjet intervenció pedig megakadályozta, hogy a párt bármilyen konkrét tevékenységet folytasson. A szövetség szervezése a későbbi perben ellenforradalmi tettnek minősült, a nyomozás során pedig kitüntetett figyelmet kapott, hiszen gyakorlatilag a Grősz-perben egyszer már elítéltek alakították meg, ami a hatalom szemében egyet jelentett azzal, hogy szabadulásuk után azonnal folytatták összeesküvésüket.

November közepén Czermann önként jelentkezett a Fővárosi Ügyészségen, ahol hivatalos igazolást kapott arról, hogy további intézkedésig szabadlábon maradhat. Megnősült, munkát vállalt, sőt elintézte, hogy jogi tanulmányait esti tagozaton folytathassa. 1957. július 4-én letartóztatták, hogy letöltse a forradalom miatt megszakadt börtönbüntetésének hátralévő részét. A forradalom leverése és a letartóztatása közötti időben került kapcsolatba a bécsi magyar emigrációval, részint oly módon, hogy cikkeket írt a Nemzetőr című emigráns újságba, részint úgy, hogy információgyűjtést vállalt az ENSZ ötös bizottsága, valamint a strasbourgi Forradalmi Parlament számára a forradalom utáni megtorlásról. Konkrét adatgyűjtést azonban a letartóztatása miatt nem folytatott, a bíróság ennek ellenére igazoltnak látta a kémkedés és a hűtlenség vádját. Emiatt a Lukács László és társai per másodrendű vádlottjaként a Budapesti Katonai Bíróság Csohány László vezette tanácsa 1958. október 1-jén életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Miután az ügyész elfogadta az elsőfokú ítéletet, az ügyvéd pedig visszavonta az enyhítés iránti kérelmet, az jogerőre emelkedett. Szénási Géza legfőbb ügyész azonban enyhének tartotta az életfogytiglant, és törvényességi óvást nyújtott be ellene. A Legfelsőbb Bíróság Sömjén György vezette különtanácsa Czermann, illetve a harmadrendű vádlott, Tumbász Ákos esetében halálbüntetésre súlyosbította az ítéletet. Czermann Lajost 1959. március 28-án végezték ki.

„Azt reméltem, hogy a szovjetek kivonulása után Magyarország független és demokratikus ország lesz, nem úgy, mint eddig, míg a Varsói szerződéshez tartozott. (…) Igen, én úgy tudtam, hogy Magyarországon szovjet irányítás érvényesül, és azt reméltem, hogy ha a szovjetek kivonulnak, Magyarország teljesen független és szabad állam lesz, a szovjet irányítás megszűnik, és az új magyar kormány azt fogja tenni, amit a magyar nép akar.” Így vallott a nyomozója előtt Csizmadi Ferenc, „Csizma”, amikor a forradalomhoz való csatlakozásáról faggatták. Alig volt 26 éves, amikor az angyalföldi fegyveres ellenállás egyik nemzetőr-parancsnokaként kivégezték.

Csizmadi Ferenc 1932-ben munkáscsaládban született, Budapesten. Az elemi után két polgári osztályt végzett, majd segédmunkásnak állt. A forradalom kitörésekor az Újpesti Vegyipari és Festék Vállalatnál dolgozott szállítómunkásként. Fiatalon bokszolt, ifjúsági Budapest-bajnok ökölvívó volt. Sorkatonai ideje letelte után továbbszolgálatot vállalt. Nős volt, három gyermek édesapja.

A forradalom első napjainak eseményeiben nem vett részt, először október 28-án aktivizálódott, amikor jelen volt vállalata munkástanácsának megválasztásánál. A november 4-i szovjet támadás azonban gyökeres fordulatot hozott számára is. Az angyalföldi forradalmárok ezen a napon kezükbe vették az irányítást, és kerületszerte felvették a harcot a szovjet intervenciós csapatokkal. „November 4-én arra ébredtem, hogy erős lövöldözést hallottam. Azonnal bekapcsoltam a rádiót, és akkor hallottam Nagy Imre felhívását, hogy minden becsületes magyar ember fogjon fegyvert, mert a szovjet csapatok megtámadták Budapestet. Ekkor elhatároztam, hogy én is jelentkezem a XIII. kerületi rendőrkapitányságon (…) mert mint magyar embernek és katonaviselt személynek, kötelességemnek tartottam, hogy harcoljak. (…) Az kifejezetten nem élt bennem, hogy a szovjet csapatok ellen fogok fegyvert. A miniszterelnök felhívására én bármely Magyarországra törő idegen csapat ellen fegyvert fogtam volna.” Határozott személyisége és katonai tapasztalata miatt hamarosan Angyalföld egyik legerősebb fegyveres csoportjának a parancsnoka lett. A Váci út és a Rákospatak kereszteződésénél alakítottak ki harci álláspontot, és már november 4-én délelőtt megtámadtak néhány, a Nyugati pályaudvar felé tartó szovjet harckocsit, de a tüzet nem viszonozták. Este részt vett a kerület fegyveres erőinek vezetői és a forradalmi szervezetek értekezletén, ahol a küzdelem végsőkig tartó folytatása mellett döntöttek. Még ugyanazon a napon, az éjjeli órákban Csizmadi fegyveresei kémkedés gyanújával elfogtak egy fiatalembert, és mivel a gyanút megalapozottnak tartották, lelőtték. A későbbi vizsgálatok szerint a férfi viselkedését mentális zavarai befolyásolták, ami megtévesztette az őt bekísérő járőröket. A fegyveresek november 5-én kemény, mindkét fél számára súlyos veszteségekkel járó csatát vívtak a szovjetekkel, de a túlerőnek nem tudtak ellenállni. Miután a bázisukat szétlőtték, a csoport tagjai szétszóródtak. Csizmadi ekkor Nagy Ferenc nemzetőregységéhez csatlakozott az újpesti Ládagyárban. Itt parancsnokhelyettesként az őrszolgálat megszervezéséért, valamint az élelmiszer és a fegyverellátás biztosításáért felelt november 8-ig, amikor az egység feladta a kilátástalan harcot.

1. október 27-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Zalai Miklós vezette tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Mecsér József vezetésével 1958. november 10-én jogerőre emelte az ítéletet. November 12-én kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom: Csizmadi Ferenc és társai. BFL XXV. 4 a. 8053/58 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Eörsi László–Juhász Katalin–Szabó Ivett: Angyalföld 1956. Emberek, sorsok, emlékek. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény–1956-os Intézet, Budapest, 2006. Eörsi László: Az 1956-os forradalom a XIII. kerületben. XIII. kerületi helytörténeti füzetek 2. Budapest, 1997.

Zalai Miklós pályája https://www.neb.hu/asset/phpBaWdUh.pdf Mecsér József pályája https://www.neb.hu/asset/phpOT0VBr.pdf

„Amíg van ebben az országban, a megyében munkás és paraszt, aki azt mondja, hogy forradalom volt, addig nekünk a Biksza dolgáról beszélnünk kell, hogy megértsék: ez nem volt forradalom. Megmondom, elvtársak, mikor én meghallottam ezt az ügyet, nagyon-nagyon mérges voltam. Azt mondtam, hogy nem jól csinálták az elvtársak. Mi a törvényes rend hívei vagyunk. De ha nincs meg a tettes, ki kellett volna menni abba a községbe, ahol megölték Bikszát, és elővenni azt a horthysta patkányt, azt a 10-et, amelyik ott a vezérkedést átvette, és úgy ellátni a bajukat, hogy az életben eszébe ne jusson abban a községben senkinek ilyet tenni. No rendben van, ez nem volt, hát jól van, járjuk a törvényes utat. Vigyáznunk kell a törvényességre is. De miért nem követelik, hogy mikor állítják már bíróság elé Biksza gyilkosait?” Kádár Jánosnak a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei nagyaktíváján, 1957 februárjában mondott beszéde nem hagyott kétséget afelől, hogy Biksza Miklós járási párttitkár halálát országos ügyként kezeli, annál is inkább, mivel Biksza volt az egyetlen pártfunkcionárius, aki a november 4-i szovjet katonai intervenciót követően vesztette életét. Ennek megfelelően járt el a nyomozóhatóság és az igazságügyi szervek is; az ügy kapcsán lefolytatott négy perben összesen öt halálos ítéletet hoztak. Az egyik D. Szabó Károlyt sújtotta, aki az eseménynél jelen sem volt.

D. Szabó Károly Ócsán született 1924-ben. Apja 40 kataszteri holdon felesbérlőként gazdálkodott. D. Szabó miután a hat elemi iskolát elvégezte, egy ideig a családi gazdaságban dolgozott. 1943-ban villamoskalauz lett a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaságnál. A következő évben megnősült, egy fia született. A család Gyón községben telepedett le. Itt 1956. október 28-ig nem történt jelentős forradalmi megmozdulás. Miután október 28-án a járás központjában, Dabason ideiglenes nemzeti bizottság alakult, a járás települései is sorra alakították meg forradalmi bizottságaikat. Gyónon a nemzeti bizottság elnök-helyettese D. Szabó Károly lett, aktívan részt vett annak tevékenységében. Dabason részt vett a járási nemzeti bizottság alakuló gyűlésén is, így sokan őt tekintették a forradalmi szervezet első számú vezetőjének. Kivette a részét a nemzetőrség szervezéséből is, amely elsősorban a falu biztonságáért felelt: őrizte a fontosabb középületeket, begyűjtötte a fegyvereket, előállított és Dabasra szállított két államvédelmi tisztet. A november 4-i szovjet támadás hírére D. Szabó igyekezett megnyugtatni a helyieket. Ez sikerült is, nem történt semmilyen atrocitás. Ennek ellenére november 9-én Biksza Miklós járási párttitkár szovjet harckocsikkal jelent meg, hogy a nemzetőrséget lefegyverezze. Néhány nap múlva a nemzetőrséget felsőbb engedéllyel újra megszervezték a közbiztonság érdekében. D. Szabó Károly is folytatta a munkát, a korábbi tanácselnök visszatérése után továbbra is annak helyettese maradt. Erre a posztra még a forradalom ideje alatt a tanács tagjainak többsége választotta. December 10-én megjelentek a járási vezetők, hogy érvényt szerezzenek a nemzeti bizottságokat feloszlató két nappal korábban kiadott kormányhatározatnak, és a forradalom alatt leváltott tanácsi vezetőket visszahelyezzék a posztjukra. Jelen volt Biksza Miklós is, akivel szemben a nemzetőrség lefegyverzésekor tanúsított magatartása miatt eleve ellenséges volt a közhangulat. A helyiek tiltakoztak a visszahelyezések ellen, néhányan a tanács épületébe is benyomultak. D. Szabó és a nemzeti bizottság további tagjai is megpróbálták lecsendesíteni a tömeget, valamint Bikszát biztosították arról, hogy nem esik bántódása, ha az épületben marad. A párttitkár azonban kimenekült a tanácsházáról, s közben belelőtt egyik üldözőjébe, Harmincz Istvánba, aki súlyosan megsebesült. Erre a felhergelt tömeg bántalmazta őt, majd egyikük, Kövecsecs Ferenc lelőtte. A gyilkosság után a rendőrség, a karhatalom és szovjet katonai alakulatok is megjelentek Gyónon, az ügyben megkezdődtek az első letartóztatások. Balla Pált, Lakos Pált, Miloszerni Pált és Sziráki Mihályt - akiket Biksza bántalmazásával gyanúsítottak - azonnal letartóztatták. Harmincz István a kórházi kezelése után egy ideig bujkált, majd 1957 áprilisában feladta magát, Kövecsecs Ferencnek pedig sikerült emigrálnia.

A nyomozó szervek sokáig úgy vélték, hogy D. Szabó Károly is elhagyta az országot, amikor azonban információkat kaptak arról, hogy itthon van, nagyszabású operatív akciót szerveztek elfogására, amelyben tizenegy ügynök vett részt. Kövecsecs emigrálása után a kádári megtorló gépezetnek szüksége volt egy olyan személyre, akit bűnbakká tehet Biksza halálával kapcsolatban. Ezt - a gyilkosság eltervezőjének és megszervezőjének szerepét - szánták D. Szabó Károlynak. 1957. augusztus 17-én tartóztatták le. Első fokon a Pest Megyei Bíróság Major Miklósné vezette népbírósági tanácsa tárgyalta az ügyét 1958 júniusában. D. Szabó a 10 hónapig tartó nyomozati szakaszban, majd a tárgyaláson is következetesen tagadta az ellene felhozott vádat, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedést. Utóbbira azért volt szüksége a vádhatóságnak, mivel D. Szabó Biksza halálánál egyáltalán nem volt jelen, így az ügyészség annak bizonyítására törekedett, hogy előre megfontolt szándékkal hívta az embereket a tanácsházához, azaz megszervezte a gyilkosságot. Az utolsó szó jogán D. Szabó beteg feleségére és 12 éves fiára tekintettel kért kegyelmet. 1958. június 28-án a bíróság bűnösnek találta, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János vezetésével halálbüntetésre súlyosbította. 1959. január 14-én végezték ki.

Forrás, szakirodalom: D. Szabó Károly és társai Pest ML 236/58 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. 1956 Pest megyében. Pest Megye Múltjából 10. Szerk.: Balázs Gábor – Borbély Rita Katalin – Kiss Anita. Pest Megyei Levéltár. Budapest, 2006. A vidék forradalma, 1956. II. kötet. Szerk.: Szakolczai Attila: 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára. Budapest, 2006. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienn: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000. Takács Tibor: A párttitkár halála: Egy 1956-os gyilkosság történetei. Budapest: Jaffa Kiadó, 2016. Takács Tibor: A vizsgálótiszt küzdelmei.: Balogh Zoltán alhadnagy és a Biksza-gyilkosság utáni nyomozások. http://betekinto.hu/2011_4_takacs Takács Tibor: "...álom lett az egész": Az 1956 utáni megtorlás módszertanához. http://betekinto.hu/2007_1_takacs Takács Tibor: "Mert megijedni való most már nincs". Kádár János beszéde az MSZMP 1957. február 17-i Pest megyei nagyaktíváján. In: MÚLTUNK 56/3 pp. 186-223. (2011) Takács Tibor: Nyomozás a nyomozás után.: A Biksza-gyilkosság utáni megtorlás iratai. http://betekinto.hu/2011_3_takacs Major Miklósné pályája https://www.neb.hu/asset/phpD2bZko.pdf Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

Nagy Imre bejelentette 1956. október 28-án az általános és azonnali tűzszünetet. A rádióban közzétett kormánynyilatkozat egy új fegyveres rendfenntartó szervezet felállításának szükségességét is tartalmazta, amelynek nyomán sokan jelentkeztek az alakuló nemzetőrséghez. Így jött létre a Wesselényi utcai fegyveresek, közkeletű néven a Farkasok csoportja is, amely a szabadságharc alatt a VII. kerület egyik legjelentősebb, legjobban szervezett egysége volt, és súlyos harcokat vívott a szovjet csapatokkal. A forradalmat követő megtorlás során közülük a Farkasok négy tagját sújtotta halálos ítélettel a kádári hatalom, az egyikük Dóczi Dénes volt.

Budapesten született 1932-ben. Nyolc általánost végzett, ezután alkalmi munkákat vállalt, egy ideig dolgozott az Ikarusz Gyárban is. 1953-ban behívták katonának, Cegléden és Nagykőrösön szolgált. A forradalom kitörésekor a Metallokémia Vállalatnál dolgozott. Nős volt, egy fiúgyermek édesapja.

Nagy Imre említett rádióbeszédét hallva jelentkezett a VII. kerületi rendőrkapitányságon nemzetőrnek október 28-án. A Wesselényi utcában megalakuló mintegy ötven fős csoport parancsnoka, Kovács Dezső járőrözéssel, a gépkocsik ellenőrzésével bízta meg. Harcolt a Köztársaság téren, a Magyar Dolgozók Pártja budapesti székháza október 30-i ostromakor. A pártház elfoglalása után két teherautónyi felszerelést szállított a Péterfy Sándor utcai kórházba. „(…) tudomásom volt arról, hogy a kórház bizonyos cikkekben hiányt szenved, és ezt a hiányt szerettem volna csökkenteni.” Amikor október 31-én a Farkasok áttették székhelyüket az Almássy térre, a Magyar Textilipari Dolgozók Országos Szabad Szakszervezetének épületébe, az ötfős katonai tanács, vagyis a vezetőség tagjává választották. Későbbi vallomásában ennek okát egyszerűen abban látta, hogy katonaviselt férfi volt, Kovács Imre parancsnokhelyettes viszont úgy emlékezett, javasolták Dóczit a posztra: „(…) a kis Dóczi jó lesz, mert ő már megmutatta a VIII. kerületben, hogyan kell harcolni”. A forradalom tisztaságának megőrzésére törekedett, ennek jellemző példáját Kelemen Ferencné is tanúsította a bíróságon. Dóczi és egyik társa elkobozták a rádióját, amikor férjét – egy ÁVH-s hadnagyot – keresték. Igazolták magukat, a készüléket pedig a harcok befejeztével visszavitték. Az Almássy téren, majd a Royal szállóban is, ahová a Farkasok november 3-án áttették a bázisukat, Dóczi legfontosabb feladata az élelmiszer-ellátás biztosítása volt. A november 4-i szovjet katonai intervenció megindulását követő napokban a szálló környékén súlyos harcok alakultak ki, amelyekben Dóczi is részt vett. Egy Lenin körúti lakásban foglalt el tüzelőállást, míg az épületet november 6-án belövés nem érte. A Royal szálló védői végül november 9-ig tudták tartani magukat a nyomasztó szovjet erőfölénnyel szemben. A harcok befejezése után Dóczi Dénes is csatlakozott a politikai ellenálláshoz. A Központi Katonai Kórházban ekkorra már kialakult, Radó György által vezetett politikai ellenálló csoport tagjaként részt vett a szovjet megszállás ellen tiltakozó, a szabad és független Magyarországért kiálló röpcédulák terjesztésében.

Dóczi Dénest 1957. október 14-én tartóztatták le. A népi demokratikus államrend ellen irányuló szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával állították bíróság elé a Kovács Dezső és társai elleni per harmadrendű vádlottjaként. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Kiss István Gábor hadbíró őrnagy vezette tanácsa halálra ítélte. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Szimler János hadbíró alezredes vezette különtanácsa jogerőre emelte. 1958. október 7-én három társával együtt kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom: Kovács Dezső és társai HL (BKB) 278/58 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. Szilánkok és legendák. ’56 Monor. Monor Város Önkormányzata, Monor, 2016. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2011. Eörsi László: Adalékok az 1956-57-es ellenállás történetéhez. In Valuch Tibor–Bak János–Gyurgyák János (szerk.): Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. 1956-os Intézet–Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 486–491. Kiss István Gábor pályája https://www.neb.hu/asset/php8TNcKT.pdf Szimler János pályája https://www.neb.hu/asset/phpscNHD1.pdf

„Az iratoknál elfekvő eredeti fénykép világosan mutatja azokat a személyeket, akik a kérdéses alkalommal a gyilkosságot elkövették, mert hiszen [sic!] a nyugati imperialisták kétségen kívül azokat fényképezték le, akik valamely ellenforradalmi bűncselekményt elkövettek.” Mátsik György ügyész szavai a Fejes József Tibor elleni perben azt sejtetik, milyen sors vár azokra a forradalmárokra, akiket az 1956-os események kapcsán különböző riportok során lencsevégre kaptak, s akiket aztán a megtorló gépezetnek sikerült azonosítani és begyűjteni. Fejes — szabadságharcos nevén a „Keménykalapos” — nem csak egy, a Life magazinnak készült fotón szerepelt egy szovjet katonától rabolt AK-47-es gépkarabéllyal a vállán (amelyből a világ tudomást szerzett a híres Kalasnyikov éles harcban való bevetéséről), hanem szerepelt a Kolonits Ilona rendezte „Így történt” című dokumentumfilmben is, amelynek az eseményeket megörökítő képkockáit a párt Agitációs és Propaganda Bizottsága az ellenforradalmi terror elrettentő bemutatására használt fel. A filmben Fejest a munkatársai is felismerték, a Belügyminisztérium panaszirodája pedig névtelen bejelentést is kapott a felvételek kapcsán, ami végül 1957 áprilisában a letartóztatásához vezetett.

Fejes József Tibor 1934. március 5-én született Budapesten. Előbb menhelyre, majd egy földműveshez került Kolozsvárra, végül javítóintézetben tanulta ki a lakatoshegesztő szakmát. 1956 januárjában költözött vissza Magyarországra, a forradalom kitörésekor a VI. kerületi Vegyesipari Vállalatnál dolgozott. Október 24-én kapcsolódott be a budapesti eseményekbe: ott volt a jugoszláv követség előtti — a szovjet csapatok ENSZ-fegyveresek általi felváltását követelő — tüntetésen, majd a Vörös Csillag nyomda előtti demonstráción is. Részt vett a Tolnai Lajos utcai rendőrség megtámadásában és a politikai foglyok kiszabadításában, majd a Víg utcai rendőrkapitányság lefegyverzésében. Csatlakozott a Corvin közi fegyveres csoporthoz, tagja lett egy ÁVH-sokat felkutató műveleti egységnek, valamint járőrszolgálatot is ellátott. A vádirat szerint október 30-án egy, a Rákóczi térnél történt igazoltatás alkalmával — többekkel együtt — agyonlőtte Balassa Jánost, az Államvédelmi Hatóság főhadnagyát, akinél fegyvert találtak. A korábbiakban jelzett, Life-magazinos fényképfelvételek az eset kapcsán készültek róla. Bár „szervezkedésben való tevékeny részvétel” volt ellene a legfőbb vádpont, az ügyészség az előbb említett gyilkosságra helyezte a hangsúlyt, amelynek körülményeit azonban az ellentmondó tanúvallomások miatt sem sikerült körültekintően tisztázni a nyomozás során. Forradalmi tettei aljasságának alátámasztására egy közért, valamint egy halott katona kifosztásával, vagyis további köztörvényes bűnökkel vádolták meg. A Corvin közi csoportot október 31-én otthagyta, majd másnap beállt a nemzetőrségbe, és a VI. kerületi tanácstól fegyvertartási engedélyt kapott. Nemzetőrként a Vöröskereszt raktáránál teljesített őrszolgálatot. November 4-én rövid ideig újra harcolt ugyan a Corvin közben, de a második szovjet intervenció túlereje láttán végül feladta a küzdelmet, és hazatért.

Fejest 1958. március 11-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa mozgalomban való részvétel és egyéb vádak alapján ítélte halálra. A vádpontok indoklása szerint a legsúlyosabb ítéletet érdemelte, hiszen „Mindazok a személyek, akik bár a munkásosztály gyermekeként születtek, de elárulták saját osztályukat, az imperialisták szekértolóivá váltak és szembefordultak a szocializmust építő hazánk érdekeivel, azok a szocializmust építő társadalomra nézve a legkimagaslóbb társadalom veszélyességet mutatták.” Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette Népbírósági Tanácsa 1959. április 7-én jogerőre emelte; Fejes József Tibort 9-én kivégezték.

„(…) garantáltan minden rendszert sikerült provokálnia, nagyon hatástalan eszközökkel, mert az eredménye mindig az volt, hogy őt csukták le, holott valójában semmit nem csinált, azért mégis azt mondom (…), hogy egy hiteles figura volt.” Folly Gáborra, az 1956-os forradalmat követő megtorlás egyik kivégzett áldozatára emlékezett az előbbi gondolatokkal egykori szomszédja, Petri György költő.

Folly Gábor 1919-ben született Budapesten. Édesapja ügyvéd volt. A piarista gimnáziumban érettségizett, erdőmérnök szeretett volna lenni, de továbbtanulását a család anyagi helyzete nem tett lehetővé. Előbb tisztviselőként dolgozott, majd 1943–1944-ben a Friss Újságnál volt újságíró.

Petri György megfogalmazásában „szabadsághős” volt, politikus alkat. Nagyon fiatalon, alig tizennégy évesen csatlakozott a nemzetiszocialista mozgalomhoz , amelyből azonban hamar kiábrándult. Az első bécsi döntés előtt csatlakozott a Rongyos Gárdához, 1944-ben a Kiss János altábornagy vezette antifasiszta katonai szervezet felderítője lett. A második világháború után belépett a kisgazdapártba, s a párt ifjúsági mozgalma, a Független Ifjúság Szövetsége szervezője és Budapest II. kerületi főtitkára lett. 1946-ban a demokratikus államrend elleni összeesküvés vádjával tíz év börtönbüntetésre ítélték, a vád szerint azért, mert fel akarta robbantani a Parlamentet. Feltételesen került szabadlábra 1955-ben. Figuránsként dolgozott a Földtani Intézetben, állományba azonban nem vették fel.

A Széna téri felkelőcsoporthoz 1956. október 28-án csatlakozott. A november 4-i szovjet támadásig leginkább kapuőr volt a csoport számára bázisként szolgáló földalatti építkezés épületénél. Végvári Vazul ferences szerzetes szerint – aki a budai Várhegyen irányította a szovjet csapatok elleni harcot – november 4-e és 7-e között Folly is a Várban tartózkodott, ahová a Széna tériek szállítottak fegyvert és élelmet. Erről később így vallott: „November 4. és 7. között a romos Várszínház körletéből – két golyószórós bevetésével – heves tűzharcot vívtunk a Tabán-kert fölött a szemközti Citadellán befészkelődött szovjet aknavetőkkel és géppuskákkal. Később tankágyúkkal is lőtték a Várat a Rózsadomb, majd a Lánchíd pesti hídfőjének irányából. Az 1957-ben kivégzett Folly Gábort bíztam meg az őrségek felvezetésével.”

A kádári megtorlás során a Folly elleni perben az ügyészség és a bíróság súlyosabbnak tekintette azokat a vádakat, amelyek a szabadságharc fegyveres leverése utáni tevékenységére vonatkoztak. November végén társaival együtt a politikai harc folytatása mellett döntött. Azt tervezték, hogy egy illegális lapot jelentetnek meg, amelyben a forradalom célkitűzéseinek megvalósítására buzdítanak. Kísérletet tettek arra is, hogy felvegyék a kapcsolatot a Kéthly Anna és Király Béla vezette emigrációs csoporttal. A vád szerint a csoport felfegyverkezett, mert akcióra készültek, a lakihegyi rádióállomás felrobbantására. Végül a fegyverekkel kapcsolatos rendőrségi feljelentés alapján tartóztatták le Follyt 1957. január 3-án. Petri György erre így emlékezett: „jöttek a pufajkások, minden lépcsőfordulóban csőre töltött géppisztollyal álltak – teljesen aránytalanul –, mert azt gondolták, hogy odafent egy főhadiszállás van. Úgy hatoltak be a lakásba, hogy egy géppisztoly csövével törték be az előszobaablakot, Gábor még aludt, és ott volt mögötte a fegyverraktár.”

Első fokon a Fővárosi Bíróság Bali László vezette tanácsa gyorsított eljárásban – szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával – életfogytiglani börtönre ítélte 1957. március 23-án. Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Molnár László vezette népbírósági tanácsa halálbüntetésre súlyosbította 1957. május 10-én. Folly Gábort május 14-én végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Folly Gábor és társai. BFL XXV. 4. a 889/57 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2004. Petri György beszél Dániel Ferenc készülő portréfilmjében http://szepiroktarsasaga.hu/content/_common/attachments/uj_tagok/petri.doc. Stefka István: A barna pópa. Magyar Nemzet, 2004. október 16. Bali László pályája https://www.neb.hu/asset/phpMMUvaT.pdf Molnár László pályája https://www.neb.hu/asset/php0lauk1.pdf

„Kommunista voltam és az is maradok. Ezt vegyétek figyelembe a szavazásnál.” A Hazánk címmel megjelenő forradalmi lap 1956. november 10-i tudósítása szerint a Győri Kisfaludy Színház vezető rendezője, Földes Gábor ezekkel a szavakkal nyújtotta be lemondását. A titkos szavazáson végül a posztján megerősített színész-rendező politikai meggyőződése – életútját tekintve – nem túl meglepő.

1923-ban Budapesten született, a keszthelyi premontrei gimnáziumban érettségizett, de tehetsége ellenére zsidó származása miatt nem vették fel a színiakadémiára. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan a nyilas hatalomátvétel után hazaszökött Budapestre. Egy razzia során édesapjával együtt deportálták, a menetből azonban sikerült megszöknie.

A háború után elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakát. Érdeklődése hamarosan a rendezés felé fordult, az ország legjobb színházi szakemberei között tartották számon, 1956 tavaszán Jászai-díjjal tüntették ki. Az 1945 óta párttag Földes odaadó híve volt Nagy Imre reformpolitikájának, s ez a közösségvállalás utóbb súlyos vádként szerepelt a perében. 1956. október 23-án létrehozta Győrött a Petőfi Kört, vezetésével a társulat csatlakozott a városi tüntetéshez. Miután október 25-én Győrben a megyei börtön előtti tüntető tömegbe lőttek, meghatározó szerepet játszott a további vérontás megakadályozásában. Az október 26-i mosonmagyaróvári sortűz után Szigethy Attila, a Győri Nemzeti Tanács elnöke a városba küldte, hogy segítsen a rend helyreállításában. Földes sikerrel tárgyalt a határőrlaktanya katonáival, eközben azonban a sortűz miatt jogosan felháborodott tüntetők bejutottak a kapun, meglincseltek három határőrtisztet, Földesnek azonban sikerült elejét vennie a további vérontásnak. A forradalom szellemiségét a november 4-i szovjet intervenció után is próbálta fenntartani cikkek megírásával, színházi rendezvényekkel. 1957 májusában tartóztatták le államellenes szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával. A nyilvánosság előtt lefolytatott győri per, amelyben végül hét halálos ítélet született, a hatalom számára különös jelentőséggel bírt, a Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájaként is értelmezhető. Gyepes István bírósági tanácselnök az eljárás során nem csupán elhitette Földes Gáborral, hogy a határőrség lefegyverzésével őrizetlenül hagyta a nyugati határt, hanem azt is elérte, hogy a megtört ember ellenforradalomnak minősítse a forradalmat, saját perét pedig jogosnak. A Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának különtanácsa Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezetésével másodfokon megerősítette a halálos ítéleteket, csak a gyilkosság vádja alól mentette fel, kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította. Hiába jártak közben érdekében kollégái, a színházi élet több ismert kiválósága, a hatályos ítéletet mégis végrehajtották 1958. január 15-én.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlás Csongrád megyei mártírjára, Földesi Tiborra fia olyan emberként emlékszik, mint akinek „(…) nem tetszett, hogy félni kellett mindenért s figyelni, ki kinek miről mit mondott. Úgy tartotta, félelemben nem lehet élni.”

1923-ban Szőregen született. Szülei három fiút neveltek, Gusztáv öccse vele együtt került a vádlottak padjára, és súlyos börtönbüntetést kapott. A polgári iskola négy osztályának elvégzése után elektrotechnikusnak tanult. 1944-ben kapta meg a katonai behívóját: Budapestre, a híradós zászlóaljhoz került. A második világháború végén Németországban szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1945 nyarán tért haza. Az esztergomi Repülő- és Szerszámgépgyárban dolgozott 1954-ig. A forradalom előtt iparengedélyt szerzett, hazaköltözött, és a Szegedi Vegyes Kisipari Szövetkezet villanyszerelő részlegének vezetője lett.

Szegeden a forradalmi eseményekbe a kezdetektől bekapcsolódott. Munkahelye delegáltjaként tagja lett az október 27-én megalakult városi forradalmi bizottságnak, két nappal később pedig a Perbíró József jogászprofesszor vezette forradalmi nemzeti bizottságnak. A testület a város választott önkormányzati testületeként működött, sajátosan és strukturáltan tevékenykedett, elnökségének minden tagja a közigazgatás egy-egy területének ellenőrzéséért és irányításáért felelt. Perbíró József Földesire bízta az ÁVH felszámolásának irányítását, aki átnézte az államvédelem vonatkozó iratait és számláit, amit a forradalmat követő megtorló perben a bíróság súlyosbító körülménynek értékelt. Másik megbízása a kommunikációs berendezések beszerzése volt a kiskundorozsmai zavaróállomásról és az öthalmi laktanyából. Ezek segítségével a Szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottság saját rádióállomást működtetett Széchenyi rádió néven november 2-ától. A november 4-i szovjet támadás hírére a jugoszláv határra küldték tárgyalni páncéltörő fegyverek átadásáról. A szabadságharc alatt igyekezett ellenálló csoportokat szervezni Szegeden, november közepén azonban úgy döntött, hogy elhagyja az országot. A Német Szövetségi Köztársaságba emigrált, ahol – a későbbi vád szerint – az amerikaiak beszervezték. „Mint a népi demokratikus államrend esküdt ellensége, Nyugat-Németországban is hű maradt önmagához. (…) az amerikai (…) kémszervezet Magyarország elleni kémtevékenységre beszervezte, majd 1956. december 8-án a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok és a magyarországi helyzet alakulásának felderítésére visszaküldte az országba” – áll az ítéletben. December 13-án érkezett vissza az országba, s bár igyekezett adatokat gyűjteni, keresték őt a hatóságok, így nem járt eredménnyel. 1957. március 24-én tartóztatták le, aznap, amikor – bízva a Kádár-kormány amnesztiájában – másodszor is hazatért az NSZK-ból.

Első fokon a Szegedi Katonai Bíróság Jáger László hadbíró alezredes vezette tanácsa tizenöt év börtönre ítélte a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése, kémkedés és több rendbeli tiltott határátlépés vádjával. A kémkedés vádját az eljárás során végig tagadta, vallomása szerint a megbízást csak a hazajutása érdekében vállalta el, semmilyen adatot nem gyűjtött. Az elsőfokú ítélet után az ügyész súlyosbításért, védője pedig enyhítésért fellebbezett. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Szimler János vezette különtanácsa halálbüntetésre súlyosbította Földesi ítéletét. Kegyelmi kérvénye elutasítása után 1958. január 31-én kivégezték.

„Az oroszlányi szénbánya munkahelyen 1075 elitélt dolgozott, akik tíz évig terjedő börtönbüntetésre voltak itélve. Közöttük különösen sok volt a visszaeső bűnöző, a rablásért, fosztogatásért és emberéletet veszélyeztető egyéb bűncselekményért már korábban elítélt. (…) A vad és részeg csőcselék, valamint a kitörést szervező elemek nyomására a letartóztatottaknak sikerült kitörniük.” Az 1956. október 26-i oroszlányi büntetés-végrehajtási munkahelyről szabadultak kapcsán utóbb, 1959-ben készült hivatalos jelentés hangvétele jól jellemzi a forradalom utáni megtorlás retorikáját. A — sok esetben csak kisebb vétségekért súlyos börtönre ítélt — rabokat visszaeső, veszélyes bűnözőként bemutató hivatalos álláspont azt a célt szolgálta, hogy a forradalmat negatívan mutassa be. Az Oroszlányból szabadultak — egyúttal a megtorlás során kivégzett 28 bányász — egyike Futó János volt.

1936-ban Kaposvárott született, a Bányagépipari Technikumot nem fejezte be, idővel azonban — különböző segédmunkák vállalása után — a Komlói Szénbányászati Vállaltnál csillés lett. A bánya mentesítette, így sorkatonai szolgálatra nem hívták be. Az 1956. október 26-i szabadulás idején egyéves börtönbüntetését töltötte Oroszlányban.

Szabadulása után a fővárosba sietett. Előbb az Eötvös utcai nemzetőrökhöz csatlakozott, majd a november 4-én meginduló szovjet támadás során a Kovács Dezső vezette Farkas-csoportot segítette a Royal szálló védelmében. Még aznap saját csapatot verbuvált vájártanulókból és a Garay téren rendezkedett be. „(…) elég volt már a szovjetekből, eddig is szívták a vérünket, újra elnyomást és börtönt akarnak ránk hozni.”- hangoztatta. Úgy látta, hogy a végsőkig ki kell tartani, abban bízott ugyanis, hogy az ENSZ- csapatok hamarosan a szabadságharc segítségére sietnek. A fegyveres ellenállás során csoportjával november 8-ig komoly harcokat vívott az intervenciós csapatokkal, többek között a Thököly úti nemzetőrökkel és a Palotás József vezette „Fürj-csoporttal” együtt. A harcok végeztével rövid időre bekapcsolódott a Péterfy Sándor utcai kórházban működő politikai ellenállásba: illegális röpcédulákat terjesztett.

Először 1956 decemberében vették őrizetbe, amikor Ausztriába tartott, ám hamar elengedték. Megházasodott, két gyermeke is született, de nem érezhette biztonságban magát: többször kihallgatták, végül 1958 júliusában letartóztatták. A Thököly úti fegyveres felkelők ellen indított, összesen 24 vádlottat felvonultató perben első rendű vádlottként szervezkedés vezetésre hivatkozva állították bíróság elé. A vizsgálati fogság alatt — a ráállított zárkaügynök jelentése szerint — nem fűzött sok reményt a túléléshez: „(…) úgy érzi, ennek a dolognak kötél lesz a vége, noha az ő kezéhez vér egyáltalán nem tapad. De, mint látja, most már csupán csak egy-két rosszindulatú ember kell, hogy tanúvallomást tegyen, és máris őnéki a talpa alatt fog a szél elfújni.” 1959. május 26-án a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa tíz társával együtt halálra ítélte. Futó az ellene felhozott vádakat mindvégig tagadta, az egész eljárást törvénytelennek tartotta és a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálatát követelve éhségsztrájkot kezdeményezett: többek között arra hivatkozott, hogy az ügy nyomozati szakaszában a rendőrség kényszerítő módszereket használt. Mindezzel semmire sem mentek. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével az összes elsőfokú ítéletet jogerőre emelte. Futó Jánost 1959. október 28-án végezték ki. Annak a 37 forradalmárnak az egyike volt, akit a VII. kerületi fegyveres ellenállásban való részvétel miatt végzett ki a megtorló gépezet.

„Az ország helyzete rendkívül súlyos”– egyebek mellett ezt jelentette ki Mindszenty József bíboros 1956. november 1-jén, szabadulása utáni első rádióbeszédében. A köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, hűtlenség, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával életfogytiglani börtönbüntetését töltő, 1953-tól a felsőpetényi Almásy-kastélyban őrzött egyházi vezető kiszabadulásának legendás története van, amelyben szerep jutott az újpesti nemzetőrök parancsnokhelyettesének, Gábor Lászlónak is, akinek vezetésével az újpestiek részt vettek a hercegprímás Budapestre kísérésében.

A forradalom kitörésekor az akkor 26 éves Gábor László a Vegyesipari Javító Vállalat munkaügyi osztályvezetője volt. Már az október 24-i újpesti tüntetésen beszédet mondott, a szovjet csapatok kivonását, a Varsói Szerződés felmondását, általános sztrájk kihirdetését követelte. Október 27-én beválasztották az Újpesti Forradalmi Bizottságba, feladata volt a gépkocsik felügyelete, így részt vett a Corvin köz fegyvereseinek szánt élelmiszersegély célba juttatásában. Október 30-án lett a nemzetőrök parancsnokhelyettese. Részt vett a forradalmi bizottság által szervezett röplapakciókban, így például az egyik alkalommal Kecskemétre utazott, hogy a légierő segítségét kérje a röplapok külföldi terjesztéséhez, a laktanyából pedig fegyvert szállított Újpestre. November 4-én átvette a nemzetőrség vezetését, felfegyverezte a felkelőket, Solymosi Nagy Sándort – akit később vele egy perben ítéltek halálra – kinevezte a fegyveres erők parancsnokává. A november 8-án Újpestre érő szovjet csapatok jelentős ellenállással néztek ugyan szembe, ám a túlerő november 11-én megadásra késztette az ellenállókat. Gábor László ezután részt vett azon az ülésen, amelynek megtartását a továbbra is aktív forradalmi bizottság kezdeményezett, hogy a kerületi tanáccsal együttműködve kezdjék meg a konszolidációt és biztosítsák a közellátást. Az ülés végén szovjet katonák letartóztatták a Forradalmi Tanács tagjait.

Az „újpesti perben” mintegy két és fél éves előkészület után, szimbolikusan 1959. március 15-én hirdetett ítéletet a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa. A népi demokratikus államrend elleni szervezkedés miatt tíz embert – köztük Gábor Lászlót – halálbüntetéssel sújtottak, amely ítéletet ő és még hat társa esetében a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette Népbírósági Tanácsa jogerőre emelt. Miután az Elnöki Tanács a kegyelmi kérvényét elutasította, 1959. szeptember 23-án kivégezték.

„(...) az volt a céljuk, hogy megbénítsák a személy- és teherforgalmat, hogy ezzel akadályozzák a rendes termelő munkára való áttérést” – olvasható a pásztói hídrobbantók ügyében keletkezett vádiratban. A Geczkó István és társai elleni eljárás és az ennek végén jogerőre emelt két halálos ítélet híven tükrözi a Kádár-kormánynak a megtorló gépezettel szembeni elvárásait. A perbe fogottak vallomásaiból azonban az akció egy másik olvasata bontakozik ki, amely kapcsolódik a Salgótarjánban ugyanaznap, 1956. december 8-án eldördült sortűz történetéhez is.

A per elsőrendű vádlottja, Geczkó István a Nógrád megyei Pásztón született 1926-ban. Szüleinek hat kataszteri hold földje volt, a hat elemi elvégzése után itt kezdett el dolgozni. 1949-ben kezdte meg katonai szolgálatát Budapesten, a tüzértiszti iskolában. 1951-ben honvédként szerelt le. Salgótarjánban helyezkedett el az Autóközlekedési Vállalatnál mint sofőr. 1953-ban öt hónap börtönre ítélték hatóság elleni erőszak címén, mivel összetűzésbe került a helyi tanács adóbehajtójával. Nős volt, házasságából három gyermek született.

A forradalom alatt is dolgozott, a helyi Tejipari Vállalattól szállította a tejet a salgótarjáni üzletekbe. Vallomása szerint vádlott-társa, Alapi László vetette fel november utolsó napjaiban, hogy szerezzenek robbanóanyagot, „mert lassan minden elmúlik, és mi nem csinálunk semmit sem.” December 5-én három társukkal kiegészülve a mátraszőlősi mészkőbányából szereztek 40 kg paxitot, a robbantáshoz szükséges 370 db gyutacsot és nagyobb mennyiségű gyújtózsinórt, ezeket Geczkó pincéjében rejtettek el. December 8-án Alapi szemtanúja volt a brutális, rengeteg áldozatot követelő salgótarjáni sortűznek, amit a karhatalom és a szovjet alakulatok hajtottak végre a fegyvertelen munkástömeg ellen. A tömeggyilkosság megadta a végső lökést a pásztóiak akciójához. A Pásztó és Szurdokpüspöki közötti vasúti híd felrobbantásáról már a véres sortűz előtt beszéltek, mivel hallották, hogy letartóztatott magyar forradalmárokat deportálnak a Szovjetunióba, és a robbantással ezt akarták megakadályozni. A Salgótarjánban történtek után december 8-án este cselekvésre szánták el magukat. „Miután a robbanóanyagokat magamhoz vettem, elindultunk a vasúti hídhoz, ami a pásztói nagyállomáshoz kb. 1 kilométerre van. Miután meggyőződtünk arról, hogy nincs senki a közelünkben, akkor beraktuk Kissel a robbanóanyagot a híd cölöpzete alá, előtte én, majd amikor nekem nem sikerült meggyújtani, Kiss Antal kezdte gyújtani a zsinórokat, amiket azután Kissnek sikerült is meggyújtania” – vallotta a tárgyaláson, hozzátéve, hogy „mielőtt a robbantás lett volna, a forgalmistától megkérdeztem, mikor megy vonat. Mondta, hogy aznap egyáltalán nem megy, nem tudja, mikor megy vonat.” A híd tartóoszlopai olyannyira megrongálódtak, hogy a személyforgalom csak átszállással volt biztosítható, a teherforgalom pedig két napig szünetelt. A keletkezett kár az iratok szerint 7000 Ft volt. A megmaradt robbanóanyagot továbbra is Geczkó lakásán tartották, itt találta meg a hatóság az 1957. április 23-án tartott házkutatás során, amikor a statárium még érvényben volt. Geczkó Istvánt azonnal letartóztatták.

A Budapesti Katonai Bíróság Kiss István Gábor hadbíró százados vezette tanácsa mint rögtönítélő bíróság 1957. május 6-án robbanóanyaggal való visszaélés vádjával halálra ítélte. Az ítélet indoklása szerint „(…) aljas elvetemültségükben [a] vasúti híd felrobbantásán keresztül asszonyokat, gyermekeket tömegesen akartak elpusztítani, meggyilkolni, és további hasonló diverzáns cselekményeket akartak megvalósítani.” Miután a kegyelmi tanáccsá alakult bíróság Geczkót egyhangúlag nem találta kegyelemre méltónak, az ítéletet még aznap végrehajtották.

Forrás, felhasznált szakirodalom: Geczkó István és társai HL (Rgt.) 2157/57 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Á. Varga László–Pásztor Cecília: Az 1956-os forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. (1956. október 24.– november 13.). Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján, 2001. Á. Varga László–Pásztor Cecília: Az 1956-os forradalom Nógrád megyei okmánytára II/2. (1956. november 14.–1957. január 6.). Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján, 2002. Sulyok László: Geczkóék golgotája. In: Palócföld LX. évf. 2014/5. 64–87. Kiss István Gábor pályája https://www.neb.hu/asset/php8TNcKT.pdf

A KGB és a kommunista párt helyi vezetése a budapesti forradalom leverését követően Kárpátalján is igyekezett példát mutatni: feketelistákat készítettek azokról a magyarokról, akik nyíltan vagy burkoltan kinyilvánították rokonszenvüket a magyarországi forradalmárok iránt. Az eddigi kutatások alapján 18 személy ellen folytattak bírósági pert, összesen 78 év 3 hónap börtönbüntetést szabtak ki rájuk az ítéletekben. A megtorlásoknak lett vértanú áldozata a gálocsi református tiszteletes, Gecse Endre is, akit az ungvári börtönben kínoztak halálra, mert nem volt hajlandó elismerni, (idézem:)„magyar nacionalista szellemben szovjetellenes propagandát fejtett ki, és fegyveres felkelésre szólította a fiatalokat”.

Gecse Endre református lelkész fiaként született Gálocsban, 1907. június 7-én. Sárospatakon járt gimnáziumba, majd ugyanitt végezte el a főiskola teológia szakát. 1931-ben kezdte meg egyházi pályáját szülőhelyén. A második világháborút követően Kárpátalján az egyházakra csupán a létezésük miatt is ellenségesen tekintettek, hiszen úgy vélték, veszélyt jelentenek a kommunista ideológiára. A politikai vezetés intézkedéseivel arra törekedett, hogy egyre kevesebben gyakorolhassák vallásukat, minden lelkészről adatokat gyűjtöttek, az aktívabb egyházi személyeket megfigyelték. Gecse Endrének 1945-ben a paplakból is ki kellett költöznie, a szovjet hatóságok ugyanis elvették azt. Ettől kezdve tíz éven át egyik vagy másik hívő házában húzta meg magát. Volt egy kerékpárja, azzal járt el Gálocsból istentiszteletet tartani Pallóba, Bátfára, Tarnócra.

Az 1956-os magyar forradalom hírei Kárpátaljára is korán eljutottak. Volt egy úgynevezett „gálocsi politizáló csoport”, amelynek tagjai iskolások voltak, 1956-ban szovjetellenes röplapokat terjesztettek és második világháborús fegyvereket rejtegettek. Gecse Endre azonban — s ezt a későbbi, a csoport tagjaival készített interjúk is igazolták — nem politizált, nem vett részt a csoport tevékenységében, nem rejtegetett fegyvereket, nem szervezkedett, csak a könyvárába jártak hozzá a fiatalok könyvekért vagy olvasni. „Könyvtárából adott kölcsön könyveket az érdeklődőknek. Fiatal gyerekeknek is. Vallását, nemzetét papi esküjéhez híven legjobb tudása szerint minden erejével igyekezett szolgálni. Sikeresen. Tartotta a lelket a pásztor nélkül maradt gyülekezetekben" - emlékszik vissza Csirpák Emil, a mártír unokaöccse anyai ágon.

A hatalom egy nagyszabású kirakatpert akart „megrendezni” a gyermekek akciójából. Mindenáron találniuk kellett egy felnőttet, akit a csoport vezetőjének kiálthattak ki. Így tehát belekeverték az ügybe — ártatlanul — a már korábban Husztra költözött református lelkészt. 1958. december 2-án letartóztatták, Ungvárra a KGB börtönébe szállították, ahol nem volt hajlandó elismerni, hogy 1956-1958-ban Gálocsban „magyar nacionalista szellemben szovjetellenes propagandát fejtett ki, és fegyveres felkelésre szólította a fiatalokat”. Ráakarták azt is bizonyítani, hogy amerikai kapcsolattal rendelkezik, indoklásul felhozták, hogy az új, huszti gyülekezetétől kapott papi palástját amerikai anyagból varrták a hívek. Megvádolták azzal is, hogy szovjetellenes fegyveres összeesküvés eszmei előkészítője volt. Az ügyészségen egyetlen bizonyítékként Hitler: Harcom című kötetét nevezték meg, amelyben olvasható volt a neve, s amelyet vélhetően politikai cselszövés eredményeként írtak bele, hogy megvádolhassák.

Nem tudták azonban megtörni, egy hónappal letartóztatása után, 1959. január 7-én belehalt a kínzásokba. Felesége, Rózsa Leona később így emlékezett férje temetésére: „közel nem szabad volt hozzá menni, csak az arca látszott, az egyik halántéka kék volt. Lelkészt nem engedtek hozzá hívni… Őt, aki számtalan ember felett mondott beszédet és imát, ima nélkül hantolták el!"

„1945-től a mai napig valóságos megszállott voltam. Döngettem az igazság kapuját, fejjel rohantam minden falnak. (…) Nem a félelem, de a hiábavaló küzdelem arra késztet: a jelenlegi társadalmi rendszertől nem várhatunk szebb, jobb, boldogabb jövőt, ne is küzdjek hiábavaló, hiú ábrándért, az emberi jogokért.” Így fogalmazott csaknem kilenc kötetet kitevő jegyzeteinek utolsó bejegyzésében Gémes József 1957. március 31-én. Másnap letartóztatták. Több mint két és fél éves fogság után a Kósa Pál és társai elleni per harmincadrendű vádlottjaként állították bíróság elé. Az összesen hét végrehajtott halálos ítélettel záruló eljárás az egyik legnagyobb szabású volt a forradalmat megtorló perek közül, célkeresztjében az egykori Újpesti Forradalmi Bizottsággal, amelyik országos szinten is az egyik legszervezettebb és legaktívabb volt, ráadásul egy legendás munkáskerületben tevékenykedett.

Gémes József Szegeden született 1909-ben. Édesapja elesett az első világháborúban. Kereskedelmi iskolát végzett, 1940-ben bevonult katonának. Leszerelése után festékboltot nyitott. Miután üzletét 1946-ban felszámolták, segédmunkásként helyezkedett el előbb a Chinoin Gyárban, majd a Textilfesték és Vegyi Gyárban, ahol hamarosan csoportvezető lett. Nős volt, házasságából egy gyermek született.

A második világháború végétől aktívan politizált, előbb a Független Kisgazda Párt, majd a Magyar Szabadság Párt színeiben. Utóbbi újpesti szervezete vezetőjeként indult volna az 1947-es országgyűlési választásokon is, de pártot még a referendum megtartása előtt feloszlatták. Ezt követően belépett a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Pártba, miközben nyíltan bírálta a kommunista pártot, és csalással vádolta a kékcédulás választások kapcsán. Politikai nézetei gyakran visszaköszönnek 1945 óta vezetett naplóiból. Ezeket a feljegyzéseit a bírósági iratokhoz csatolták, és felhasználták ellene az eljárás során mint olyan anyagot, amely – az ítélet megfogalmazása szerint – „hemzseg a népi demokratikus rendszer gyűlöletétől”.

Az újpesti forradalmi eseményekbe már az elejétől bekapcsolódott. Ahogy egyik levelében fogalmazott: „A forradalom nem sült galamb, hogy otthon várjuk be.” Október 23-án részt vett a tüntetésen, másnap jelentkezett a Kósa Pál vezette Újpesti Forradalmi Bizottságnál. Piacellenőrzéssel, a közellátás felügyeletével bízták meg, de ő lektorálta a bizottság röplapjait is. A szervezettel szemben egy alkalommal kritikát is megfogalmazott: október 29-én írott levelében nehezményezte, hogy a bizottságban a munkásfiatalok, „akik életüket és vérüket áldozták, illetve kockáztatták a nemzet törekvéseinek sikeréért”, nincsenek a súlyuknak megfelelő létszámban képviselve. Október 30-án részt vett a Magyar Függetlenségi Párt megalapításában, Hornyák Tibor mellett a párt alelnöke lett. A pártprogram szerkesztéséből és terjesztéséből is kivette a részét egészen november 4-ig, amikor a párt abbahagyta a tevékenységét. Gémes ekkor újra bekapcsolódott a forradalmi bizottság munkájába. Folytatta a röplapok szerkesztését, amelyekben a szovjet csapatok kivonását, a Nagy Imre-kormány visszaállítását követelte. A második szovjet intervenció után a bizottság ellenállásra szólított fel, amihez megnyerte a Megyeri úti folyamőrlaktanya állományát is. A fegyveres harcok idején Gémes a csapatok mozgósításában vett részt, és a barikádépítést szervezte a kerületben. A jelentős mennyiségű szerzett fegyver és lőszer azonban nem volt elegendő a túlerővel szemben. A harcok Újpesten november 10-én befejeződtek. Amikor a forradalmi bizottság tagjait november 12-én az időközben visszatért tanáccsal való egyeztető tárgyalások után letartóztatták, erélyesen tiltakozott az eljárás ellen. Tiltakozását többek között a Népszabadság szerkesztőségéhez is eljuttatta.

Tisztában volt azzal, hogy a hatóság minden bizonnyal őt is előveszi. December 9-én ezért segítséget kért a svájci nagykövetségtől: „Kérem, semlegességük fenntartásával tegyenek meg mindent a magyar nép érdekében. Vagy egyedül vagyunk? Ha nem hurcolnak el engem is és van rá mód, tegyék azt nekem lehetővé, hogy alkalmazzanak. (…) A gyárban maradni a kiállásom miatt nem lehetséges. Különösen exportra termelni semmi kedvem nincs, míg az oroszok és lakájaik országunkban vannak. (…) Az országból kimenni nem akarok. Ez megfutamodás lenne. Fontos, hogy a becsület és a magyarságom megóvásával dolgozhassak továbbra is.”

Letartóztatták 1957. április 1-jén. Első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények vádjával 1959. március 15-én halálra ítélte. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János tanácselnök vezetésével 1959. július 23-án jogerőre emelte. Július 30-án kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom: Kósa Pál és társai. BFL XXV. 4. a 8017/58 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Kadlecovits Géza: In memoriam Újpest 1956. Kossuth Kiadó, Budapest, 2006. Rainer M. János: Helyi politikai szerveződés 1956-ban: Az újpesti példa. In: Újpest 1907–2007. A százéves város. Szerk.: Estók János. Kossuth Kiadó, Budapest, 2007. 77–85. Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

„Még félholtra verve is elég energia volt benne ahhoz, hogy elvezessen tíz forradalmat” – emlékezett vissza Dudás Józsefre az egykori, recski kényszermunkatáborba internált társa. Arra a Dudás Józsefre, akire a kádári retorika már 1956 novemberében a főgonosz szerepét osztotta a forradalomban betöltött vezető szerepe miatt, s akit a megtorlásban az elsők között végeztek ki.

Dudás József szegény családba született Marosvásárhelyen, 1912-ben. Már igen korán -15 évesen – csatlakozott a román Kommunista Ifjúsági Szövetséghez, majd 1933-tól a Román Kommunista Párt Erdélyi Tartományi Titkárságának agitációs és propaganda titkára volt. A temesvári ipari üzemek sztrájkjának megszervezése miatt öt és fél év börtönre ítélték. Szabadulása után Budapestre költözött, gépészmérnöknek tanult. 1944-ben bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, majd a Magyar Testvéri Közösségbe. Tagja volt az első, még nem hivatalos, a szovjet fegyverszünetet előkészítő moszkvai küldöttségnek. A nyilas puccsot követően részt vett a fegyveres ellenállásban. Az 1946-os budapesti törvényhatósági választásokon kisgazda színekben szerzett mandátumot, a következő évben azonban a Magyar Közösséghez való kötődése miatt internálták, majd 1951-ben kiadták a román államvédelemnek. 1954-ben tért vissza végül Budapestre, konszolidált életet élt, megházasodott, s munkát vállalt.

Részt vett a tüntetésen 1956. október 23-án, de a forradalmi eseményekbe csak október 27-én kapcsolódott be, amikor arról beszélt a Széna téri tüntetőknek, hogy szükséges egy, a törvényességet biztosító forradalmi szerv felállítása. Az általa megszervezett Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnökeként igyekezett kapcsolatot teremteni Nagy Imrével. A kormány forradalmi erőkkel történő kiegészítését követelte a programjában, amelynek kinyomtatására érkezett október 29-én a Szabad Nép székházába, ahová végül a székhelyét is áttette. „Magyar Függetlenség” címmel indított lapot, tárgyalt Nagy Imrével és Maléter Pállal, de országos forradalmi szervezetet nem sikerült létrehoznia; valójában csak a Széna téri felkelő csoport volt lojális hozzá. Fokozatosan elszigetelődött, a hozzá csatlakozott fegyveresekkel is összetűzésbe került. A kormányerők — többek között a Külügyminisztérium elleni támadás és a Nemzeti Bank kirablásának vádjával — kétszer is letartóztatták, de mindkét esetben szabadon engedték. November 4-én megsebesült, 21-én pedig a Parlamentbe csalták tárgyalás ürügyével, ahol a szovjetek letartóztatták.

Dudás József bíróság elé állítása a szovjet elvtársak teljes egyetértésével történt. Kádár János már november elsején, moszkvai útja során őt nevezte meg a fegyveres csoportok vezetőjeként. 1957. január 10-én a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc vezette tanácsa — szervezkedés vezetésének vádjával — halálra ítélte a fellebbezés lehetőségét elvetve. „A lelkiismeretem tiszta volt, futhattam volna Nyugatra, vagy elbújhattam volna. (…) Nem vágytam a hatalomra. Ha meg kell halnom, a magyar szabadságért halok meg (…) „ – mondta az utolsó szó jogán. Dudás Józsefet 1957. január 19-én végezték ki.

„A Köztársaság téri események […] a Népköztársaság teljes felszámolását, a demokratikus erők teljes megsemmisítését, és ezáltal a szocialista rendszer megszüntetését célozták meg. Ebből okszerűen következik, hogy minden olyan cselekmény, amely a Köztársaság téren történt, és amely a pártház elfoglalására és a Népköztársaság védői életének megsemmisítésére irányult, a Népköztársaság megdöntésére irányuló cselekményként bírálandó el.” Az első fokon hét halálbüntetéssel záruló Fáncsik György és társai elleni per ítéletének indoklása is azt jelentette: a Budapesti Pártbizottság székházának október 30-i ostromát a Kádár-kormány kiemelt ügyként kezelte. Mintegy 56 megtorló perben szerepelt vádként megfogalmazva a Köztársaság téri eseményekben való részvétel, s 36 forradalmárt – köztük Fáncsik Györgyöt – éppen emiatt végeztek ki.

Fáncsik György – vagy ahogyan sokan nevezték őt: a „vadászkalapos, vagy a bőrkabátos Gyurka” – 1933-ban született Budapesten. Esti tagozaton végezte el a közgazdasági technikumot, később esztergályosként, majd katonai szolgálata után műszaki ellenőrként dolgozott a Villamosgép- és Kábelgyárban.

A forradalom kirobbanása után az első napokban még bejárt a munkahelyére. Október 28-án jelentkezett a nemzetőrségbe. Nyolc-tíz fős csoport parancsnoka lett, bázisuk a VIII. kerületi Kisfaludy utcában volt. A rend fenntartását tartotta legfőbb feladatának. A hozzájuk csatlakozó felkelőkből „különleges csoportot” szervezett. Október 30-án részt vett a pártház ostromában. Később, a perében azt állította, hogy mentette a bajbajutottakat, köztük ÁVH-sokat is. Ezzel szemben a bíróság egy karhatalmista tanúvallomását fogadta el igaznak, aki azt állította, hogy Fáncsik rálőtt a Köztársaság téren.

November 2-án a Corvin közi felkelők vezetői értekezletén megerősítették a pozíciójában, később pedig – miután Pongrátz Gergely lemondott – ő lett a corvinisták főparancsnoka. November 4-én a csoport felvette a harcot a szovjetekkel, ám amikor a helyzetük tarthatatlanná vált, mintegy háromszázan Ausztria felé indultak. Tarján közelében szovjet páncélosok verték szét a csoportot, Fáncsik Györgyöt november 13-án Környe közelében fogták el, miután megsebesült. Decemberben hazaengedték. 1957 februárjában letartóztatták, ám a nyomozást végül megszüntették ellene, mondván: „ellenséges tevékenységet nem folytatott, kapcsolatot tartott a VIII. (kerületi) kapitánysággal.”

Újra letartóztatták 1958. március 31-én . Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával állt a bíróság elé. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa halálra ítélte. Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével jogerőre emelte. Fáncsik Györgyöt 1960. január 3-án végezték ki.„A Köztársaság téri események […] a Népköztársaság teljes felszámolását, a demokratikus erők teljes megsemmisítését, és ezáltal a szocialista rendszer megszüntetését célozták meg. Ebből okszerűen következik, hogy minden olyan cselekmény, amely a Köztársaság téren történt, és amely a pártház elfoglalására és a Népköztársaság védői életének megsemmisítésére irányult, a Népköztársaság megdöntésére irányuló cselekményként bírálandó el.” Az első fokon hét halálbüntetéssel záruló Fáncsik György és társai elleni per ítéletének indoklása is azt jelentette: a Budapesti Pártbizottság székházának október 30-i ostromát a Kádár-kormány kiemelt ügyként kezelte. Mintegy 56 megtorló perben szerepelt vádként megfogalmazva a Köztársaság téri eseményekben való részvétel, s 36 forradalmárt – köztük Fáncsik Györgyöt – éppen emiatt végeztek ki.

„Az ellenforradalmárok pontosan tudják, hogy mit cselekszenek. De nehéz feltételezni az ellenforradalmárok kezére játszó, olyan eszüket vesztett uszítókról is, mint Gimes Miklós, Sándor András és más, hozzájuk hasonló személyekről, hogy ne tudnák, mit cselekszenek? Ők tudatosan az ellenforradalom szekerét tolják, s ezért ne sértődjenek meg, ha mi kénytelenek vagyunk ennek megfelelően eljárni velük szemben” – mondta Kádár János 1956. november 26-i rádióbeszédében. E gondolatok nem csak arra világítanak rá, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tisztában volt Gimes Miklósnak a szellemi ellenállásban betöltött szerepével, hanem egyúttal utalás arra is, hogy milyen sorsot szánt a megtorlás a Nagy Imre-kör egyik vezéralakjának.

Gimes Miklós 1917-ben született Budapesten, értelmiségi családban. Orvosi tanulmányait nem fejezte be. 1944-ben megszökött a zsidó munkaszolgálatból. A háború után belépett a kommunista pártba, és a Szabad Nép című lapnál helyezkedett el újságíróként. Nagy Imre reformpolitikáját támogatta, és amikor őt 1955-ben megfosztották tisztségeitől, Gimest áthelyezték a Magyar Nemzethez. Ebben az évben a pártból is kizárták, mert a törvénysértő perek – többek között a Rajk László elleni eljárás – felülvizsgálatát követelte.

A forradalom kitörésekor visszatért a Szabad Nép szerkesztőségébe. Október 30-án Kende Péterrel és Lőcsei Pállal napilapot alapított Magyar Szabadság címmel, amelynek első vezércikkében leszögezte: „Demokráciára van szükségünk; olyan államrendszerre, ahol a törvény a legteljesebb pártatlansággal védi vagy sújtja az állampolgárokat, ahol a legteljesebben megvalósulnak a népjogok, a szólás, a sajtó, a vallás, a gyülekezés, a szervezkedés szabadsága, a munkához és a tanuláshoz való jog, ahol a törvény szabta keretek között a lehető legteljesebben érvényesül a népakarat, ahol a kisebbség aláveti magát a többség akaratának, s a többség feltétlen tiszteletben tartja a kisebbség elidegeníthetetlen jogait.” A november 4-i szovjet támadás és a szabadságharc leverése után a szellemi ellenállás egyik vezéralakja lett. Röplapokban hirdette a Nagy Imre-kormány legitimitását, például november 8-án ezekkel a szavakkal: „Magyarok! Nagy Imre él és biztonságban van. Az oroszoknak nem sikerült a törvényes kormány vezetőit letartóztatni. Kádárnak és cinkosainak semmiféle törvényes joguk nincs arra, hogy magukat magyar kormánynak nevezzék!” Hasonló szellemben szólalt fel a Magyar Újságírók Országos Szövetsége november 13-i gyűlésén és a műegyetem egyik kollégiumi összejövetelén is. Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom néven többekkel illegális szervezetet alapított, amely a tervek szerint összefogta volna a november 1-jei, a rend fenntartását elfogadó szervezeteket. A mozgalom lapja, az Október Huszonharmadika leközölte Magyar újjászületés tízparancsolata címen ismert röplapjukat, amely egyrészt kijelentette a Nagy Imre-kormány legitimitását, másrészt megfogalmazta a követeléseiket: azonnali teljes tűzszünet, tárgyalások megkezdése a szovjet csapatkivonásokról, az ország semlegességének elismerése, a letartóztatottak szabadon engedése, többpártrendszer, a kormány együttműködése a forradalmi bizottságokkal és a munkástanácsokkal. A Gimes letartóztatásáig négy számot megélt újság elsősorban a passzív ellenállást hirdette, sztrájkra, tüntetésre szólított fel. Gimes Miklós halálos ítéletének indoklásában a bíróság „minősíthetetlen hangú, nívótlan, gyalázkodó cikkek gyűjteménye”-ként interpretálta a lapot, mint amely „még ennek a szervezkedésnek a történetében is példátlan.”

Gimes Miklóst 1956. december 5-én letartóztatták. A Nagy Imre-per harmadrendű vádlottjaként szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt. Holttestüket – hogy elkerüljék sírjuk kegyhellyé válását – előbb a Kozma utcai börtön udvarán temették el, majd 1961-ben átszállították a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájába, ahol Gimes Miklóst Maléter Pállal közös sírba temették – Naszladi Péter álnéven. 1989. június 9-én a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a Nagy Imre és társai ügy ítéleteit hatályon kívül helyezte, és az elítélteket felmentette.

„Követtem a pártot, de csalódtam a pártban, csalódtam a hadseregben. Mást mondtak, mint ami a valóságban volt. (…) Kiváltam a fejbólintó, megalkuvó emberek soraiból, szót emeltem az igaz eszméért, az igazságért, a különféle hangzatos frázisok ellen. A szocializmus szolgai, szovjet másolása ellen.” Ezekkel a szavakkal indokolta Gönczi Ferenc – a Tóth Ilona és társai elleni per harmadrendű vádlottja – 1954-ben történt leszerelését és a néphadsereg ceglédi kultúrinstruktori (azaz kultúrfelelősi) posztjáról való elbocsátását. Ceglédig hosszú út vezetett.

Gönczi Ferenc Budapesten született 1931-ben. Apja nyomdokaiba lépve géplakatosnak tanult; a Magyar Dolgozók Pártjának 1949-től 1954-ig volt a tagja. Sztálinvárosban dolgozott, ahol a Vasmű című lap szerkesztőbizottságának is a tagja volt, majd a Fejér megyei Néplaphoz került, és tagja lett az újságíró-szövetségnek. 1951-ben bevonult katonának, elvégezte a Petőfi tisztképző tanfolyamot, ezután lett kultúrinstruktor Cegléden. Leszerelése után eredeti szakmájában helyezkedett el, a forradalom kitörésekor két munkahelye is volt azért, hogy támogathassa édesanyját és nagymamáját. Részt vett az 1956. október 23-i tüntetésen. Miután segített egy, a rádiónál megsebesült lány kórházba szállításában, bekapcsolódott az Önkéntes Mentőszolgálat munkájába. Október 26-tól kezdve többek között Tóth Ilonával szállított sebesülteket, illetve vidéki élelmiszerszerző utakra járt. Egy ilyen alkalommal november 4-én Szombathelyen elfogták a szovjetek. Későbbi vallomása szerint miután elengedték, november 13-án érkezett vissza a fővárosba. Fegyveres harcban nem vett részt, a politikai ellenállásba kapcsolódott be: a Domonkos utcai kisegítő kórházban röpcédulák készítésében és terjesztésében segédkezett. Ő volt a kisegítő kórház beszerzője is, a november 19-én és 20-án tartott razziáig, amikor is elhagyta az egészségügyi intézményt . 1956. december 5-i letartóztatásáig részt vett az Élünk című illegális lap szerkesztésében és sokszorosításában.

Izgatás és gyilkosság vádjával állt a bíróság előtt. A gyilkossági vád szerint Tóth Ilonával és Gyöngyösi Miklóssal együtt brutálisan meggyilkoltak egy, a Domonkos utcai kórházba hurcolt munkást, akit ÁVH-snak hittek, s attól tartottak, hogy veszélyt jelent a kisegítő kórházban tevékenykedő ellenálló csoportra. A kádári megtorlás ezzel a perrel akarta bemutatni a forradalom brutalitását, egyúttal – az Élünk című illegális lap forradalomban betöltött szerepét megemlítve az eljárásban – lejáratni a forradalmi értelmiséget. . Az ÁVH-snak hitt férfi meggyilkolását a bíróság nem tudta bizonyítani, a vád beismerő vallomásokon alapult. Valójában sem az áldozat személye, sem a tényállásban felállított kronológia nem stimmelt, a laboratóriumi vizsgálatok pedig cáfolták a vallomásokban beismert gyilkosság körülményeit. Gönczi Ferencet első fokon a Fővárosi bíróság Brandstätter Jenőné dr. Tóth Matild vezette különtanácsa halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Npbírósági Tanácsa Radó Zoltán elnökletével jogerőre emelte az ítéletet, miközben a vád minősítését izgatásról szervezkedésben való részvételre súlyosbította. 1957. június 26-án kivégezték.

„(…) lehet, hogy meg kell halnom, de kérem ne írják rólam az ítéletben azt, hogy osztályom ellensége vagyok, feleségem, testvéreim és a barátaim ne mondhassák rólam, hogy osztályom árulója lettem!” Ettől tartott a legjobban Géczi József, amint erről halálraítéltként mondott iménti szavai is tanúskodnak.

Munkásszülők gyermekeként született 1930-ban. A harmadik polgári iskolai osztály elvégzése után kimaradt az iskolából. Később kitanulta a kárpitos mesterséget, mégis segédmunkásként helyezkedett el az Angyalföldi Vasszerelvény Gyárban. 1950-ben megpróbált Ausztriába szökni, emiatt két év börtönre ítélték. Büntetésének letöltése után a gyárban lakatosnak képezték ki. Nemsokára az üzem megbecsült tagjává vált: többször kapott kiváló dolgozó és sztahanovista oklevelet, tagja lett a szakszervezetnek és az üzemi bizottságnak. Hamarosan feljebb lépett a ranglétrán, a forradalom kitörésekor már minőségellenőrként végezte munkáját. Nős volt, feleségével egy kislányt nevelt. A gyárban népszerű volt, ami közrejátszhatott abban, hogy a forradalom kitörésekor az igazgatóság kérésére belépett a gyári őrségbe.

Október 27-én arra bíztatta társait, hogy vegyék fel a munkát, s ez volt az a pillanat, amely végül a forradalomhoz való csatlakozásra késztette. Ahogy vallomásában írta: „Októberben azt mondták nekem, hogy munkásáruló és hazaáruló vagyok, mert a dolgozókat munkába hívtam 27-én. Azt akartam visszavonatni, s így kerültem a Corvin közbe.” Csatlakozott tehát a fegyveres felkeléshez, a Corvin közben az őrség és a fogda ellenőrzése volt a feladata, de ő intézte a halottak temetését is. Egyéb fontos megbízásokat is teljesített, többek között kapcsolatot tartott a Kilián laktanyával. Maléter Pál ezredes megbízásából felkereste a Gábor Áron Tüzértiszti Iskolát, ahol buzdító beszédet tartott. A vád szerint az tüzérek ennek hatására álltak a forradalom mellé és választottak forradalmi katonai bizottságot.

November 4-re virradóan ügyeletes volt a Corvin közben, több felkelő csoportot is ő riasztott a szovjet támadás hírével. A hírrel elindult a Parlamentbe Nagy Imréhez is, de az épületbe más nem tudott bejutni. Egy fegyveres parancsnok az újpesti városházához küldte egy üzenettel. A fegyveres ellenállásban nem vett részt. Ezt követően az újpesti fegyveresekhez csatlakozva harcolt a szovjetek nyomasztó túlereje ellen. A szabadságharc fegyveres leverését követően a Kádár kormánnyal szemben széleskörű politikai ellenállás bontakozott ki az országban. Legfontosabb szervezetei a munkástanácsok lettek. Géczi Józsefet munkahelyén november 24-én titkos szavazással megválasztották a munkástanács tagjává, és 1957. június 24-i letartóztatásáig az Angyalföldi Vasszerelvény Gyár munkástanácsának elnöke volt.

Első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette Népbírósági Tanácsa életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének vádjával 1957. december 30-án. Szűkebb lakókörnyezete is kérelmezte, hogy a Legfelsőbb Bíróság enyhítsen az ítéleten, „népszerető, becsületes ember”-ként jellemezve Géczit, ám mindhiába. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével halálos ítéletre súlyosbította az életfogytiglani büntetését. 1958. november 11-én végezték ki.

„Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” Ezek Gulyás Lajos feleségéhez intézett szavai. 1957. január elején egy személyét rágalmazó újságcikk megjelenése után a református lelkészt nemcsak felesége, hanem több kollégája is az ország elhagyására kérte. Gulyás Lajos mégis maradt! Biztos volt ártatlanságában, hiszen a lincseléstől mentett meg egy államvédelmis határőrt. A kádári megtorló gépezetnek ellenben Gulyásra is szüksége volt az „ellenforradalom” mítoszának megteremtéséhez. Ezért harmadrendű vádlottja lett a Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájaként is értelmezhető Földes Gábor és társai pernek. A vád „egyházi reakciósként” tekintett rá.

Gulyás lelkészi szolgálatát az 1940-es évek elején Balatonszepezden kezdte. 1944-ben, a német megszállás idején csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz, üldözött zsidókat is mentve, amiért a nyilasok letartóztatták. „…az ellenem elkövetett méltánytalanságokból regényre is telnék…” – írta hosszú évekkel később, hiszen a háborút követően a kiépülő kommunista hatalom is számos eljárást indított ellene. Egyik totális rendszer sem tűrte el bátor, elveiért kiálló, autonóm személyiségét. A háború után lelkészi hivatása gyakorlása mellett politikai pályára lépett, az 1947-es választásokon kisgazdapárti képviselőjelölt volt.

A forradalom kitörése utolsó szolgálati helyén, a nyugati határ melletti Levélen érte. Miután értesült az október 26-i mosonmagyaróvári sortűzről a helyszínre sietett. A határőrlaktanya udvarán a sortűz miatt feldühödött tömeg tiszteket ütlegelt, ám Gulyás nem értett egyet az önbíráskodással, odaférkőzött az egyik csoporthoz, és többekkel együtt kimentett egy tisztet.

Másnap Gulyás felszólalt a levéli falugyűlésen. Mindig a törvényes rend pártján állt, ezért a jelenlévőket nyugalomra intette, míg az országos rend és kormányzat ki nem alakul. Kérte továbbá, hogy tartózkodjanak a bosszútól. Javaslatára megalakult a települést irányító új testület, a nemzeti tanács. Október 29-én a mosonmagyaróvári városi nemzeti tanács megbízta azzal, hogy őket képviselve vegye fel a kapcsolatot a környező falvakban létrejött forradalmi szervekkel. Először Hegyeshalomra küldték, ahol két külföldi, feltehetőleg osztrák újságíróval beszélt. Ezt az epizódot a bíróság a nyugati hatalmakat kiszolgáló Szabad Európa Rádió „ügynökeivel” való kapcsolatnak minősítette.

Gulyást első fokon a Földes Gábor és társai per harmadrendű vádlottjaként ítélték halálra. A győri pernek a hatalom különös jelentőséget tulajdonított. A perrel a megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom” valóban országos jelentőségű volt és a vidéki eseményekért felelőssé tett vezetőket is példásan meg kell büntetni. A Gulyásra kiszabott halálos ítéletet az ügyet másod fokon tárgyaló katonai különtanács is megerősítette.

A Gulyás Lajos ügyében született kegyelmi kérvények mit sem számítottak. A kádári megtorló hatalom nem kegyelmezett a határőrtisztet megmentő református lelkésznek, 1957. december 31-én Győrben végezték ki.

„Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa külön százmillió dolláros alapot létesített a szocialista országok felszabadítására (…), a volt földesúri és burzsoá osztályok restaurációjának előkészítésére. Belső és külső segítőkre találtak (…) részben az itthon maradt és megdöntött volt uralkodó osztály tagjai és azok hű kiszolgálói soraiból” – hangzott el az összeesküvés-elmélet elemeit sem nélkülöző állítás a nagytétényi forradalmi események megtorlására rendezett, 17 vádlottat felvonultató Hufnágel István és társai elleni per első fokú ítéletének indoklásában. A marxista társadalomszemléletet tükröző nagy ívű eszmefuttatás nem szűkölködött jelzőkben, amikor felsorolta az eljárás vádlottjait, mindazokat, akik a kádári bosszú által kriminalizált társadalmi elemeket reprezentálták. Ebben az olvasatban a többszörösen büntetett előéletű huligán elem, a volt uralkodó osztály hű kiszolgálója szerepét a VI. rendű vádlottra, Zrínyi Jánosra osztották.

Zrínyi János Sályon született 1925-ben. Hat elemit végzett, ezután szüleinek segített a gazdaságban. A második világháború végén kétszer került bíróság elé, összesen 18 hónapot raboskodott. 1951-ben izgatás vádjával újabb eljárást indítottak ellene, azonban bizonyítékok hiányában felmentették. Egy gyermek édesapja volt. Munkahelyeit többször változtatta, a forradalom kitörésekor segédmunkásként dolgozott a Metallokémia gyárában. Egykori nemzetőrtársa „tisztalelkű, magyar ember”-ként emlékezett rá.

A tüntetőkhöz 1956. október 25-én Nagytétényben csatlakozott. Miután sikertelenül próbálkoztak fegyvert szerezni a tüzérlaktanyából, a kultúrházat foglalták el, és bútoraiból barikádot építettek. Ahogy az ítélet fogalmaz: „magatartásával elöl járt abban, hogy a nagytétényi kultúrház előtt megállított honvédségi teherautókon lévő honvéd egyénektől a fegyvereiket a tömeg az ő vezetésével elrabolja”. A katonák lefegyverzése után a fegyvereket elzárták, Zrínyit pedig beválasztották a Nagytétényi Ideiglenes Forradalmi Tanácsba. Tagja lett a helyi nemzeti bizottságnak és a nemzetőrségnek is, utóbbi funkciójában – szintén az elmarasztaló ítélet szavaival – „legkészségesebb végrehajtója volt az államvédelmisták és kommunisták elfogásának”. Az előállítottakat a kihallgatás után egy kivételével mind szabadon engedték, úgy, hogy nem hagyhatják el lakásukat. Ez a rendelkezés azonban egyben személyes biztonságukat is szolgálta. Így Zrínyivel terhére főként Stollár Béla államvédelmi főhadnagynak a Fő utcába való bekísérését rótták, aki a lefogottak közül egyedüliként volt több napig őrizetben, mielőtt elengedték volna. A nemzeti bizottság október 31-én megbízta, hogy utazzon Győrbe, és vegye fel a kapcsolatot a Szigethy Attila vezette Dunántúli Nemzeti Tanáccsal, a teherautó meghibásodása miatt azonban a csapat kénytelen volt visszafordulni. A november 4-i szovjet támadás megindulásakor tüzelőállás kiépítésében segédkezett, majd segített az őrizetlenül maradt laktanyai körletből bevinni a fegyvereket a rendőrség épületébe. November 6-án a Budafokon harcoló fegyvereseknek többedmagával két löveget szállított.

Letartóztatták 1957. április 2-án. Első fokon a Fővárosi Bíróság Zalai Miklós vezette népbírósági tanácsa 1957. szeptember 5-én szervezkedés vezetése, társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás és személyes szabadság megsértése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Ezt 1958. március 13-án a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Cieslár Viktor elnökletével halálbüntetésre súlyosbította. Kegyelmi kérvényét a kegyelmi tanáccsá alakult bíróság tagjai egyhangúlag elutasították. Másnap kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Hufnágel István és társai. BFL XXV. 4. a 2999/57 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Szakolczai Attila: Zrínyi 1956-ban. In: "Mint sok fát gyümölccsel..." Tanulmányok Kovács Sándor Iván tiszteletére. Bp. 1997. 131-132. Zinner Tibor: Utak és tévutak a XX. századi magyar felsőbíráskodás káderpolitikájában ‘56 után. In A Kúria és elnökei III. A kötetet szerkesztette Bódiné dr. Beliznai Kinga. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015. Zalai Miklós pályája https://www.neb.hu/asset/phpBaWdUh.pdf Cieslár Viktor pályája https://www.neb.hu/asset/php8XgcsP.pdf

Az 1956-os forradalom budapesti felkelőcsoportjai között a Berzenczey utcaiak története kevéssé közismert. Jelentőségük annál nagyobb volt, hiszen az ifj. Wágner István („Göndör”) vezette ferencvárosi fegyveresek a szabadságharc alatt november 7-ig ellenálltak a szovjet intervenciós csapatoknak. A fegyvert legutolsóként az alig húszéves Zódor János tette le, a vallomások szerint hosszas unszolásra. A szabadságharc leverése után a Göndör-csoport számos tagjának sikerült elhagynia az országot. A többieket egy 16 vádlottas perben citálták a bíróság elé, amelynek végén az elsőrendű vádlott Onestyák László mellett Zódor Jánost adta hóhérkézre a megtorló gépezet.

1936-ban Nagykőrösön született. A család szerényen élt, édesapja napszámosként, később utcaseprőként igyekezett eltartani hat gyermekét. A négy általános iskolai osztály elvégzése után az aszódi javító-nevelő intézetbe került. Itt kovácsnak tanult, 1954-ben pedig Tatán egyéves vájártanfolyamot végzett. Előbb Tatabányán dolgozott a Magasépítő Vállalatnál, 1956 nyarától pedig a Ganz Vagongyárban helyezkedett el segédmunkásként. Budapestre költözése után egy VIII. kerületi munkásszállón lakott.

Itt értesült október 23-án a tüntetésről, amelyhez azonnal csatlakozott. Ott volt a Hősök terén a Sztálin szobor ledöntésénél és a rádió épületének ostrománál is. Az ezt követő nagykörúti harcokban is részt vett, majd egy ismeretlen fegyveres felkelő a Berzenczey utcába irányította, ahol október 25-én csatlakozott a Göndör-csoporthoz, amelynek bázisa egy munkásszállón volt a 13. számú házban. A spontán szerveződött csoport motivációjáról is tanúskodik a később húsz év börtönre ítélt Talsand József vallomása: „Azért kapcsolódtam be, mert ahol lakom, gépkocsiról kiabálták, hogy gyertek megvédeni a hazát az oroszok ellen, a függetlenségért harcolunk.” Mire november 1-jén bázishelyüket áttették a Ferenc téren lévő női rendőrszállásra, létszámuk már megközelítette a száz főt. Jól szervezettek voltak, „Göndör” katonás fegyelmet követelt a nemzetőri feladatok ellátása és a harcok során. A csoportot három szakaszra osztotta, Zódor az Onestyák László vezette második szakaszhoz tartozott. Fő feladatuk a rend fenntartásának biztosítása volt, amibe beletartozott a segélyszállítmányok szétosztása csakúgy, mint a gyanús személyek igazoltatása és előállítása. Az előállítottak mindannyian sértetlenül szabadultak. Részt vettek az októberi harcokban, többek között a Corvin mozi környékén és az Üllői út–Nagykörút kereszteződésénél, a november 4-i második szovjet intervenció után pedig a Tompa utcai és a Tűzoltó utcai nemzetőrökkel karöltve védték a kerületet a Ferenc tér, a Mester utca és a Thaly Kálmán utca környékén kiépített tüzelőállásokból. Zódor János részt vett ezekben a harcokban, vallomása szerint november 4-én egy, a Kilián laktanyával szemben lévő házban foglalt el tüzelőállást és lőtt a szovjet páncélosokra, amíg az épület belövést nem kapott. Ezt az időszakot jól jellemzik a Tűzoltó utcaiak legendás parancsnokának, a később szintén kivégzett Angyal Istvánnak a szavai: „(…) a legnagyobb szeretettel vettek körül bennünket, ágyúdörgés közben, aknatűzben főztek az asszonyok, hordták a lőszert a tüzelőállásokba, nem tántorította el őket lakásuk pusztulása, a villany-, telefon-, a rádiószolgáltatás megszűnése sem. (…) A lehetőségek végső határáig védtük a városnak ezt a részét, még akkor is, ha kis híján mindannyian majd’ hogy bele nem pusztultunk.” A kerület forradalmárai az óriási szovjet túlerővel szemben november 7-ig kitartottak.

A szabadságharc leverése után Zódor János visszament a Ganz Vagongyárba, 1957 januárjától pedig Tatabányára, ahol 1957. július 5-i letartóztatásáig a X. számú aknánál dolgozott segédmunkásként. Az Onestyák László és társai elleni per tizenharmadik rendű vádlottjaként állították bíróság elé a demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétel és gyilkosság vádjával. Első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa, majd másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor vezette népbírósági tanácsa is halálra ítélte. A per tárgyalási jegyzőkönyve nem áll rendelkezésre, de egykori vádlott-társa, Fehér Nándor visszaemlékezése szerint Zódor nem kért kegyelmet. Az ítéletet 1958. október 24-én hajtották végre.

Forrás, felhasznált szakirodalom: Onestyák László és társai BFL XXV. 4. a 5652/57 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Eörsi László: Angyal István (1928–1958). Angyal István önvallomásai. Noran, Budapest, 2008. Eörsi László: Ferencváros 1956. A kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet, Budapest, 1997. Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf Vágó Tibor pályája https://www.neb.hu/asset/phpzdkIIT.pdf

„Valamennyi munkásosztálybeli helyzetű és dolgozó származású vádlottak súlyos népellenes cselekményeikkel elárulták saját osztályuk alapvető érdekét, a proletárdiktatúra fenntartásának érdekét, és magukat a munkásosztály árulóinak sorába taszították” – fogalmazott a Csizmadi Ferenc és társai elleni per elsőfokú ítéletét kihirdető bíró, Zalai Miklós. A per a forradalom angyalföldi eseményeit volt hivatva megtorolni, amelyben a kerület fegyveres csoportjának parancsnoka, Csizmadi Ferenc mellett halálra ítélték helyettesét, Viskovics Jánost is.

Viskovics János Lajosmizsén született 1918-ban. Apját, aki a Vörös Hadsereg katonája volt, orgoványi tiszti különítményesek gyilkolták meg. Hat elemi osztályt végzett, azután napszámosnak állt. Utóbb Budapestre költözött, és segédmunkásként, rakodómunkásként dolgozott. 1955-ben megnősült, házasságából egy gyermek született.

A család a XIII. kerületi Forgách utcában lakott, Viskovics is itt kapcsolódott be a forradalmi eseményekbe, amikor a ház több lakójával együtt november 3-án megszervezte az épület fegyveres védelmét, hogy a lakókat és az ingatlant megóvják az arra vonuló katonáktól. „A kapott fegyverrel embereket és ingóságokat mentettem meg” – vallotta a tárgyaláson. November 4-én a szovjet támadás megindulásának hírére az angyalföldi forradalmárok aktivizálták magukat, és kerületszerte felvették a harcot az intervenciós csapatokkal. Viskovics János a támadás után azonnal csatlakozott a Csizmadi vezette csoporthoz, amely a Váci út és a Rákospatak kereszteződésénél foglalt el tüzelőállást. Fontos beosztást kapott, ő lett a hídőrség parancsnoka. Mint ilyen, közvetítette az emberei felé Csizmadi parancsait, tűzparancsot adott, és maga is lőtt a Váci úton a belváros felé elhaladó szovjet páncélosokra. A csoport tagjainak ő mutatta meg a fegyverhasználat mikéntjét, valamint járőrszolgálatot is ellátott. Az egyik járőrözés alkalmával több társával igazoltatott egy fiatalembert, akivel szemben az igazoltatás közben felmerült a gyanú, hogy kém, ezért lelőtték. A későbbi vizsgálatok szerint a férfi gyanús viselkedését mentális zavarai okozták. Csizmadi felkelőcsoportja november 6-án szóródott szét, amikor bázisukat szétlőtték. Addig több alkalommal vívtak súlyos harcokat a szovjet intervenciós csapatokkal, amelyek során több szovjet katona életét vesztette. Viskovics János ellen is egy katona halála miatt indult meg a nyomozás, akinek holttestét a lakásán találták meg. Ivan Ivanovics meggyilkolásával letartóztatásakor, 1957 áprilisában őt gyanúsították, majd a periratokhoz csatolt, a BRFK Politikai Nyomozó Osztályán 1958. március 10-én kelt hivatalos feljegyzésben már ez olvasható a haláleset körülményeiről: „(…) a nyomozást folytató (…) hadnagy Aszódon kihallgatott egy szovjet őrmestert, aki vallomásában elmondotta, hogy a meggyilkolt szovjet harcossal együtt hatolt be a lakásba azzal a céllal, hogy átkutassák, nincs-e a lakásban fegyver vagy fegyveres ellenforradalmár. Eközben érte a szovjet harcost a halált okozó golyó, mely kívülről, a Váci út 107. szám alatt lévő MTH Intézet ablakából hatolt be Viskovics lakásának ablakán.” Ügyészségi kihallgatásán Viskovics az eset kapcsán a következő vallomást tette: „November 5-én 16 óra körül a házunk belövést kapott. Én ezen az éjszakán a pincében aludtam. Másnap reggel – az időt nem tudom – feleségem felköltött, hogy a lakásunkban egy szovjet katona holtteste van. Én ekkor felöltöztem, és feleségemmel együtt felmentem a pincéből megnézni a halottat.”

Viskovics Jánost végül a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával állították bíróság elé. Első fokon a Fővárosi Bíróság Zalai Miklós vezette népbírósági tanácsa, majd másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Mecsér József vezette népbírósági tanácsa egyaránt halálra ítélte. Az ítélet indoklásában hangsúlyosan szerepelt, hogy a novemberi harcokban való részvétele a „proletariátus diktatúrájának megdöntésére” irányult. Viskovics Jánost 1958. november 12-én végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom: Csizmadi Ferenc és társai. BFL XXV. 4 a. 8053/58 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Eörsi László–Juhász Katalin–Szabó Ivett: Angyalföld 1956. Emberek, sorsok, emlékek. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény–1956-os Intézet. Budapest, 2006. Eörsi László: Az 1956-os forradalom a XIII. kerületben. XIII. kerületi helytörténeti füzetek, 2. 1997.

Zalai Miklós pályája https://www.neb.hu/asset/phpBaWdUh.pdf

Mecsér József pályája https://www.neb.hu/asset/phpOT0VBr.pdf

„Mert magyarnak érezte magát, kötelességének érezte”, hogy részt vegyen a forradalomban. A később szintén kivégzett Steiner Lajos ezzel indokolta gyermekkori barátja, Gyulai Lajos forradalom alatti magatartását. Az öntudatos, büszke, a Nyugatot is megjárt forradalmárét, aki az ellene folytatott nyomozás során is őszintén kiállt politikai nézetei mellett, ami egyúttal tökéletesen alkalmassá tette arra, hogy végül a proletárdiktatúra megátalkodott ellenségeként ítéljék halálra.

A „Cukrász” néven is ismert Gyulai Lajos 1931-ben született Budapesten. Munkáscsaládból származott, apja asztalossegédként dolgozott, édesanyjának saját cukrászdája volt, amelyet 1952-ben államosítottak. A gimnáziumi érettségi után egyetemi felvételét többször is elutasították. Ez volt az egyik oka, amiért külföldön akart szerencsét próbálni. Döntésében közrejátszottak politikai okok is: „A többpártrendszert tartottam volna helyesnek, ahogy Nyugaton van” – vallott erről később. 1954-ben – kihasználva belügyminisztériumi kapcsolatait, amelynek polgári alkalmazottjaként maga is az állományába tartozott –többedmagával Ausztriába szökött. Az angol és az amerikai zónában több alkalommal is kihallgatták, s ez jó alapot szolgáltatott arra, hogy későbbi hazaárulással vádolják. A bíróság tényként fogadta el, hogy „ipari termékeinkre vonatkozóan vádlott közölte, hogy azok nagy része rossz minőségű. Szolgáltatott vádlott olyan adatot is, mely szerint Magyarországon igen nagy létszámú hadsereget tartanak fenn, ami a közjólét rovására megy. Végül elmondotta, hogy Magyarországon a szovjetek beavatkoznak a belügyekbe, és a szovjet társadalmi rendszert akarják a magyar népre rákényszeríteni.”

A forradalom kitörésének híre egy nürnbergi lágerben érte. A hazatérés mellett döntött, október végén érkezett Budapestre. A VII. kerületi Hársfa utcai csoport nemzetőreként főként ÁVH-sok elleni nyomozásokban vett részt. Ezt később az ügyészség arra használta fel, hogy köztörvényes bűnözőként tüntesse fel Gyulait. Ám a házkutatások idején elkövetett állítólagos lopás vádját nem tudták rábizonyítani. A szovjet intervenciós csapatok elleni fegyveres harcban aktívan részt vett, egysége november 9-ig kitartott. A forradalom leverése után több alkalommal újra külföldre ment. Kéthly Annával akarta fölvenni a kapcsolatot Bécsben, hogy tájékoztassa a magyarországi helyzetről. Ezután az NSZK-ban keresett amerikai kapcsolatot, hogy sürgesse az ENSZ beavatkozását. Végül november közepén visszatért Budapestre. Több alkalommal is jelentkezett a Belügyminisztériumban annak érdekében, hogy bejuthasson a Parlamentbe, közvetíteni szeretett volna Kéthly Anna és a Kádár-kormány között. December 21-én, az egyik ilyen kísérlet közben tartóztatták le.

Eredetileg a Steiner Lajos és társai elleni per másodrendű vádlottjaként állt bíróság elé, ügyét azonban a kémkedési vád miatt elkülönítették. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Csohány László hadbíró százados vezette tanácsa hűtlenség és szervezkedés vezetése vádjával ítélte halálra. A tárgyaláson jó szándékát, a békés megoldás iránti vágyát hangoztatta, ugyanakkor nem rejtette véka alá politikai meggyőződését. „A szovjetek elleni harcot azért vettük fel, mert törvénytelen volt, hogy ők Magyarországon vannak” – nyilatkozta egyebek mellett. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa – Sömjén György hadbíró elnökletével – nem talált számára enyhítő körülményt. Az ítéletet jogerőre emelték, Gyulai Lajost pedig 1958. december 3-án kivégezték.

„A Népköztársaságnak sokkal becsületesebb emberre van szüksége, mint Ön!” – így szólt Halász Pál tanácsvezető bírónak Tutsch József vádlott az ellene folytatott, a forradalom megtorlását követő perben. Pimaszsága sokkal inkább sorsának józan belátásáról tanúskodik, mintsem esztelen bátorságáról. Tudta, hogy milyen ítéletre számíthat az, akit a Köztársaság téri eseményekkel, illetve egy szovjet katona megölésével kapcsolatba hoz az ügyészség…, márpedig őt mindkettővel megvádolták. A kádári megtorlás eljárási módszere szerint ez nem csak „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének halálbüntetéssel sújtandó bűnét” jelentette, hanem többrendbeli gyilkosságot és gyilkossági kísérletet is.

Tutsch József Soroksárpéterin, a mai Pestszentimrén született 1929-ben. Munkáscsaládból származott, maga is munka mellett végezte el előbb a polgári iskolát, majd így tanulta ki a szerelői szakmát is. Katonai szolgálati ideje alatt szerzett hivatásos jogosítványt. A forradalom kitörésekor, majd annak leverése után 1958. március végi letartóztatásáig a Vörös Csillag Traktorgyárban dolgozott. 1945-től 1951-ig tagja volt a kommunista pártnak, 1956 nyarán kisebb bűncselekmények miatt javító-nevelő munkára ítélték, később kedvezménnyel szabadult.

A bíróság megállapítása szerint 1956. október 24-én ő vezette a traktorgyár mellett, a lajosmizsei vasútvonal sorompójánál felállított barikád építését, amellyel a felkelők próbálták megakadályozni a szovjet csapatmozgásokat, sőt, egy alkalommal az egyik harckocsiegység parancsnokát megtévesztve, más útra térítette a Budapest felé haladó tankokat. Október 25-én jelen volt a kerületi pártház ostrománál, melynek során a forradalmárok egy órás tűzharc után foglalták el az épületet. Vallomása szerint az eseményben aktívan nem vett részt. Előbb Kispesten, majd október 31-én Pestszentlőrincen lett nemzetőr. A munkástanács segítségével egy nagy teherautót, dömpert szerzett a traktorgyárból, amellyel élelmiszert és felszerelést szállított a nemzetőröknek. A második szovjet intervenció után önálló, jól szervezett fegyveres csapatot hozott létre, amely felvette a harcot a szovjet egységekkel, valamint járőrszolgálatot látott el. November 8-án a csoport részt vett a kerület egyik legjelentősebb összecsapásában a Piros iskolánál, ahol egy szovjet katona életét vesztette, halála a forradalom utáni megtorló perben az egyik legsúlyosabb vád lett Tutsch ellen. Rövid időre a szovjetek le is tartóztatták. Miután elengedték, a csoport maradéka a Dunántúlra indult harcolni, ám Dunaharasztinál a helyi nemzetőrség visszafordította őket. Tutsch József a forradalom leverése után is folytatta az ellenállást. A Forradalmi Ifjúsági Szövetség megszervezésén dolgozott, de részt vett a traktorgyár munkástanácsának tevékenységében is, felszólalásaiban rendre sztrájkra buzdította társait.

A megtorlásban az ellene felhozott vádak között szerepelt a „társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás” büntette is, mivel több alkalommal átvételi elismervénnyel vitt élelmiszert a csoportjának különböző üzletekből. A legsúlyosabb vád ellene azonban a Köztársaság téri pártház október 30-i ostromában, illetve az azt követő lincselésekben való részvétel volt. Előbbi állítást nem tagadta, hiszen a pártház sebesült védői közül négyen is felismerték, és ellene tanúskodtak, a bántalmazásokban való részvételt azonban nem ismerte el. A bíróság végül elegendő bizonyítéknak tartotta azt, hogy végignézte a „bestiális kínzásokat és akasztásokat, és jelen volt akkor is, amikor ezeket az eseményeket (…) külföldi riporterek fényképezték.” Első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa 1959. május 7-én halálra ítélte. Ezt a másodfokú ítéletében a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette Népbírósági Tanácsa 1959. szeptember 22-én jogerőre emelte, majd 24-én kivégezték.

Az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvételük miatt a forradalom leverését követő megtorlás során összesen hat nőt végeztek ki, köztük az 1932-ben született Havrila Béláné Sticker Katalint.

Apját nem ismerte, testvéreivel együtt ő is menhelyre került, tizenhárom éves koráig különböző családoknál nevelkedett. Tanulmányai után orsózó lett, majd takarítónő, azután a lámpagyárban dolgozott. 1956 októberében a Corvin közben ismerkedett meg Wittner Máriával: „Mari vitt bele, mivel állandóan vele jártam. Láttam, hogy bátor, és ez tetszett” – vallotta a perében. Mindketten a Vajdahunyad utcai fegyveres csoporthoz csatlakoztak. A Kiss Károly és Jánoki Attila vezette csoport egyike volt a kisebb, meglehetősen önálló corvinista egységeknek. Nemzetőr-igazolványt kaptak, többségük járőrözött és rendfenntartó feladatokat végzett, de kutattak pártfunkcionáriusok és ÁVH-sok után is, igazoltattak, és a csoport biztosította a környék élelmiszer-ellátását. Sticker Katalin egyike volt azoknak, akik a Köztársaság téri pártház elfoglalása után a ház alatti feltételezett titkos börtönöket próbálták megtalálni. A második szovjet intervenciót követően a csoport többször tűzharcba keveredett, s bár lassan elkezdődött a szétmorzsolódása, a Vajdahunyad utca környékén egészen november 8-ig folytatódott az ellenállás. Sticker Katalin több társával együtt az emigráció mellett döntött, november 7-én indult el Ausztriába, de csak Bernig jutott. Magyarországon maradt vőlegénye hívására, valamint bízva a 1956. december 1-jén kihirdetett amnesztiatörvényben – amelynek értelmében a Kádár-kormány közkegyelemben részesítette azokat, akik október 23-a után külföldre távoztak, de 1957. március 31-ig hazatértek –, január 12-én visszajött Budapestre. Júliusban ennek ellenére letartóztatták. A Wittner Mária és társai per másodrendű vádlottjaként a Fővárosi Bíróság hírhedt Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa 1958. július 23-án halálra ítélte, amit a Legfelsőbb Bíróság Borbély János, a „mosolygó halál” vezette tanácsa jogerőre emelt. 1959. február 26-án végezték ki Kóté Sörös József és Tóth József vádlott-társaival együtt.

„A kommunizmust, mint egypártrendszert egyszer és mindenkorra fel akartam számolni, mert ezzel én soha nem értek egyet (…) Szerettem a hazámat, úgy láttam, hogy a két társadalmi rend harcában mi leszünk az ütközőpont, és ezt csak úgy kerülhetjük el, ha Magyarország független lesz.” E két cél, azaz a többpártrendszer megvalósítása és az ország függetlenségének megteremtése vezethetett oda, hogy Iván Kovács László, a corvinisták későbbi parancsnoka az 1956-os forradalomban részt vegyen.

Debrecenben született 1930-ban, édesapja horthysta minősítése és a vele a háború végén, Nyugaton eltöltött egy év minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy nem vették fel joghallgatónak. A közgazdaság-tudományi egyetem esti tagozatára járt egy évig, majd 1955–56-ban a József Attila Szabadegyetem hallgatója volt. Eközben bányászként és különböző adminisztratív munkákkal kereste kenyerét. „Mindenütt a labdarúgótudásom miatt alkalmaztak” – vélekedett erről később.

Részt vett 1956. október 23-án a tüntetéseken, ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél, sőt, tagja volt egy küldöttségnek, amely bejutott a Magyar Rádió épületébe, hogy tiltakozzon a karhatalmistáknak a tüntetőkkel szembeni brutális fellépése miatt. Másnap a Corvin közi felkelőkhöz csatlakozott. A harcokban mutatott bátorsága és megfontolt személyisége odavezetett, hogy megválasztották parancsnoknak. Ebben a tisztségében vett részt a fegyverszüneti és a nemzetőrségi tárgyalásokon. Október 28-án Nagy Imrének foglalta össze követeléseiket: az ország függetlenségének biztosítása, a szovjet csapatok kivonása, nemzetőrség szervezése a fegyveres felkelők bevonásával. A kormányhoz és a katonai vezetéshez eltérő módon viszonyult, s emiatt elszigetelődött a Corvin közi parancsnokság többi tagjától. Márton András ezredessel szemben például szívesebben látta volna Maléter Pált a honvédelmi miniszteri poszton. Ez vezetett november 1-jei leváltásához és Pongrátz Gergely főparancsnokká választásához. Iván Kovács első parancsnokhelyettes lett, és bekerült a Nemzetőrség Operatív Bizottságába is. November 4-én ő is felvette a harcot a szovjet csapatokkal. Társai azonban árulónak kiáltották ki, és a Kilián laktanyába akarták vinni kihallgatásra, de útközben megszökött. 1957 februárjában röpcédulákban szólított fel ellenállásra, Maléter Pál kiszabadítására szőtt terveket, és hozzáfogott egy illegális párt, a Turul megszervezéséhez. Programjában a forradalom idején is hangoztatott követelésekkel állt elő: szabad, többpárti választásokat sürgetett, független Magyarországot, a statárium beszüntetését, a bebörtönzött felkelők szabadlábra helyezését.

Letartóztatták 1957. március 12-én. Első fokon a Pest Megyei Bíróság Major Miklósné vezette tanácsa szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélte. Ügyében egy volt karhatalmista fogoly vallomása sem segített, aki hangsúlyozta, hogy Iván Kovács László a forradalom napjaiban is céljának tekintette minél több ember megmentését. Az ítéletet másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével jogerőre emelte. 1957. december 30-án kivégezték.

„Közel van már az az idő, hogy lerázzuk a népünkre nehezedő rabláncot. Bízzatok a magyar föld legyőzhetetlenségében, a magyar ember forró hazaszeretetében!” E sorokat a forradalmi röpcédulán egy alig 18 éves fiatalember írta 1953-ban. Tumbász Ákos ezzel magára haragította a hatalmat, talán ezzel is megpecsételve további sorsát.

A hatalommal való szembenállásra alapos oka volt. Értelmiségi származása miatt eltanácsolták a gimnáziumból, érettségi és diplomaszerzés helyett kénytelen volt segédmunkásként elhelyezkedni. A lefoglalt röpcédula valóságos lavinát indított el, Tumbász Ákost államellenes szervezkedés miatt – a Grősz-per egyik mellékperében - 1953-ban 10 év szabadságvesztésre ítélték. A vád szerint a Nemzeti Ellenállási Mozgalom tagjaként terrorcselekményre készült: a Kerepesi úti híd felrobbantására, majd amerikai segítséggel a kormány megdöntésére. A váci börtönben raboskodott 1956. október 27-ig, amikor is a forradalmi események hatására kiszabadult. Csatlakozott a VIII. kerületi nemzetőrséghez, ahol járőrszolgálatot látott el és segített az élelmiszer-ellátásban. Fegyveres harcban még a november 4-i szovjet intervenció után sem vett részt. A Jázmin utcai ellenálló csoport tagjaként november 9-én tette le a fegyvert. Munkát talált, ügyvédet fogadott, hogy törvényességi óvást nyújtson be az 1953-as ítélete ellen. Szerette volna folytatni a tanulmányait, ezért korrepetálásra járt egy fiatal lányhoz, akivel egymásba szerettek. Amikor kiderült, hogy Tumbászt vissza akarják küldeni a börtönbe a büntetése kitöltésére, bujkálni kezdtek. Bár letartóztathatták volna, a kádári hatalom úgy döntött, hogy egy szövevényes szervezkedési ügyben állítja majd bíróság elé az 1956-os eseményekben való szerepe miatt. Besúgókkal vették körül, ám Tumbászt nem sikerült rábírni arra, hogy adatokat szolgáltasson az ENSZ ötös bizottsága számára a megtorlásról, indokot szolgáltatva ezzel egy per vádanyagának. Arra tudták rávenni csupán, hogy cikket írjon a Nemzetőr című emigráns lapba. Sorsát végül az pecsételte meg, hogy elvállata egy csomag megőrzését két napra, amelyben – tudtán kívül – a Csepel Művek telefonkönyve volt, amelyet azután a per későbbi első rendű vádlottja, Lukács László külföldre csempészett.

Tumbász időközben döntő lépésre szánta el magát és a menyasszonyával Jugoszláviába szökött, ám kiadták a Magyarországnak. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Csohány László hadbíró százados vezetésével – szervezkedésben való tevékeny részvételért és bűnsegédi minőségben elkövetett hűtlenség miatt – életfogytiglanra ítélte. Miután az ügyész elfogadta az elsőfokú ítéletet, az ügyvéd pedig visszavonta az enyhítés iránti kérelmet, a Legfelsőbb Bíróság Sömjén György vezette tanácsa 1959. január 7-én jogerőre emelte azt. Szénási Géza legfőbb ügyész azonban törvényességi óvást nyújtott be. A csepeli telefonkönyv külföldre juttatásának jogi minősítését „közhivatalnoki állás felhasználásával elkövetett hűtlenségre” változtatták, így a Legfelsőbb Bíróság 1959. március 25-én Tumbász Ákos ítéletét halálbüntetésre súlyosbította. 1959. március 28-án végezték ki.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc fegyveres leverése nem jelentette az ellenállási mozgalom megszűnését Magyarországon. Sorra alakultak a forradalom céljait tovább vivő ellenállási csoportok, köztük a „Bástya”, amely a Központi Honvéd Kórház politikai ellenálló csoportjából nőtte ki magát. Tagjai tragikus sorsának alakulásában szerepe volt a „Füles” becenéven is ismert Ivicz Györgynek.

Az akkor húszéves Ivicz a forradalom kirobbanása napján, október 23-án csatlakozott a budapesti felkelőkhöz, előbb a Rákóczi téri, majd a Corvin közi csoporthoz. Itt, amellett, hogy fegyverrel is harcolt, foglyok őrzésével is megbízták, illetve hogy tudja meg, a Köztársaság téri pártszékház alatt valóban léteznek-e kazamaták. Tartotta magát ugyanis a szóbeszéd arról, hogy a pártház alatt bunkerrendszer van, ahol a karhatalom az elfogott fiatal felkelőket rejtegeti.

Ivicz november 10-e körül csatlakozott a Bástya-csoporthoz, amely a röplapterjesztés mellett fegyveres szervezkedésbe kezdett. Sokáig kulcsfigurának tartották a csoporton belül, mivel elhitette, hogy ő Maléter Pál titkos összekötője, s „vállalta” a csoport és a Maléter vezette „központi parancsnokság” közötti kapcsolattartó szerepét. Amikor kiderült, hogy állításaiból semmi nem igaz, azaz a „központi parancsnokság” nem is létezik, elmenekült Budapestről. Miskolcon dolgozott 1957. május 28-ig, letartóztatásáig.

A Nagy József és társai elleni eljárás hatodrendű vádlottjaként állt a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa előtt, amely szervezkedés vezetése és gyilkossági kísérlet miatt első fokon halálra ítélte. A perben tényként kezelték kapcsolatrendszerét, ami természetesen legenda volt, sorsát pedig megpecsételte, hogy részt vett a szovjetek elleni fegyveres harcban. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette tanácsa halálbüntetését 1959. február 10-én jogerőre emelte, s február 18-án kivégezték.

„A fegyverekkel semminemű későbbi szándékom nem volt, sőt elleneztem azok elrejtését” – vallotta Katona Sándor pomázi nemzetőr, akit társával, Bóna Zsigmonddal együtt statáriális tárgyaláson ítéltek halálra fegyver- és lőszerrejtegetés miatt.

Katona Sándor Budapesten született 1915-ben. Négy gimnáziumi osztály elvégzése után nyomdásztanulónak állt, 1936-ban szabadult fel. 1938 és 1941 között letöltötte tényleges katonai szolgálatát. 1941-ben újra behívták, és a keleti frontra vezényelték. 1945-ben szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1947 nyarán tért haza. 1949-ben háborús bűncselekmények vádjával két év börtönre ítélték. Szabadulása után előbb a hajógyárban, majd az újpesti nyomdában helyezkedett el. Nős volt, két gyermek édesapja.

Miután a nyomdában 1956. október 24-től szünetelt a munka, a forradalom első napjait otthon, Pomázon töltötte. A forradalom kitörésének híre gyorsan eljutott a községbe, itt azonban az események békés mederben folytak. Farkas Zoltán polgármester október 24-én a Himnusz és a Szózat sorait tartalmazó plakátot tett ki a postahivatal ablakába, másnap pedig néma tüntetést szerveztek a Kossuth téri sortűz áldozataira emlékezve. Október 26-án megalakult a nemzeti bizottság, 28-án pedig a Bóna Zsigmond vezette nemzetőrség, amelyhez Katona is csatlakozott, és amelynek kulcsszerepe volt abban, hogy a községben semmilyen erőszakos cselekmény nem történt. A nemzetőrök a tanácsházán rendezkedtek be, fegyvereiket, amelyek zömét a szentendrei laktanyából szerezték, szintén itt őrizték. Közbiztonsági feladatokat láttak el, és igyekeztek elejét venni az önbíráskodásnak. Begyűjtötték az illetéktelen személyeknél talált fegyvereket, amelyet november 19-én át is adtak a településen megjelent III. kerületi karhatalmi parancsnokság embereinek. Azokat a fegyvereket és lőszereket, amelyeket a nemzetőrség a tanácsházán őrzött, nem adták át. Héder Géza parancsnokhelyettes utóbb ezt azzal indokolta, hogy „a rendszer terroralakulatai ne tudjanak több ártatlan emberi életét kioltani.” A művelődési ház színpada alá rejtették őket, december 11-én, a statárium kihirdetése után azonban biztonságosabb helyet kerestek. Végül a Majdánpola hegyen ásták el a 3 db géppuskát, 6 db golyószórót, 104 db kézigránátot, 1 db géppisztolyt, 10 láda puskatöltényt és 18 db golyószórótárt. Az akcióban Katona Sándor is részt vett. A pomázi nemzetőrség december közepéig továbbra is ellátta a járőrszolgálatot a településen.

Katona Sándort és négy társát „bejelentés” nyomán tartóztatták le 1957. január 23-án. Bóna Zsigmond, a per első rendű vádlottja ekkor már a kistarcsai internálótáborban volt, miután január elején letartóztatták, mivel a szülei lakásán egy pisztolyt találtak. A Budapesti Katonai Bíróság Pinczés István hadbíró főhadnagy vezette tanácsa az 1957. február 12-én megtartott tárgyaláson Katona Sándort fegyver-és lőszerrejtegetés miatt halálra ítélte. A védelem kifogásolta a statáriális eljárást, arra hivatkozva, hogy mivel hosszabb nyomozás folyt az ügyben, legfeljebb gyorsított eljárásban lehetett volna a pert lefolytatni. Katona, akit nem sokkal korábban, 1956. december 20-án méltatott, és dicséretben részesített Pomáz tanácselnöke a forradalom alatti tevékenysége miatt, végig tagadta, hogy a fegyverekkel bármilyen szándéka lett volna a későbbiekben. A perben öt halálos ítélet született, amelyet három esetben kegyelemből életfogytiglanra enyhítettek. Katona Sándor és Bóna Zsigmond halálos ítéletét a tárgyalás után azonnal végrehajtották.

Az 1956-os forradalom egyik ikonikussá vált helyszíne, a fegyveres felkelés budai központja, a Széna tér volt. Az itt harcoló felkelők közül a szabadságharc leverése után sokan lettek áldozatai a kádári megtorlásnak: tizenöt egykori Széna téri forradalmártítéltek halálra a perekben. Egyikük Kokics Béla volt.

Kokics Béla 1924-ben született Sóskúton. A Fejér megyei Tárnokon nevelkedett, édesapja napszámosként dolgozott. Három elemi iskolai osztályt végzett,majdőis napszámosnak állt, miután a második világháború végén felköltözött a fővárosba, alkalmi munkákból tartotta el magát. 1945-ben belépett a kommunista pártba. 1953-tól dolgozott a MÁV-nál, letartóztatásáig rakodómunkás volt a Déli pályaudvaron. 1946-ban megnősült, gyermekeazonban nem született. Felesége nyomdában dolgozott, ahonnan egyéves Bírói és Államügyészi Akadémiáraküldték. Ennek elvégzése után előbb a tizenkettedik, majd a második kerületben lett ügyész, s ezértKokicsot–állítása szerint –több alkalommal fenyegették meg a forradalom idején.

Kokics Béla 1956. október 28-án jelentkezett nemzetőrnek a XII. kerületi rendőrkapitányságon, majd november 4-ig a Törpe utcai rendőrőrsön teljesített járőrszolgálatot. Egyik járőrözése során lecsillapította azt a tömeget, amely karhatalmistákat keresve be akart törni a XII. kerületi pártbizottság épületébe, majd segített az ott talált fegyverek és lőszerek elszállításában. További két esetben őrizetlenül hagyott kerületi villák kifosztását akadályozta meg. A forradalom utáni perében a bíróság megállapította, hogy ebben az időszakban semmitsem tett, amiért felelősségre lehetne vonni. Ami miatt azonban mégis halálra ítélték, november 4-én, a második szovjet katonai intervenció megindulásának napján történt. Kokics ekkor már a Széna téri felkelőcsoport tagja volt. Délelőtt 10 óra körül, amikor a szovjet tankok a Széna tér felé igyekezve megpróbálták áttörni a Déli pályaudvarnál felállított barikádokat, Kokics és társaiaz Alkotás utca és Nagyenyed utca sarkán megtámadták őket. A tűzharcban több szovjet katona meghalt. Három katona haláláért, illetve kettejük életveszélyes megsebesítéséért –többrendbeli gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával –Kokics Bélát vonta felelősségrea bíróság. Amikor a tűzharc befejeződött, Kokics sógora lakására ment (később fegyverét a sógora, maradék lőszereit ő maga adta le a rendőrségen). A szabadságharc leverése után visszatért a munkahelyére.

Kokics Bélát egy feljelentés nyomán tartóztatták le 1957. március 15-én. A nyomozás során beismerő vallomást tett, amit a tárgyaláson visszavont: arra hivatkozott, hogy a Maros utcai rendőrkapitányságon súlyosan bántalmazták. A fennmaradtdokumentumok szerint húsz napig ápolták rabkórházban.Perében a védelemazt próbálta bebizonyítani, hogy csökkent szellemi képességű. Ez bevett gyakorlatnak számított, hiszen az elmeszakértői véleményt készítő orvos indítványára a bíróságnak lehetősége volt arra, hogy az ítéletet akár korlátlanul enyhítse. Igaz ugyan, hogy a kádári megtorló perekben rendszerint olyan szakértői vélemények születtek, amelyek nem támasztották alá a büntethetőséget kizáró körülményeket. Kokics ügye ebből a szempontból kivételes volt, hiszen az első orvosszakértői vélemény gyengeelméjűnek minősítette, aki nem volt tisztában tettei társadalmi veszélyességével. Az Egészségügyi Tudományos Tanács azonban a Fővárosi Főügyészség felterjesztésére felülbírálta a szakvéleményt, a tárgyaláson pedig a bíróság megállapította, hogy a vádlott megvezette a szakértőket. Érvelésük szerint elképzelhetetlen az, hogy a hosszú párttagsága alatt Kokicsgyenge értelmi képességei ne tűntek volna fel bárkinek, nem beszélve arról, hogy 1956. április 4-én–amikor három hónapig folyamőri szolgálatot látott el– részt vett a katonai díszszemlén, amelynek begyakorlása bizonyos értelmi szintetkövetelt meg. A bíróság harmadik érve a Kokics munkahelyén lefolytatott vizsgálat volt, amelyen munkatársai –utóbb visszavont vallomásukban –kijelentették, hogy rendszeresen olvas újságot, sőt a Kádár-kormány által kiadott, az „ellenforradalom” rémtetteit taglaló propagandakiadvány, a Fehér könyv köteteit is látták nála. Beszámíthatóságát a bíróság bizonyítottnak látta összefüggő és logikus vallomásai alapján is, hivatkozva egyebek mellett arra, amikor az őt terhelő tanúkat elfogultsággal vádolta.

Ezek után 1958. február 19-én első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa –a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétel, gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával –halálra ítélte. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor vezette népbírósági tanácsa 1958. április 11-én jogerőre emelte. Miután fölterjesztett kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította, az ítéletet május 8-án végrehajtották.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Kokics Béla és társa. BFL XXV. 4. a 338/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet,Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2004.

Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon, 1945–1989. Zrínyi Kiadó. Budapest, 1993.

Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf

Vágó Tibor pályája https://www.neb.hu/asset/php3YcEp2.pdf

„A felelősséget nem akarom elhárítani. Azt hiszem, ha Ön abban a helyzetben lett volna, mint én a nyomozás során, Ön is aláírt volna bármit, amit elé tesznek. Nem csak ütéssel-veréssel lehet kényszert alkalmazni. Velem pl. azt csinálták, hogy éjszaka 10 percenként ébresztettek fel. Egyszóval nem hagytak aludni. (…) Teljesen közömbössé vált ezek után előttem, hogy mit írnak a jegyzőkönyvbe, aláírtam (…)” – ezekkel a szavakkal indokolta beismerő vallomását a bíróság előtt Törzsök Géza, akit – az 1956 utáni Kádári megtorló perekre jellemző módon – leginkább a beismerés tényére alapozva nyilvánított bűnösnek az ügyében eljáró hatóság. Helyzetét súlyosbította a vádirat előéletére vonatkozó megállapítása is, amelyben „reakciós politikai beállítottságú, fasiszta, antiszemita nézeteket valló egyén”-ként bélyegezték meg.

Törzsök Géza 1911-ben született Budapesten. A gimnáziumi érettségi után előbb elvégzett egy fémipari felsőfokú iskolát, majd kitanulta a szabómesterséget. 1934-től katonaként szolgált, a második világháború befejeződésekor főhadnagyként szerelt le. 1944. október 15-én a nyilas hatalomátvételkor jelen volt a várbeli kormányhivatalok megszállásánál, ahol meg is sebesült. Emiatt 1945-ben internálták, majd 1947-ben háborús bűnök vádjával két év börtönre ítélték. Szabadulása után szabóként helyezkedett el.

A forradalmi eseményekbe 1956. október 25-én kapcsolódott be, amikor – a forradalom leverését követő per egyik vádpontja szerint – az élére állt annak a tüntetésnek, amelyik előbb a brit, majd a jugoszláv követség elé vonult. Követelte a politikai foglyok szabadon bocsátását a Belügyminisztérium Jászai Mari téri épülete, majd a Deák téri rendőr-főkapitányság előtt. Utóbbi helyszínen tagja volt a Kopácsi Sándor rendőrfőkapitánnyal tárgyaló küldöttségnek is. Tőle kapott rendőrigazolványt október végén, a november 4-i szovjet támadás után pedig közvetített az egyetemi forradalmi bizottságok és Kopácsi között. Október végétől a Király Béla vezette hadtápalbizottságban tevékenykedett, amely a nemzetőrség ellátását és fegyverkiutalásainak elbírálását végezte. Későbbi perében terhelő bizonyítékként hozták fel azt is, hogy november negyedike után a lakóhelye közelében, a Lehel úton átvette az egyik angyalföldi felkelőcsoport irányítását, tehát helyismerete révén kijuttatta a felkelőket az őket bekerítő szovjet csapatok gyűrűjéből. A szabadságharc leverését követően rövid ideig röplapokat terjesztett.

Törzsök Gézát 1956. december 5-én tartóztatták le. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Fekete László vezette népbírósági tanácsa szervezkedés vezetésének vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte 1957. szeptember 7-én. Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette népbírósági tanácsa 1957. december 27-én jogerőre emelte. Ítéletét – a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán – a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának Lee Tibor vezette Elnöki Kollégiuma 1958. május 15-én súlyosbította halálos ítéletre. Az indoklás szerint: „A terhelt egész múltja, a Horthy-fasizmus idején tanúsított magatartása, az ellenforradalomban való makacs és törhetetlen kitartása alapján valóban kétségbevonhatatlan, hogy (…) a népi demokratikus államérdek olyan megrögzött ellensége, akinél a leghosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés sem érhet el kedvező eredményt.” Törzsök Gézát május 20-án végezték ki.

Kolonics Jánost, a Széna téri nemzetőrt az 1956-os forradalom kitörésének híre az emigrációban érte. Néhány társával nyomban a hazatérés mellett döntöttek. Vallomása szerint 1956. október 27-én a bécsi lágerben egy emigránsok által szervezett gyűlésen többen amellett kardoskodtak: „Jöjjünk haza Magyarországra, fogjunk fegyvert az igaz ügy mellett (…) Az oroszok meg az ávósok ölik a védtelen magyarokat (…) 13-14 évesek is harcolnak (…) Most van itt az alkalom, hogy Magyarország igazán szabad, független és semleges legyen.”

Kolonics János Pakson született 1935-ben, édesapja szabósegéd volt. Nyolc általánost végzett, ezután segédmunkásként dolgozott előbb Pécsett az István-aknánál, majd a komlói Szénbányászati Trösztnél. 1955-ben a Hidasi Szénbányában lett csillés, itt a vájáriskolát is elvégezte. 1953-ban tíz hónapra ítélték a tervgazdaság érdekeit sértő bűntett, 1954-ben másfél évre tiltott határátlépés miatt. Katonai szolgálatát 1955 őszén Tolnán, egy utászalakulatnál töltötte, az árvízvédelmi munkálatok során azonban megsérült, így fél év után leszerelték. 1956 nyarán egy barátjával előbb Salzburgba, majd Nyugat-Németországba szökött. A forradalom hírére úgy döntött, visszatér Magyarországra. Útközben, Bécsben - október 27-én - részt vett egy, a bécsi magyarok által szervezett gyűlésen. Másnap, amikor több társával együtt átlépte a határt Ágfalvánál, a hatóságok elfogták és két napig őrizetben tartották Sopronban. Október 30-án érkezett Budapestre egy élelmiszert szállító teherautón.

A Széna téri nemzetőrökhöz csatlakozott. „Azért fogtam fegyvert, hogy védjem az akkori kormányt, a Nagy-Imre-kormányt, és biztosítsuk a rendfenntartást.” A Mészáros Kálmán vezette III. századba osztották be, amely az őrszolgálat mellett az élelmiszer- és gyógyszerszállítást biztosította. Október 31-én a parancsnokság az üresen maradt Rákosi-villa őrzésére vezényelte. November 2-án részt vett a Külügyminisztérium épületének az elfoglalásában, másnap pedig osztaga több tagjával együtt Márianosztrára indult, hogy a börtönben őrzött politikai foglyokat kiszabadítsák. Az akció időközben okafogyottá vált, mire a nemzetőrök megérkeztek, a foglyokat már elengedték. November 4-én, amikor megindult a szovjet támadás, a Széna téren felvette a harcot a megszálló csapatokkal. Másnap az óbudai Schmidt-kastélyban gyülekező fegyveresekhez csatlakozott. A 100-120 fős csoportot a később ugyancsak kivégzett Pércsi Lajos őrnagy szervezte katonai alakulattá, amely a kastély mellett a Flórián tér környékén és a Lajos utcai iskolánál is súlyos harcokat vívott a szovjet egységekkel. A harc kilátástalanságát belátó parancsnok azonban november 7-én feloszlatta a csoportot. Ekkor Kolonics János is letette a fegyvert, és hazatért Paksra. Alkalmi munkákat vállalt. 1957 decemberében megnősült, született egy kislánya. Mivel nehéz anyagi körülmények között élt, újra az emigrálás mellett döntött. 1958. október 24-én a határon tartóztatták le.

Kezdetben csak tiltott határátlépés volt a vád ellene, de mivel a nyomozóhatóságok tudomására jutott, hogy közvetlenül a forradalom kirobbanása után tért haza az emigrációból, folytatták ellene a nyomozást. 1959. április 7-én a Budapesti Katonai Bíróság Odler János vezette tanácsa szervezkedésben való részvétel és hűtlenség vádjával halálra ítélte. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Sömjén György vezette különtanácsa jogerőre emelte. 1959. május 6-án végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom: Kolonics János pere HL (BKB) 020/59 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2004. Karacs Zsigmond: Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói. In: Budapesti Helytörténeti Emlékkönyv IV. Budapesti Honismereti Társaság, Budapest, 2008. 103-110. p. Odler János pályája https://www.neb.hu/asset/phpyi087C.pdf Sömjén György pályája https://www.neb.hu/asset/phpZjGu7a.pdf

Az összesen 93 tárgyalási napon át tartó, 33 vádlottat érintő, végül hét kivégzéssel zárult újpesti per – a Kósa Pál és társai elleni eljárás – az egyik legnagyobb volt a megtorlásokat tekintve. Ez azzal magyarázható, hogy az egyik legszervezettebb és legaktívabb Forradalmi Bizottság, majd a bevonuló szovjet csapatokkal szembeni, sokáig kitartó fegyveres ellenállás épp ebben a „legendás munkáskerületben” alakult ki.

Az 1921-ben született, foglalkozását tekintve asztalos Kósa Pál a kezdetektől aktívan bekapcsolódott az újpesti forradalmi eseményekbe, jelen volt a tanácsháza és a kerületi kapitányság elfoglalásánál. Nagy hatású beszédben szólította fel sztrájkra a tüntetőket. Radikálisabb hangvétele miatt október végén átvette az Újpesti Forradalmi Bizottság vezetését Rajki Márton addigi elnöktől, akit később vele egy perben ítéltek halálra. A bizottság elnökeként igyekezett kapcsolatot teremteni Nagy Imrével és az írószövetséggel. Elfoglalták a helyi nyomdát, s röplapok terjesztésébe kezdtek. A kecskeméti légierő segítségével ugyanezt tervezték külföldön is, ez azonban meghiúsult. A november 4-én felvették a harcot a szovjet katonákkal, Kósa ellenállásra szólított fel, ehhez megnyerte a Megyeri úti folyamőrlaktanya katonáit. A jelentős mennyiségű megszerzett fegyver és lőszer azonban nem volt elég a túlerővel szemben, a harcok Újpesten november 10-én befejeződtek. A Forradalmi Bizottság titokban működött tovább, tagjai hamisított vöröskeresztes igazolványokkal közlekedtek, sokan az emigrációt fontolgatták. November 12-re Kósa egyeztető tárgyalásokat kezdeményezett a visszatért tanáccsal a közbiztonság megteremtéséről, a közélelmezés megszerzéséről, illetve a helyreállító munkák megindításáról. Az ülés berekesztése után a bizottság tagjait szovjet fegyveresek letartóztatták. Kósát – a társaival együtt – először Kárpátaljára deportálták. Több mint két és fél éves fogság után, a Fővárosi Bíróság Halász Pál tanácsa szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények miatt 1959. március 15-én halálra ítélte, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével jogerőre emelt. Miután Kósa Pál a börtönben öngyilkosságot kísérelt meg, pár nappal elítélt társai után, 1959. augusztus 5-én végezték ki.

Kóté Sörös József, becenevén Holi, egyike volt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc utáni megtorlás roma áldozatainak, de azoknak is, akik meggyőződésből, a forradalom követeléseivel egyetértve kapcsolódtak be a fegyveres harcba.

Kóté Sörös József 1927-ben született Monoron, tízgyermekes családban. Négy elemi iskolai osztályt végzett. Később zenész szeretett volna lenni, s bár alkalmanként zenélt, ebből nem tudott megélni. Bádogos és lakatos iparengedéllyel rendelkezett, így vándoriparosként dolgozott. Katonai szolgálata ideje alatt négy hónap börtönt kapott önkényes eltávozásért. 1954-ben pénzbírságra ítélték orgazdaság miatt. Nős volt, három gyermeke született. A legkisebbel felesége még várandós volt, amikor letartóztatták. 1952-től volt párttag, vallomása szerint ez volt az oka annak, hogy október 23-án részt vett a monori tüntetésen.

Október 29-én több társával együtt Monorról élelmet vitt Budapestre. Az egyik kórháznak szánt szállítmány leadása után a fővárosban maradt, és barátjával, Tóth Józseffel együtt csatlakozott a Vajdahunyad utcai fegyveres csoporthoz. Október 30-án velük tartott a Köztársaság térre is, de elkésett. Amint később vallotta: „A pártházban ekkor már mindenki halott volt.” Ennek ellenére a megtorlás során a pártház ostromában való részvétellel is megvádolták, de bizonyítani nem tudták.

Csoportjával járőr- és őrszolgálatot látott el. November 4-én társaival együtt felvette a harcot az Üllői úton bevonuló szovjet csapatok ellen, az összecsapásokban a lábán meg is sebesült. November 6-án hazatért Monorra, fegyvereit itt leadta. 1956 decemberében Ausztriába ment, ahol rövid ideig muzsikálásból próbált megélni. A Kádár-kormány amnesztiarendeletének hírére azonban tavasszal hazatért.

Kóté Sörös Józsefet 1957. július 18-án tartóztatták le. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa mozgalomban való részvétel, több rendbeli gyilkossági kísérlet, társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás és tiltott határátlépés miatt a Wittner Mária és társai elleni per harmadrendű vádlottjaként 1958. július 23-án halálra ítélte. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette népbírósági tanácsa 1959. február 24-én jogerőre emelte. Kóté Sörös Józsefet 26-án kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom: Wittner Mária és társai. BFL XXV. 4. a 8046/58 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996. Szilánkok és legendák. ’56 Monor. Monor Város Önkormányzata. Monor, 2016. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Eörsi László: A Vajdahunyad utcai felkelők. In.: Évkönyv VIII. 2000, Magyarország a jelenkorban. Szerk. Kőrösi Zsuzsanna, Standeisky Éva, Rainer M. János. 1956-os Intézet. Budapest, 2000. Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001. Eörsi László: Ellenfehérkönyv. 1956 képei Budapest Főváros Levéltárában. Szerzői kiadás, 2006. Stefka István: Ötvenhat lövészárkai. Kairosz Kiadó. Budapest, 2016. Zádori Zsolt: Véletlen elemei a harcnak? – Cigányok az 1956-os forradalomban. Népszava, 1998. november 2. Tutsek Gusztáv pályája https://www.neb.hu/asset/phpiQCrWw.pdf Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc budapesti felkelőcsoportjai között a VII. kerületi Farkasok nevű volt az egyik legjelentősebb. Álnevet azért használtak, hogy „ne kelljen felfednie senkinek a nevét”. A Wesselényi utcában, majd az Almássy téren berendezkedő nemzetőrök parancsnoka a Farkasapó, illetve Farkasgazda néven ismert Kovács Dezső volt.

Kovács Dezső 1920-ban született Gyömrőn. Szegeden elvégezte a polgári iskolát, majd 1939-ben önként beállt katonának, s mivel továbbszolgálatot vállalt, 1942-ben megjárta a keleti frontot is. Lázítás vádjával a hadbíróság két év börtönre ítélte, amiért 1944-ben részt vett az antifasiszta tüntetésen, a büntetés elől azonban megszökött, és a háború végéig bujkált. 1945-ben őrnagyi rendfokozatban lett újra a hadsereg tagja. A következő évben újra letartóztatták: falopás vádjával 10 évre ítélte a statáriális bíróság, amit 1949-ben öt év próbaidőre felfüggesztettek. A Szerelőipari Szigetelő Vállalatnál helyezkedett el, ahol a következő években sztahanovistaként több alkalommal is kitüntették.

A forradalom kitörése után vállalata a megalakuló munkástanácsba jelölte, de ezt nem fogadta el. Nagy Imre 1956. október 28-i rádióbeszédét hallva a VII. kerületi rendőrkapitányságon jelentkezett nemzetőrnek. A Wesselényi utcában megalakult, mintegy ötvenfős csoport vezetője lett. Parancsnokként leginkább a nemzetőrség megszervezésére irányuló tárgyalásokon vett részt, többek között azon a november 3-i gyűlésen is, amelyen az Ideiglenes Karhatalmi Bizottság főparancsnokká választotta Király Bélát. A VII. kerület katonai parancsnokát, Solymosi János alezredest tekintette felettesének. Javaslatára szervezte rajokba egységét, amelynek tagjai járőrszolgálatot láttak el, a rend fenntartásáért és a nemzetőrségen kívüliek lefegyverzéséért feleltek. A kétszer is bázishelyet változtató „Farkasok” november 3-án a Royal szállóban rendezkedtek be, és másnap felvették a harcot a szovjet intervenciós csapatokkal. „a szovjet csapatok (…) megtámadták a forradalmi kormányt, és most mindnyájunknak az a feladata, hogy harcoljunk a támadókkal szemben, az utolsó csepp vérünkig” – bíztatta egységét, kitartva november 10-ig. A forradalom leverése után többedmagával a Központi Katonai Kórházban illegális röpcédulákat gyártott.

Pontosan egy évvel a forradalom kirobbanása után, 1957. október 23-án tartóztatták le. Szervezkedés vezetése vádjával első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Kiss István Gábor hadbíró őrnagy vezette tanácsa halálra ítélte. Védekezésében kitartott amellett, hogy mivel a legitim kormány felhívására jelentkezett nemzetőrnek, tevékenysége törvényes volt. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának tanácsa, amelynek Szimler János alezredes volt az elnöke, a 14 vádlottat felvonultató per elsőfokú ítéleteit — köztük a négy halálbüntetést — jogerőre emelte. A négy Farkast: Kovács Dezsőt, Kovács Imrét, Dóczi Dénest és Modori Sándort 1958. október 4-én végezték ki.

Kováts József Békéscsabán született 1926-ban, édesapja rendőrtiszt volt. Érettségi után rögtön behívták katonának, a második világháború végén Németország területén hadifogságba esett, 1946-ban tért haza. A szegedi orvosi egyetem elsőéves Szegeden 1958 őszén elterjedt az a hír, hogy kivégzése előtt utolsó kívánságként Kováts József szőlőt és lágy kenyeret kért a börtönben. Szimbolikus tett volt ez a szegedi forradalmi események szimbolikus alakjától, a város egyetlen forradalmárától, akit a kádári megtorlás során halálra ítéltek, s akinek földi maradványai a mai napig nem kerültek elő.

hallgatója volt, amikor 1947-ben egy, a Magyar Szabadságpárt délvidéki szervezetének tagjai ellen folytatott népbírósági perben négy év börtönre ítélték, mert részt vett az addig kötelező iskolai hit- és erkölcsoktatás fakultatívvá tételének javaslata elleni diáktüntetésen. A börtönévek egyetemi álmait is szertefoszlották, szabadulását követően traktoros, majd könyvelő lett, de a közéletből, az egyetemi ifjúság életéből továbbra sem maradt ki. 1956-ban például állandó vendég volt a József Attila Kör vitáin, rendezvényein, s szenvedélyes hangon fogalmazta meg a rendszerrel szembeni kritikáját.

Szegeden 1956. október 25-én kezdődtek meg a tüntetések, amelyekhez azonnal csatlakozott. Másnap egyike volt azoknak, akik igyekeztek elterelni a tömeget a Széchenyi térről, miután a város katonai parancsnoka kijelentette, hogy ha a tüntetők behatolnak oda, lövetni fog. Ez csupán ideig-óráig sikerült. A városháza irányába indult tömeget a Takaréktár utcában a katonaság először könnygázzal igyekezett feloszlatni, majd eldördült egy levegőbe leadott sortűz. A gellert kapott lövedékektől egy fiatal kendergyári munkás életét vesztette, és többen, köztük Kováts József is, megsebesültek.

Október 29-én a Perbíró József vezette Forradalmi Nemzeti Bizottság tagja lett, megszervezte a nemzetőrséget. Az ÁVH-sok elleni esetleges leszámolásokat szerette volna elkerülni, ezért kezdeményezte őrizetbe vételüket. November 3-án a börtönben Mogyorósi István rendőrkapitány az ÁVH-sokat őrző nemzetőröket lefegyverezte, máig fennmaradt jelentésében pedig arról tett említést, hogy merényletet tervezett Kováts ellen, ha ellenállni vagy szökni próbált volna.

A szovjet intervenció hírére a forradalmi bizottság az ellenállás élére állt. Abban, hogy a városban különösebb összecsapás nem történt – a realitásokat felmérő Perbíró József mellett – Kovátsnak is nagy szerep jutott, aki szorgalmazta a fegyverek begyűjtését. A bizottság hiába kezdeményezett kapcsolatot a Kádár János vezette kormánnyal, és ismerte el azt, mégis letartóztatták tagjait. A Perbíró József és társai perben első fokon eljáró Szegedi Megyei Bíróság Pozsgai István vezette tanácsa 1958. február 13-án szervezkedés vádjával halálra ítélte Kovács Józsefet, amit a Legfelsőbb Bíróság Cieslár Viktor elnökölte Népbírósági Tanácsa másodfokon helyben hagyott. Az ítéletet 1958. október 6-án, az aradi vértanúk napján hajtották végre.

Kováts József édesapja, akit mondvacsinált ürüggyel szintén elítéltek, a Márianosztrai fegyházban egy börtönséta alkalmával tudta meg a rabtársaitól, hogy kivégezték a fiát. Földi maradványai a mai napig nem kerültek elő.

„A megyei mozgalomnak volt az egyik legaktívabb szervezője és vezéralakja Török István. Fáradhatatlanul, éjt nappallá téve mindenütt szervezett és agitált (…) egy nap, ha kellett, két ízben is megtette a Győr–Budapest közötti utat. (…) A népköztársaság legádázabb ellenségét lehet vele jelképezni.” A halálos ítéletének indoklásában olvasható ez a jellemzés az 1956-os győri események egyik kulcsfigurájáról, Török Istvánról, akire vádlott-társa, Büki Lajos mint a forradalom legnagyobb hősére emlékezett vissza.

Török István Sárváron született 1930-ban. Vasesztergályosnak tanult, s miután letöltötte katonai szolgálatát, jelentkezett a Kossuth Tüzértiszti Iskolába, ahonnan 1953-ban alhadnagyként szerelt le. A forradalom kitörésekor a győri vagon- és gépgyárban dolgozott. Október 25-én csatlakozott a győri – sortűzzel végződő – tüntetéshez, másnap már a tömeghez beszélt a városi tanácsház erkélyéről. Határozottsága, szónoki képességei juttatták a tömeg élére, amikor a Rákóczi laktanyához vonultak, hogy rábírják a katonákat, csatlakozzanak a tüntetéshez. A felkelőket képviselte a parancsnokkal folytatott tárgyalásokon. Tagja volt annak a küldöttségnek, amely Tihanyi Lajos századossal megállapodott a politikai foglyok szabadon bocsátásáról. A városi rendőrkapitányság átállása után alhadnagyi rangban Éliás Ferenc rendőrkapitány helyettese lett. Nemzetőrként a civilek lecsillapításával, a nemzetőrök felfegyverzésével bízták meg a környező falvakban. A Győri Ideiglenes Nemzeti Tanács és annak vezetője, Szigethy Attila is felfigyelt képességeire; az ő megbízásából járta a nyugat-magyarországi városokat, hogy tájékoztatást tudjon adni az eseményekről. Ez a kapcsolat azok után is megmaradt, hogy október 30-án megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, Török ekkor több alkalommal a fővárosba utazott Szigethy Attila megbízásából. Október 29-én részt vett a vagongyári munkások gyűlésén, másnap ő terjesztette Nagy Imre elé a munkástanács követeléseit, amely a következő volt: többpártrendszer alapján álló titkos választás kiírása, a szovjet csapatok kivonása, az ÁVH azonnali feloszlatása.

A november 4-i szovjet intervenció után Török István is illegalitásba vonult. Röpcédulákat terjesztett, és felvette a kapcsolatot Aba Mihállyal, a tatabányai nemzetőrség vezetőjével, akivel együtt tervezték a szovjetek elleni harc folytatását. Akcióra azonban nem került sor. November közepén emigrált. 1957 októberében az Egyesült Államokból a magyar hatóságok segítségével tért haza, bízva Kádár amnesztiaígéretében. Szinte azonnal letartóztatták. Kilenc társával együtt állították bíróság elé. Első fokon a Győri Megyei Bíróság Benke László vezette tanácsa szervezkedés vezetése vádjával ítélte halálra. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Mecsér József elnökletével jogerőre emelte a korábbi döntést, a vádlott cselekményeinek társadalmi veszélyességét olyan magas fokúnak ítélve, amely bármely enyhítő körülmény figyelembe vételét kizárta. Török Istvánt 1958. december 2-án végezték ki. Emelt fővel viselte sorsát: „Biztos vagyok benne, hogy eljön az idő, amikor a családnak nem kell miattam szégyenkeznie (…)”. Jeltelen sírba temették. 1991-ben – maradványai fellelése után – Sárváron helyezték örök nyugalomra.

„Ha engem most ezért a tevékenységemért bíróság elé állítanak és elítélnek, akkor én is azt az elvet fogom vallani, hogy nem érdemes humánusnak lenni” – mondta Laurinyecz András a kihallgatótisztjének az ellene indított nyomozás során. A tárgyaláson – amelyen az úgynevezett bányászper harmadrendű vádlottjaként végül halálra ítélték – a bíróság egyebek mellett ezeket a szavait is ellenségesnek tekintette.

Laurinyecz András a Békés megyei Kondoroson született 1927-ben. Édesapja cseléd volt, miután alaptalanul megvádolták lopással, és meghurcolták, harmincéves korában öngyilkos lett. Laurinyecz szarvason tett érettségit, tisztviselőként helyezkedett el a Chinoin, illetve a Richter gyógyszergyárban, s munka mellett beiratkozott a szegedi egyetem jogi karára. Két évet tanult ott csupán, mert 1950-ben fegyverrejtegetés vádjával a rögtönítélő bíróság életfogytiglanra ítélte. Édesanyját ekkor vesztette el. Az 1957-es tárgyalásán is utalt arra, hogy csupán egy második világháborús német pisztolya volt, amelyet szenvedélyes gyűjtőként tartott magánál. 6 évet töltött börtönben. 1956 nyarán büntetése letöltését megszakították, a pilisszentlászlói bányába került, ahol a forradalom kitöréséig dolgozott.

Laurinyecz András 1956. október 26-án bányásztársaival gyalog jött föl Budapestre, és csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Amikor október 28-án a túlerőben lévő szovjet–magyar csapatok szétkergették az egységet, társaival együtt Pilisszentivánra húzódott vissza. A későbbi bírósági ténymegállapítás szerint október 30-án mint a csolnoki rabbánya egykori foglya ő kezdeményezte, és helyismerete miatt ő is vezette a rabtábor felszabadítását, az őrök lefegyverzését és letartóztatását. Az akcióban célzott lövéseket adott le egy hadnagyra, ami jó alapul szolgált arra, hogy gyilkossági kísérlettel vádolják meg. Ezzel kapcsolatban védője keserűen jegyezte meg a kegyelmi kérvényében: „Ilyen tényállás mellett az ellenforradalomban részt vevő összes személyek, akik bárhová egy puskalövést tettek, gyilkosság kísérletének bűntette miatt felelősségre vonhatók és megbüntethetők volnának”. Október 31-én Laurinyecz a Rusznyák László vezette bányászbrigáddal visszatért Budapestre. Részt vett a csoport akcióiban, amelyek főleg a rend fenntartására, a Rákosi-rendszer fő vétkeseinek tartott, később bíróság elé állítandó ÁVH-sok begyűjtésére, és a nemzetőrséghez nem csatlakozott fiatal fegyveresek leszerelésére irányultak. November 3-án a brigád Ausztriába indult, hogy a további harcokhoz fegyvereket szerezzenek. Győrben azonban a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke, Szigethy Attila nem adott nekik engedélyt a határátlépéshez. Ehelyett Szombathelyre küldte őket, hogy fegyverezzék le az ott állomásozó ÁVH-s határőregységet. November 4-én itt tartóztatták le a szovjetek, egy hónapra Ungvárra deportálták.

A magyar hatóságok 1956. december 22-én tartóztatták le. A Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa gyorsított eljárásban – 1957. július 23-án – halálra ítélte szervezkedés kezdeményezése, vezetése, valamint gyilkossági kísérlet és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás vádjával. Laurinyecz András az utolsó szó jogán kijelentette: „(…) nem láttam tisztán az akkori helyzetet. Nekünk kint a Szovjetunióban is az októberi eseményekről mint forradalomról és nem ellenforradalomról beszéltek. Andropov, a Szovjetunió követe de jure elismerte a Nagy Imre kormányt, amikor tárgyalásokba bocsátkozott vele.” A másodfokon eljáró, Borbély János vezette Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte az ítéletet 1957. november 23-án. Laurinyecz nem kért kegyelmet, 29-én végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Rusznyák László és társai. BFL XXV. 4. a 2383/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2004.

Horváth Miklós – OlekszandraPahirya: Kényszerkirándulás a Szovjetunióba. Magyar deportáltak a KGB fogságában – 1956. Argumentum Kiadó. Budapest, 2012.

Marschal Adrienn: Munkatáborok Komárom-Esztergom megyében. Csolnok, Oroszlány, Tatabánya. Doktori értekezés. PPKE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola. 2016.

Orbán Éva: Üzenet a barikádokról. Kráter Műhely Egyesület. Budapest, 1996.

Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf

Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

Csepel 1956-os története különös jelentőségű a forradalom leverését követő megtorlás során. Budapest legjelentősebb munkáskerületében számos nagy pert rendeztek és a forradalomban való részvételért összesen tizenkét embert ítéltek halálra. Egyikük, Major Ernő sorsa különösen jól megvilágítja a megtorló gépezet logikáját és működését. A munkáscsaládból származó, a negyvenes években a rendőrségnél szolgált, ráadásul kisgazda párttag Major személye több szempontból is megfelelt a „néphatalom ellen fellépő ellenforradalmár” képének, akire a Kőrösi Sándor és társai perében a „horthysta rendőr” és az osztályáruló szerepét lehetett osztani.

Major Ernő 1915-ben született Budapesten. Szíjgyártó szakmát tanult, a rendőrségnek 1941-től volt tagja. A karhatalmi zászlóalj őrmestereként a háború alatt zsidókat mentett meg, amit perében többen is tanúsítottak, de ezt a bíróság végül jelentéktelen enyhítő körülménynek minősítette. 1950-ben otthagyta a rendőrséget és a Csepel Művek kerékpárüzemében helyezkedett el. Megfontolt embernek ismerték, az október 30-án megalakult Nemzeti Bizottság választott tagjaként is ezt az irányt képviselte. A testület elnökének, Ivanics Istvánnak a javaslatára lett a csepeli nemzetőrség parancsnoka. Helyettesével, a nála jóval radikálisabb Buri Istvánnal együtt szervezték meg a fegyveresek működését, szem előtt tartva a rend és a közbiztonság megteremtését. „Szeretnénk felhívni a lakosságot arra, hogy támogassanak bennünket, és minden esetben bizalommal forduljanak hozzánk. Értsék meg végre Csepel dolgozói, hogy mi rendet és közbiztonságot akarunk. Olyan közbiztonságot, mely csak szabad és megelégedett társadalomban lehetséges.” – nyilatkozta a csepeli újságnak. Tagja volt a Nagy Imrével a Parlamentben tárgyaló csepeli küldöttségnek, amelyre úgy emlékezett, hogy a miniszterelnök megjegyezte: „(…) a nép irányítsa a sorsát, és olyan demokráciában fog élni, amilyet saját magának készít elő.” Major Ernő a novemberi fegyveres harcokban nem vett részt — ezt egyébként feltételül szabta, amikor elvállalta a nemzetőrség vezetését —, a második szovjet intervenció után azonban már maga is pártolta a fegyveres ellenállást és olyan értelmű parancsokat adott ki, amelyekkel a szovjet páncélosok mozgását igyekezett ellehetetleníteni.

A forradalom leverését követően visszament dolgozni. 1957. május 27-én letartóztatták. A Kőrösi Sándor főhadnagy és társai elleni per másodrendű vádlottjaként első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Jacsó János hadbíró százados vezette tanácsa szervezkedés vezetése vádjával 12 év börtönre ítélte. A legfőbb vád ellene a nemzetőrség megszervezése volt, „amely megakadályozta, hogy a szovjet csapatok hat napon keresztül nem tudtak Csepel területére bemenni.” Sorsát azonban megpecsételte, hogy az időközben emigrált, sőt az ENSZ magyar ügyekkel foglalkozó bizottsága előtt 1957 márciusában tanúvallomást tévő Buri Istvánt Kádáréknak csak távollétében sikerült halálra ítélniük. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette különtanácsa halálbüntetésre súlyosította Major Ernő ítéletét. A következő állt a bíróság indoklásában: „(…) a különtanács elsősorban azt vette fontolóra, hogy a nem kétségesen javára jelentkező pozitívumok bírnak-e olyan jelentőséggel, amelyek lehetővé teszik a legsúlyosabb büntetés kiszabásának mellőzését.” Nem voltak olyan jelentőségűek, 1958. március 6-án végrehajtották az ítéletet.

„Orvos akartam lenni, mert szerettem az életet, harcolni akartam a szenvedés és a halál ellen” –vallott magáról kegyelmi kérvényében Tóth Ilona, a „Csalogány” – ahogyan a védője, Kardos János nevezte. Tóth Ilona szinte halála pillanatában szimbólummá vált. Pere, amelyben „a magyar büntető igazságszolgáltatásban párját ritkító, ponyvaregénybe illő brutális gyilkossággal” vádolták a fiatal orvostanhallgatót, mind a berendezkedő kádári hatalom, mind az azzal szembeforduló csoportok számára — ugyan ellenkező előjellel — de ugyanazt szimbolizálta: a brutális kegyetlenséget. Tóth Ilona és társai ügye a rendszerváltást követően közéleti és szakmai viták középpontjába került: volt-e igazság magva a vádnak vagy a beismerő vallomások ellenére egy ravaszul kimódolt koncepciós eljárás során ítélték halálra Tóth Ilonát és vádlott társait. A per propaganda értéke kétségkívül elvitathatatlan volt, három hónappal a forradalom leverését követően, páratlan nagy nyilvánosság előtt, a filmhíradó és a nyugati újságírók szeme láttára történt a tárgyalás. Tóth Ilona és társai pere az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás egyetlen igazi, hatásos látványpere volt.

Tóth Ilona 1932-ben született, csonka családban nőtt fel, kitűnően tanult az orvosi egyetemen is, sportos, kissé zárkózott lányként tartották számon. 1956 augusztusában kezdte meg kórházi gyakorlatát, legutolsó állomáshelye október 23-ig a Szövetség utcai kórház gégészeti osztálya volt. Október 23-án, a születésnapján nem vett részt a tüntetésen, a Gólyavárban megtartott „orvos” vitán viszont édesanyjával együtt részt vett. A forradalom kitörésekor azonnal jelentkezett az Önkéntes Mentőszolgálatnál, ahol sebesülteket, kötszereket, élelmiszert szállított. A mentőszolgálat vezetője, Lambrecht Miklós kinevezte a Domonkos utcai kisegítő kórház vezetőjének, ahol egy rendőrségi razzia során 1956. november 19-én letartóztatták. Két hét múlva részletes beismerő vallomást tett egy gyilkosságról. Lényegében ez alapján a beismerés alapján — amelyet mindvégig fenntartott — ítélték első- és másodfokon is halálra, majd végezték ki 1957. június 28-án. Az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság B.-né Tóth Matild vezette tanácsa mondta ki gyilkosság és izgatás bűntettében, másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Radó Zoltán elnökölte Népírósági Tanácsa emelte jogerőre, amely egyúttal az izgatás minősítését szervezkedésben való részvételre súlyosbította.

A per gyakorlatilag három történet összekapcsolásával vált sokszereplőssé, a gyilkosság mellett egy, a Domonkos utcai kórházban működő röplapterjesztő csoportot, valamint egy gyilkossági kísérlettel vádolt csoport történetét kapcsolták össze. Ami Tóth Ilonát illeti, a vád szerint két társával a kórházban brutális módon meggyilkoltak egy általuk ÁVH-snak gondolt embert, mert attól tartottak, hogy az lebuktatja a kórházban működő ellenálló csoportot. A bestialitás, amivel a medika az orvosi etikát félresöpörve végzett az áldozattal, a per során végig hangsúlyos maradt, hiszen illett abba a koncepcióba, ahogyan a kádári megtorlás demonstrálni akarta a forradalom brutalitását és lejáratni a forradalmi értelmiséget. Maga a per ellentmondásoktól hemzsegett. Noha a vád a terhelőtanúk sorát vonultatta fel és tárgyi bizonyítékokkal is igyekezett alátámasztani a vádat, valójában a klasszikus koncepciós pereket idéző bőséges önvádló beismerő vallomásokon kívül nincsen olyan bizonyíték, amely egyértelműen bizonyítaná a gyilkosságot. A tárgyi bizonyítékok hamisnak bizonyultak. Az exhumált holttesten a belügyi laboratóriumokban elvégzett vizsgálatok adatai például egyértelműen cáfolták mindazt, amit Tóth Ilona és társai vallottak a feltételezett gyilkosság körülményeiről. Hamis tanúvallomásokat tettek a terhelő tanuk is, és feloldhatatlan ellentmondásokkal vannak tele a vádlottak beismerő vallomásai. Hogy pontosan mi történt 1956 novemberében a Domonkos utcában, azt máig nem tudjuk. Azt azonban igen, hogy a bíróság valójában meg sem próbálta ezt tisztázni. Tóth Ilonát és társait egy valójában soha nem bizonyított gyilkosság miatt, köztörvényes bűnözőként ítélték halálra.

Jogi rehabilitációjuk 2000-ben, az Országgyűlés több mint 92 százalékos támogatásával, a 4. semmisségi törvény elfogadásával történt meg.

„Értsd meg, hogy most nem számít sem feleség, sem család, nekem el kell, ki kell oda mennem még az életem árán is, mert egy ország várja a segítséget.” Maléter Pál felesége, Gyenes Judith szerint ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle Maléter Pál honvédelmi miniszter 1956. november 3-án, mielőtt Tökölre indult volna a szovjet csapatkivonás módozatairól tárgyalni. A szovjet támaszponton azonban tárgyalás helyett egészen más várta a magyar küldöttséget: letartóztatás. Maléter Pált az orosz állambiztonsági szervezet, a KGB 1957 januárjában adta át a magyar Belügyminisztérium illetékes szerveinek. A kádári hatalmi gépezet kezdetben egy Maléter Pál és társai elleni perre készült, hogy bizonyítsa: az „ellenforradalom” egyik vezéralakja a „fegyveres banditákkal” szövetkezve kikényszerítette, hogy Kádár János elfogadja követeléseiket, és ezzel elősegítette a kormány jobbra tolódását. Ezt a pert végül nem rendezték meg. A nemesi származású, volt ludovikás tiszt Maléter személye – aki a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány megválasztott tagja volt – alkalmasabbnak tűnt arra, hogy a forradalom reprezentatív perének szánt Nagy Imre és társai elleni eljárásban a fegyveres erőket képviselje.

Maléter Pál Eperjesen született 1917-ben. Értelmiségi pályára készült, az orvosi egyetemet azonban abbahagyta. Budapestre költözött, 1940-ben vették fel a Ludovika Akadémiára. 1944-ben a szovjet fronton fogságba esett, majd jelentkezett a németek elleni harcra, egységét Erdélyben vetették be. A háború után az Ideiglenes Nemzeti Kormány védelmét ellátó zászlóalj parancsnoka lett. A forradalom kitörésekor ezredesi rangban szolgált a Katonai Műszaki Kisegítő Alakulatok parancsnokaként.

A Honvédelmi Minisztériumban főügyeleti szolgálatban volt 1956. október 24-én. Másnap Tóth Lajos vezérkari főnök parancsára a Kilián laktanya megsegítésére indult, miután a Honvédelmi Minisztérium arról értesült, hogy civil csoportok fegyvereket hordanak ki a laktanyából, és az épületből is lövik a Nagykörúton járőröző szovjet harckocsikat. Kiérve oda, tűzszünetet kötött a civilekkel, majd ellenőrzése alá vonta a laktanyát. A kormány által elrendelt tűzszünet után beszüntette a harcot. Részt vett a fegyverletételi tárgyalásokon a Corvin közben, a Nemzetőrség megszervezését előkészítő tárgyalásokon, valamint a munkástanácsok küldötteivel való megbeszéléseken a Parlamentben. November 2-án az Elnöki Tanács vezérőrnaggyá léptette elő, és kinevezte honvédelmi miniszternek. Ilyen minőségében vezette a Malinyin hadseregtábornokkal való tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról. A magyar kormány hivatalos álláspontjaként ragaszkodott a teljes függetlenséghez és a semlegességhez.

A Nagy Imre és társai elleni per ötödrendű vádlottjaként állt a Vida Ferenc vezette Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa elé, szervezkedés vezetése, zendülés és hűtlenség vádjával. A Legfőbb Ügyészség vádirata szerint, az „esküjét megszegve” az ellenforradalom mellé állt, kapcsolatot tartott a Corvin közi parancsnoksággal, irányította a corvinisták fegyveres harcait, és október 29-én megakadályozta a feltétel nélküli fegyverletételüket. A szovjetek ellen harcoló katonai diktatúra előkészítésével vádolták, valamint azzal, hogy titkos katonai adatokat szolgáltatott ki az angol katonai attasénak, és a szovjet csapatkivonási tárgyalások után nyugati újságíróknak akart információt átadni. A vád szerint személyesen dicsérte meg azokat, akik a Köztársaság téri pártház ostromában részt vettek, sőt, fogva tartott egy gyanúsnak tartott férfit, nehogy az elárulja „aljas tervüket (a Pártház ostromát)”. A per egyik népbírája nem mellesleg a Köztársaság téri események egyik áldozata volt. A bíróság Maléter Pált 1958. június 15-én – a fellebbezés lehetősége nélkül – halálra ítélte. Mellékbüntetésként lefokozta, rend- és díszjelei elvette, és teljes vagyonelkobzást rendelt el. Az ítéletet másnap végrehajtották. Nagy Imre és mártírtársai holttestét – tartva attól, hogy sírjuk a köztemetőben emlékhellyé válhat – a Kozma utcai börtön udvarán helyezték el, majd 1961 februárjában szállították át a 301-es parcellába, ahol Maléter Pált vádlott-társával, Gimes Miklóssal együtt a 8-as sírhelybe temették el – Naszladi Péter fedőnéven. 1989. június 9-én a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a Nagy Imre és társai ügy ítéleteit hatályon kívül helyezte, és az elítélteket felmentette. Maléter Pálról megállapították, hogy „mindvégig a kormány által képviselt politika szellemében cselekedett”. Az 1989. június 16-i újratemetés után a Magyar Honvédség hősi halottjának nyilvánította.

„Kiemelni kívánom, hogy ezen bűnügyben másképpen kell vizsgálni azt a tényt, hogy a vádlottak valamennyien munkásszülők gyermekei, úgy kell vizsgálni mint osztályárulókat. Nem megtévedt emberekről van szó, hanem tudatos ellenforradalmárokról. (…) politikai síkon nincs fiatal vagy idősebb korú vádlott. Velük szemben a legdrákóibb szigorral kell eljárni a büntetés kiszabásánál.” E szavakkal indokolta azt Mátsik György ügyész a Blaski József és társai elleni perben, hogy halálbüntetést kér az akkor még csupán 17 éves Mansfeld Péterre. A megtorláshoz igazított jogszabályok ezt lehetővé tették, hiszen érvényben volt a törvényerejű rendelet, amely lehetővé tette a 16 éven felüli fiatalkorúak halálbüntetését. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Guidi Béla vezette tanácsa ennek ellenére életfogytiglanra ítélte szervezkedés vezetésének vádjával. Ezt másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa – Vágó Tibor elnökletével – halálbüntetésre súlyosbította. Az 1956-os forradalom utáni megtorlások legfiatalabb áldozataként végezték ki 1959. március 21-én.

Mansfeld Péter 1941-ben született Budapesten. Szülei fodrászok voltak, 1946-ig önálló üzletük volt. Válásuk után a fiút az édesanyja nevelte. Esztergályos tanuló volt, amikor kitört a forradalom. A Széna téri felkelő csoporthoz csatlakozott, de a harcokban nem vett részt. Gépkocsis összekötőként tevékenykedett: jórészt a Széna tér és a Schmidt-kastély között, lőszereket, gyógyszereket szállított, üzeneteket adott át. A november 4-i szovjet bevonulásig a csoporttal maradt, majd fegyverek összegyűjtésével és elrejtésével igyekezett felkészülni a további harcokra. A szabadságharc leverése után folytatta tanulmányait. 1958-ban többrendbeli lopás miatt egy évig tartó börtönbüntetésre ítélték, három évre felfüggesztve. A vizsgálati fogságban szerzett tapasztalatai és a rabtársaktól hallott információk tették őt igazán a rendszer elszánt ellenségévé. Hogy megbosszulja a kivégzett Szabó bácsit, barátaival elhatározta, hogy fegyveres csoportot alakít. Fegyverekhez szerettek volna jutni rendőrök és munkásőrök lefegyverzésével. Február 17-én elraboltak egy, az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, de miután lefegyverezték, szabadon engedték. Két nap múlva a rendőrség letartóztatta a „gengszterbandának” bélyegzett fiatalokat, így Mansfeld másik kitűzött célját, a forradalmi tevékenység miatt bebörtönzött sógorának a kiszabadítását már nem tudta elérni.

Mansfeld Pétert a vizsgálati fogságban és a tárgyalás ideje alatt sem tudták megtörni. Mindvégig rendíthetetlen, cinikus maradt, aki igyekezett elsőrendű vádlott-társát, Blaski Józsefet menteni. Határozott kiállásával, azzal, hogy a forradalmi múltjára nem titkoltan büszke volt, maga ellen fordította a bíróságot. Kegyelmi kérvényét teljes egyetértésben utasították el. Utolsó szavaival is a hazáját éltette; egy, a kivégzésénél jelenlévő tiszt e szavakkal emlékezett a leghíresebb „pesti srácra”: „úgy halt meg, ahogy egy igaz embernek kell.”

Az 1956-os magyar forradalom leverését követő kádári megtorlás logikája azt diktálta, hogy a bíróságok tényként fogadják el a nyomozati szervek által kriminalizált valóságot.

Toracz Sándor Budapesten született 1930-ban. Nyolcéves koráig családjával Argentínában élt. Édesanyja halála után a komlói vájáriskolában tanult, ezután bányászként dolgozott, majd a komlói fatelepre került. Szabálytalan fakiadás miatt azonban egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték. Későbbi perében ehhez képest hatszoros elítéltként hivatkoztak rá a nyomozó szervek. 1956. november 2-án szabadult. Másnap Budapestre érkezett, s csatlakozott a Palotás József vezette Baross téri csoporthoz. A perében elfogadott ténymegállapítás szerint fegyveres csoportot alapított, amelynek központja a Landler Jenő és a Murányi utca sarkán lévő női szállás volt. November 6-dika és 9-dike között fegyveres akcióban vettek részt – többek között megtámadtak három szovjet katonát, elhurcoltak két rendőrt, harcoltak a Bethlen téri moziba szorult karhatalmisták ellen. Kinyitották az élelmiszercsomagoló vállalat raktárát, az onnan elhozott árut pedig a bázisukon értékesítették. A forradalom leverése után bekapcsolódtak a röpcédulák terjesztésébe. Tényként kezelte a bíróság azt is, hogy Toracz kísérte be a Domonkos utcai kisegítő kórházba azt az ávósnak vélt férfit, akit azután Tóth Ilona és társai brutálisan meggyilkoltak. A Tóth Ilona-perben a bekísérés időpontját november 18-ára tették, ám mivel Toracznak erre az időpontra alibije volt, az ő perében már november 19-dike szerepelt dátumként. Mivel a kádári megtorló rendszer számára kiemelt jelentőségű, a forradalmi értelmiség brutalitását példaként említő Tóth Ilona-perben nem sikerült tisztázni, hogy az állítólagos áldozat miért lett gyanús, és ki vitte őt a Domonkos utcai kórházba, a Toracz elleni eljárás volt hivatott erre.

Toracz Sándor tagadta az ellene felhozott vádakat. Egyedül a raktár megnyitását és az élelmiszerárusítást ismerte el. Ez azonban a vállalat igazgatójának engedélyével, a vezetők jelenlétében történt, a befolyt összeget pedig visszafizették. „Toracz személyében ígéretet tett arra, hogy minden egyes kiszállított áruról, amit a vállalat területéről elvisznek, elismervényt fognak adni. Az elismervény készítése a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a vállalat vezetői által megkért személyek az elszállított árukról jegyzéket készítettek, melyben az áru nemét, mennyiségét tüntették fel, és ezt az elismervényt Toracz vagy annak megbízottja aláírásával igazolta” – vallotta később a vállalat főkönyvelője.

Amikor 1957 tavaszán először tartóztatták le Toraczot, az „ellenforradalmi ügyekben” illetékes osztály átadta ügyét a Budapesti Rendőrfőkapitányság Társadalmi Tulajdonvédelmi Osztályának, amely lopás miatt indította meg a nyomozást. 1958 januárjában pótnyomozást rendeltek el az „ellenforradalomban” játszott szerepének tisztázására. Végül 1958. március 28-án letartóztatták. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Mundi János hadbíró alezredes vezette tanácsa szervezkedés vezetése vádjával halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa, amelynek elnöke Szíjártó Károly volt, az ítéletet jogerőre emelte. Miután Toracz Sándor kegyelmet nem kért, 1958. szeptember 3-án kivégezték.

A kesztölci köztársaság története egyike az 1956-os forradalom olyan mítoszainak, amellyel a Kádár-rendszer igyekezett kihangsúlyozni a forradalom brutalitását, azt, hogy az abban részt vett személyek aljasok és hazaárulók voltak. E vélekedés szerint a pilisi zsákfalu kocsmájában a helyiek kormányt alakítottak, néhány hordó borért vásárolt harckocsival nehéztüzérséget állítottak fel a faluban, és elhatározták, hogy kiválnak Magyarországból, és kérvényezik felvételüket az ENSZ-be. A „köztársaság” egyik alapítója Minczér József volt, akit 1956. december 20-án az elsők között végeztek ki a statárium alapján.

A Minczér fivérek bányászcsaládból származtak; József, aki 1932-ben született, maga is csillésként dolgozott Csolnokon. Hat elemit végzett, villamosmozdony-vezetőnek tanult. Öccse lakatos volt a dorogi erőműben, 1956 novemberének elején tért haza a katonai szolgálatból.

A forradalom kitörésének híre összekovácsolta az egyébként is rendkívül összetartó kesztölci közösséget. A pártház épületéről eltávolították a kommunista jelképeket, felállították a nemzetőrséget, amely ezután folyamatosan járőrözött a Pilisben, és élelmiszert szállított Budapestre. Mire a szovjet hadsereg és a karhatalmisták november közepén megjelentek a településen, a forradalmárok már elrejtőztek, elrejtették fegyvereiket is. Az ellenállás azzal folytatódott, hogy a kesztölci bányászok vonakodtak felvenni a munkát, válaszul december 15-én bevonult a katonaság, hogy helyreállítsa a rendet. December 11-én statáriumot hirdettek, amelynek a hatálya alá tartozott a fegyverrejtegetés is. Többeket, köztük Minczér Józsefet és az öccsét, Károlyt is ezzel vádolták, s miután felszólításra előadták a náluk lévő fegyvereket és lőszereket, letartóztatták őket. „Mi mindig felszólítottuk, mind a négyszer, hogy adja le, nem lesz bántódása.” Így fogalmazott tanúvallomásában az a főhadnagy, akinek a testvérek végül átadták a rejtegetett fegyvereket. Statáriális tárgyalásukat 1956. december 17-én tartotta meg a Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága Kiss István Gábor százados tanácsa, amely Minczér Józsefet halálra, Minczér Károlyt pedig 10 év börtönre ítélte. Bűnösségüket nem tagadták. Védekezésüket, miszerint a következményektől tartva nem adták le a fegyvereket, nem fogadta el a bíróság, de míg Károly esetében enyhítő körülményként értékelte, hogy a fegyvereket a bátyja szerezte, ő maga csak segített elrejteni, addig Józsefnél súlyosbító körülménynek számított, hogy nemzetőr volt, s ily módon — a vád szerint —„terrorizálta” a lakosságot. Minczér Józsefet annak ellenére is kivégezték, hogy az ügyész és a per két ülnöke is kegyelemre ajánlotta, valamint a munkahelye is felszólalt az érdekében. A kérvényt azonban a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította.

„Nyíregyházán október 23-án, 24-én, 25-én viszonylag csend volt, nem történt semmi rendzavarás vagy tüntetés, és csak október 26-án délelőtt volt tüntetés a városban, és a felderített adatok szerint Miskolcról jöttek át, akik megzavarták itt a nyugalmat, szervezték a tüntetést.” Így emlékezett Petényi József rendőr százados, a Szilágyi László és társai elleni per XIX. rendű vádlottja a forradalom kitörésére a szabolcsi megyeszékhelyen. Az események itt viszonylag békésen folytak addig, amíg az önszerveződő forradalmi szervezetek átvették az irányítást. Az október 26-i tüntetés és a forradalom utáni – megyei szinten a legnagyobb – megtorló per egyik főszereplője Tomasovszky András volt.

Édesapja még az első világháborúban került szovjet hadifogságba, így Tomasovszky András Alma Atában született 1923-ban. 1928-ban települtek át Magyarországra. A gimnáziumi érettségi után villanyszerelőként dolgozott Nyíregyházán. Családot alapított, felesége azonban meghalt, így egyedül nevelte három gyermekét. Édesapja aktívan politizált, 1945 után kisgazdapárti képviselő, később főispán volt. Fia maga is belépett a kisgazdapártba. Ezt a tényt, valamint kulák származását egyaránt súlyosító körülménynek értékelte később a bíróság, amely úgy vélte, „ellenséges érzületű” volt, a népi demokrácia esküdt ellensége.

Részt vett az 1956. október 26-i tüntetésen. Amikor a tüntetők eltávolították az épületekről a szovjet jelképeket, ő volt az, aki kitűzte a nemzeti zászlót. Jelen volt a szovjet emlékmű ledöntésénél, amelynek talapzatáról felolvasta a miskolci forradalmárok követeléseit a szovjet csapatok kivonásáról, új kormány alakításáról, a sztrájkjog biztosításáról és az amnesztiáról. Részt vett a nyomda elfoglalásában, hogy a követeléseiket ki tudják nyomtatni. Ott volt a börtönnél, amikor a tömeg kiszabadította a foglyokat, és a Damjanich laktanyánál is, ahonnan sikertelenül próbáltak meg fegyvert szerezni. Szerepe volt az ideiglenes munkástanács vezetője, Szilágyi László által írt távirat elküldésében, amelyben Nyíregyháza biztosította Nagy Imrét a szolidaritásáról. Szilágyi később, már a Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökeként őt bízta meg a hírszerző csoport vezetésével. Feladata a telefonos kapcsolattartás volt a határ menti településekkel, hogy információt kapjanak a szovjet csapatmozgásokról.

A forradalom leverése után először 1956 novemberében tartóztatták le, és fegyverrejtegetésért három hónap börtönre ítélték, annak ellenére, hogy a pisztolyt a forradalom alatt önvédelmi célra kapta a rendőrségtől, illetve később önként átadta a házkutatáskor. A megyei ügyészség azonban elégedetlen volt az ítélettel, és törvényességi óvást nyújtott be a Legfőbb Ügyészségre. Ehhez mellékelte a Szabolcs-Szatmár Népe című újság „Mi történt október 26-án, délben Nyíregyházán” című cikkét, amely fényképpel dokumentálva Tomasovszky Andrást nevezte meg a tüntetés és a szoborrombolás vezetőjének. 1957. február 21-én ismét letartóztatták, s a Szilágyi László és társai elleni per harmadrendű vádlottjaként állították bíróság elé. A vád immár szervezkedés kezdeményezése volt, s annak bizonyítására törekedtek, hogy az eseményekbe nem belesodródott, hanem Szilágyi Lászlóval karöltve irányította azokat, célja pedig – a kizsákmányoló osztály tagjaként – a szocialista államhatalom megdöntése volt. Tomasovszky András nem vallotta magát bűnösnek. Szovjet tisztként szolgáló két bátyja sikertelenül igyekezett közbenjárni az érdekében. A Debreceni Katonai Bíróság Barta Kálmán hadbíró vezette tanácsa első fokon halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának tanácsa – Sömjén György elnökletével – az ítéletet jogerőre emelte. Tomasovszky Andrást 1958. május 6-án kivégezték.

„(…) mi az egész Nagy Imre-csoport kérdését nagyon szőrmentén kezeltük, nem nagyon mentünk tovább, mint először, amikor azt mondtuk, hogy csak hibát követtek el, utána azt, hogy megnyitották az ellenforradalom előtt az utat. Nem lehet ezt a kérdést így felvetni. Ennél tovább kell menni. Megmondani, hogy Nagy Imre árulást követett el. És arról is beszélni kell, miben nyilvánult ez meg. Ezeket a kérdéseket: semlegesség, nemzeti kommunizmus, nemcsak általában kell felvetni, hanem mint a párton belül megvolt és ma is meglévő irányzatot, megnyilvánulást.” Az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának gyűlésén 1957 februárjában elhangzott értékelés előrevetítette a forradalom alatti miniszterelnöknek, Nagy Imrének a sorsát. A legitimitását kereső és a forradalmat megtorolni igyekvő Kádár-rendszer hosszas politikai előkészületek után végül 1958 nyarán rendezte meg a forradalom reprezentatív perét, amelyben az első számú vádlott az eredetileg a pártellenzék vezéralakjának számító Nagy Imre volt.

Nagy Imre Kaposvárott született 1896-ban. A munkásmozgalommal korán — az első világháború alatti orosz hadifogsága után — kapcsolatba került. 1921-ben tért haza, négy évig, a kizárásáig a szociáldemokrata pártban tevékenykedett. Rövid letartóztatása után előbb Bécsbe, majd 1930-ban Moszkvába emigrált. Itt a Komintern nemzetközi szervezet agrárszakértője volt, a háború alatt pedig a moszkvai rádió magyar adásait szerkesztette. 1944 végén a Magyar Kommunista Párt vezetésének tagjaként érkezett vissza Magyarországra. A következő években fontosabb vagy kevésbé fontos beosztásban, de folyamatosan tagja volt a kommunista vezetői tisztségviselői körnek: az Ideiglenes Kormányban földművelésügyi miniszter, 1946-ban rövid ideig belügyminiszter, 1950-52 között élelmezésügyi miniszter volt. 1953-ban szovjet kezdeményezésre lett miniszterelnök. Első miniszterelnöksége alatt hozott intézkedései — különösen a politikai elítéltek rehabilitása és az internálótáborok bezárására adott utasítás — megalapozták politikai hírnevét, az „új szakasz” politikáját azonban felmorzsolta a diktatórikus pártapparátust: 1955 áprilisában kizárták a pártból.

Amikor 1956. október 24-én újra miniszterelnök lett, az előző nap kirobbant tüntetés egyik legfontosabb követelése teljesült, ugyanakkor nehéz helyzetbe hozta Nagy Imrét. Nem csak a saját pártja baloldalával, hanem az utcára tódult tömeggel, a már kibontakozó fegyveres csoportokkal, és nem utolsó sorban a szovjetekkel is számolnia kellett. Békés válságkezelésre, kompromisszumokra törekedett, a szocialista Magyarország fenntartására, amely ugyanakkor semlegességében is a Szovjetunió felé orientálódik. Nevezetes rádióbeszédében október 28-án, széles körű népmozgalomként értékelte az eseményeket. Koalíciós kormányt szervezett, ígéretet tett az ÁVH feloszlatására, majd október 31-én bejelentette az ország függetlenségét és a Varsói Szerződésből való kilépése szándékát. A november 4-i szovjet támadás végül eltiporta a magyar forradalmat és vele a miniszterelnököt. Az intervenciót bejelentő drámai rádiószózata után Nagy Imre a jugoszláv nagykövetségre menekült. A romániai Sagnovba internálták, majd 1957. április 14-én letartóztatták. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. Kegyelmet nem kért. Ahogy az utolsó szó jogán elmondott beszédében így fogalmazott: „A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. (…) Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.” Az ítéletet 1958. június 16-án végrehajtották.

Nagy Imre és mártírtársai holttestét — tartva attól, hogy sírjuk a köztemetőben emlékhellyé válhat — a Kozma utcai börtön udvarán helyezték el, majd 1961 februárjában szállították át a 301-es parcellába, ahol a miniszterelnököt Borbíró Piroska fedőnéven temették el. Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós halálos ítéleteit a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. június 9-én hatályon kívül helyezte és az elítélteket felmentette, majd idén október 13-án a Kúria az ítéleteket semmissé nyilvánította. A forradalom mártírjait 1989. június 16-án ünnepélyes keretek között újratemették.

Az utolsó halálos ítélettel záruló ötvenhatos perben, 1961. augusztus 26-án végezték ki Nickelsburg Lászlót, ahogyan harcostársai nevezték, a „Zsidó Lacit”, az egyik legnagyobb Budapesti felkelő központ, a Baross téri felkelőcsoport vezetőjét.

Nickelsburg 1924-ben Budapesten született, édesapját korán elveszítette. 1944-ben munkaszolgálatra hurcolták, ahonnan sikerült megszöknie, így a háború végéig bujkálnia kellett, miközben édesanyja és három bátyja életét vesztette a bergen-belseni lágerben. Az egygyermekes édesapa Nickelsburg László a háború után műszerészként dolgozott, többszörös sztahanovista élmunkás volt, 1953-ban belépett a kommunista pártba. 1950-től 1956 augusztusáig „civilként dolgoztam az Államvédelmi Hatóságnál” – vallotta több esetben. A munkahelyén mindenki hithű kommunistaként ismerte, ám mégis ő lett később az egyik legnagyobb fővárosi fegyveres csoport vezetője. Az 1956. október 23-i tüntetésekben nem vett részt, későbbi napokban csatlakozott a Baross téri csoporthoz.

A Baross téri csoport lényegében spontán, önszerveződő módon jött létre, más forradalmi központoktól függetlenül intézkedett: igazoltattak, rendőröket és katonákat fegyvereztek le. Miután Nickelsburg átvette az irányítást, akkor vált az egyik legjelentősebb csoporttá. Rendkívüli tekintélye volt a Baross téren: a vallomások szerint — az 56-os felkelőparancsnokok többségével ellenétben — keményebb kézzel irányította társait, akik ezt elfogadták. A fegyelmet különösen szigorúan megkövetelte, erélyes fellépése hozzájárult a törvényes rend fenntartásához, a fosztogatások, önkényeskedések megakadályozásához. Több alkalommal intézett beszédet a csoport tagjaihoz: a hazafias kötelességről, a forradalom fegyveres védelméről, a rend fenntartásáról beszélt. Az egymástól elszigetelten működő forradalmi csoport között egyfajta összekötő szerepet játszott, igyekezett a Baross téren minél erősebb bázist kiépíteni: fegyvereket szerzett, gyakran járt tárgyalni a különböző nemzetőrségi egységek vezetőihez, még Király Béla főparancsnokhoz is.

November 4-én a már-már szabályos katonai alakulattá formált csoport egy rövid időre felvette a harcot a szovjet páncélosokkal, de miután szembesült a sokszoros túlerővel szemben, Nickelsburg felkelő társaival együtt a Péterffy Sándor utcai kórházba húzódott vissza. Itt segítette az Önkéntes Mentőszolgálat munkáját, miközben maga is megsebesült. A kórházban bekapcsolódott az Angyal István vezette politikai ellenállásba, ahol a radikálisabb követések mellett foglalt állást. Felépülése után családja kérésére Bécsbe szökött, de – a menekültlétben csalódva – rövidesen hazatért. Reménytelennek látta az ellenállást és már nem is vállalt szerepet abban, noha ismertsége miatt többször megkeresték, hogy segítsen egy remélt újabb fegyveres felkelés előkészítésében.

1956 decemberében egy feljelentés nyomán a karhatalmisták rövid időre őrizetbe vették, majd hamarosan szabadon engedték. Miután azonban nem volt hajlandó együttműködni az állambiztonsági szervekkel, s információkat átadni részükre a forradalmárokról, 1957 februárjában újra letartóztatták. 1958. március 27-én jogerősen életfogytiglan tartó börtönre ítélték.

1959 novemberében azonban a Belügyminisztérium pótnyomozást rendelt el a Baross téri csoport ügyében, és Nickelsburg László ügyét is perújítással új eljárás alá vonták. A Hercegh Benjamin és társai per nyolcadrendű vádlottjaként a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette különtanácsa szervezkedés vezetésének vádjában bűnösnek találta, és a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélte. Az utolsó szó jogán elmondott beszédében kertelés nélkül kijelentette: „Ez az eljárás olyannak tűnik előttem, mint a középkori boszorkányperek. (…) A nyomozó hatóság a halálomat akarja.”

1956 október 26-án, Mosonmagyaróváron a munkások, a diákok és a Mezőgazdasági Akadémia hallgatói tüntetést szerveztek a Budapesten harcoló ifjúság támogatására. A menet eljutott a határőrlaktanyához, ahol fegyvereket és a nyugati határ biztosítását szolgáló operatív anyagot őrizték. Feltételezve, hogy a tüntetők ezt az anyagot akarják megszerezni, a katonák –máig sem teljesen tisztázott módon –a tömegbe lőttek. A rengeteg áldozattal járó sortűz után a laktanyába bejutott tömeg három határőrtisztet megölt. A győri Nemzeti Tanács elnöke, Szigethy Attila a további vérontás megakadályozása érdekében Földes Gábort és Tihanyi Árpádot küldte Mosonmagyaróvárra. Azt a Tihanyi Árpádot, akire később a Földes Gábor és társai elleni per másodrendű vádlottjaként a vád koncepciójában a „horthysta reakciós” szerepét osztották. Édesapja ugyanis az első világháborúban szerzett érdemei miatt vitézi címet kapott.

Tihanyi Árpád 1916-ban, Győrben született, ott is élt, tanítói, később magyar–történelem szakos tanári oklevelet szerzett. A forradalom kitörésekor gyorsan bekapcsolódott az eseményekbe. Részt vett az október 25-i győri tüntetésen, Mosonmagyaróváron pedig többek között arról szónokolt, hogy a sortűz felelőseit törvényes keretek között kell megbüntetni. Sürgette a szovjet csapatok kivonását hazánkból, és a helyi erőviszonyok demokratikus átalakítását. A per anyaga szerint a Dunántúli Nemzeti Tanács tagjaként november 2-án Ausztriában tárgyalt az osztrák parasztszövetséggel, majd az amerikai követségen kérte az ENSZ támogatását és gazdasági segítséget a forradalomnak. Másodfokon ezt a tettét hazaárulásnak minősítették.

1. december 27-én tartóztatták le szervezkedés és gyilkosság vádjával. A Győri Megyei Bíróság Gyepes István vezette tanácsa a valódi történésekkel szemben azzal vádolta, hogy a határőrség lefegyverzésének szándékával érkezett Mosonmagyaróvárra, és ezzel megnyitotta a nyugati határt. Noha Tihanyi a törvényesség betartására intve lecsendesítette a tömeget, a kádári megtorlásban mégis azzal vádolták, hogy beszéde hozzájárult ahhoz, hogy a tömeg súlyosan bántalmazott egy határőrtisztet; illetve utasítást adott a nemzeti tanács újraalakítására a kommunisták kizárásával. Tette mindezt osztályidegenként, a szocialista rend iránti gyűlöletből. Az első fokon 1957. június 10-én meghozott halálbüntetését a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa jóváhagyta, a gyilkosság vádja alól ugyanakkor felmentették. 1958. december 31-én végezték ki.

Megrendítő búcsúlevelében – amelyet hétlapos vécépapírra, tintaceruzával írt, s egy bekecs gallérjába belevarrva talált meg később családja – így fogalmazott: „Bátran, felemelt fejjel és büszkén halok meg. Ezzel az utolsó szóval: Éljen Krisztus király és a haza! Isten veletek, imádkozom értetek, utoljára ölel, csókol Benneteket és mindenkit a Ti forrón szerető Aputok”.

„Akinek fegyvere volt, és az egyetemi 16 pontért harcolt – az bajtárs volt” – írta visszaemlékezésében a Corvin közi felkelőcsoport egykori vezetője, Pongrátz Gergely. Az emlékek felidézésekor kevés szó esik arról, milyen sok roma harcolt az ellenálló csoportokban az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, s talán még kevesebbet tudunk arról, hogy közülük kiket börtönzött be vagy végzett ki a kádári megtorló rendszer. Az egykori harcostársak emlékezetében ugyanakkor — a becenevét saját maga is vállaló — „Cigány” vezető szerephez is jutott a ferencvárosi „Göndör-csoportban”.

Onestyák László Pázmándon született 1938-ban egy nagycsalád legkisebb gyermekeként. Szerszámköszörűsnek tanult, majd segédmunkásként dolgozott. Alig 18 éves volt a forradalom kitörésekor, szinte azonnal csatlakozott a Wágner István, „Göndör” vezette fegyveres csoporthoz, s az Üllői út–József körút környéki fegyveres harcokban vett részt. Az egyre nagyobb létszámú csoport csatlakozott a nemzetőrséghez, majd áttette székhelyét a Ferenc téri női rendőrszállásra. Itt Onestyák szakaszparancsnok lett, a fegyverszünet ideje alatt részt vett a rend fenntartásában, ami a segélyszállítmányok szétosztását, a gyanús személyek igazoltatását és előállítását jelentette, az előállítottak azonban valamennyien sértetlenül szabadultak. Október 30-án ott volt a Belügyminisztérium Pannónia utcai garázsánál, ahol az ÁVH-s őröket lefegyverezték, a kocsikat pedig elszállították a Tűzoltó utcai csoporthoz. A november 4-i szovjet támadás után a Mester utca–Berzencey utca sarkán harcoltak, majd a csoport szétszéledt, többen — köztük Wágner István is — emigráltak. Onestyák László 1957 legelején elhelyezkedett a Fémdoboz- és Tubusműveknél, és megnősült.

1957 áprilisában tartóztatták le, egykori rabtársa visszaemlékezése szerint „az volt a bűne, hogy kilógott a dióverője a köpenye alól. Merthogy a puska hosszú volt, ő meg kicsi. Lefényképezték, halált kapott.” Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa, majd másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa — amelynek elnöke Vágó Tibor volt — halálra ítélte. A 15 vádlottat felvonultató perben rajta kívül a Göndör-csoport másik tagját, Zódor Jánost sújtották halálbüntetéssel. Miután a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a kegyelmi kérvényét elutasította, az ítéletet 1958. november 22-én végrehajtották.

A román kommunista hatalom legkegyetlenebb, illetve Erdély egyik legnagyobb 1956-os koncepciós pergyártásának esett áldozatul Szoboszlay Aladár temesvári római katolikus lelkész. A fiatal káplánt ugyan megölhették, de gondolatai mai napig üzenetet hordoznak: „A kommunistáknak csak ott vannak sikereik, ahol demoralizálva találják a tömegeket…a szegénység nyomort s elkeseredést szül. Az elkeseredés pedig a kommunizmus nagy aratási ideje. Aratás után gondoskodnak, hogy az elkeseredés ne tudjon már szóhoz jutni, mire kijelentik, hogy nincs.”

Szoboszlay Aladár 1925-ben született. 1943-ban jelentkezett a kolozsvári teológiára, de tanulmányait a temesvári szemináriumban fejezte be, ott szentelték pappá.

1952 novemberéig Magyarpécskán szolgált. Kezdetben tagja a kommunista párt által létrehozott és működtetett békepapi mozgalomnak, de rendszerellenességét az állambiztonsági iratok már 1950-től rendszeresen dokumentálták. Így 1950-ben tüntetően felállt és távozott a Pécskán megtartott papi békegyűlésről, majd írásban tiltakozott a katolikus egyház papjainak békemozgalmi harca ellen. 1951-ben az Esztelnekre kitelepített minorita ferences atyákat látogatta meg, ezt követően Aradon gyűjtést szervezett a hívek körében, s az összegyűlt élelmiszeradományt eljutatta részükre. Mindezekért felfüggesztették beosztásából, s 1953. október 20-án a román állambiztonsági szervek ügynöki jelentések alapján letartóztatták. A Temesvári Területi Katonai Ügyészség nyilvános felbujtás és hivatali visszaélés vádpontokkal küldte bíróságra. Az ekkor huszonéves káplán elképzelése – mely szerint „Törekvéseim, hogy a kommunizmust megkereszteljem” – meghiúsulni látszott. A bíróság végül csak a hivatali visszaélést találta bizonyítottnak, amiért fél év javító börtönre ítélték.

Szabadulása után fokozatosan körvonalazódnak elképzelései. Számos történetfilozófiai írása mellett 1956 tavaszára titokban készült el Confederatio című dolgozata, amely egy olyan, az alapvető polgári jogok (szólás-, vallás- és sajtószabadság), alapján álló közös román-magyar államalakulat tervét körvonalazza, amely végre elhozhatná a két nemzet békés együttélését. Jóval a magyar forradalom kirobbanása előtt fogalmazza meg vakmerő elképzeléseit, miszerint az egyetlen alternatíva egy összehangolt felkelés mindkét országban, melynek révén megdöntenék a kommunista rendszert, másrészt lehetőség nyílna az erdélyi kérdés rendezésére, létrehozhatva az új páneurópai Confederatiót. Gondolatait először tág baráti körében, majd paptársaival osztotta meg, amikor Gyulafehérvárra utazott. Ismerőseivel terveket készített, és többeket felkerestek. Ezeket a találkozásokat később a nyomozóhatóság országos méretű szervezkedéssé nagyította fel. Amikor Magyarországon kirobbant a forradalom, úgy ítélte meg, hogy itt az idő a kommunista hatalom eltávolításához.

1957 őszén a már nyilvántartásban szereplő Szoboszlayt újra bebörtönözték, nyílt tárgyaláson egy év javító börtönre ítélték, míg egyik segítőjét, Huszár Józsefet felmentették. Az előzetesből azonban egyikük sem távozhatott, két nappal később ugyanis fordulatot vett az ügy: a három elítélt a tartományi Securitate parancsnoksághoz került, ahol az általuk létrehozott államellenes szervezetről kezdték őket vallatni. Országos méretű akció vette kezdetét, melynek során 1958. február 8-ig közel kétszáz személyt vettek őrizetbe.

A kolozsvári Katonai Területi Bíróság a szabóból lett Macskássy Pál őrnagy hadbíró elnökletével több tárgyaláson vizsgálta Szoboszlay Aladárnak és további 56 társának ügyét Temesváron. Az elsőfokú bíróság ítélethirdetésében külön kitértek a bíróság szavaival „társadalmi söpredéknek” nevezettek összetételére. Maguk az ítéletek is mutatják, hogy a hatalom mennyire fontosnak tartotta ezt az ügyet: a közel 200 letartóztatottból 57 személy ellen emeltek vádat. Az 57 elítélt között egyaránt voltak magyarok és románok. 14 egyházi személy, 26 korábbi földbirtokos és 15 értelmiségi állt a bíróság előtt. A bíróság 10 vádlottat – közöttük Szoboszlayt – halálra ítélt. További 5 személyt életfogytiglanra ítéltek, a többieket 4-25 év börtönbüntetéssel sújtották. A bíróság összesen 589 év börtönt szabott ki. Mindannyian fellebbezést nyújtottak be, ám a Legfelsőbb Bíróság Katonai Tanácsa a halálraítéltek büntetését fenntartotta. A halálos ítéleteket 1958. szeptember 1-én hajtották végre.

„Pálinkás Antal őrnagy (…) Ludovika Akadémiát végzett horthysta tiszt volt, a felszabadulás után ügyesen kiadta magát a népi demokrácia hívének, aki szakított grófi családjával és nevét is megváltoztatta. Így lett belőle Pálinkás. A honvédségben mindezt tudták róla, de elhitték, hogy a néphatalom és a szocializmus híve lett. Mihelyt azonban alkalma lett az ellenforradalmat nyílt arccal szolgálni, rögtön levette álarcát, és sietett nagy tettet végrehajtani az ellenforradalom számára.” A Népszabadság 1956. november 25-i számában megjelent cikk ismeretlen szerzője pontosan körülírta a forradalmat követő megtorló pereket kísérő retorikát, amelynek egyik elemeként Mindszenty József hercegprímásra a reakciós szerepét osztották. A reakció üldözéséhez pedig hozzátartozott a bíborost a forradalmi napok alatt segítők felelősségre vonása is. Így került a megtorló Kádár-rendszer látóterébe Pálinkás őrnagy, akinek a cikkben említett nagy tette az volt, hogy ezredtörzsfőnökként megszervezte azt a menetoszlopot, amely 1956. október 31-én Felsőpetényből Budapestre kísérte Mindszentyt.

Pálinkás Antal, eredeti nevén Pallavicini Antal patinás arisztokrata családban született Budapesten, 1922-ben. Katonai pályára készült, amit a Weiss Manfréd Gépgyárban kétkezi munkásként alapozott meg, „nem rászorultságból, hanem kizárólag érdeklődésből”. A Ludovika Akadémia elvégzése után, 1943-ban páncélos hadnaggyá avatták. Az ország német megszállása után részt vett az ellenállásban, majd 1944-ben Temesváron átszökött a Vörös Hadsereghez. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány oldalán harcoló szövetséges erők zászlóaljparancsnoka lett, ám még a bevetés előtt hadifogolyként a Szovjetunióba került, ahonnan csak 1946-ban engedték haza.

1948-ban megkapta a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatát. Meggyőződésből lépett be a kommunista pártba, de az ötvenes évek közepére kiábrándult abból. Ennek egyik oka volt, hogy 1954-ben a származására hivatkozva megszüntették a tagjelöltségét a Magyar Dolgozók Pártjában, amely a gyakorlatban egyet jelentett a kizárásával. Ezen a nevének megváltoztatása sem segített. Átmenetileg a karrierje is megtorpant, helyzete végül akkor rendeződött valamelyest, amikor 1955 nyarán a rétsági páncélos tiszthelyettes-kiképző ezredhez helyezték, ahol hamarosan ezredtörzsfőnök lett.

Az ezredben tisztelték és becsülték, 1956. október 30-án megválasztották a Forradalmi Katonai Tanács elnökévé. A forradalmi szervezetekkel és a nemzetőrséggel jó kapcsolatot ápolt. Parancsot teljesített, amikor a november 4-i szovjet támadás hírére riadót rendelt el, az ezred azonban végül harc nélkül letette a fegyvert a szovjetek előtt. A forradalom leverése után nem írta alá a Kádár-kormány iránti hűséget deklaráló és a szovjet csapatok behívásának szükségességét hirdető tiszti nyilatkozatot, és maga kérte a leszerelését.

1957 februárjában letartóztatták. A nyomozás kezdetén azt gondolta, a Mindszenty-ügy miatt hallgatják ki, ám amikor kiderült számára, hogy szervezkedés vezetésével vádolják, nem sok kétsége maradt a sorsát illetően. Cellatársának mondott szavaival rátapintott a lényegre: „Ezek ki akarnak végezni (…) Osztályellenségekre van szükségük. Micsoda ellenforradalom az, osztályellenség nélkül? Én őrgróf vagyok. Ennyi elég.” Származása, címe, ludovikás múltja és a forradalomban betöltött szerepe ideális indokok voltak a kádári megtorlás részéről bűnösségének bizonyítására. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Gáspár Gyula hadbíró őrnagy vezette tanácsa életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökölte különtanácsa 1957. november 11-én halálbüntetésre súlyosbított. Az utolsó beszélőn így búcsúzott feleségétől: „Mondd meg a gyermekeimnek, hogy nem voltam becstelen.” 1957. december 10-én kivégezték.

Az 1956-os forradalmat követő megtorló perek egyik visszatérő sajátossága, hogy a súlyos ítéletek indoklásában a bíróság egy meg nem történt eseményre és annak nem létező következményeire hivatkozik: „Igaz, hogy sem emberéletben, sem anyagiakban semmiféle kár nem keletkezett, de ha jöttek volna, lőttek volna…” – áll a dr. Szobonya Zoltán és társai elleni per 1957. november 27-én kelt ítéletének indoklásában. Szobonya azok közé a köztiszteletnek örvendő, vidéki rendpárti forradalmárok közé tartozott, akikre politikai és erkölcsi tartásuk és személyes hitelességük miatt mérte a legsúlyosabb ítéletet a kádári megtorló hatalom. Ahogy a vádirat fogalmaz: „Nézeteinek szenvedélyes vallása, s ezek mellett való határozott kiállása, állandó jellegű lelki tartalom… Itt hajthatatlanul vallott elvekkel áll a bírósággal szemben.”

A köznemesi származású, Szobonya 1909-ben született, 1938-ban jogi doktorátust szerzett. A háború alatt tartalékos főhadnagyként szovjet hadifogságba került, ahonnan 1947-ben tért haza. Vallását gyakorló, igaz hívő ember volt, alispáni titkárként, járási jegyzőként dolgozott, majd nyugdíjazása után Mélykúton és Jánoshalmán ügyvédként, főként a kulákoknak kikiáltott családok ügyeit képviselte. Mélykúton 350 családot mentett meg a kitelepítéstől; egy 1955-ös ÁVH-s jegyzőkönyv szerint úgy emlegették őt az emberek, hogy „a kulákok védőszentje”. 1952-ben letartóztatták, mivel „nagyobb súlyú malacot vett a törvény szerinti megengedettnél.” 1953-ban térhetett vissza Mélykútra.

Amikor kiderült, hogy 1956. október 26-án Jánosfalván tüntetés lesz, a városi kommunista vezetésű tanács saját hatalmát féltve letartóztatta a köztiszteletben álló, megbecsült Szobonyát, ám a helybéliek nyomására végül szabadon kellett engednie. Szobonya a széteső kommunista tanácsrendszer helyén kiépülő demokratikus helyi, önigazgató szervezet, a Forradalmi Bizottság titkára lett. Megszervezte a nemzetőrséget, és sikerrel tartotta fenn a rendet. Ha kellett, a tömeghangulattal is szembefordult: megfékezte az indulatokat, elejét vette az önbíráskodásnak. Kapcsolatot épített ki a megyei és a járási bizottságokkal, élelmiszersegélyt küldött a harcoló budapestieknek. Október 31-én a Forradalmi Bizottság megfogalmazta 19 pontos követelését, amelyben többek között a nemzeti függetlenség és a szabadságjogok mellett állt ki, és engedélyezte a koalíciós pártok szervezését. Szobonya szoros kapcsolatban állt a helyi tüzéralakulat Forradalmi Katonai Tanácsával, s helyeselte, amikor a november 4-i szovjet támadás hírére az katonai előkészületeket rendelt el a község védelmére. Fegyveres konfliktus azonban nem történt, mert miután kiderült, hogy nem bontakozik ki országos általános védelmi harc, elrendelte a leszerelést. Amikor a szovjet csapatok elérték Jánoshalmát, egyedül maradva „fogadta” a vezetőket; a parancsnok akkor még köszönetet mondott neki a rendért és nyugalomért, de ez nem volt enyhítő körülmény abban a későbbi perben, amelyben éppen azt hozták fel legsúlyosabb bűneként, hogy a szovjet csapatok elleni katonai előkészületeket irányította.

A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával tartóztatták le 1957. február 8-án. A koncepciós per vádja arra a feltételezésre épült, hogy ha jöttek volna a szovjet csapatok, akkor lőttek volna. Öt vádlott-társa közül a Lengyel-tanács egyedül őt, a 3 gyermekes édesapát ítélte halálra, amelyet másodfokon, a Legfelsőbb Bíróság Mecsér József vezette tanácsa szeptember 17-én helybenhagyott. 1958. szeptember 29-én végezték ki, utolsó szavai ezek voltak: „Hazámért és Jánoshalma népéért!”

„A Kádár kormánnyal kapcsolatban kijelentette, hogy a legsötétebb sztalinista, fasiszta kormány, és a végsőkig harcolni kell ellene minden eszközzel. Egyébként mindenkivel összefognak, akik hajlandók a Szovjetunió és a Kádár kormány ellen harcolni.” Így jellemezték egy 1956. decemberi belügyi jelentésben Szirmai Ottó politikai nézeteit. Alig egy hónap múlva letartóztatták.

Szirmai Ottó 1926-ban olyan családban született, amelyet igen aktív munkásmozgalmi tevékenység jellemzett. A középiskola elvégzése után egy ideig segédmunkásként dolgozott, majd díszlettervező gyakornok lett a Nemzeti Színházban. Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után, 1945-től dramaturgként dolgozott a Magyar Rádiónál.

A forradalom eseményeiben a kezdetektől fogva részt vett: ott volt a tüntetésen október 23-án, este a Magyar Rádió ostrománál nőket menekített ki az épületből. Október 29-én a Parlamentben tárgyalt a közrádió demokratizálásáról, másnap azonban elbocsátották. Ekkor találkozott Angyal Istvánnal, ami a Tűzoltó utcai felkelők csoportjához történő csatlakozásához vezetett. Fegyveres harcban nem vett részt, s nem is vehetett volna, hiszen jobb keze születése óta béna volt. Főként a rend és a fegyelem fenntartásában segített. Ott volt a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány alakuló ülésén. November 5-én a Kossuth Akadémián részt vett a szovjet parancsnoksággal való, eredménytelenül végződött tárgyaláson. Csoportjától akkor szakadt el, amikor kórházba kísért egy sebesült osztrák újságírót. A Péterfy Sándor utcai kórházban szerveződő ellenálláshoz csatlakozott: röpcédulák gyártásában és terjesztésében vett részt, kapcsolatot tartott az Írószövetséggel, a munkástanácsokkal, az Értelmiségi Forradalmi Bizottsággal. Az egészségügyi intézményben tartott razzia és Angyal István letartóztatása után arra törekedett, hogy a különböző egyetemi csoportokat egy ifjúsági pártba tömörítse. Bekapcsolódott az Obersovszky Gyula és Gáli József nevével fémjelzett Élünk című illegális újság terjesztésébe is. A lap második számát ő szerkesztette újra, miután az eredeti kéziratot a Domonkos utcai kisegítő kórházban tartott razzia során megsemmisítették. Az Élünkben jelent meg az Obersovszky által írt felhívás a szovjet csapatok második támadásának egy hónapos fordulójára, a december 4-i nőtüntetésre: „Magyar asszonyok! Fejezzétek ki bátran, méltóságteljesen a nép akaratát. Parancsoló bátorsággal és méltósággal. Kezdjétek most ezzel a tüntetéssel és folytassátok egységes és határozott kiállással, ahányszor csak szükség van erre. Legyetek szent, igaz ügyünk élharcosai! Lépjetek most Ti a politikai élet küzdőterére - talán még soha nem volt erre olyan szükség, mint napjainkban!” Később a forradalmat követő politikai ellenállás egyik legmegrendítőbb mozzanatává vált tüntetés hírét röplapokon is terjesztették. Ebben Szirmai Ottó is kivette a részét.

Letartóztatták 1957. január 14-én. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa halálra ítélte szervezkedés vezetése miatt. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Cieslár Viktor vezetésével jogerőre emelte az elsőfokú döntést. Miután az Elnöki Tanács elutasította kegyelmi kérvényét, 1959. január 22-én kivégezték.

1956. október 30-a, a Köztársaság téri pártház ostroma és az utána következő tragikus lincselések a berendezkedő Kádár- rezsim számára fontos ürügyként szolgáltak, hogy minél látványosabban mutathassák be: 1956 ellenforradalom volt. A Köztársaság tér tragikus és sok részletében máig tisztázatlan, ellentmondásos eseménysora így lett a kádári propagandagépezet számára az „ellenforradalmi brutalitás” szimbóluma, a rendszer egyik legfőbb hivatkozási alapja. A forradalmat követő megtorló perek közül 56 bírósági eljárást hoztak összefüggésbe a Köztársaság téren történt eseményekkel, majd az eljárásokat követően 36 embert végeztek ki. Közülük Panczer Ferencet.

Panczer Ferenc 1902-ben Budapesten született. A négy gimnáziumi osztályt elvégezve önként beállt katonának, az első világháború befejezését követően őrmesterként szerelt le. Kitanulta az autószerelői és villanyszerelői szakmát, ám egy súlyos munkahelyi baleset után ablaktisztítóként, a forradalom kitörésekor pedig villamoskalauzként dolgozott.

A háború idején tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, a VIII. kerületi pártszervezet megbízásából a Braun Likőrgyár kiárusításával foglalkozott. Mindezek miatt a népbíróság 1945-ben hét év fegyházbüntetésre ítélte. Nyilas párttagsága a forradalom utáni perében is kulcsszerepet kapott, hiszen személyén keresztül úgymond az „újra elszabaduló fehérterror” kegyetlen tombolását igyekezett a megtorló gépezet bizonyítani és a forradalmat a nyilas csőcselék randalírozásának beállítani. Ahogy azt a bíróság az ítéletben leírt ideológiai okfejtésében meg fogalmazta: Panczer „az események alakulása láttán elérkezettnek látta az időt, hogy újra színre lépjen, hiszen a kép, amelyet az utcán látott, kísértetiesen hasonlított 1944 vérzivataros napjaira, amikor ő és briganti társai az utcán vagy a dunaparton [sic!] lőtték halomra kényük, kedvükre szerencsétlen áldozataikat.” Panczer az utolsó szó jogán szóvá is tette, hogy nyilas múltján keresztül akarják a forradalmat befeketíteni: „(…) akasszanak fel, de ne üldözzenek azért, amiért én hét évet már kiültem. (…) Semmi köze az én nyilasságomnak, s az előző büntetésemnek ehhez a dologhoz. A nyilas mivoltomért én már megbűnhődtem.”

Az ellene emelt vád szerint 1956. október 30-án ott volt a Köztársaság téren, és nem csak a pártház ostromában, hanem ÁVH-s sorkatonák meggyilkolásában is részt vett. November 1-jén a VIII. kerületi rendőrségen lett nemzetőr. November harmadikán hazament Nagykátára a feleségéhez. Az ellene emelt vádak között szerepelt az is, hogy a szabadságharc leverése után nyilvánosan szidta az ÁVH-t, a Kádár kormányt és a szovjeteket, amiért azok Szibériába hurcolják a magyar fiatalokat. December 11-én és 12-én a sztrájkhoz történő csatlakozásra buzdította munkatársait, és állandóan gyászkeretes nemzeti színű karszalagot viselt.

Panczer ferencet 1957. június 18-án tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Bimbó István vezette Népbírósági Tanácsa 1958. június 13-án halálra ítélte szervezkedésben való részvétel és „több rendbeli, közelebbről meg nem határozható számú gyilkosság” miatt. A tárgyaláson a sztrájkra történő buzdítás volt az egyetlen vádpont, amelyben bűnösnek vallotta magát. A védelem azt igyekezett bizonyítani, hogy Panczer nem a pártház ostromakor, hanem csak másnap volt a téren. A bíróság az ellentmondó tanúvallomások közül végül egy több ügyben is feljelentést tevő tanú terhelő vallomását fogadta el, valamint a forradalom pillanatairól fényképeket készítő amerikai Life magazin fotósának a felvétele alapján döntött, amelyen azonban a Panczerként azonosított férfi arca nem látszik. Az ítéletet a másodfokon eljáró, Mecsér József vezette Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte az 1958. október 20-án megtartott tárgyaláson. Kegyelemre nem ajánlották. A forradalom második évfordulóján végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Panczer Ferenc pere. BFL XXV. 4. a 8002/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Ellenfehérkönyv. 1956 képei Budapest Főváros Levéltárában. Szerzői kiadás, 2006.

Eörsi István: Köztársaság tér 1956. 1956-os Intézet. Budapest, 2006.

Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban. A Köztársaság tér emlékezete. Jaffa Kiadó. Budapest, 2014.

Bimbó István pályája https://www.neb.hu/asset/php4ZMnP1.pdf

Mecsér József pályája https://www.neb.hu/asset/phpOT0VBr.pdf

„Ezek a vagány fiúk, néhány lány is közöttük, azokban a napokban, mondhatom, hogy megnemesedtek. Szívvel-lélekkel beálltak egy ilyen önkéntes mentőszolgálatba, a saját ruhájukat rongyolták, bevérezték, esetleg egy fehér köpenyt sikerült valahol zabrálniuk. És még az életüket is kockáztatták.” Lambrecht Miklós, az Önkéntes Mentőszolgálat vezetője jellemezte így a munkájukban részt vevő önkénteseket, köztük Péch Gézát.

1930-ban Budapesten született Echardt Géza néven. Az emigrációba kényszerült jól ismert kisgazda politikus, Eckhardt Tibor rokona volt. Szülei korai halála után féltestvére, Péch Zoltán fogadta örökbe. A piarista gimnáziumban érettségizett, azonban az állatorvosi karra történt sikertelen felvételi után sofőrként helyezkedett el a honvédségnél, emellett három évet elvégzett a műszaki egyetem gépészmérnöki karán, s végül az Ikarus-gyárban lett üzemmérnök.

Az 1956-os forradalom kitörésekor szinte azonnal jelentkezett a Péterffy Sándor utcai kórházban működő Önkéntes Mentőszolgálathoz, mint később fogalmazott, „emberbaráti érzésből.” Fegyvert soha nem fogott, sebesülteket szállított november 6-ig amikor egy mentés során maga is súlyosan megsérült. Társai elmondása szerint sokszor életét kockáztatva mentette ki őket az összecsapások helyszínéről, s az sem számított, hogy forradalmárról, ÁVH-sról vagy szovjet katonáról van-e szó. Tette ezt úgy, hogy eközben a volt ÁVH-sok mentőnek álcázott teherautóból lőtték a forradalmárokat.

Péch a kórházban teljes aktivitással kapcsolódott be a november 4-ét követő politikai ellenállásba. Röplapokat ragasztott, részt vett a december 4-ei asszonytüntetés megszervezésében, javasolta a forradalom hófordulóján gyertyák kitételét az ablakokba, igyekezett információkat gyűjteni a Szovjetunióba hurcolt fiatalokról, és a még működő esetleges fegyveres ellenálló csoportokról. Társaival tervbe vették egy „ellen Fehér Könyv” kiadását, hogy hitelesen tájékoztassák a közvéleményt a valós forradalmi eseményekről.

Eközben tudta meg, hogy elvált felesége a gyermekével együtt nyugatra menekült. Bekapcsolódott a 2. számú női klinikán folyó szervezkedésbe, mivel ígéretet kapott, hogy nyugati kapcsolatok révén segítenek neki megkeresni és hazahozni gyermekét. 1957 januárjában végül kijutott Bécsbe. Miután ráeszmélt, hogy a fegyveres ellenállás folytatására nincs esély és fia keresése is reménytelennek tűnt, hazatért, s vállalta, hogy a politikai rendőrség által keresett szabadságharcosokat átsegíti az osztrák határon.

Péch Gézát végül egy olyan személy juttatta a hatóság kezére, akinek korábban megmentette az életét. A Kecskeméti fedőnevű ügynök 1956 novemberében épült be az ellenállók közé, jelentései nyomán Péch-et 1957. február 10-én letartóztatták. Államrend elleni szervezkedés vezetésének vádjával állt a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa előtt, amely október 4-én első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Az eljárás célja egy széles körű, a Nyugat által támogatott mozgalom úgymond leleplezése volt.

Miután másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével az elsőfokú ítéletet halálbüntetésre súlyosbította, Péch Gézát három társával együtt 1958. április 22-én kivégezték.

Egykori rabtársa, Mécs Imre visszaemlékezése szerint, miközben az akasztófa alá kísérték, Péch Géza utolsó szavaival a keresztény szociális Magyarországot éltette.

Szabolcs-Szatmár megye, illetve a megyeszékhely, Nyíregyháza az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei szempontjából azok közé a térségek közé tartozott, ahol viszonylag békésen omlott össze a helyi állami apparátus, a vezetés pedig a forradalmi testületek kezébe került. Nyíregyházán csak október 26-án kezdődött el a forradalom, akkor, amikorra országosan már általánossá váltak a tüntetések. Nem a fegyveres harc, hanem az önszerveződés jellemezte az eseményeket, amelynek során a forradalmi szervek átvették az irányítást. Abban, hogy a forradalom leverése után a megtorló kádári rendszer egy tizenkilenc vádlottat felvonultató – két halálbüntetéssel végződő – pert rendezett, a politikai-ideológiai szembenállás mellett a személyes bosszúnak is része lehetett. Az említett eljárás elsőrendű vádlottja Szilágyi László volt.

A két gyermekes családapa Gégényből származott, 1924-ben született, az érettségi után kereskedelmi tanfolyamot végzett. 1956-ban tervelőadóként dolgozott a nyíregyházi villanyszerelő vállalatnál.

Forradalmi szerepvállalása az október 26-i tüntetéshez való csatlakozással kezdődött, amely részben a miskolci sortűz hírére szerveződött. A jelenlévő miskolci bányászok biztatására az épületekről leverték a vörös csillagokat. Ott volt a Kossuth Gimnáziumban is, hogy csatlakozásra bírja a diákságot, ahogy később a szovjet emlékmű ledöntésénél is. Itt hallott a miskolci forradalmárok követeléseiről. Ennek mintájára táviratot küldött Nagy Imrének a nyíregyháziak szolidaritásáról és követeléseiről: „Nyíregyháza dolgozó népe békés tüntetéssel fejezi ki szolidaritását az új magyar kormány mellett. Követeljük: a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. A budapesti harcokban részt vevő szabadságharcosok teljes amnesztiában részesítését. Nyíregyháza a fegyelem és rend fenntartása mellett ott áll szilárdan a kormány mögött. Nyíregyháza dolgozó népe.” A városi, majd a megyei munkástanács elnökévé választották. Igyekezett együttműködni a helyi pártvezetéssel, ám amikor a megyei pártbizottság nem támogatta a munkástanács követeléseit, önálló lépésre szánta el magát: a Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökeként megalakította a nemzetőrséget, gondoskodott a bérek kifizetéséről, megszervezte a közellátást. Budapestre élelmiszersegélyt küldött, a fővárosi és megyei forradalmi bizottságokkal megosztotta a hírszerző csoportja által a szovjet csapatmozgásokról szerzett értesüléseit. Röplapokon hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy a mezőgazdasági munkákat végezzék el. Fontos volt számára a rend fenntartása, az önbíráskodásnak igyekezett elejét venni. Ezért tartóztatta le a megyei tanácselnököt és az első titkárt, ami az egyik vádpont lett a későbbi perben.

A forradalom leverése után egyike volt azoknak, akiket a szovjetek Ungvárra deportáltak. A magyar hatóságok végül 1957. február 21-én tartóztatták le. Kezdetben köztörvényes bűncselekménnyel, csalással vádolták, amely végül szervezkedés kezdeményezésére és a személyes szabadság megsértésére változott. A Debreceni Katonai Bíróság Barta Kálmán hadbíró vezette tanácsa úgy ítélte meg, hogy Szilágyi László az államhatalom átvételének szándékával cselekedett, így első fokon halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Sömjén György vezette különtanácsa 1958. április 28-án jogerőre emelte a döntést, s Szilágyi Lászlót május 6-án kivégezték.

„A Határőrség adóközpontjának megbénításával kapcsolatban a Határőrség Főparancsnokság elvesztette csapatai felé – valamint a társfegyvernemekkel – tartott rádió-hírközlési lehetőségét. (…) Az adóközpont megbénítása így felmérhetetlen erkölcsi zavart idézett elő, s meggátolta annak lehetőségét, hogy az ellenforradalom ideje alatt egységben és teljes vezetés alatt álló Főparancsnokság a csapatai felé parancsokat adhasson” – áll a Pércsi Lajos és társai per egyik szakértői véleményében a Hármashatár-hegy rádió adó-vevő állomásának 1956. november 4-i megrongálásáról. A Schmidt-kastély fegyveresei által elkövetett akció volt az egyik fő vádpont a perben, s nem volt kétséges, hogy a kastély egykori parancsnokának, Pércsi Lajosnak a kádári megtorló gépezet milyen sorsot szán.

Pércsi Lajos 1911-ben Földesen született. Kovácsnak tanult, de sorkatonai szolgálat, majd négy év továbbszolgálat után úgy döntött, hogy hivatásos katona lesz. 1955-ben őrnaggyá nevezték ki, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Tanintézeti Csoportfőnökségén teljesített szolgálatot.

A forradalom híre Kiskunhalason érte, ahol szabadságát töltötte. Budapestre csak október 29-én érkezett vissza. Két napig a Magyar Rádió épületében tartózkodott, ahol részt vett az előállított ÁVH-s tisztek kihallgatásában. November 2-án a VIII. kerület katonai parancsnoka, Solymosi János ezredes helyettese lett. Másnap hazalátogatott. A november 4-i szovjet támadás hírére gyalog próbált meg visszajutni az alakulatához, majd – tudomást szerezve Nagy Imre felhívásáról – az óbudai Schmidt-kastélyban gyülekező fegyveresekhez csatlakozott, ahol átvette a parancsnokságot. A II. kerületi Forradalmi Bizottmány kérésére elrendelte a rádióállomás elleni akciót, majd nekilátott, hogy katonai alakulattá formálja a 100-120 fős fegyveres csoportot. Megszervezte a kastély őrzését, szabályozta a fegyverhasználatot. Járőröket küldött többek között a Flórián tér környékére, illetve a Lajos utcai iskolához; utóbbi helyszínen emberei tűzharcba keveredtek a szovjetekkel. November 5-én hazament a lakására, és többé nem tért vissza a Schmidt-kastélyba. November 16-án – miután nem írta alá a tiszti nyilatkozatot – leszerelték. 1957. május 31-i letartóztatásáig a MÁV-nál dolgozott.

Szervezkedés vezetése, valamint felbujtói minőségben robbantással elkövetett társadalmi tulajdon elleni bűntett vádjával első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Jáger László vezette tanácsa halálra ítélte. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette különtanácsa 1958. május 8-án az ítéletet helybenhagyta. Május 10-én végezték ki.

Kádár János 1957. április 23-án az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának ülésén „speciális nehézségként” értékelte Szigethy Attila forradalomban betöltött szerepét. „Még nálunk sincs ez a dolog lezárva” – mondta. „Azt hiszem, hogy ebből az egész kásából végül is az fog kijönni, hogy Szigethy Attila az ellenforradalom zászlaja volt, és politikailag az ellenforradalom oldala mellett állt.”

Szigethy Attila 1912-ben született Kapuváron. Már fiatalon csatlakozott a népi mozgalomhoz, a háború után a Nemzeti Parasztpárt országgyűlési képviselőjévé választották, 1954-től a Hazafias Népfront Győr-Sopron megyei alelnökeként dolgozott. Nagy Imre reformpolitikáját támogatta, s Erdei Ferencnek köszönhette, hogy amikor emiatt leváltották, a Kistölgyfai Állami Gazdaság igazgatója lett. A forradalom kitörésének hírére Győrbe ment, ahol az ideiglenes nemzeti tanács elnökeként igyekezett konszolidálni a helyzetet és megakadályozni a vérontást.

Amikor október 30-án megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, annak elnökeként tárgyalásokat kezdeményezett a Nagy Imre-kormánnyal. Követeléseik között szerepelt a szovjet hadsereg kivonása, általános és titkos többpárti választások kiírása, a szólás-, sajtó-, gyülekezési,- és vallásszabadság kihirdetése, az ország semlegességének kinyilvánítása. Nem csoda, hogy utóbb a kádári megtorlás a kiutat „kásából” Szigethy ellenforradalmárrá minősítésében vélte megtalálni. Mielőtt azonban megrendezték volna a Dunántúli Nemzeti Tanács perét, a Kádár-kormány komolyan számolt a nagy formátumú politikussal. Novemberben, amikor Kádárék fontolóra vették, hogy a konszolidáció érdekében feldúsítsák a kormányt köztiszteletben álló pártonkívüli politikusokkal, többször is felmerült a neve. Őt azonban nem sikerült megnyerniük. 1957 februárjában még a Hazafias Népfront delegáltjaként hivatalos úton elutazhatott Bulgáriába, a győri pártvezetés azonban már ezt sem nézte jó szemmel: a pártlapban folyamatosan támadták a személyét, majd miután Kádár az előbbiekben említett mondatával szabad utat adott, májusban letartóztatták. A tervezett nagy per azonban Szigethy esetében elmaradt: többszöri kísérlet után 1957. augusztus 12-én önkezével vetett véget életének.

„...a mecseki harcokban és szervezkedésben azért vettem részt, mert azt hittem, hogy így az orosz csapatok elhagyják Magyarország területét” – vallotta a bíróság előtt Petrus József, az 1956-os forradalom és szabadságharc Baranya megyei résztvevője, akit a Márciusban Újra Kezdjük! (MUK) mozgalom pécsi szervezőjeként fogtak perbe és ítéltek halálra. Azzal vádolták meg, hogy megpróbálta újraszervezni a megye sajátos, országosan is híres fegyveres ellenállócsoportját, az úgynevezett mecseki láthatatlanokat.

Petrus József Balatonszemesen született 1936-ban szegényparaszti családban. Az elemi iskola nyolc osztályának elvégzése után vájárnak tanult Tatán, 1955-ben helyezkedett el a pécsi uránbányában. Több alkalommal állt bíróság előtt különböző kisebb bűncselekmények miatt. A forradalom kitörésekor a komlói rabmunkahelyen töltötte jogerős büntetését, ahonnan 1956. november 4-én szabadult. Pécsre utazott, ahol tudomást szerezve a mecseki láthatatlanok csoportjáról, 16-án csatlakozott az egyik legjelentősebb egységhez, a Horváth Géza vezette Gazda-csoporthoz.

Az egyetemistákból, katonákból, munkásokból, nemzetőrökből összeállt mecseki ellenállók története 1956. november 4-én kezdődött, miután a szovjet intervenciós csapatok bevonultak Pécsre. A szabadságharcosok önszerveződő csoportjai – az első napokban mintegy ezer ember – ekkor vonultak be a mecseki erdőkbe, ahol több héten keresztül folytatták az ellenállást. Sikereiket helyismeretüknek, harcmodoruknak köszönhették, amiben kulcsszerepe volt a Gazda-csoport helyettes parancsnokának, Kubicza Jánosnak. Visszaemlékezésében Kubicza három pontban foglalta össze az egység célkitűzéseit: „1. Az Egyesült Nemzetek küszöbönálló és várt kedvező döntéséig kitartani, utána Pécs városát elfoglalni, és a kormány által a világ közvéleménye elé terjesztett semlegességi nyilatkozatot végrehajtani. 2. Felvenni az összeköttetést a Mecsek területén feltehetőleg működő más csoportokkal és a dunántúli ellenállási erőkkel. 3. Kíméletlen gerillaharccal megcáfolni a Kádár-féle szovjet bábkormány hírverését, amely szerint »minden rendben, a nyugalom teljes és az ellenforradalom fel van számolva.«”

Petrus csatlakozásának időpontjában az egység visszavonulóban volt, így harci cselekményekben ő már nem vett részt. További tagok toborzásával bízták meg, ám mire visszatért Pécsről, az egység maradéka az emigrálás mellett döntött: az országot a Somogy megyei Barcsnál hagyták el. A csoport feloszlása után Petrus kapcsolatba lépett a szovjet parancsnoksággal, és felajánlotta segítségét a maradék mecseki ellenállók felkutatásában. A későbbi perében tett vallomása szerint a szovjetek törekvéseinek a kudarca többek között annak volt köszönhető, hogy szándékosan félreinformálta őket.

Petrus József 1956 decemberében elhagyta Pécset, de letartóztatása napjáig két alkalommal is visszatért a városba. Másodszor 1957. március 3-án, amikor is igyekezett kapcsolatba kerülni a helyi ellenállókkal, hogy a mecseki láthatatlanokat újra megszervezzék, és a március 15-i ünnepre időzítve kirobbantsanak egy második forradalmat. A bírósági iratok megfogalmazása szerint „(…) a reakció megbújt elemei és az általuk elbolondítottak ugyanis arról ábrándoztak, hogy újból kiprovokálnak egy fegyveres ellenforradalmat, mégpedig legkésőbb 1957. március 15-én.”

Petrust végül 1957. március 15-én tartóztatták le. Egy 23 fős, nagyszabású per első rendű vádlottjaként állították bíróság elé a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával. Első fokon a Pécsi Megyei Bíróság Tárkányi Ernő vezette tanácsa halálra ítélte, amelyet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Mecsér József vezette népbírósági tanácsa jogerőre emelt. Osztályárulónak bélyegezték, büntetett előéletét pedig súlyosbító körülménynek tartották. Kegyelmi kérvényét elutasították, az ítéletet 1958. március 5-én hajtották végre Pécsett.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Petrus József és társai Baranya ML 481/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

A vidék forradalma 1956. II. kötet. Szerk.: Szakolczai Attila. 1956-os Intézet–Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2006.

Pécs és Baranya 1956-ban – Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008. Szerk.: Rozs András. Pécs, 2008.

Bank Barbara: A mecseki láthatatlanok 1956. www.aprilisiifjak.hu/index; 2003. október 30.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Krahulcsán Zsolt: MUK és HUKUK. A politikai rendőrség és az 1957. tavaszi „provokációk”. Betekintő, 2007/2. http://www.betekinto.hu/2007_2_krahulcsan#_edn4

Kubicza János: Kubicza János „Béla” „Hadi” naplója. A mecseki „Szabadságharcos Csop.” 1956. november 4-ig. In: Péter Károly: 1956 Baranyában. Alexandra, Pécs, 1997. 215-249.

Romváry Ferenc–Rozs András: Mecseki láthatatlanok, Pécs – 1956. Dokumentumok és emlékezések. Budapest, Pécs Története Alapítvány, 1997.

Tárkányi Ernő pályája https://www.neb.hu/asset/phpnl00hh.pdf

Mecsér József pályája https://www.neb.hu/asset/phpOT0VBr.pdf

Az 1950-ben Budapest részévé vált Újpest egyfajta város volt a városban, a helyi iparosok, munkások mondhatni patrióta közösséget alkottak. A kirobbant forradalom hírére már 1956. október 23-án demonstráció kezdődött, amely aztán tragédiához vezetett: a rendőrség épületénél ugyanis a tömegbe lőttek, és egy röplapozó fiatal meghalt. Hamar elszabadultak az indulatok, az emberek szétverték a Városháza előtt álló orosz katona szobrát, a talapzatára pedig felravatalozták a holttestet. Abban, hogy végül a kerületben azokban az októberi napokban viszonylagos nyugalom lett, nagy szerepe volt az Újpesti Forradalmi Bizottság első elnökének, dr. Rajki Mártonnak.

1901-ben Zentán született, a jogi egyetem elvégzése után ügyvédként került Újpestre. Zsidó vallású volt, de Csík József, a főplébánia apátja hatására 1938-ban megkeresztelkedett. A világháború idején származása miatt munkaszolgálatra hívták be, 1944-ben sikerült megszöknie, családjának nagy része azonban Auschwitzban lelte halálát. A háború után a plébánián karitatív tevékenységet végzett, és sorra vállalta el katolikus papok védelmét az ellenük induló népbírósági perekben.

A forradalom kitörése után az Újpesti Forradalmi Bizottság elnökévé választották. Legfontosabb céljának a közellátás megszervezését, a helyiek biztonságának megőrzését, a rend fenntartását tartotta. Polgárőrséget szervezett, tárgyalt a volt tanácselnökkel és a rendőrkapitánnyal arról, hogy a kommunisták is részt vegyenek a bizottság munkájában. 1956. október 26-án az ő utasítására nyitották fel a Magyar Nemzeti Bank fiókjának páncélszekrényét, hogy a munkások megkapják a bérüket annak ellenére, hogy a kormány letiltotta a fizetéseket. A következő napokban háttérbe szorult a nála sokkal radikálisabb későbbi vádlott-társával, Kósa Pállal szemben. Október 28-án lemondott a bizottság elnöki posztjáról, sőt a tagságáról is. Ezután egy keresztény párt szervezésébe kezdett, a röplapok készítéséig jutott el, amelyekben azt hirdette, hogy a rendezésben minden politikai erőnek részt kell vennie.

Letartóztatták 1957. májusában, a Fővárosi bíróság Halász Pál vezette tanácsa 1959. március 15-én szervezkedés és gyilkosságra való felbujtás vádjával halálra ítélte, amit másodfokon a Borbély János elnökölte Legfelsőbb Bírósági Tanács helybenhagyott, s 1959. július 30-án kivégezték.

„Szabó bácsi az egész egység előtt a forradalom tisztaságát szimbolizálta” – így mesélt a Széna tériek legendássá vált parancsnokáról, Szabó Jánosról a csoport egyik századparancsnoka. Arról a forradalmárról, akit a szabadságharc leverése után a kádári megtorló rendszer a Szovjetunió Kommunista Pártja Elnökségének teljes egyetértésével – Dudás Józseffel együtt – haladéktalanul hadbíróság elé állított. Annak ellenére szabtak ki rá – a fellebbezés lehetősége nélkül – halálos büntetést, hogy az ítéletben az szerepelt: „javára jelentkezik a terheltnek, hogy az erőszakosságot igyekezett megakadályozni, a letartóztatottakkal nem kegyetlenkedett, és ezt beosztottjainak is megtiltotta.”

Szabó János az erdélyi Zaruzsényben született 1897-ben. Végigharcolta az I. világháborút, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben szolgált, később megjárta a Francia Légiót. 1942-ben költözött Budapestre, ahol tehergépkocsi-vezetőként több munkahelyen is dolgozott. 1949-ben tiltott határátlépésért három hónap börtönbüntetésre ítélték, majd 1953-ban az Államvédelmi Hatóság kémkedés gyanújával őrizetbe vette, de kilenc hónapig tartó előzetes letartóztatás után végül elengedték. A kommunista pártnak 1945–1948 között volt a tagja. A rendszerből kiábrándult, s a következő szavakkal indokolta az 1956. október 26-i csatlakozását a Széna téri felkelőkhöz: „A Széna téren lévő fegyveres felkelőktől megtudtam, hogy céljuk a független Magyarország létrehozása, a bérek emelése, a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, a kommunisták eltávolítása a kormányból stb. A felkelők célkitűzéseivel egyetértettem, és ennek alapján határoztam el, hogy csatlakozom a felkeléshez.” Hamar népszerű lett és tekintélyt szerezett társai körében, így már másnap ő irányította a felkelőcsoportot, sőt, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány szerette volna rábízni az összes budai fegyveres csoport ellenőrzését. Szabó ezt nem vállalta, de parancsnokként képviselte a Széna térieket a különböző tárgyalásokon. A csoport kemény harcokat vívott a szovjet csapatokkal. A tűzszünet idején a rend fenntartására törekedtek, felügyelték azt, ÁVH-s tiszteket, pártfunkcionáriusokat ellenőriztek. Szabó bácsi a november 4-i, második szovjet támadás után is a végső fegyveres ellenállás híve maradt. Miután a Széna teret nem tudták tartani, a csoport kivonult a fővárosból. A szovjetek végül Solymárnál verték szét őket. Szabó János ezután november 19-i letartóztatásáig illegalitásban maradt.

Szervezkedés vezetésének vádjával állították hadbíróság elé. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes által vezetett különtanácsa 1957. január 14-én a fellebbezés lehetősége nélkül ítélte halálra. Január 19-én végezték ki. A forradalmárok között kivívott tekintélyét jelzi az is, hogy később szintén a megtorlás áldozatává vált Mansfeld Péter az ő halála felett érzett bosszúvággyal indokolta, hogy 1958-ban fegyveres csoport alakítását tervezte.

1956 novemberében Kádár János több alkalommal is amnesztiát hirdetett a forradalmárok számára. November 26-i rádióbeszédében úgy fogalmazott: „Ismételten félreérthetetlenül kijelentem azt is, hogy kormányunk november negyediki felhívásában tett ünnepélyes ígéretét, mely szerint egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása amiatt, mert az október 23-án kezdődött tömegmegmozdulásban részt vett, betartjuk, és mindenkivel betartatjuk.” Az 1957. március 28-ára összehívott országos bírói értekezlet azonban másként foglalt állást. A felhívást pusztán politikai nyilatkozatnak tekintette, amelynek nincs befolyása a forradalom utáni megtorló perekre. Kádár felhívására sokan döntöttek úgy, hogy hazatérnek az emigrációból, sokakat közülük perbe fogtak, 14 embert pedig halálra ítéltek. Az egyikük Steiner Lajos volt.

A társai által csak „Pedró”-nak vagy „Bolond”-nak hívott Steiner Lajos 1930-ban született Budapesten. A polgári iskola négy osztályának elvégzése után fuvarosnak állt, 1951-ben bevonult katonának, ahol önkényes eltávozás miatt tíz hónapos börtönbüntetésre ítélték. Leszerelése után megnősült, házasságából két gyermek született.

A forradalmi eseményekbe az 1956. október 25-i, úgynevezett „véres zászlós” tüntetésen kapcsolódott be, amelyen a szovjet beavatkozás ellen tiltakoztak. A VII. kerületi nemzetőrséghez csatlakozott, a Csengery utcai fegyveresek parancsnoka lett. A csoport a VII. kerületi tanácsházán rendezkedett be, az ott működő kommunista nemzeti bizottságtól fokozatosan függetlenítette magát. A tűzszünet idején a közrend fenntartását biztosították, ÁVH-s tiszteket igazoltattak. Steiner igyekezett elejét venni a visszaéléseknek. Röplapokon követelte a szovjet csapatok kivonását és az ország semlegességének kinyilatkoztatását. A Csengery utcai fegyveresek részt vettek a Köztársaság téri pártház ostromában, megszállták a Kürt utcában lévő ÁVH-s épületet. Az akció során talált szigorúan titkos dokumentumokat, jórészt szolgálati káderlapokat, Steiner később a katonai ügyészségre szállíttatta. November 3-án részt vett azon a nemzetőrségi értekezleten, amelyen elhatározták Budapest védelmének megszervezését. A másnapi szovjet támadás hírére az ellenállás mellett döntött. „Szó volt arról, hogy utolsó golyóig harcolunk” – vallotta később. Az időközben a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumba áttelepült és felduzzadt csoport november 9-ig folytatta a harcot, majd megpróbált csatlakozni Budán a Nemzetőrség főparancsnokához, Király Bélához. A tábornokot azonban már nem találták meg. A forradalom leverése után Steiner Lajos vidékre költözött. November végén, miután a Népszabadság egyik cikke őt nevezte meg a VII. kerület „ellenforradalmi vezérének”, a Német Szövetségi Köztársaságba emigrált. Kapcsolatban állt a Király Béla szervezte bécsi Magyar Szabadságharcos Szövetséggel, vállalta, hogy felkutat olyan forradalmi vezetőket, akik az ENSZ-ben tanúsítják a Magyarország elleni szovjet támadást. Családja figyelmeztetése ellenére 1957 nyarán mégis a hazatérés mellett döntött, visszajutásában a bécsi magyar követség segített.

Letartóztatták 1957. június 25-én. A Fővárosi Bíróság Lomjapataky Béla vezette tanácsa szervezkedés vezetése vádjával első fokon halálra ítélte. A bíróság indoklása szerint „Steiner Lajossal, mint a dolgozó nép ellenségével szemben nincs helye elnézésnek, és a vele szemben hozott ítéletnek nem az átnevelést kell szem előtt tartania. Ilyen körülmények mellett a proletárdiktatúra bíróságának nem is lehetett más a feladata, mint hogy vele szemben a törvény teljes szigorát alkalmazza.” Az eljárás során kifogásolta az ellene folytatott nyomozást: „Lelki kényszernek tettek ki. Szembesítették velem apámat, akinek hazugságot kellett a szemébe mondanom. Én azt mondtam, hogy mindent aláírok, amit a nyomozó ír, csak hagyjanak békén.” A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vágó Tibor elnökletével jogerőre emelte az ítéletet. Kegyelmi kérvényében a védője hiába hivatkozott védence emberséges magatartására, amit az ÁVH-s és szovjet foglyokkal szemben tanúsított, a titkos iratok beszolgáltatására, az önkéntes hazatérésére. Steiner Lajost 1958. augusztus 5-én kivégezték.

„Nem először állok itt. Harmadszor vagyok bíróság előtt, saját hibámon kívül. Korábban olyanért ítéltek halálra, amiért tulajdonképpen három atyai pofon járt volna. Egyszerű proletárgyerek létemre kulák-fattyút csináltak belőlem. (…) Huszonöt éves vagyok, de még életemben egy emberi nap nem volt.” Sörös Imre, a Renner Péter és társai elleni per másodrendű vádlottjaként mondta e szavakat a bíróság előtt tragikus életútjára utalva.

Sörös Imre a délvidéki Temerinben született 1932-ben. Édesapja kőműves volt, 1936-ban azonban tanyára költözött a család, így földművelésből éltek. Édesanyját négyévesen vesztette el. 1942-ben apját 16 hónapos börtönbüntetésre ítélték, mivel az újvidéki razzia idején rendőrparancsnok volt Boldogasszonyfalván. Büntetését Kistarcsán töltötte le, két fia ebben az időszakban a tanyán maradt. Egyik rokonuk később így emlékezett: „Ha volt kenyér, akkor ettek. Nagyon keserű volt az életük.” Szabadulása után az édesapja újra megnősült, a család 1947-ben Szekszárdon telepedett le. Sörös Imre itt kezdte el a gimnáziumi tanulmányait, de egy év után eltanácsolták az iskolából, nevelőanyja szerint „Valami rosszat mondott Rákosiról. Emiatt nem vették föl egyetemre sem. Amit később csinált, azt bosszúból tette.” Szeretett volna továbbtanulni, ennek reményében szökött át 1952-ben Jugoszláviába. A határ közelében azonban a jugoszláv határőrök elkapták, és átadták a magyar hatóságoknak. 1953-ban hűtlenség és kémkedés vádjával halálra ítélték. 131 napot töltött siralomházban. 1958-as perében többször megemlítette, hogy ebben az időszakban a fegyőrök tévedésből két alkalommal is a vesztőhelyre kísérték. 1953 őszén az Elnöki Tanács kegyelemből életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta meg az ítéletét. 1956 nyarán szabadult Csolnokon. Novemberig a Dunántúli Áramszolgáltatónál dolgozott.

A forradalom kitörésekor Szekszárdon csatlakozott a Ternyei László tanító által szervezett élelmiszergyűjtési akcióhoz; november 3-án egyike volt azoknak, akik segélyt juttattak el a budapesti felkelőkhöz. Másnap megkezdődött a szovjet katonai beavatkozás, így Sörös nem jutott vissza Szekszárdra, a következő napokat a fővárosban töltötte. Testvére később úgy emlékezett, hogy fegyveresen is harcolt, Pongrátz Gergely – a Corvin közi nemzetőrök akkori főparancsnoka, akivel Sörös az emigrációban kapcsolatba került – utóbb úgy nyilatkozott, hogy a Corvin közben találkozott Sörössel először. Annyi bizonyos, hogy november 7-én átszökött Ausztriába. Itt kapcsolatba került az emigrációban élőkkel, elsősorban a Várfalvi Lajos, Oltványi László és Buri István vezette bécsi Magyar Forradalmi Tanács tagjaival. Megbízásukból 1956 december 1. és 1957. január 6. között három sikeres akciót hajtott végre, amelynek során 50-60 embert, az emigrációban élők családtagjait és ismerőseit sikerült átjuttatnia az osztrák–magyar határon. Harmadik alkalommal azonban már nem csak emberek átmenekítése volt a cél, hanem egy illegális magyarországi ellenálló csoport megszervezése is. Ennek érdekében többekkel felvette a kapcsolatot, igyekezett információkat szerezni a megszálló szovjet csapatokról, sőt sikerült egy rádió adó-vevő készüléket is kicsempésznie Ausztriából, amelyet Balatonakarattya határában rejtett el. Megbízták azzal is, hogy derítse ki, hogy a Bakonyban valóban vannak-e még fegyveres felkelők, ahogyan arról a híresztelések szóltak.

Sörös Imrét 1957. január 31-én, egy újabb „futárút” során tartóztatták le tiltott határátlépés miatt, amiért a szekszárdi bíróság három havi elzárásra ítélte. Nem sokkal azelőtt, hogy büntetését letöltötte volna, a hatóság immár szervezkedés vádja miatt kezdett el nyomozni Sörös ellen. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Gáspár Gyula vezette tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, tiltott határátlépés és további vádak miatt 1957. október 31-én halálra ítélte. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc vezette különtanácsa jogerőre emelte. Az ítélet indoklása szerint Sörös és vádlott-társainak cselekményét a társadalomra kiemelkedően veszélyesnek ítélték, mivel „a hazai és a nemzetközi reakció mindent elkövetett, hogy az ellenforradalom leverése után a népi demokratikus államrend konszolidálási folyamatát meghiúsítsa, amikor a »márciusban újrakezdjük« jelszóval készültek az ellenforradalmárok újabb fegyveres akció kirobbantására, másrészt kiemelkedő azért, mert ez a szervezkedés az 1956. októberi ellenforradalom külföldre szökött hírhedt vezéralakjainak, elsősorban az imperialista körök által pénzelt Király Bélának irányítása alatt állt és belső ellenségeink fegyverekkel történő ellátását célba vette.” Sörös Imre esetében enyhítő körülményt a bíróság nem talált, ugyanakkor súlyosbítónak értékelte büntetett előéletét, illetve kulák származását. Kegyelmi kérvényét elutasították, 1958. február 5-én pedig kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Renner Péter és társai HL (BKB) 0076/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Enyhítő körülmény nincs. Sörös Imre, az 1956-os temerini vértanú. In: Matuska Márton: Három mártírunk. Életjel Kiadó, Szabadka, 2002.

Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956. Noran, Budapest, 2003.

Gáspár Gyula pályája https://www.neb.hu/asset/phpyKGe2x.pdf

Ledényi Ferenc pályája https://www.neb.hu/asset/phpg3eyuj.pdf

„A nyomozás során tett vallomásomat, amely a géppisztolyra vonatkozik, visszavonom. (…) azért mondtam, mert a nyomozó, aki engem bevitt, azt mondta, hogy mondjam csak én nyugodtan, hogy van-e fegyverem, mert neki csak a fegyver kell, és utána rögtön szabadon engednek. Ezután még megfenyegetett, hogy amennyiben nem mondom meg, börtönbe leszek zárva. (…) Most jöttem rá, hogy itt nem babra megy a játék, amikor engem itten gyilkossággal és fegyverrejtegetéssel vádolnak, amikor nem is volt fegyverem.” A mindössze 21 évesen kivégzett Somlay István kétségbeesett szavai a kádári megtorló gépezet működésére is rávilágítanak. Arra a jogszolgáltatásra, amely másodfokon akasztófára küldött egy embert, aki egy hónappal korábban első fokon csak hatévi börtönt kapott.

Az 1936-ban született Somlay István egyszerű munkás fiatalember volt. Lakatosként dolgozott Újpesten a Prés- és Szerszámgyárban. Az Újpesti Dózsa ökölvívó szakosztályának sportolójaként szép sikereket ért el, egyebek mellett Budapest ifjúsági bajnoka volt. Műkedvelő szinten festett, a DISZ-ben is kulturális ügyekkel foglalkozott.

A forradalom kitörésekor éppen fizetés nélküli szabadságát töltötte, amely alatt a Szabadsághegyi Szanatóriumban végzett kisegítő munkát. Innen tartott haza október 23-án, amikor – meglátva a tömeget – csatlakozott a Szabad Nép székháza előtti tüntetéshez. A Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség helyiségéből szerzett puskával részt vett a Rádió ostromában. Október 26-tól a Víg utcai rendőrkapitányság forradalmárok által irányított épületében teljesített szolgálatot, egészen a november 4-i szovjet támadásig. A vád szerint a Köztársaság téri pártház ostromakor is jelen volt, fegyvertelenül. November 4-én részt vett a harcokban, barikádot épített a Rákóczi téri vásárcsarnok előtt. A szovjet tankok megjelenésekor társaival együtt visszavonult a Víg utcába. A csoport hamarosan szétszéledt, Somlay pedig – a bíróság által elfogadott tényállás szerint – elrejtette a géppisztolyát. A forradalom leverését követően megpróbált Ausztriába szökni, de a határ előtt száz méterrel elfogták.

Az eljárást „ellenforradalmi terrorcselekményekben” való részvétel miatt indították meg ellene. A fegyverrejtegetést ezután vallotta be, a nyomozók pedig a társasház liftaknájában találtak is egy géppisztolyt, amelyről Somlay a tárgyalás során már azt állította, hogy nem az övé, csak tudomása volt arról, hogy valaki oda rejtette. Az 1957. március 25–26-án tartott gyorsított tárgyaláson a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával hat év börtönbüntetésre ítélte. Másodfokon cselekményét már a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvételre és tiltott határátlépésre változtatták, és a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a Molnár László elnökletével 1957. április 25-én megtartott ülésén halálra ítélte. Személyét fokozottan veszélyesnek ítélték a társadalomra, hiszen – az indoklás szerint – míg „a Szovjetunió fegyveresen lép fel az ellenforradalom ellen, saját katonáit áldozza a Magyar Népköztársaság és a béke megmentése érdekében, Somlai az ellenforradalom oldalán kíván harcolni.” Somlay Istvánt 1957. április 27-én kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Somlay István pere. BFL XXV. 4. a 1001/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.

Eörsi László: Köztársaság tér, 1956. 1956-os Intézet. Budapest, 2006.

Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban. A Köztársaság tér emlékezete. Jaffa Kiadó. Budapest, 2014.

Tutsek Gusztáv pályája: https://www.neb.hu/asset/phpiQCrWw.pdf

Molnár László pályája: https://www.neb.hu/asset/phph7Shxw.pdf

Hamis személyi igazolvány, pisztoly, iránytű, zsebhangrögzítő, készpénz, címlista. Ezeket hozta magával a Magyarországra 1957 februárjában visszatérő forradalmár, Renner Péter, akit embercsempészek segítettek hazajutásában. Konspirációs céllal érkezett, a bécsi Magyar Forradalmi Tanács megbízásából. A Nagy Imre-kormány visszaállításáért küzdő szervezet célja az volt, hogy segítse a magyarországi, immár illegális szervezkedést, röpcédulákat terjesszen, valamint segítséget nyújtson a letartóztatott forradalmárok családtagjainak. Ennek megvalósításához azonban fel kellett venniük a kapcsolatot a munkástanácsokkal, az írószövetséggel és a vasutasokkal. Renner Péter volt az a megbízható személy, akit tapasztalt forradalmárként vissza küldött Magyarországra a tanács vezetője, Várfalvi Lajos.

Renner Péter Brünnben született 1933-ban, édesapjával Magyarországra költözött, édesanyja Londonban élt. Az esztergomi érettségi után a Földtani Intézetben tanult térképészetet.

A forradalmi eseményekbe már október 23-án bekapcsolódott. A Szabad Nép székháza előtti tüntetésen osztott röplapokat terjesztette Csepelen. Másnap letartóztatták, a Belügyminisztérium Jászai Mari téri épületében őrizték, bántalmazták is. Október 29-i szabadon bocsátása után a Corvin közi felkelőkhöz csatlakozott: előbb térképeket készített számukra, majd miután a parancsnok, Pongrátz Gergely rajparancsnokká nevezte ki, fegyverek és lőszerek beszerzésében segédkezett. Később összekötő lett a Corvin köziek és a nemzetőrség parancsnokága között.

November 4. után Renner Péter Angyalföldön folytatta a fegyveres ellenállást, a hónap végén pedig Ausztriába szökött. Itt került kapcsolatba — Pongrátz Gergellyel együtt — a bécsi Magyar Forradalmi Tanáccsal. A későbbi nyomozás során úgy nyilatkozott erről, hogy mindent a magyarság érdekében tett. Ezt alátámasztja az is, hogy bár lehetősége lett volna Angliába utaznia az édesanyjához, ő inkább a forradalmi tanács küldetését választotta.

A magyarországi konspirációs terv azonban nem járt sikerrel, Rennert 1957. február 24-én – nem sokkal Ausztriába való visszaindulása előtt – árulás folytán letartóztatták. 12 társával állt a katonai bíróság elé. A Gáspár Gyula vezette tanács első fokon szervezkedés bűntette miatt ítélte halálra, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc vezette különtanácsa jogerőre emelt. A letartóztatása alatt egy zárkaügynököt kapott cellatársnak, akinek a jelentéséből az derült ki, hogy komolyan fontolgatta a szökés lehetőségét, illetve az eredetileg nyilvánosra tervezett „tárgyaláson nem azokat a válaszokat fogja mondani, amelyekben előadójával megállapodott”. Az ítélet így végül zárt tárgyaláson született meg. Renner Pétert 1958. február 5-én végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Renner Péter és társai HL (BKB) 0076/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Enyhítő körülmény nincs. Sörös Imre, az 1956-os temerini vértanú. In: Matuska Márton: Három mártírunk. Életjel Kiadó, Szabadka, 2002.

Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956. Noran, Budapest, 2003.

Gáspár Gyula pályája https://www.neb.hu/asset/phpyKGe2x.pdf

Ledényi Ferenc pályája https://www.neb.hu/asset/phpg3eyuj.pdf

„A tűzszünetet nem mi kértük, hanem az Önök kormánya, a feltételeket én fogom megszabni, mert én hiába kötöm meg az egyezményt, ha az egységeim nem mennek bele.” E kemény szavakat Ekrem Kemál mondta — Deák Ferenc őrnagy visszaemlékezése szerint — a Petőfi laktanya katonáival történt tárgyalásokon. A megbeszélés eredményekéntvégül 1956. október 29-én — Nagy Imre tűzszüneti felhívását követően— megszületetta Tüzet szüntess!-egyezmény.A katonák és a főváros egyik legnagyobb szabadságharcoscsoportja, a Széna téri felkelőkbefejezték az egymás elleni harcot, utóbbiak visszakapták bázisukat, illetve felosztották egymás között az ellenőrzési területeket. Ekrem a Széna téri felkelők egyik vezetője, a legendássá vált Szabó János, „Szabó bácsi”egyik parancsnokhelyettes lett, amiért végül a forradalmat követő megtorlásban az életével fizetett. Gyorsított eljárásban az úgynevezett Bányász-per tizenegyedik rendű vádlottjaként ítélte halálra a bíróság.

Ekrem Kemál Macedóniában, az akkori jugoszláviai Skopjéban született 1924-ben. Szülei válása után a nagymamája nevelte föl Magyarországon. A második polgári iskolai osztály elvégzése után, esti tanfolyamon kitanulta a műszerész szakmát. Későbbi vallomása szerint 1944-ben a nyilasok elhurcolták. 1949-ben jugoszláv állampolgárként kitoloncolták Magyarországról, majd visszaszökése után rövid időre internálták is. Szaktudását elismerték a Ganz Villamossági Gyárban éppúgy, mint utolsó munkahelyén, a Pécsi Szénbányászati Trösztnél. Részt vett a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium óbudai tanműhelyének kialakításában, egy 1952-es feljegyzés szerint pedig az összes magyarországi erőmű építésénél jelen volt. Megnősült, egy gyermeke született. 1956 tavaszán orgazdaság vádjával elítélték, ám amikor Budapestre érkezett, hogy megkezdje büntetésének letöltését, kitört a forradalom.

Október 26-án csatlakozott a Széna téri fegyveres felkelőcsoporthoz. A környékbeli fiatalokból és a hozzájuk nagyszámban csatlakozó bányászokból és ipari tanulókból véletlenszerűen szerveződő ellenálló csoport, a forradalom kitörését követő napokban, komoly harcot folytatott, például a szovjet csapatokkal is tűzharcba keveredett. A katonai és a pártvezetők azután, hogy nem sikerült felszámolniuk a fegyveres ellenállás központjait, a legnagyobb felkelőcsoportokkal tárgyalást kezdeményeztek. Október 27-én a Bem laktanya tisztjei így akarták például a Széna téri felkelőket is rávenni arra, hogy tegyék le a fegyvert. Ezt a felkelő csoport tárgyalói, köztük Ekrem Kemál elutasították, a statárium ellenére sem tették meg. Végül a 8 pontos Tüzet Szüntess Egyezmény megkötése az általános tűzszünet elrendelését követően történt meg. A Széna téri felkelők bázisa kezdetben a metróépítkezés munkásszállása volt, miután elfoglalták a Maros utcai ÁVH-s laktanyát, Szabó bácsiék áttették oda a székhelyüket. Ekrem egy kisebb bázis parancsnokaként továbbra is a téren maradt. A Széna tériek ellenőrzési területe a sokszorosára növekedett, Ekrem a II. kerületi pártházat és annak környékét vonta ellenőrzése alá. Irányította a járőrözést, számos, a forradalom ideje alatt Budapestre érkező külföldi újságíróval tárgyalt, átvette a Vöröskereszt segélycsomagjait. A második szovjet katonai támadást követőena Széna tériek ismét felvették a harcot, Ekrem a Vertesz gyárban és a II. kerületi pártházban alakított ki harcálláspontot, de a nagy létszámú túlerővel szemben a szabadságharcosok nem tudtak sokáig ellenállni.

November 7-én Ekrem Kemál Nagykovácsiban felvette a kapcsolatot Király Béla tábornokkal, a Nemzetőrség főparancsnokával és annak egységével. Király rádió adó-vevővel felszerelve küldte előt felderíteni, ám további tevékenysége meghiúsult egy felderítés során elszenvedett súlyos motorbaleset miatt.

A kórházban tartóztatták le 1956. december 28-án. A Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa gyorsított eljárásban ítélte halálra szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint rablás vádjával 1957. július 23-án. A tárgyaláson igyekezett bizonyítani, hogy mindvégig a harc beszüntetésére törekedett; járőrparancsnokként nem volt vezető szerepe, fegyveres harcban pedig soha nem vett részt. Kegyelmi kérvényében hangsúlyozta, hogy ezt alátámasztja az a tény is, hogy nem volt ismert a forradalmárok körében: „A hat héten át lefolyt tárgyalásnak 17 vádlottja volt, akik mind a Széna téren, illetve a Maros utcában tevékenykedtek. Ezek közül sem a nyomozati eljárás során, sem a tárgyaláson engem senki nem ismert. Józan ésszel elképzelhető-e az, hogy ez a sok ember, aki azonos helyen és időben járt-kelt, valamint azok a tanúk, akik vallomást tettek, ne ismertek volna fel, vagy ne hallottak volna Ekrem Kemálról, a Széna téri főparancsnok-helyettesről?” Érvelése nem járt sikerrel. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével 1957. november 23-án jogerőre emelte az ítéletet. Kegyelmi kérvényét egyhangúan elutasították, 1957. november 29-én végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2004.

Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003.

Zinner Tibor: Halálos évtized a „Népköztársaság nevében!”. A Legfelsőbb Bíróság halálos ítéletei 1957. január 14. és 1966. október 13. között, In „A Köztársaság nevében!”. Pálinkás

György emlékkönyv. Szerk. Balla Judit–Borbély Zoltán–Koltay András. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2007.

Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf

Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

„Az országban aktivizálódtak, felléptek, hatalmat ragadtak a kezükbe horthysta katonatisztek, csendőrök stb. Ezeknek az ügyét is komolyan kézbe kell venni, és nagyon tárgyalni nem is kell. Meg kell csinálni, és ahol csak olyan horthystákkal találkozunk, akik vették maguknak a bátorságot és disznóságokat csináltak, körmenetben kell bíróság elé állítani, halálra ítélni és kivégezni.” – Kádár János sürgette ezekkel a szavakkal a forradalom megtorlását 1957 legelején. Azok a katonatisztek, akik a forradalomban részt vettek, a Kádár-rendszer logikája szerint lepaktáltak az ellenséggel, szembehelyezkedtek a „népi demokráciával” és a szovjet csapatokkal, tehát nem kerülhették el sorsukat. Az 1956 utáni legnagyobb, 52 vádlottat felvonultató katonaperben első fokon 11 halálos ítéletet hoztak. A per elsőrendű vádlottja Mecséri János ezredes volt.

Mecséri János 1920-ban Győrött született. Lakatosnak tanult, a második világháború végén katonaként Németországban amerikai hadifogságba esett, 1946-ban tért haza. 1948-ban tiszti iskolára jelentkezett, később elvégezte a moszkvai Sztálin Akadémiát, s 1954-ben kinevezték az esztergomi 7. gépesített hadosztály parancsnokának.

1. október 23-án hadosztálya több egységét rend- és objektumvédelemre Budapestre vezényelték. Az ezredes az október 26-i esztergomi tüntetés hírére tért vissza a helyőrségbe, ahol addigra felélénkültek az események: a felkelők behatoltak a hadosztályparancsnokságra, amelyet 14 ember halálát okozó sortűz követett. Nagy Imre október 28-i beszédéig Mecséri úgy értékelte az eseményeket, hogy legfontosabb a szocialista államrend védelme. A politikai fordulatot követően, valamint a Maléter Pállal történt találkozó után a forradalom mellé állt. Időközben Budapestre vezényelték, a budai körzet parancsnokává nevezték ki, egységének feladata az ÁVH-s objektumok felderítése és őrzése volt. November 1-jén lezáratta a fővárosba vezető utakat. Még aznap kinevezték a Kormányőrség parancsnokává. November 3-án a Maléter Pál vezette kormánydelegációt kísérte Tökölre, amely a szovjet csapatkivonás részleteiről tárgyalt volna; a szovjet parancsnokságon a küldöttség tagjaival együtt őt is letartóztatták.

A közel két évig tartó perben első fokon 1958. augusztus 14-én hoztak ítéletet. A Budapesti Katonai Bíróság Mátyás Miklós hadbíró őrnagy vezette tanácsa szervezkedés vezetése vádjával Mecséri Jánost halálra ítélte. Ügyében a legsúlyosabb vád a Juta-dombi csatához volt köthető, amelynek során 11 szovjet katona vesztette életét. Ezt a bíróság védtelen katonák elleni orvtámadásnak minősítette. Az ítéletet másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette különtanácsa jogerőre emelte. Mecséri Jánost 1958. november 15-én végezték ki.

„…életünket kizárólag neki köszönhetjük, hajlandóak vagyunk az igen tisztelt Legfelsőbb Népbíróság előtt újból tanúsítani.” Egy volt ÁVH-s házaspár e szavakkal vallott a „bányászper” kilencedik rendű vádlottja mellett. A védőtanúk ellenére Bán Róbert sorsa megpecsételődött: a Széna téri felkelők egyik vezetőjeként nem kerülhette el a megtorló hatalom által rámért halálbüntetést.

Bán Róbert 1934-ben született Budapesten. Rádióműszerésznek tanult, a kötelező sorkatonai szolgálata után 1955-ben az Orion Gyárban helyezkedett el.

A forradalmi eseményekbe korán bekapcsolódott. Részt vett az október 23-i tüntetésen, majd a Margit hídnál csatlakozott a hídőrséghez, amely a szovjet csapatok és a magyar karhatalom Pest és Buda közötti mozgását igyekezett megakadályozni. Október 27-én beállt a Széna téri felkelők közé, akik – kiváló vezetői képességének és intelligenciájának köszönhetően – gyorsan parancsnokhelyettessé választották. Részt vett a Bem laktanya vezetőségével folytatott tűzszüneti tárgyalásokon. Október 31-én megállapodást kötött a határőr-parancsnoksággal, amely szerint kölcsönösen támogatják egymást: ha szükséges, a parancsnokság élelmiszer fejében fegyverrel látja el a Széna térieket. Még ugyanazon a napon a csoport elfoglalta a Maros utcai laktanyát, ahol az összegyűjtött államvédelmiseket és pártfunkcionáriusokat őrizték. Bán Róbert emberségesen bánt a foglyokkal, igyekezett megakadályozni az önbíráskodást, és arról is gondoskodott, hogy az őrizetben lévők megfelelő élelmiszer-ellátásban részesüljenek. November 2-án átvette az úgynevezett „bányászbrigád” irányítását. A csoport az ő vezetésével indult november 3-án Ausztriába, hogy fegyvereket szerezzenek a további harcokhoz. Szigethy Attila, a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke azonban nem engedélyezte számukra a határátlépést, viszont a brigádot Szombathelyre küldte azzal a kéréssel, hogy segítse a Forradalmi Tanács munkáját, és fegyverezzék le az ÁVH-s határőregységet. A laktanyát azonban hiába foglalták el, a november 4-én megérkező szovjet csapatok lefegyverezték őket. Bán Róbertet és a „bányászbrigád” többi tagját előbb Ungvárra deportálták, majd december 22-én a magyar hatóságok letartóztatták.

Szervezkedés vezetésének vádjával állt bíróság elé, ahol a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa gyorsított eljárásban első fokon halálra ítélte. Az ítéletet másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével helybenhagyta. Bán Róbertet 1957. november 29-én kivégezték.

„Nem a munkáshatalom ellen fogtunk fegyvert, hanem az ávósok ellen, akik sanyargatták a magyar népet” – ezekkel a szavakkal indokolta perében a Széna téri felkelő csoporthoz való csatlakozását Rusznyák László pilisszentiváni bányász, a „bányászbrigád” legendás vezetője.

A Somogy megyei Csilrizradványon született 1933-ban. Édesanyját korán elvesztette; 16 évesen költözött Budapestre; kezdetben segédmunkásként dolgozott. 1953–1955 között letöltötte kötelező sorkatonai szolgálatát, tizedesként szerelt le, s a pilisszentiváni bányában helyezkedett el.

A forradalom kitörésének hírére 1956. október 26-án bányásztársaival Budapestre utazott, és velük együtt csatlakozott a Szabó bácsi vezette Széna téri csoporthoz. Részt vettek a 27-i, 28-i harcokban, de miután a szovjetek szétverték az egységet, a bányászok visszatértek Pilisszentivánra. Rusznyák László szervezte meg a helyi fegyveres forradalmi csoportot, amely a rend fenntartásában tevékenyen részt vett, valamint ellenőrizte az utakat, segített a helyieknek lefegyverezni a rendőrőrsön szolgálókat. Október 31-én a Széna tériek teherautókat küldtek a bányászokért, akik újra csatlakoztak a Szabó bácsi vezette fegyveresekhez. Megalakult a „bányászbrigád”, Rusznyák László pedig főhadnagyként ennek egyik vezetője lett. A brigád fő feladata – az ÁVH-sok, pártfunkcionáriusok begyűjtése mellett – a nemzetőrséghez nem csatlakozott fiatal fegyveresek leszerelése és a rend fenntartása volt. „Szabó bácsi utasítást adott arra, hogy vigyázzunk, ne legyenek fosztogatások, akik ilyeneket tesznek, tartóztassuk le” –vallotta később Rusznyák.

November 3-án a brigád tagjai Bán Róbert vezetésével Ausztriába indultak, hogy a további harcokhoz fegyvereket szerezzenek. Győrbe érve azonban a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke, Szigethy Attila nem adott engedélyt a határátlépéshez, hanem Szombathelyre küldte őket azzal a megbízással, hogy fegyverezzék le az ÁVH-s határőregységet. Még aznap este megszállták a szombathelyi laktanyát. November 4-én hajnalban a szovjet hadsereg megérkezett Szombathelyre, s a bányászbrigád tagjait, köztük Rusznyák Lászlót letartóztatták. Egy hónapos ungvári deportálás után Rusznyák a 17 vádlottat felvonultató „bányászper” elsőrendű vádlottjaként állt a bíróság elé. 1957. július 23-án a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa szervezkedés vezetésének vádjával első fokon – gyorsított eljárásban – halálra ítélte. A kegyelmi tanács egyhangúan kegyelemre ajánlotta, ennek ellenére a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével jogerőre emelte az ítéletet. Rusznyák Lászlót 1957. november 29-én végezték ki.

A Tóth Ilona és társai elleni perben a Kádár-kormányzat célja annak demonstrálása volt, milyen aljas, brutális gyilkosságokat hajtottak végre az „ellenforradalmárok” egy olyan eszme hatására, amelyet „támadó fellépésű, aktivitásra ingerlő, érzelmeket, társadalmi vihart és gyűlöletet szító” röplapokon és cikkekben terjesztett az értelmiség. Ennek alátámasztására kapcsoltak össze a perben egy gyilkossági ügyet az Élünk című illegális lap terjesztésével. Gyöngyösi Miklósnak, a per másodrendű vádlottjának mindkét ügyhöz volt köze, a megtorlás gépezete rá osztotta a közönséges bűnöző szerepét, demonstrálandó, hogy az ellenforradalomban börtöntöltelékek szövetkeztek az értelmiséggel a népi demokrácia megdöntésére. A Tóth Ilona és társai elleni perben nyolc ítéletet tekintettek esetében súlyosbító körülménynek, az ügyész pedig ezekre való tekintettel sem ajánlotta kegyelemre. Valójában nem volt megrögzött bűnöző.

Gyöngyösi Miklós Budapesten született 1929-ben. Gyermekkorát nevelőanyjával töltötte Szegeden. 1946-ban Aszódra került javítóintézetbe. Innen 1948-ban megszökött, és miután elfogása után a bíróság hatályon kívül helyezte a javítónevelését elrendelő ítéletet, 1949-ben Budapestre jött. 1952-ben két kisebb betörésért összbüntetésként hat év három hónap börtönre ítélték. Ormospusztáról szabadult 1956. október 27-én.

Budapestre sietett és először a Baross téri felkelő-parancsnokságon jelentkezett, majd november 5-én Angyal István csoportjához csatlakozott a Péterfy Kórházban. Itt röplapok készítésében segédkezett. Angyalék lebukása után került a Tóth Ilona orvostanhallgató gondjaira bízott Domonkos utcai kisegítő kórházba, ahol tovább folytatta társaival a Kádár kormánnyal szembeni politikai ellenállást. Gyöngyösi röplapokat terjesztett és jelentős szerepet játszott az Obersovszky Gyula és Gáli József fémjelezte Élünk című illegális lap előállításában és terjesztésében. Segédkezett abban is, hogy a nyomdát időről időre új rejtekhelyre szállítsák. Amikor december 5-én letartóztatták, épp egy stencilgépet szállított.

Többek között fegyverrejtegetéssel és izgatással vádolták meg, de a gyilkosság vádja volt a legsúlyosabb. E szerint Tóth Ilonával és Gönczi Ferenccel a kórházban brutális módon meggyilkoltak egy általuk ÁVH-snak gondolt embert, mert attól tartottak, hogy az lebuktatja az ott működő ellenálló csoportot. A gyilkossági vád kizárólag a beismerő vallomásokon alapult, azt a bíróságnak nem sikerült bizonyítania. A tényállásban foglalt körülményeket a laboratóriumi vizsgálatok cáfolták, a felállított kronológia, sőt az áldozat személye sem stimmelt. Első fokon a Fővárosi Bíróság B.-né Tóth Matild vezette tanácsa halálra ítélte Gyöngyösi Miklóst. Az ítéletet másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Radó Zoltán elnökletével jogerőre emelte, a minősítést pedig izgatásról szervezkedésben való részvételre súlyosbította. 1957. június 26-án kivégezték.

A forradalom leverését követő megtorló perek egyik sajátossága volt, hogy vidéken a bíróságok – a tömegesen 1957 januárjában meginduló eljárások során – a tipikus forradalmi cselekményeket, úgy mint a szovjet emlékművek ledöntését, a tanácsháza elfoglalását, a kommunista vezetők elleni fellépést, kezdetben rongálásnak, magánlaksértésnek, garázdaságnak minősítették. Bács-Kiskun megyében sem volt ez másként. Így fordulhatott elő, hogy a kiskunmajsai lincselésként elhíresült esethez kapcsolódó Patyi István és társai elleni büntetőperben első fokon „csupán” szándékos emberölés volt a vád, s bár a megyei pártlap, a Petőfi Népe bestiális ellenforradalmi gaztettről cikkezett, a később kivégzett három fő vádlott – Patyi István, Kolompár Mátyás és Pekó István – viszonylag enyhe, 14, 12, illetve 8 éves börtönbüntetést kapott.

A forradalmi események 1956. október 26-án kezdődtek meg Kiskunmajsán. Aznap este a Budapesten dolgozó helyiek híreket hoztak a fővárosi eseményekről, a majsaiak pedig a hallottak hatására kitűzték a nemzeti zászlót a templom tornyára. Másnap országos állat- és kirakodóvásárt tartottak a városban. A helyőrség parancsnoka hiába kérte a jóval korábban meghirdetett rendezvény elhalasztását, a pártbizottság másként döntött. Az esemény miatt eleve nagyobb tömeg tartózkodott a helyszínen, a tanácsházát pedig – amely elé végül az emberek vonultak – kevés ember védte, mivel a helyőrség nagy részét előzőleg Szegedre vezényelték. A mintegy ötszáz tüntető a tanács vezetőinek leváltását, újak kinevezését, valamint Neményi József kiadását követelte. Ő a község ipari és kereskedelmi vezetője, begyűjtési felelőse volt, aki megbízatásából adódóan – mint a diktatúra helyi szintű képviselője – eleve a tömegindulat célpontjának számított. Ezt fokozta a személye iránti általános ellenszenv is, amely már a forradalom előtti hónapokban az őt szidalmazó falfirkákban is megnyilvánult. Neményit a tanácsháza légópincéjében bújtatták, de az indulatos tömeg előhozta onnan, és végül agyonverték.

A forradalom leverése után szinte azonnal megindult azok felkutatása, akik a lincselésben részt vettek. Közülük többen ekkorra már elhagyták az országot. Az 1956. november 26-án letartóztatott Patyi István, Kolompár Mátyás és Pekó István egyszerű, kétkezi munkából élő emberek voltak, s a perben a brutális, agresszív csőcselék szerepét osztotta rájuk a kádári megtorló rendszer – Patyi és Kolompár esetében kihangsúlyozva kisebb vétségek miatti büntetett előéletüket. A Kecskeméti Megyei Bíróság Lengyel Zoltán vezette tanácsa 1957. február 22-én, mint már említettük, börtönbüntetést szabott ki rájuk. Az ítélet ellen a vád nem, a védelem viszont fellebbezett, így az nem emelkedett jogerőre. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Mecsér József elnökletével a vádlottak cselekedeteinek minősítését szervezkedésben való részvétellel egészítette ki, és mindhármukat halálbüntetéssel sújtotta. Az ítéleteket 1957. október 10-én végrehajtották.

A kiskunmajsai népítélet alapot szolgáltatott olyanokkal szembeni bosszúra is, akikre a megtorló gépezet különösebb ellenforradalmi cselekményt nem tudott rábizonyítani. Példa erre Túri Mihály esete, aki a szomszédos falu, Kömpöc forradalmi bizottságának az elnöke volt. Emiatt azonban nem tudták elítélni, így – azon az alapon, hogy Kiskunmajsán tartózkodott aznap a vásáron – bevonták a Neményi-gyilkosságba. Dacára annak, hogy a szembesítés során Patyiék is mellette tanúskodtak, sőt a neve abban a jelentésben sem szerepelt a lincselők között, amit a járási rendőrkapitányság vezetője készített a pártbizottság számára az eseményekről, előbb internálták, majd 1958. november 3-án életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, s csak 1972-ben szabadult.

"A jelen ügyben lefolytatott büntetőeljárás is teljes fénnyel világított rá arra a körülményre, hogy kik voltak azok a személyek, akik a néphatalom ellen fogtak fegyvert, és annak megdöntése volt a fő céljuk. (…) A vezető szerepeket az osztályellenség vitte. Ezekhez csatlakoztak a munkásosztály további ellenségei, úgy mint a lumpen és huligán elemek, továbbá osztályukat eláruló és azzal fegyverrel szembeforduló munkások. De kitűnt, hogy részt vettek olyan munkások is, akik az előbbiek befolyása alá kerültek, azok megtévesztő és hazug propagandája hatása alatt fogtak fegyvert, illetve léptek fel a néphatalom ellen.” Az első fokon öt halálos ítélettel végződő Szente Károly és társai per tanácsvezető bírója, Bali László iménti megfogalmazása pontos képet ad arról, mi volt a hatóság álláspontja az 1956-os csepeli eseményekről. „Vörös Csepel” különleges helyszíne volt a forradalomnak. A helyi hatalom gyors októberi összeomlását a szabadságharc egyik legkeményebb, leghosszabb ideig kitartó ellenállása követte, ugyanakkor a Kádár-kormány számára a kerület sorsa –már csak az ország legnagyobb gyára, a Csepel Művek miatt is –nagy jelentőségű volt.

Az összesen tizennyolc vádlottat felsorakoztató perben az osztályáruló munkás szerepét idősebb Szente Károlyra és fiára, Szente Istvánra osztották. A pusztazámori származású Szente család mind az öt férfitagja bekapcsolódott a csepeli forradalmi eseményekbe. Apa és fia kocsikísérőként dolgozott a nagyvásártelepen. Október 23-án mindketten részt vettek a Szent Imre téri tüntetésen, majd a helyi kiegészítő parancsnokság elleni– másnap hajnali –támadásban is. Ennek során a fiút rövid időre letartóztatták, de későbbi sorsuk szempontjából más is történt az ostromkor: halálos lövést kapott Szente Károly veje, amiért a család elsősorban Kalamár József tanácselnököt tette felelőssé. Kalamár megpróbált elrejtőzni, de a királyerdei felkelő csoport a nyomára bukkant, és a rendőrkapitányságra való kísérése közben egyikük lelőtte, amiért a perben az apát és a fiát vonták felelősségre. Szente Károly a csepeli forradalom egyik kulcsfigurájaként a legtöbb tömegakcióban részt vett, így október 25-én a pártközpont, illetve másnap a rendőrség épületének elfoglalásában is. Az október 30-án megalakult nemzeti bizottságba is beválasztották. Fia nemzetőr lett, a főváros belsőbb kerületeiben is harcolt.

Miután konfliktusba keveredett Buri Istvánnal, a csepeli nemzetőrség parancsnokával, a nemzetőrök apjával együtt letartóztatták, és átadták a budapesti rendőr-főkapitányságnak. November 6-án szabadultak. A szovjet megszállókkal való harcokban mindketten megsebesültek. Szente Károlyt 1957 januárjában tartóztatták le. Fia megpróbált Ausztriába, illetve Jugoszláviába menekülni –sikertelenül. Tiltott határátlépésért négy hónap börtönre ítélték, majd szabadulása után nem sokkal, immár az ellenforradalomban betöltött szerepe miatt újra letartóztatták.

A Fővárosi Bíróság Bali László vezette népbírósági tanácsa szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint gyilkosság vádjával mindkettőjüket halálra ítélte. Szente Károly az utolsó szó jogán elmondott beszédében tiltakozott az ellen, hogy bűnözőként kezelték: „Nem voltam azonban huligán soha. (…) bűn, vér, betörés nem terheli a lelkiismeretem.” Fia pedig olyannyira jogtalannak érezte az ítéletet, hogy a másodfokon eljáró, az ítéletet jogerőre emelő Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc elnökölte tanácsa előtt a vádlottak közül egyedüliként nem kért kegyelmet. Apát és fiát 1958. december 23-án végezték ki.

Az 1956-os forradalmi eseményeket követő megtorló perek Békés megyét sem kímélték. A legnagyobb, tizenhat vádlottat érintő pert statáriális eljárás keretében tartották a Kecskeméti Katonai Bíróság Mátyás Miklós hadbíró őrnagy tanácsa előtt, de Békéscsabán. A bíróság a forradalmárokat fegyverrel hadonászó csőcselékként mutatta be; a per elsőrendű vádlottja az alig 19 éves Mány Erzsébet volt.

Gyulán a tömeg 1956. december 17-én néhány fogvatartott szabadon bocsátását követelte, amikor a karhatalom szovjet páncélautók segítségével, porzó tüzet is alkalmazva oszlatni kezdett. Mány Erzsébet is azok között volt, akik erre a hírre a gyulavári határőrségtől fegyvert szereztek, és a Körös hídjánál lőállásban vártak a karhatalmistákra. Legnagyobb szerepe a csoport tagjainak buzdításában volt. Atrocitásra végülnem került sor, a fiatalok visszaszolgáltatták a fegyvereket, és hazatértek.

Mány Erzsébetet 1957. január 3-án tartóztatták le, s január 10-én halálra ítélték. A még aznap megtartott kegyelmi tanácskozás az ítélet életfogytiglanra való változtatását javasolta, jelezve, hogy a bíróságnak nem áll módjában eltekinteni a legsúlyosabb büntetés kiszabásától. Kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács végül elutasította, mégpedig szokatlanul hosszú, csaknem háromhetes várakozás után. Egyes vélemények szerint a kivégzést szándékosan időzítették február másodikára, Marosán György békéscsabai látogatásának a napjára. Nem volt véletlen az sem, hogy a pert és a golyó általi kivégzést is Békéscsabán tartották, holott Mány Erzsébetet és a szintén halálra ítélt vádlott-társát, Farkas Mihályt a szegedi Csillag börtönben őrizték.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc at tempus enim, in laoreet nunc. Suspendisse sed diam mauris. Duis mollis sodales feugiat. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nunc at tempus enim, in laoreet nunc. Suspendisse sed diam mauris. Duis mollis sodales feugiat. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent per conubia nostra, per inceptos himenaeos. Curabitur euismod ut mauris in convallis. Praesent ornare, magna ac blandit hendrerit, ex nisl elementum libero, sed iaculis elit ante quis nunc. Praesent sodales semper dui id facilisis. Donec laoreet nisl vel tellus pellentesque, at pellentesque est interdum. Vestibulum id nisl ac neque accumsan dapibus vitae et nisl. Praesent vel enim aliquet, interdum nibh a, gravida nisl. Donec pellentesque quam ex, et feugiat elit blandit in. Donec odio libero, condimentum vel mauris sit amet, viverra dictum nisi. In non lacus sem. Duis convallis ante sagittis lorem finibus, vitae ullamcorper justo aliquet. In fringilla velit vitae libero aliquet, eget suscipit magna ornare.

„Ez a bűnper is válasz az ENSZ-beli kapitalista uraknak és válasz a világ dolgozóinak is, hogy íme, így nézett ki a magyar szabadságharc.” Ez áll a mintegy 17 vádlottat bíróság elé állító Hufnágel István és társai elleni per ítéletének indoklásában, amellyel az 1956-os forradalom nagytétényi eseményeiért büntetett a kádári megtorló gépezet. Noha még az ítélet indoklása is önmagában jelentéktelennek és ártalmatlannak nevezte a vádbanszereplő eseményeket, a kommunista hatalom azonban ezt az ügyet isarra akarta felhasználni, hogy mindenáron bizonyítsa ’56 ellenforradalmi jellegét: demonstráljaa kapitalizmus visszaállításának kísérletét. Ennek megfelelően igyekeztekebben a perben is felvonultatni a kádári megtorlás propagandisztikus célpontjainak egy-egy képviselőjét.Dr. Fáy Ferencre, a nagytétényi nemzetőrök parancsnokáraa kádári megtorlás gépezetében a horthysta reakciós értelmiség és katonatiszt szerepét osztották.

Fáy Ferenc 1908-ban született Szegeden. A gimnáziumot a ma Szlovákia területén található Ipolyságban végezte el, majd Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett államtudományi doktori címet. Fővárosi fogalmazóként dolgozott, 1931–32-ben önkéntes katonai szolgálatot adott, a második világháború alatt főhadnaggyá léptették elő. A háború után az igazoló bizottság az állását és a rangját is meghagyta, ennek ellenére 1950-ben nyugdíjazták, 1956-ban pedig ügykezelési munkaköréből is elbocsájtották. A forradalom kitörésekor kocsikísérőként dolgozott. Nős volt, két gyermek édesapja.

A forradalmi eseményekbe 1956. október 26-án kapcsolódott be, amikor a Nagytétényi Nemzeti Bizottság megbízta a nemzetőrség megszervezésével. A környéken állomásozó honvédek mellett járőrszolgálatot láttak el, október 29-től a helyi rendőrséggel közösen felügyelték a rendet, majd november 1-től a lőszerraktárat is őrizték.A helyi nemzetőrség vezetőjeként parancsot adott a Rákosi diktatúra kegyetlenségeit megtestesítő ÁVH-s tisztek előállítására és kihallgatására,de ahogy a tárgyalás során ügyvédje is hangsúlyozta, mindvégig a rend és a törvényesség betartására, valamint az önbíráskodás elkerülésére törekedett. Az ÁVH-sokat végül elengedték.

November 4-én, a második szovjet katonai intervenciót követően Fáy a laktanyában őrizetlenül maradt lőszereket a rendőrség épületébe szállíttatta, amit később a bíróság társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopásnak minősített. A megtorló hatóságok dr. Fáy Ferenc esetében is igyekeztek a forradalmi tetteket köztörvényes bűncselekményként beállítani. A szovjet támadást követően Fáy parancsot adott barikádok építésére, de a szovjet csapatok óriási túlerejével szemben a nemzetőrök végül nem vették fel a harcot.

Fáy Ferencet 1957. február 17-én tartóztatták le. Szeptember 5-én az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Zalai Miklós vezette népbírósági tanácsa életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte szervezkedés vezetése és egyéb vádak alapján. Ezt másodfokú ítéletében a Legfelsőbb Bíróság Cieslár Viktor vezette népbírósági tanácsa halálbüntetésre súlyosbította 1958. március 13-án. Fáy védője a „szocialista humanizmus jegyében” kért kegyelmet, hivatkozva többek között védence szerepének jelentéktelenségére. Fáy Ferenc azonban kijelentette: „Csupán családomra tekintettel kérek kegyelmet, a magam részére nem kívánok kegyelemért folyamodni.”Másnap kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Hufnágel István és társai. BFL XXV. 4. a 2999/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Zinner Tibor: Utak és tévutak a XX. századi magyar felsőbíráskodás káderpolitikájában ‘56 után. In A Kúria és elnökei III. A kötetet szerkesztette Bódiné dr. Beliznai Kinga. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015.

Zalai Miklós pályája https://www.neb.hu/asset/phpBaWdUh.pdf

Cieslár Viktor pályája https://www.neb.hu/asset/php8XgcsP.pdf

„Arra a nem várt esetre, ha a t. Legfelsőbb Bíróság valamennyi bűncselekményben való bűnösségemet állapítaná is meg, az elsőfokú ítéletben kiszabott börtönbüntetés mértéke – még ha az általános megelőzést kívánná is szolgálni – cselekvőségemhez képest rendkívül súlyos.” Így fogalmazott fellebbezésében a többek között szándékos emberölés bűntettében bűnsegédként megvádolt, az első fokon 15 év börtönbüntetésre ítélt Micsinai István. A másodfokon eljáró bíróság azonban –az 1956 utáni Kádári megtorló perek esetében nem egyedülálló módon –halálbüntetésre súlyosbította az ítéletet.

Micsinai István 1917. március 18-án született a ma Szlovákia területén található Perbetén. Az elemi iskola elvégzése és a katonai szolgálatának befejezése után rendőr lett, majd 1951-ben leszerelt, és a Csepel Autógyárban kezdett el dolgozni segédmunkásként, illetve betanított lakatosként. Nős volt, két gyermek édesapja.

Az 1956-os forradalom eseményeibe először annak ellenére sem kapcsolódott be, hogy egykori rendőrtársa, Láng Sándor, a pesterzsébeti nemzetőrség helyettes vezetője már október 26-tól arra buzdította, lépjen be az Erzsébeti Forradalmi Bizottságba, és csatlakozzon a nemzetőrökhöz. Úgy vélte,a forradalmároknak tapasztalt fegyverforgatókra van szükségük. Végül azonban meggondolta magát, és november 2-án Oltványi László XX. kerületi nemzetőrparancsnoktól igazolványt kapott, Lángtól pedig egy Walter-pisztolyt. Harci cselekményben azonban nem vett részt. Későbbi tragikus sorsát az pecsételte meg, hogy november 4-én Láng Sándor magával vitte, hogy leszámoljanak a pártállam szimpatizánsaival, akik egyúttal Láng haragosai is voltak. Felkeresték többek között a kerületi tanács tagját, Láng volt rendőrségi csoportvezetőjét, valamint a környék két ismertebb kommunistáját, akik közül az egyiknek ÁVH-s tiszt volt a rokona. A tanúvallomások szerint Micsinainem bántott senkit sem, s bár pisztolyát néhányszor elővette, igyekezett visszafogni fegyverrel fenyegetőző társát. A „munkásmozgalom régi harcosának” számító Turner Kálmán ugyanakkor–aki az ezt megelőző napokban a kerületi MSZMP megalakításán munkálkodott, valamint a harcokban a pártházat védte –családjával egy pincébe menekült, ahol Láng agyonlőtte. A kerületi pártbizottság ügyészségnek írott jellemzése szerint Turner „Elvhűségét, a nép iránt érzett szeretetét bizonyítja, hogy az ellenforradalom első perceitől kezdve egész haláláig bátran és keményen harcolt a nagyon szép, igaz ügyért. Ezért gyűlölték az ellenforradalmárok, ezért kellett meghalnia”.Az események után Micsinai hazament, és 1957. november 24-i letartóztatásáig otthon is maradt. Fegyverét elrejtette, s később arra hivatkozott, hogy ezzel akarta bizonyítani azt, hogy a gyilkosságban ártatlan. Láng Sándor a forradalom leverése után külföldre menekült, így Kádárék gyakorlatilag Micsinai Istvánon toroltákmeg a pártmunkás halálát.

A kétszeres sztahanovista, kiváló dolgozó Micsinait–akit 1956-ban a Kohó-és Gépipari Minisztérium kitüntetésére is felterjesztettek, és aki 1945-től a tagrevízióig maga is a párt tagja volt–névtelen feljelentés nyomán tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Fekete László vezette népbírósági tanácsa szándékos emberölés, hivatali hatalommal való visszaélés és fegyverrejtegetés vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélte 1957. február 28-án. Az ítélet súlyosbítása és a halálbüntetés kiszabása érdekében a Legfőbb Ügyészség fellebbezett. Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette népbírósági tanácsa 1957. április 15-én megtartott ülésén halálos ítéletre súlyosbította,alegfőbb vádatitt már a szervezkedésben való tevékeny részvételreváltoztatva. Micsinai Istvánt 1957. április 18-án kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Micsinai István pere. BFL XXV. 4. a 381/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A pesterzsébeti fegyveres ellenállás. 1956-os Intézet Alapítvány-Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2015.

Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienne: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000.

Fekete László Árpád pályája https://www.neb.hu/asset/phphqdb43.pdf

Vida Ferenc pályája https://www.neb.hu/asset/phpQiWxf2.pdf

„Igen, mondottam azt, hogy Kádár ugyanazt csinálja mint Rákosi és Gerő csinált”-vallotta a gyorsított eljárásban folytatott perének elsőfokú tárgyalásán a 23 évesPreszmajer Ágoston, akit többek közöttszervezkedés kezdeményezésével vádolt meg az ügyészség. Hangsúlyozták, hogy az efféle lázító beszéd is azt bizonyítja, hogy a vádlott nem nevelhető. A Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette Népbírósági Tanácsa 1957 tavaszán „kiemelkedő társadalomveszélyesség”-re hivatkozva ítélte halálra, kimondva azt, hogy büntetése kiszabásánál annak elrettentő hatása előrébb való volt, mint az enyhítő körülmények. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte az ítéletet az 1957. november 4-én megtartott tárgyaláson, s Preszmajert november 7-én kivégezték.

Preszmajer Ágoston 1934-ben született Budapesten. Édesapja korai halála után édesanyja öngyilkos lett, így két testvérével együtt teljes árvaságra jutott. Levente bátyját a második világháborúban vesztette el. Nyolc elemit végzett, majd segédmunkásként dolgozott. Utolsó munkahelye a Csepel Vas- és Fémművek volt, ahol traktorvezetői képesítést szerzett. Az üzemben ő volt a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) agitációs és propagandatitkára. Nős volt, egy gyermek édesapja.

A forradalmi eseményekbe 1956. október 24-én kapcsolódott be. Több fegyveres csoporthoz csatlakozott, részt vett a harcokban, többek között a Práter utcában, a Corvinközben és a Kisfaludy utcában. Október 28-án, miután a Kilián laktanya is a felkelők mellé állt, szolgálatra jelentkezett Maléter Pálnál,s a Kilián laktanya és a Corvin közi csoportokösszekötője lett. A fegyverszünet idején a Fejér megyei Válon volt nemzetőr, itt egy rövid időre őrizetbe is vették. November 4-én, a második szovjet katonai intervenció után újra részt vállalt a fegyveres harcokban. Pesten a Royal szállóban lévő csoporthoz csatlakozott, amely a szovjet csapatok óriási túlerejével szemben november 8-áig tudott ellenállni.

Preszmajer aktívan részt vett a fegyveres harcokban, s ezt a bíróság előtt sem tagadta.Perében azonban ennél súlyosabb körülmény volt, hogy december 6-án, amikora kádári hatalom, jelentős karhatalmi biztosítással,a saját erejét demonstrálandó, vörös zászlós tüntetést szervezett, részt vett a hatalom provokációjára reagáló spontán ellentüntetésen. A vád szerint itt született meg benne az elhatározás, hogy részt vesz egy új fegyveres felkelés előkészítésében. Ennek érdekében megpróbálta mozgósítani munkatársait, valamint a hárosi nemzetőrség tagjait, amelynek parancsnoka az újabb fegyveres felkelés tervét már elvette, azzal, hogy: „Harckocsik ellen nem lehet géppisztollyal harcolni!”.Preszmajer azonban nem adta fel az ellenállás reményét. 1957. január 11-én, az utolsó nagy forradalmi megmozdulás alkalmával, amikora csepeli gyár dolgozói a munkástanácsuk megszüntetése, a forradalom előtti igazgatók visszahelyezése és a Kádár kormány által kinevezett kormánybiztosok ellen tiltakozásképpen sztrájkot hirdettek, Preszmajer Ágoston tartott beszédet a tiltakozó munkások előtt. A forradalom folytatására, és a másnapi Keleti pályaudvarnál tartandó tüntetésen való részvételre buzdított, valamint a Nagy Imre kormány visszaállítását követelte.Leszögezte, hogy ha a tüntetést a karhatalom meg akarja akadályozni, akkor fegyveresen kell megdönteni a Kádár-kormányt. Másnap nem lett tüntetés, Preszmajermegpróbált feleségével együtt kijutni Ausztriába, de 1957. január 17-én Mosonszentjános közelében elfogták.

Védője az élete megmentése érdekében pszichés zavarokra hivatkozott, amit a hatósági orvosi véleménnyel is alátámasztott, ám sem ez, sem a beismerő vallomása nem mentette meg a halálbüntetéstől. A Legfelsőbb Bíróság kegyelmi tanácskozásán végül elutasították kérvényét. A döntés érdekessége, hogy csupán a tanácsvezető bíró, a hírhedt Borbély János gondolta úgy, hogy Preszmajer Ágostonnak kegyelmet kellene kapnia.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Preszmajer Ágoston pere. BFL XXV. 4. a 1820/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Pesti utca – 1956. Válogatás fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből. Szerk.: Bindorffer Györgyi, Gyenes Pál. Századvég Kiadó – 1956-os Intézet. Budapest, 1994.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A csepeli fegyveres ellenállás, 1956. Kronosz Kiadó – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – 1956-os Intézet. Budapest, 2016.

Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.

Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf

Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

Preszmajer Ágoston 1934-ben született Budapesten. Édesapja korai halála után édesanyja öngyilkos lett, így két testvérével együtt teljes árvaságra jutott. Levente bátyját a második világháborúban vesztette el. Nyolc elemit végzett, majd segédmunkásként dolgozott. Utolsó munkahelye a Csepel Vas- és Fémművek volt, ahol traktorvezetői képesítést szerzett. Az üzemben ő volt a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) agitációs és propagandatitkára. Nős volt, egy gyermek édesapja.

„Igen, mondottam azt, hogy Kádár ugyanazt csinálja mint Rákosi és Gerő csinált”-vallotta a gyorsított eljárásban folytatott perének elsőfokú tárgyalásán a 23 éves Preszmajer Ágoston, akit többek között szervezkedés kezdeményezésével vádolt meg az ügyészség. Hangsúlyozták, hogy az efféle lázító beszéd is azt bizonyítja, hogy a vádlott nem nevelhető. A Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette Népbírósági Tanácsa 1957 tavaszán „kiemelkedő társadalomveszélyesség”-re hivatkozva ítélte halálra, kimondva azt, hogy büntetése kiszabásánál annak elrettentő hatása előrébb való volt, mint az enyhítő körülmények. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte az ítéletet az 1957. november 4-én megtartott tárgyaláson, s Preszmajert november 7-én kivégezték.

A forradalmi eseményekbe 1956. október 24-én kapcsolódott be. Több fegyveres csoporthoz csatlakozott, részt vett a harcokban, többek között a Práter utcában, a Corvinközben és a Kisfaludy utcában. Október 28-án, miután a Kilián laktanya is a felkelők mellé állt, szolgálatra jelentkezett Maléter Pálnál,s a Kilián laktanya és a Corvin közi csoportok összekötője lett. A fegyverszünet idején a Fejér megyei Válon volt nemzetőr, itt egy rövid időre őrizetbe is vették. November 4-én, a második szovjet katonai intervenció után újra részt vállalt a fegyveres harcokban. Pesten a Royal szállóban lévő csoporthoz csatlakozott, amely a szovjet csapatok óriási túlerejével szemben november 8-áig tudott ellenállni.

Preszmajer aktívan részt vett a fegyveres harcokban, s ezt a bíróság előtt sem tagadta. Perében azonban ennél súlyosabb körülmény volt, hogydecember 6-án, amikora kádári hatalom, jelentős karhatalmi biztosítással, a saját erejét demonstrálandó, vörös zászlós tüntetést szervezett, részt vett a hatalom provokációjára reagáló spontán ellentüntetésen. A vád szerint itt született meg benne az elhatározás, hogy részt vesz egy új fegyveres felkelés előkészítésében. Ennek érdekében megpróbálta mozgósítani munkatársait, valamint a hárosi nemzetőrség tagjait, amelynek parancsnoka az újabb fegyveres felkelés tervét már elvette, azzal, hogy: „Harckocsik ellen nem lehet géppisztollyal harcolni!”. Preszmajer azonban nem adta fel az ellenállás reményét. 1957. január 11-én, az utolsó nagy forradalmi megmozdulás alkalmával, amikora csepeli gyár dolgozói a munkástanácsuk megszüntetése, a forradalom előtti igazgatók visszahelyezése és a Kádár kormány által kinevezett kormánybiztosok ellen tiltakozásképpen sztrájkot hirdettek, Preszmajer Ágoston tartott beszédet a tiltakozó munkások előtt. A forradalom folytatására, és a másnapi Keleti pályaudvarnál tartandó tüntetésen való részvételre buzdított, valamint a Nagy Imre kormány visszaállítását követelte. Leszögezte, hogy ha a tüntetést a karhatalom meg akarja akadályozni, akkor fegyveresen kell megdönteni a Kádár-kormányt. Másnap nem lett tüntetés, Preszmajer megpróbált feleségével együtt kijutni Ausztriába, de 1957. január 17-én Mosonszentjános közelében elfogták.

Védője az élete megmentése érdekében pszichés zavarokra hivatkozott, amit a hatósági orvosi véleménnyel is alátámasztott, ám sem ez, sem a beismerő vallomása nem mentette meg a halálbüntetéstől. A Legfelsőbb Bíróság kegyelmi tanácskozásán végül elutasították kérvényét. A döntés érdekessége, hogy csupán a tanácsvezető bíró, a hírhedt Borbély János gondolta úgy, hogy Preszmajer Ágostonnak kegyelmet kellene kapnia.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Preszmajer Ágoston pere. BFL XXV. 4. a 1820/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Pesti utca – 1956. Válogatás fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből. Szerk.: Bindorffer Györgyi, Gyenes Pál. Századvég Kiadó – 1956-os Intézet. Budapest, 1994.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A csepeli fegyveres ellenállás, 1956. Kronosz Kiadó – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – 1956-os Intézet. Budapest, 2016.

Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.

Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf

Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

„Nem fogadták el tanúit, akik bizonyították volna, hogy ő még Monoron volt (...) 30-án, tehát a Köztársaság téri csata idején (...) bepörgött hirtelen, és mondta, hogy nem igazságos a népbíróság. Erre a Tutsek, hogy meri maga a népbíróságot rágalmazni? (...) Tóth felkeveredett pillanatok alatt a bírói pulpitus tetejére, aztán szétvágott köztük, a Tutsek kapott két monoklit, az ülnöknek is odavágott, annak eleredt az orra vére (...) a fegyőrök (...) odarohantak, birkózás minden, kiterítették Tóthtot (...) kéz-láb bilincsbe rakták, és akkor Tutsek elrendelte, hogy kiüríteni az egész ügyészségi folyosót (…)”. Wittner Mária így mesélte el egykori vádlott-társának, a később kivégzett Tóth Józsefnek a megtorlást levezénylő bíróságok gyakorlatában szinte páratlan tettét.

Tóth József Monoron született, 1927-ben, a nagymamája nevelte fel.Az elemi iskola elvégzése után előbb segédmunkásként kereste a kenyerét,később a Fűszer Értékesítő Vállalatnállettkocsikísérő, sott dolgozott a forradalom kitöréséig. 1950-ben megházasodott, feleségével egy kislányt és egy kisfiút neveltek.

Monoron kapcsolódott be a forradalmi eseményekbe. Egyike volt azoknak, akik élelmiszert szállítottak Budapestre. Az egyik szállítmány célba juttatása után barátjával és harcos-, majd későbbi vádlott-társával, Kóté Sörös Józseffel együtt a fővárosban maradt.Itt csatlakozott a Vajdahunyad utcai fegyveres felkelőcsoporthoz, amelyoktóber 30-án részt vett a Köztársaság téri pártházostromában.A későbbi kádári megtorló perben Tóth hiába próbálta bizonyítani azt, hogy aznap Monoron volt, állítását nem fogadták el. A Vajdahunyad utcai csoport tagjaként járőrszolgálatot látott el, egy alkalommal két ÁVH-s hadnagyot kísért be a bázisra. A szovjet beavatkozást követően részt vett a fegyveres ellenállásban:november 4-én és 5-én golyószóróval próbálta megakadályozni az Üllői úton a szovjet egységek átvonulását. Miután egyértelművé vált, hogy az ellenállás hiábavaló, november 6-án visszatért a családjához Monorra,a forradalom leverése után pedig újra munkába állt.

Tóth Józsefet 1957. július 18-án letartóztatták. A Wittner Mária és társai elleni megtorló per tárgyalásán az ügyész rá és három társára is a legsúlyosabb büntetést kérte. A vádban a kádári megtorlás propaganda fordulatai köszönnek vissza: „a vádlottak közül egyetlenegy sincs olyan, aki a felszabadulás után a népi demokráciától támogatást ne kapott volna. A vádlottak támogatást nyújtottak azoknak a huligán elemeknek, akik a burzsoá restaurációját akarták elősegíteni, és a hazánkban országunk segítségére siető szovjet katonák legyilkolásában tevékenyen részt vettek.”Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa a fegyveres harcokban való részvételért, amit többrendbeli gyilkossági kísérletnek minősítettek, a Köztársaság téri pártház ostromában való részvétel, valamint a demokratikus államrend megdöntésére irányulómozgalomban való részvétel miatt 1958. július 23-án halálbüntetéssel sújtotta. Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette népbírósági tanácsa 1959. február 24-én jogerőre emelte, s Tóth Józsefet két nappal később kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Wittner Mária és társai. BFL XXV. 4. a 8046/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Szilánkok és legendák. ’56 Monor. Monor Város Önkormányzata. Monor, 2016.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A Vajdahunyad utcai felkelők. In.: Évkönyv VIII. 2000, Magyarország a jelenkorban. Szerk. Kőrösi Zsuzsanna, Standeisky Éva, Rainer M. János. 1956-os Intézet. Budapest, 2000.

Az 1956-os forradalmi eseményeket követő megtorló perek Békés megyében is gyakoriak voltak.A legnagyobb pert statáriális eljárás keretében tartották a Szegedi Katonai Bíróságon, amelyben 12 vádlottraösszesen 135 év börtönbüntetést szabtak ki, az első- és másodrendű vádlottat pedig halálra ítélték. A forradalmat megtorlókádári- hatalom elsősorban elrettentő céllal rendezte ezeket a pereket, de szempont volt az is, hogy a forradalmárokat fegyveres csőcselékként tüntesse fel.A másodrendű vádlott Farkas Mihályra osztották a vádirat szerint a katonaviselt férfi szerepét, aki szakszerű segítséget nyújtott az úgynevezett csőcseléknek a hatalom fegyveres erői megtámadásában.Az pedig, hogy egy rendszer által kinevelt tiszt a rendszer ellen forduljon, megbocsájthatatlan volt Kádárék szemében.

Farkas Mihály szegényparaszti családban született Gyulán, 1928-ban. Az általános iskola befejezése utánbádogosnak tanult, a második világháború végétől Budapesten dolgozott. 1949-ben bevonult katonának, a következő esztendőben a Dózsa Gyalogostiszti Iskolába jelentkezett. Csapattisztként szolgált Pécsett 1953-ig, amikor - saját kérésére - hadnagyi rendfokozatban tartalék állományba tették. 1956 szeptemberében tartalékos tiszti továbbképzésre hívták be, majd a forradalom alatt a hódmezővásárhelyi és a békéscsabai helyőrségeknél teljesített szolgálatot. A november 4-i szovjet támadás után leszerelték, ezután visszatért Gyulára.

A városban még a szabadságharc leverése után, december közepén is előfordultaktüntetések , bár a megyében egyre erőtlenebb volt az ellenállás. December 16-án is az utcára vonultak az emberek, mert híre ment annak, hogy a kommunista hatalom -válaszul arra, hogy néhány üzem csatlakozott a Nagy-budapesti Központi Munkástanács által szervezett 48 órás sztrájkhoz – provokációra készül és ellentüntetést szervez. A rendőrség többeket letartóztatott. Másnap a kiszabadításukra induló tömeget a karhatalom és a szovjet páncélosok szétoszlatták. Farkas Mihály is csatlakozott azokhoz, akik a hír hallatán fegyvert szereztek a gyulavári határőrségtől és tüzelőállást foglaltak el a Körös-hídnál.Később úgy vallott, a karhatalmat akarták megfékezni: „ne hagyjuk, hogy lövöldözzenek, hogy sebesülés és halál legyen.”Szerepét a bíróság ítéletében így foglalta össze: „(…) mint katonailag képzett, tartalékos tiszt, amellett, hogy a tömeghangulat felszításában részt vett, az akció fegyveres szervezését magára vállalta, a fegyverek elosztását szakszerűen elvégezte, egyszóval ő is mindent megtett azért, hogyha jön a karhatalom, a rendelkezésre álló tűzfegyverekkel azt fel tudják morzsolni.” A karhatalom azonban nem jött, így semmilyen akció nem történt. Németh Imrének, a köztiszteletben álló volt tanácselnöknek sikerült rábeszélnie a fiatalokat arra, hogy szolgáltassák vissza a fegyvereiket és menjenek haza. A nyomozás már másnap megindult a csapat ellen, Farkas Mihályt is rögtön letartóztatták.

Farkas Mihályt 1957. január 10-én a Szegedi Katonai Bíróság Mátyás Miklós hadbíró őrnagy vezetésével fegyver-és lőszerrejtegetés vádjával - statáriális eljárás keretében - halálra ítélte első rendű vádlottként, Mány Erzsébettel együtt. A bíróság álláspontja szerint: „(…) történtek a karhatalom részéről a tömeg szétoszlatása során puskatussal és kézzel végrehajtott bántalmazások is. (…) Mindez azonban az állampolgári, a józan ész, a logika és a becsület törvényei alapján nem indító ok arra, hogy erőszakos úton (…) fegyveresen akarják megtámadni az államhatalom (…) erőit. Hanem csupán arra kellett volna, hogy ösztönözze terhelteket, hogy visszamenjenek, s ha valamilyen sérelmük van, azt törvényes úton kívánják orvosolni.” A kegyelmi tanácskozás mindkét halálraítélt esetében az ítélet életfogytiglanra való enyhítését javasolta. A felterjesztett kegyelmi kérvényt szokatlanul hosszú ideig, mintegy három hétig bírálta el az Elnöki Tanács, mielőtt elutasította volna. Annak ellenére, hogy a két elítéltet Szegeden tartották fogva, az ítéletet 1957. február 2-án Békéscsabán hajtották végre. Ezen a napon a városban tartózkodott a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja, Marosán György is, aki 1956. december 8-i, a Nógrád megyei Munkástanácsnak címzett hírhedt szavaival – „Mától kezdve lövünk” –tudatta: a hatalom kész erőszakosan fellépni a tömegdemonstrációkkal szemben.A helyiek közül sokan vélték úgy, hogy Mány Erzsébet és Farkas Mihály kivégzését szándékosan időzítették a Kádár helyetteseként számon tartott kommunista politikus békéscsabai látogatásának idejére.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Mány Erzsébet és társai HL (Szegedi KB) 24/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban. Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból, 22. Gyula, 2006. II/2. kötet

Németh Csaba: Miért halt meg Mány Erzsébet? In: Békés Megyei Múzeumok Közleményei 36. Békéscsaba, 2012.

Mátyás Miklós pályája https://www.neb.hu/asset/phpXDjoYp.pdf

A XVIII. kerületi Béke tér Pestszentlőrinc egyik központja, fontos közlekedési csomópont, amelyik nem csak Lőrincet köti össze a pestszentimrei vasútállomással, hanem a kerületet is Budapest belvárosával. Nem véletlen, hogy a tér fontos szerepet játszott a kerület 1956-os eseményeiben is, a november 4-én meginduló szovjet támadás után a helyi fegyveres ellenállás egyik fontos helyszíne volt. A kerület legnagyobb ’56-os tragédiája is itt történt november 8-án, amikor a Fröhling-pékség előtt kenyérre várakozókat értetámadás: 16 ember vesztette életét. A szabadságharc Béke téri eseményeinek egyik irányítóját, Szántó Farkas Bélát többek között az itteni harcokban való részvétellel vádolva adta hóhérkézre a forradalmat megtorló Kádár-kormány. Szántó Farkas főhadnagy a néphadsereg hivatásos tisztjeként állt a magyar forradalom mellé, és harcolt az intervenciós csapatok ellen, így nem véletlen, hogy perében árulónak minősítették.

Sajónémetiben született 1929-ben. Az elemi iskola hat osztályának elvégzése után 1948-ig gazdasági cseléd volt. Ekkor jelentkezett katonának. A csapatgyakorlat és a tiszti iskola elvégzése után 1950-ben avatták tisztté. 1955-ig ütegparancsnokként szolgált, a Kossuth Tüzértiszti Iskolában pedig ’56 nyarán végezte el az osztályparancsnoki tanfolyamot. Nős volt, házasságából egy gyermeke született. Családjával éppen a szabadságát töltötte Balatonkenesén, amikor kitört a forradalom.

November 1-jén szolgálatra jelentkezett a fővárosban, a Gábor Áron Tüzértiszti Iskolában. Nemzetőr jelvényt kapott, majd egykori alakulatához, a Stromfeld Aurél laktanyába vezényelték, Pestszentlőrincre. A kerületi forradalmárok ekkorra már megszerezték a laktanya fegyverzetének egy részét. A Béke térre két 85 mm-es légvédelmi ágyút telepítettek. Amikor november 4-én a szovjet intervenciós csapatok megindultak Budapest belvárosa irányába, a személyi állomány egy része – köztük Szántó Farkas Béla – elhagyta a laktanyát. A hazafelé tartó úton a Béke téren találkozott a civil nemzetőrökkel, akik a laktanyából szerzett ágyúkat próbálták tüzelőállásba állítani. Katonai tapasztalatait latba vetve segített a fegyvereseknek, majd elvállalta a Béke téri felkelők parancsnokságát is. November 4-én és 5-én harcoltak a belváros felé vonuló szovjet intervenciós csapatokkal. A túlerővel szemben fokozatosan visszahívta fegyvereseit, előbb a közeli temetőhöz, majd az iparvasúti átjáróhoz. November 8-án adta át egysége parancsnokságát Forró Andrásnak, és átment a Bokányi Dezső utcai általános iskola épületébe az ott gyülekező fegyveres felkelőkhöz, akiket részben a lőrinci téglagyár felé, részben pedig az Üllői út – Garay utca kereszteződésébe irányított. Még aznap belátta, hogy a túlerővel szembeni harcnak nincs további értelme, ezért hazaküldte a csoportot, és beszüntette a fegyveres ellenállást. A szabadságharc leverése után megtagadta a Kádár-kormány elismerését deklaráló tiszti nyilatkozat aláírását. Leszerelt, és 1958. augusztus 27-i letartóztatásáig bányászként dolgozott.

A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, valamint – a fegyveres harcban való részvétele miatt – gyilkosság vádjával állították bíróság elé. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Odler János hadbíró százados vezette tanácsa bűnösnek találta és halálra ítélte. Ügyét másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Sömjén György hadbíró őrnagy vezette különtanácsa tárgyalta. Az ítéletet jogerőre emelte, Szántó Farkas Bélát nem tartották méltónak a kegyelemre: 1958. december 29-én kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Szántó Farkas Béla és társai HL (BKB) 0056/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Kenyér és tank – 1956 pestszentlőrinci és pestszentimrei eseményei. Szerk: Heilauf Zsuzsanna. Tomory Lajos Múzeum, Budapest, 2017.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Feitl István: Mikrotörténetek 1956. Pestszentlőrincről, Pestszentimréről. Budapest, 2011.

Pestszentlőrinc krónikája. Szerk.: dr. Téglás Tivadar. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, Budapest, 1996.

Plivelic Iván: Az én forradalmam. 1956 Budapest. Szerzői kiadás, Budapest, 2006.

Odler János pályája https://www.neb.hu/asset/phpyi087C.pdf

Sömjén György pályája https://www.neb.hu/asset/phpZjGu7a.pdf

Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémiai Kiadó. Bp. 2003

„Ha felakasztanak, akkor sem mondhatok mást, mint azt, hogy én az emberek érdekében ténykedtem” – vallotta tárgyalásán Spanberger György, a Budapest XVI. kerületi forradalmárok, a Balogh József és társai elleni – 14 vádlottat felvonultató – megtorló per ötödrendű vádlottja.

Pilisvörösváron született 1913-ban. Miután bányász apját betegsége miatt leszázalékolták, a négy gimnáziumi osztály elvégzése után iskoláit kénytelen volt abbahagyni. Egy cipésznél lett inas, majd 1931-ben segéd. 1935-ben az egészségi állapota miatt nem sorozták be, később a katonai behívó elől többször hazaszökött Solymáron lakó szüleihez. 1944 augusztusában munkaszolgálatra vitték, ahonnan szintén megszökött, vallomása szerint azért, hogy három gyermekéről gondoskodni tudjon. 1946-ban háborús bűntett vádjával perbe fogták, a vád azonban, hogy a második világháború alatt az SS kötelékében szolgált, alaptalannak bizonyult. Ezt az 1956 utáni perében is kénytelen volt elismerni a bíróság. „1944-ben olyan voltam, mint az üldözött vad.” – vallotta erről az időszakról. „Ezután abból a pénzből, amit katonakoromból kerestem a szovjet katonáktól azzal, hogy csizmákat javítottam, Pesten 3 szobás lakást rendeztem be.” A háború után tehát végleg Budapestre költözött. Lakatosként helyezkedett el, először az 1. sz. Autójavító Vállalatnál, majd a Ruggyantagyárban. 1948-ban élettársa feljelentése nyomán elítélték, ötéves börtönbüntetését büntető munkahelyen töltötte le. Nős volt, három kisgyermek édesapja. Legkisebb, alig két hónapos fiát a tárgyalás alatt vesztette el.

„Az eljárás során nem lehetett felderíteni, hogy milyen terrorcselekményekben vett részt, kétségtelen azonban, hogy mindazokon a helyeken megfordult, ahol a budapesti ellenforradalom alatt a legsúlyosabb terrorcselekmények történtek” – áll halálos ítélete indoklásában. Ő maga sem tagadta, hogy október 23-án kapcsolódott be a budapesti forradalmi eseményekbe. Ott volt éjjel a rádió épületének ostrománál, majd a Köztársaság téren, a pártház október 31-i ostrománál is. Ezt követően egy kisebb corvinista csoporthoz, a VIII. kerületi Víg utcai rendőrkapitányságon berendezkedő fegyveres felkelőkhöz csatlakozott. November 4-e, a második szovjet intervenció után ment át a XVI. kerületbe, ahol a Keresztény Ifjúsági Szövetség néven alakult felkelőcsoport tagja lett. A Rákosszentmihályon október 28-tól szerveződő csoporttól egyik alapítója, Spanberger későbbi vádlott-társa, a perben életfogytiglanra ítélt Pataki László így emlékezett meg: „A forradalom kitörésének harmadik napján a barátaimmal úgy döntöttünk: nekünk is kell tennünk valamit. Az első utunk a Magyar Dolgozók Pártja helyi székházához vezetett. Bementünk az épületbe, és azt mondtuk: elfoglaltuk. Október 28-án az új székházunkban lakossági fórumot hívtunk össze. Közben kapcsolatba kerültem Markovics Kálmánnal, volt iskolatársammal, aki akkor az egyetemi katonai alakulatnál töltött be törzsparancsnoki tisztséget. A fórumon javasolta, hogy katonailag erősítsük meg a környéket. (…) Felderítést végeztünk a környéken, és őrszolgálatot láttunk el. Erre azért volt szükség, mert bár kivonultak a szovjetek a fővárosból, de Árpádföld határánál állomásoztak tankokkal, nehézfegyverekkel, tehát komoly harci előkészületek zajlottak. Mivel a tanácsrendszer szétesett, fő feladatunk kezdetben a lakosság ügyes-bajos dolgainak intézése volt, mint például a kenyérellátás biztosítása, a holtak eltemetése, a Vöröskereszt szervezet újjáalakítása. Az őrszolgálatokat, az őrjáratokat elláttuk, de éjszaka otthon aludtunk. Mondhatnám, másodállású forradalmárok voltunk.”

A szabadságharc leverése után a csoport folytatta a politikai ellenállást, röpcédulázott, és sztrájkra buzdította a lakosságot. A Balogh József és társai ügy vádlottjait leginkább ezért ítélte el a bíróság, Spanberger Györgyöt azonban egy november 6-i incidens miatt. Aznap reggel két szovjet katona jelent meg Rákosszentmihályon, a Rákosi úti óvoda és iskola környékén, ahová időközben a fegyveresek áttették a székhelyüket. Tűzharc alakult ki, amelyben a két szovjet járőr megsebesült. A küzdelem után a fegyveresek kórházba vitték őket, majd visszatérhettek csapattestükhöz. Az ügyészség azzal vádolta Spanberger Györgyöt, aki alá a csoport egyik parancsnokaként tíz fegyveres tartozott, hogy az egyik irányítója volt a támadásnak, majd a tűzharc befejeztével parancsot adott arra, hogy a két katonát ne a kórházba szállítsák, hanem valamilyen félreeső helyen öljék meg őket. Ezt a vádat mindvégig tagadta az eljárás során. „Én senkinek se mondtam, hogy lőjék le a sebesülteket. Ha ez lett volna a célom, akkor én lelőttem volna őket, és ott a helyszínen adtam volna utasítást a két szovjet katona lelövésére” – vallotta az egyik kihallgatásán. . A tárgyalásra beidézett tanúk között volt az egyik megsérült szovjet katona, aki a november 6-i tűzharcról elmondta: „háború volt, mi is lőttünk rájuk, ők is lőttek ránk, és ennek során megsérültem". Az első fokú halálos ítélet kihirdetése után Spanberger védője két újabb tanú meghallgatását indítványozta az ügyben a Legfőbb Ügyészségnek, erre azonban nem került sor. Az egyik tanú azt állította, a lövöldözést nem a rákosszentmihályi nemzetőrök kezdték, hanem a helyszínre érkező ismeretlen egyenruhások, másikuk pedig azt, hogy Spanberger György nem is volt jelen a lövöldözésnél.

A forradalom bukása és a fegyveres harc leverése után 1957 januárjában Spanberger megkísérelt Nyugatra szökni. „Eredeti tervem az volt, hogy családommal együtt Bajorországba megyek, ahol egy bátyám él, akit 1946-ban kitelepítettek mint svábot. Neki tudomásom szerint 50 hold földje és tanyája van, ott akartam letelepedni.” A határ közelében elfogták.

Spanberger Györgyöt 1957. február 15-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa a népi demokratikus államrend elleni mozgalomban való tevékeny részvétel és kétrendbeli gyilkossági kísérlet vádjával 1957. július 20-án halálra ítélte. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Radó Zoltán elnökletével 1957. október 31-én jogerőre emelte. November 8-án kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Balogh József és társai. BFL 2632/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Tutsek Gusztáv pályája https://www.neb.hu/asset/phpiQCrWw.pdf

Radó Zoltán pályája https://www.neb.hu/asset/phpdu9LDH.pdf

Az 1956-os forradalom történetében Budakeszi különleges helyet foglal el. Ennek egyik oka Sziklai Sándor ügye. A honvédezredes október 26-i halálát utóbb a hatalom nem csak arra használta fel, hogy mártírt faragjon belőle, akit ellenforradalmárok brutálisan meggyilkoltak, hanem elrettentő példát is kívánt statuálni, hogy senki ne merjen többet a kommunistákra, főként a vezető kommunistákra kezet emelni. A szabadságharc leverését követően ezt a célt szolgálta a Fehér István és 17 társa elleni bírósági per, amely hosszas procedúra után két végrehajtott halálos ítélettel végződött. A kivégzettek egyike Takács Kálmán volt.

Takács Kálmán 1909-ben született Sopronban. Két polgári iskolai osztály végzett, majd kitanulta a vasesztergályos szakmát. Különböző területeken dolgozott, többek között pénzügyőr, vámőr, raktárvezető is volt. 1942-ben megnősült, a házasságából gyermeke nem született. 1945-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, 1948-ban – a kierőltetett pártegyesítéskor – a Magyar Dolgozók Pártjába is átvették.

Takács Kálmán 1956. október 26-án reggel borbélyhoz menet lövések hangjára lett figyelmes. A kíváncsiság vitte a Sziklai-házhoz, ahol aznap délelőtt jelentős események zajlottak le. Sziklai Sándor ezredes, a kommunista mozgalom spanyol polgárháborút is megjárt tagja, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója és a szintén mozgalmi múlttal rendelkező apósa, Kiss Lajos máig nem teljesen tisztázott körülmények között életüket vesztették. A Kádár-kori hivatalos történetírás –egyúttal a megtorló per elfogadott végső tényállása – szerint forradalmárok egy csoportja a fiatal Márity László vezetésével megjelent a háznál, hogy begyűjtse az ezredesnél lévő fegyvereket. Az erőszakos behatolási kísérletre válaszul Sziklai önvédelemből meglőtte Márityot, aki hónapokkal később belehalt sérüléseibe. A feldühödött tömeg kézigránátot dobott a házba, majd agyonverte a sebesült Sziklait, Kiss Lajos pedig kilátástalan helyzetébenöngyilkosságot követett el. A vád szerint Takács Kálmán is részese volt Sziklai meglincselésének.A hivatalos verziót azonban sem a zavaros tanúvallomások, sem az egyéb bizonyítékok nem támasztják alá, sőt egy egész más történet bontakozik ki belőlük. E szerint a forradalmárok a budakeszi nemzetőrség döntésének megfelelően mentek – békésen – Sziklaiékhoz –, hogy begyűjtsék a fegyvereiket. Após és veje között vita támadt, hogy beengedjék-e a házba a fiatalokat. Erre az ezredes nem volt hajlandó, lelőtte Kiss Lajost és Márity Lászlót, majd önkezével vetett véget az életének.

A Sziklai-ügyben a nyomozás „magánosok elleni erőszak”, lőszerrel való visszaélés és halottgyalázás miatt indult meg, ez „fejlődött” szervezkedésben való részvétellé és szándékos emberöléssé, végül a bírósági eljárás végére gyilkossággá. Takács Kálmánt 1957. február 5-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Kelemen Gézáné vezette tanácsa tizenöt év börtönre ítélte, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Mecsér József elnökletével helybenhagyott. Első és másodfokon összesen négy halálos ítéletet hirdetett ki a bíróság, ezeket azonban nem lehetett végrehajtani, mivel a halálraítéltek mindegyike még az eljárás előtt elmenekült az országból. A Legfőbb Ügyészség törvényességi óvását követő harmadik per – amelyet szintén a Legfelsőbb Bíróság Mecsér-tanácsa tárgyalt – célja valószínűleg az volt, hogy ténylegesen végrehajtható ítéletek szülessenek az ügyben. Takács Kálmánt gyilkosság és izgatás vádjával halálra ítélték. Vádlott-társa, Barabási Ferenc szerint „szegény Kálmán az ítélet kihirdetése után szinte megtébolyodott. Egy fényképet akart átadni nekem, hogy vigyem haza a feleségének. Én, akire életfogytot húztak…”Takács Kálmánt a kegyelmi tanáccsá átalakult bíróság tagjai közül senki nem találta kegyelemre méltónak, s a halálos ítéletet 1958. november 6-án végrehajtották.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Fehér István és társai. BFL XXV. 4. a 1990/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In: A vidék forradalma II. Szerk. Szakolczai Attila. Budapest Főváros Levéltára – 1956-os Intézet. Budapest, 2006.

Györkei Jenő – Horváth Miklós: Adalékok a szovjet katonai megszállás történetéhez – Szovjet katonai intervenció 1956. H&T Kiadó. Budapest, 2001.

Speck István: A „Sziklai-ügy” – Budakeszi, 1956. Hadtörténelmi Közlemények, 2011/1. 183-218. p.

Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban. A Köztársaság tér emlékezete. Jaffa Kiadó. Budapest, 2014.

Kelemen Gézáné pályája: https://www.neb.hu/asset/phpolgBcZ.pdf

Mecsér József pályája: https://www.neb.hu/asset/phpvxdnLd.pdf

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb, szimbolikus helyszíne Csepel volt. November 4-e, a második szovjet katonai intervenció után itt bontakozott ki az egyik legkeményebb és legelszántabbfegyveres ellenállás, amita szabadságharc leverése után a munkástanácsok révén széleskörű politikai ellenállás követett. Jelentős tömegbázisuk egyenesen a kettős hatalom kialakulásának rémképével fenyegette az illegitimnek tekintett Kádár-kormányt. A szovjet katonai segítséggel hatalomra jutott bábkormány számára kulcskérdés volt a társadalmi ellenállás letörése, amunkáskerület visszaszerzése. Nem véletlen, hogy Csepelen a szabadságharcot különösen hosszantartó megtorlás követte, amelynek során a kerületből 12 embert végeztek ki. Egyikük a Nagy József és társai elleni per másodrendű vádlottja, Farkas Imre –„Pipás” – volt.

Csepelen született 1929-ben, apjának itt volt bádogos- és vízvezetékszerelő-műhelye, a hét elemi elvégzése után maga is itt lett inas. 1949-től egy évig rendőr volt, betegsége miatt szerelték le. Ezután a Rákosi Mátyás Vas- és Fémműveknél dolgozott három éven keresztül, majd visszatért a bádogos szakmához. Előbb különböző kerületi ingatlankezelő vállalatoknál, 1955-től letartóztatásáig pedig az Április 4. Építőipari Kisipari Szövetkezetnél alkalmazták. Nős volt, két kisgyermek édesapja.

A forradalom első napjainak csepeli eseményeiben – a tüntetésen, a katonai kiegészítő parancsnokság ostromában, a pártház elfoglalásában– nem vett részt. Október 26-án azonban, éppen aznap, amikor a Szente Károly vezette nagyszámú felkelőcsoport megostromolta, majd végül vér nélkül elfoglalta a rendőrkapitányságot, Farkas Imrének szintén a rendőrségen akadt elintéznivalója. „(…) reggel, amikor szüleim lakásán voltam, beszólt a háziasszony fia, hogy amennyiben nem megyünk el a lakásból estig, akkor éjjel ők rámolnak ki bennünket, illetve a szüleimet. Ekkor bementem a rendőrségre, hogy segítsenek, azonban hivatkozva a rendkívüli állapotokra, segítséget nem kaptam. Így a rendőrségen később láttam, hogy fegyvert osztogatnak, a fenyegetés jutott eszembe, és ezért magam sem akartam fegyver nélkül lenni. Arra gondoltam, ha megtámadnak, és ha a fegyvert nem is használom, de erkölcsi hatást elérek vele” – vallotta. Egy rendőrőrnagy ismerősétől kölcsön kért egy pisztolyt és a hozzá tartozó lőszereket. Mielőtt hazaindult volna, hogy lakásvitáját rendezze, segítséget kért a rendőrség épülete előtt egy teherautóban várakozó fegyveresektől. Mivel a kocsin már nem volt hely, ezért a vezetői fülke melletti lépcsőre kapaszkodott fel. Többek között ez a momentum volt az, amire utóbb a szervezkedés vezetésének vádját alapozta a bíróság, mondván: átvette a fegyveres csoport irányítását. Útközben kitérőt tettek a református templomba, mert az a szóbeszéd terjedt el, hogy ott egy bőrkabátos személy bújt el, akit el kell fogni és ki kell hallgatni. A bíróság ítélete utóbb tényként fogadta el, hogy a csoport az ekkor már szökésben lévő Kalamár József tanácselnök lányát kereste. Kalamárt és a lányát is azzal vádolták a forradalmárok, hogy szerepük volt az október 24-én, a kiegészítő parancsnokság ostromakor történt tragikus eseményekben, felelősek több forradalmár lelövéséért. A református templom és a hozzá tartozó épületek átkutatását Farkas Imre irányította. Miután nem találtak senkit, és kijöttek az utcára, egy menekülő bőrkabátos vonta magára a figyelmüket. Üldözni kezdték, bekerítették, majd a csoport egyik tagja, a per elsőrendű vádlottja, Nagy József, mielőtt még ezt Farkas megakadályozhatta volna, lelőtte. Amikor Farkas Imre átkutatta a holttestet, kiderült, hogy az Bordás András vasesztergályos, a híres sztahanovista, akit munkájáért 1954-ben a Kossuth-díj bronz fokozatával is kitüntettek.„Semmi szándékunk nem volt, hogy valakit ok nélkül meggyilkoljunk. Élve akartuk elfogni és leigazoltatni, és tovább küldeni”– vallotta Farkas a tárgyaláson. Az eset után a csapat eljutott Farkas lakásához, majd az erődemonstrációnak szánt látogatás után a Csepeli Papírgyárhoz ment. A periratok szerint innen a Duna-partra vonultak, hogy megakadályozzák a Budafok felől érkező ÁVH-sok Csepelre jutását. Az ÁVH-sok tüzet nyitottak, Farkas és néhány társa pedig otthagyta a csoportot, amelynek parancsnokságát egy ismeretlen vette át. Ekkor Farkas Imre hazatért, másnap pedig ígéretéhez híven visszaadta a kölcsönkért fegyvert. 1957. március 19-i letartóztatásáig más eseményben nem is vett részt.

Noha a per során tanúk igazolták, hogy Farkas Imre megpróbálta megakadályozni Bordás András lelövését, mégisa demokratikus államrend elleni szervezkedés vezetésével és gyilkosságban felbujtóként való bűnrészességgel vádolták meg, és első fokon aFővárosi Bíróság Szekeres Károly vezette tanácsa gyorsított eljárás után halálra ítélte.A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével életfogytiglani börtönre mérsékelte az ítéletét, a Bordás András halálában játszott szerepét nem gyilkosságnak, hanem szándékos emberölésnek minősítve. A Legfőbb Ügyészség azonban törvényességi óvást nyújtott be a másodfokú ítélet ellen, a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának Népbírósági Tanácsa pedig 1958. február 20-án újratárgyalta az ügyet. A Lee Tibor vezette tanács helyreállította az első fokú ítéletet. A történteket szervezett akciónak értékelte, amit Farkas Imre irányított. Bordás halálát utóbb a kádári propaganda a munkások ellen forduló terrorista csoport narratívájának erősítésére használta fel. Farkas Imrét 1958. február 28-án kivégezték.

Forrás, szakirodalom:

Nagy József és társa. BFL XXV. 4. a 1991/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: A csepeli fegyveres ellenállás, 1956. Kronosz Kiadó–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–1956-os Intézet, Budapest, 2016.

Horváth Sándor: Kollektív erőszak és városi térhasználat 1956-ban. In Ezerkilencszázötvenhat az újabb történeti irodalomban. Szerk. Gyáni Gábor–Rainer M. János. Budapest, 2007. 116–136. és Múltunk, 2006/4. 268–291.

Standeisky Éva: Népuralom ötvenhatban. Kalligram–1956-os Intézet., Pozsony–Budapest, 2010.

Tóth Eszter Zsófia: „Kenyér, szőlő porba hulltak.” Bordás András tragikus halála 1956-ban: a forradalmi és ellenforradalmi bűnbakképzés prizmatörténései. In Bűnbak minden időben: bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben. Szerk.

Gyarmati György–Lengvári István–Pók Attila–Vonyó József. Kronosz Kiadó–Magyar Történelmi Társulat–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Pécs–Budapest, 2013. 500–506.

Szekeres Károly pályája: https://www.neb.hu/asset/php8uMslw.pdf

Borbély János pályája: https://www.neb.hu/asset/phpjbW90M.pdf

Lee Tibor pályája: https://www.neb.hu/asset/phpJLpuPt.pdf

A Baross tér egyike volt azoknak a stratégiai fontosságú csomópontoknak, ahová az 1956 októberében kirobbant fegyveres felkelés különösen gyorsan átterjedt. A forradalom napjaiban jól szervezett felkelőközpont jött itt létre, amelyet november 4-én a szovjet csapatok tűzharcban felszámoltak. A felkelők egy része letette a fegyvert, többen azonban a környéken szerveződő kisebb csoportokban folytatták a fegyveres ellenállást. Ilyen csoport működött a Landler Jenő utca és a Dózsa György út sarkán lévő Fürj vendéglőben, amelynek parancsnoka egy ideig Palotás volt.

Palotás József Szombathelyen született 1935-ben. Korán nevelőszülőkhöz került Sárvárra, majd 1950-ben két évre az aszódi javítóintézetbe, ahol kitanulta a kovácsmesterséget. Előbb a sárvári cukorgyárban helyezkedett el, majd Tatabányán lett csillés. Miután szerencsésen túlélt egy bányaomlást, megnősült, és feleségével Ceglédre költözött. Egy gyermekük született. Rövid ideig a helyi Gépgyár és Vasöntödében volt lakatos, innen lépett be a téeszbe, ahol 1955 nyaráig dolgozott, amikor behívták katonának. Betegsége miatt 1956 márciusában leszerelt.

A forradalom első napjaiban folytatott tevékenységéről nem sokat lehet tudni. A Baross téri nemzetőrökhöz október 30. körül csatlakozott, a csoport felmorzsolódását követően került a Fürj vendéglőbe, amelynek november 6-7. körül már a parancsnoka volt. „Mi körülbelül öten voltunk, mondták, hogy ez az én csoportom, annak én leszek a parancsnoka (…)”– vallotta a kezdetekről. A Landler Jenő u. 44. sz. alatt működő bázist a nemzetőrség egyik egységének tekintette, amelynek elsődleges feladata a rend fenntartása és a bűncselekmények megakadályozása volt. A csoport kapcsolatot tartott a Péterfy Sándor utcai kórházba visszavonult egykori Baross téri parancsnokokkal, elsősorban Nickelsburg Lászlóval. Élelmiszer-ellátmányukat szintén a kórházból szerezték, a szállításról Bognár Ottó és Futácsi Endre gondoskodott. Ők ketten a csolnoki munkatáborból szabadultak a forradalom kitörése előtt, kapcsolatuk nem volt konfliktusoktól mentes. Futácsi november elején tisztázatlan körülmények között meghalt, haláláért pedig utóbb Bognár Ottó mellett Palotást vonták felelősségre. A vád szerint ugyanis ő adott parancsot arra, hogy az árulással és besúgással megvádolt Futácsival végezzenek, miközben látszólag a Hársfa utcai főkapitányságra kísérik. A vélelmezett árulás kegyetlen megtorlásának vádja nem csak – és nem is először – a Palotás-perben bukkant fel a forradalom után. A Tóth Ilona és társai elleni eljárásnak is ez volt az alapja, s talán nem véletlen, hogy a Futácsi-ügy is a Kollár-gyilkosság nyomozása során került a hatóság látóterébe, mintegy sugallva, hogy a jelenség – a besúgóknak vélt emberek kivégzése – bevett eljárás volt a forradalmárok körében. A gyilkosság 1957-es története nem csupán a brutalitás motívumában mutat hasonlóságot a Tóth Ilona üggyel. Túl azon, hogy a nyomozó hatóságokban felmerült a két ügy „összegyúrásának” lehetősége, Palotás saját magára nézve terhelő beismerő vallomása kapcsán ugyanúgy felmerül a fizikai kényszer és a tudatmódosító gyógyszerekkel való befolyásolás, mint a medikánál. „A múltkori tárgyalás napján Sevenal injekciót kaptam, és azért beszéltem össze-vissza, dél felé elmúlt ennek a hatása, és akkor már rendesen vallottam”– jelentette ki egy alkalommal a tárgyaláson.Később pedig egyenesen azt állította, hogy „a nyomozati vallomásomat visszavonom, mert a Conti utcában ütöttek, vertek, a szám is vérzett”.Adatok vannak arra vonatkozóan is, hogy Palotást az együttműködésre halálbüntetéssel való fenyegetéssel bírták rá.

Ami a Fürj-csoport további tevékenységét illeti, november 7-én a Bethlen mozinál tűzharcba keveredtek — a vád szerint — a mozit védő karhatalmistákkal, Palotás vallomása szerint azonban tévedésből lőtték egymást egy másik nemzetőrcsoporttal. „Vaktában lövöldözés keletkezett, s a végén kiderült, hogy a moziban is nemzetőrök voltak, s így pánik volt az egész.”

Az eljárás során tett, és a bíróság által el is fogadott vallomása szerint a csoportot, amelynek parancsnoka ekkor már Gyöngyösi Miklós volt, november 8-án Palotás adta fel: „a ligetnél tartózkodó szovjet egységhez elmentem, tolmács útján megmagyaráztam nekik, hogy nincs semmi értelme, hogy a mi csoportunk tovább működjön, fegyverezzék le őket”. Másnap a szovjet támadás elől a védők elmenekültek, a csoport pedig feloszlott. Palotás a Péterfy Sándor utcai kórházba vonult vissza, pár napig itt volt kapuőr. A szabadságharc bukása és Gyöngyösi letartóztatása után többször Ausztriába próbált szökni. Egy ilyen alkalommal, 1957. január 29-én tartóztatták le.

A Fővárosi Bíróság B.-né Tóth Matild vezette népbírósági tanácsa 1957. november 20-án első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés vezetése és gyilkosságban való bűnrészesség miatt.

A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével 1958. március 11-én ítéletét halálbüntetésre súlyosbította. Palotás Józsefet március 14-én kivégezték.

Forrás, szakirodalom:

Palotás József és társai. BFL XXV. 4. a. 3308/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2011.

Eörsi László: Mítoszok helyett –1956, Noran. Budapest, 2003.

B.-né Tóth Matild pályája https://www.neb.hu/asset/phpj8Pdew.pdf

Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

Kiss Réka–M.Kiss Sándor: A csalogány elszállt. Tóth Ilona tragikuma. Kairosz Kiadó, Budapest, 2007.

Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata. Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2016.

Másodfokú halálos ítéletének indoklásában a népi hatalommal állhatatosan szembehelyezkedő ellenforradalmárnak bélyegezték Pópa (Papp) Józsefet, a Kokics Béla és társa per másodrendű vádlottját. Annak ellenére, hogy az ügyész kegyelemre ajánlotta, sorsát nem kerülhette el, hiszen nem csak azt bizonyították rá, hogy a Széna téri felkelőcsoport tagjaként fegyveresen részt vett a harcokban, de vádként szerepelt munkástanácsbeli tagsága is, ami eleve a megtorlás célpontjává tette.

Pópa (Papp) József 1927-ben született Budapesten. Édesapja Pópáról Pappra magyarosította a nevét, ő maga mindkét nevét használta. 1939-ben állami gondozásba került, majd a következő évben visszatért a családjához. Megkezdett polgári iskolai tanulmányait édesapja halála miattkénytelen volt abbahagyni. Segédmunkásként dolgozott, majd 1945-ben a Ganz Villamossági Gyár öntödéjébe került. Itteni munkáját 1949–1951, majd 1954–1955 közötti újabb katonai szolgálata szakította meg. A szabadságharc leverése után racionalizálás címén elbocsájtották a gyárból. Letartóztatásáig a 2. sz. Épületfuvarozó Vállalatnál volt rakodómunkás. Perében a bíróság súlyosbító körülménynek tekintette büntetett előéletét: katonaideje alatt ugyanis fegyelemsértésért elítélték, 1953-ben pedig öt hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Komlói Városi Bíróság okirathamisítás miatt. A második világháború végétől 1948- ig, a kommunista pártba való beolvasztásáig a Szociáldemokrata Párt tagja volt.

Az 1956-os forradalom első napjaiban csatlakozott a Szabó bácsi vezette Széna téri felkelőcsoporthoz. A vád szerint Szabó egyik helyetteseként közreműködött a lőszerek kiosztásában, és járőrszolgálatot látott el. November 4-én ott volt a Déli pályaudvarnál, amikor a szovjet intervenciós csapatok tankjai megpróbáltak átjutni a barikádokon. Az Alkotás utca és a Nagyenyed utca sarkán társaival tüzet nyitott a szovjet katonákra, akik közül többen meghaltak. Az ellene emelt gyilkossági vádnak ez volt az egyik alapja. A másik egy december 10-én, a Maros utcai laktanyánál történt incidens. A bíróság tényként fogadta el, hogy az abban az időben a Ganz-gyár munkástanácsa által használt épület tetejéről tüzet nyitott az arra elhaladó szovjet és magyar karhatalmi járművekre. Az eset miatt a szovjet katonai parancsnokság december 11-én őrizetbe is vette, de tíz nap múlva elengedték.

Ami a fegyveres ellenálláson kívüli tevékenységét illeti, Pópát október 26-án a Ganz Villamossági Gyár ideiglenes munkástanácsának elnökhelyettesévé választották. Vallomása szerint részt vett a munkástanács követeléseinek összeállításában. Ezek között szerepeltek általános politikai követelések, azaz a szovjet csapatok azonnali kivonása az országból, a többpártrendszer bevezetése, a sztrájkhoz való jog; valamint a gyár működését érintő követelések: a normarendszer eltörlése, a személyzeti osztály megszüntetése, a káderlapok kiosztása. A személyzeti politikával kapcsolatos változások, a valódi érdekképviseletet ellátó munkaügyi osztályok létrehozása, illetve a pártpolitika száműzése a vállalatokból a gyári munkásság egyik fontos követelése volt, nem csak a Ganzban. A szenzitív adatokat tartalmazó, visszaélésekre jócskán lehetőséget adó káderanyagok olyannyira közutálatnak örvendtek a munkavállalók részéről, hogy az 1956-os forradalom kitörésekor a legtöbb üzemben szinte azonnal megkezdték megsemmisítésüket, illetve kézbe adásukat. Sok helyen a személyzeti osztályt is megszüntették. Pópa perében hangsúlyos vádként szerepelt, hogy megakadályozta a káderanyagok elégetését, így azokat végül kiosztották a munkások között. A végleges munkástanácsnak már nem lett tagja, december 1-jén azonban belépett a gyár fegyveres őrségébe, amelynek létjogosultságát Sz. Nagy Sándor, a munkástanács később szintén elítélt elnöke, ezekkel a szavakkal indokolta: „mert nemcsak a kormány kíván biztosítékokat a munkásosztálytól arra, hogy a munkásosztály nem fogja engedni afasizmustlétrehozni Magyarországon, hanem a munkásosztály is biztosítékot kíván a saját maga felfegyverzésén keresztül arra, hogy viszont itt semmiféle más erő valóban nem tudja megfordítani a forradalom eredeti és valóságos célkitűzéseit és a forradalom által eddig elért vívmányokat.”

Pópa (Papp) Józsefet 1957. július 17-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétel és gyilkosság, valamint gyilkossági kísérlet vádjával 1958. február 19-én halálra ítélte. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. április 11-én Vágó Tibor vezetésével jogerőre emelte. Az ítéletet április 16-án hajtották végre.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Kokics Béla és társa. BFL XXV. 4. a 338/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet,Budapest, 1996.

„Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni”.Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Szerk. és az előszót írta: Kozák Gyula, Molnár Adrienne. Századvég Kiadó–1956-os Intézet, Budapest, 1993.

Belényi Gyula: Munkások az 1956-os forradalomban. Múltunk, 2006/4. 240–250.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2004.

Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon, 1945–1989. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993.

Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf

Vágó Tibor pályája https://www.neb.hu/asset/php3YcEp2.pdf

Az 1956-os forradalom leverését követő megtorló perek közül az egyik legnagyobb szabású a Kósa Pál és társai elleni eljárás volt. Nem véletlenül. A munkáskerület a szabadságharc alatt a bevonuló szovjet csapatokkal szemben sokáig tartotta magát, a vádlottak által vezetett Újpesti Forradalmi Bizottság pedig a tömegtől szerzett legitimáción alapuló önszerveződés példája volt, saját politikával, jól szervezett közigazgatással és közellátással, saját fegyveres erővel. A per ügyésze, Kádár Ignác szavaival: „Olyan szervezeti formát vettek fel, és olyan funkciókat végeztek, hogy Újpest államot képezett az államon belül.”Az összesen 93 tárgyalási napon át tartó, 33 vádlottat érintő, végül hét kivégzéssel zárult újpesti per huszadik rendű vádlottja a kerület szabadságharc alatti katonai irányítója, Somlyói Nagy Sándor volt.

Somlyói Nagy Sándor 1902-ben született Budapesten. Édesapja tanár volt, anyai nagyszülei 36 hold földön gazdálkodtak. Érettségi után elvégezte a Ludovika Akadémiát. Előbb Szegeden szolgált hadnagyként az I. huszárezrednél, majd Kecskeméten. 1930-ban Budapestre vezényelték. A karpaszományos tisztiiskolán lett oktatótiszt. 1941-ben a Ludovika Akadémia századparancsnokaként szolgált, majd a Délvidék visszacsatolása után a Szabadkán állomásozó egység parancsnoka lett. 1944-ben alezredessé léptették elő, a Honvédelmi Minisztérium szervezési osztályán lovassági előadóként dolgozott. A második világháború végén elhagyta az országot, előbb francia, majd amerikai fogságba került. 1946-os hazatérte után tartalékos állományba tették, és 1950-ig alkalmi munkákból tartotta el magát. 11 holdnyi örökölt szántóföldjét át kellett adnia a túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezetnek. 1950-től a Rákospalotai Bőrkonfekció Vállalatnál dolgozott, először segédmunkásként, később csoportvezetőként. A forradalom alatt tagja volt a vállalat munkástanácsának.

A tárgyaláson végig tagadta, hogy november 4-e előtt részt vett volna az újpesti eseményekben, de a bíróság tényként fogadta el, hogy szolgálatait és katonai tapasztalatait már 1956. október 24-én felajánlotta a forradalmi bizottságnak, amit akkor még Kósáék elutasítottak. Ekkor lett a Ládagyár pártirodáját elfoglaló nemzetőregység parancsnoka Pécsi Sándor álnéven. Vallomásában másképp idézte fel a történetet: „November 4-én reggel Nagy Imre felhívása a rádióban olyan hatással volt rám, hogy nem tudtam ellenállni annak, hogy ne jelentkezzem nemzetőri szolgálatra. (…) A Fésűfonó Kultúrházban (…) meg kell jegyeznem, hogy olyan különös lelkes hangulat vett erőt mindenkin, Kossuth-dalokat énekeltek, és a lelkesedés engem is magával ragadott, úgy éreztem, nekem ott a helyem közöttük.” A kerületben szétszóródott fegyveres csoportokat egységes irányítás alá vonta. November 6-án Gábor László, a nemzetőrség parancsnoka őt nevezte ki az újpesti fegyveres erők parancsnokává. Az egyes források szerint legalább nyolcszáz fős nemzetőrséget szakaszokra és rajokra osztotta, bázisukat a Könyves Kálmán Gimnázium épületében rendezte be.Fegyvereik egy részét az elfoglalt újpesti rendőrkapitányságról szerezték.Somlyói Nagy irányította azt a szovjet csapatmozgások akadályozására szervezett akciót, melynek során a Váci út és az Árpád út kockaköveit bekenték a közeli gyárból származó csirizzel és kenőszappannal, így a csúszkáló harckocsik sokáig nem érték el Újpest belvárosát.Vezetésével a szabadságharcosok kerületszerte kemény harcokat vívtak a bevonuló szovjet csapatokkal, akiknek erőfölénye csak november 8-án érvényesült. „November 8-án reggel, amikor jelentették, hogy szovjet harckocsik közelednek a gimnázium felé, (…) utasítást adtam, hogy fedezékbe vissza az épületbe. Amikor az épület bejáratához értünk, akkor a lövöldözés megkezdődött. Láttam, hogy teljesen céltalan az ellenállás, mivel könnyűfegyverekkel voltunk, ők meg nehézfegyverrel, és az épület sem volt védelemre alkalmas. (…) Amikor a tűz erőssége csökkent, az épület elhagyását rendeltem el. Az Öregtemetőben gyülekeztünk, ahol parancsot adtam a fegyverek lerakására.”

Somlyói Nagy Sándort 1956. december 13-án tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés kezdeményezése és vezetése, többrendbeli gyilkosság és gyilkosságra való felbujtás, valamint társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények vádjával 1959. március 15-én halálra ítélte. Katonai múltját a bíróság súlyosbító körülményként értékelte. A kádári megtorló gépezet a forradalom kirobbantásáért egyrészt felelőssé tette azokat az egykori katonákat, akik a háború előtt, illetve annak idején teljesítettek szolgálatot, s akiket„horthysta katonatisztek” jelzővel illettek.Az eljárásban ezt a szerepet osztották Somlyói Nagy Sándorra is.Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János vezetésével 1959. július 23-án jogerőre emelte. 30-án kivégezték. Vádlott-társa, Hornyák Tibor emlékezete szerint „Éljen Magyarország!” felkiáltással ment a bitófa alá.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Kósa Pál és társai. BFL XXV. 4. a 8017/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet,Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956. Noran, Budapest, 2003.

Eörsi László–Juhász Katalin–Szabó Ivett: Angyalföld 1956. Emberek, sorsok, emlékek. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény–1956-os Intézet, Budapest, 2006.

Kadlecovits Géza: In memoriam Újpest 1956. Kossuth Kiadó, Budapest, 2006.

Rainer M. János: Helyi politikai szerveződés 1956-ban: Az újpesti példa. In Újpest, 1907–2007. A százéves város. Szerk. Estók János. Kossuth Kiadó, Budapest, 2007. 77–85.

Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf

Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

„Kezünk a lábunkhoz volt láncolva a tárgyaláson, és nem volt elég tizenkét smasszer, még tíz kiskatonát is mögénk vezényeltek géppisztollyal…” Így emlékezettvissza a tizenhat vádlott egyike, az életfogytiglanra ítélt Rácz József később a Péch Géza és társaiper körülményeire. Akoncepciós eljárás politikai célja az volt, hogy leleplezzen egy nagyszabású összeesküvést, amelynek tagjai a szabadságharc leverése után a bécsi emigrációban lévők és a nyugati nagyhatalmak segítségével akarták újrakezdeni a forradalmat. Mindez a megtorló gépezet szóhasználatban az ellenforradalmárok és az imperialista Nyugat összeesküvése volt a Kádár-kormány megbuktatására és a kapitalizmus visszaállítására. Az első fokú ítélet a vádlottak közül egyedül Balogh Lászlót, a társai körében Pipónak ismert forradalmárt sújtotta halálbüntetéssel.

Balogh László 1925-ben Aradon született, szülei földművesek voltak. 1939-ben került Budapestre. Fiatalkorában kisebb bűncselekményeket követett el, ami miatt börtönbüntetésre ítélték; 1951-ben három évre börtönt kapott, miután megvédte feleségét, akit két szovjet katona molesztált. Szabadulása után egy csatornatisztító brigád vezetője lett. A forradalom kitörésekor éppen vidéken dolgozott, csak október 26-án érkezett vissza a fővárosba. Rögtön bekapcsolódott az eseményekbe, ismerte Nickelsburg Lászlót, így az általa vezetett Baross téri felkelőcsoporthoz csatlakozott. Későbbi vizsgálatakor a nyomozója előtt sem tagadta, hogy az ország semlegességéért, a szovjet csapatok kivonásáért, a többpártrendszerért, a szólás- és sajtószabadságért fogott fegyvert, valamint Nagy Imrepolitikáját támogatta.A Baross téri fegyveresek parancsnokságához tartozott, az ott létrejövő nemzetőrség egyik vezetője volt. Megszervezte a Baross tér 19. szám alatti főhadiszállás belső őrségét, részt vett a századparancsnokok kiválasztásában. Ott volt a Köztársaság téren, a pártház október 30-i ostrománál is. November 1-jén, amikor a Baross tériek csatlakoztak a nemzetőrséghez, zászlóaljparancsnokká nevezte ki Nickelsburg. November 4-én a katonai intervenciót megindító szovjetek ellen harcolt a téren, a parancsnokok közül ő folytatta a legtovább a túlerővel szembeni ellenállást. „Én azért maradtam ott, mert nem lehet annyi embert magára hagyni.” A harcokban megsebesült, amelyről később így vallott: „(…) egy belövés folytán rám omlott a fal, és légnyomást kaptam. Besötétedéskor megérkezett Nickelsburg (…) Kértem, hogy váltasson le, mire azt válaszolta, hogy átvisznek a kórházba.” A kilátástalan küzdelem után a Baross tériek volt parancsnokai a Péterfy Sándor utcai kórházba vonultak vissza, ahol bekapcsolódtak a politikai ellenállás szervezésébe. Balogh november 11-ig tartózkodott itt, ahol kapcsolatba került későbbi vádlott-társaival. November végén feleségével az ország elhagyása mellett döntött: Ausztriába menekült, ahol Balogh felvette a kapcsolatot a bécsi emigrációval.

Az ő megbízásukból tért vissza Budapestre, december 20-án. Feladata volt, hogy felvegye a kapcsolatot egykori társaival, rábeszélje volt parancsnokát, Nickelsburg Lászlót, hogy vállalja el az illegális fegyveres ellenállás újjászervezését.Küldetése nem járt sikerrel, amint az sem, hogy az állítólag a Vértesben rejtőzködő fegyveresekkel felvegye a kapcsolatot. Balogh 1956 decemberében és 1957 januárjában a bécsiek és a 2. számú női klinikán működő ellenálló csoportösszekötője volt. Feladatai közé tartozott, hogy felmérje, mire van szüksége a hazai ellenállóknak a harc folytatásához, az újabb forradalom kirobbantásához,tájékoztassa a csoportot, az emigráció nyugati kapcsolatairól. 1957. február 6-án azonban egy igazoltatás soránletartóztatták.

Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés vezetése vádjával 1957. október 4-én halálra ítélte. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János vezetésével 1958. április 15-én jogerőre emelte, az ítéletet április 22-én hajtották végre. Egykori zárkatársa, Tóth István később úgy emlékezett: a forradalmi munkásosztályt éltette, miközben a vesztőhelyre kísérték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Péch Géza és társai. BFL XXV. 4. a 1057/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A Baross Köztársaság. A VII. kerületi felkelőcsoportok. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–1956-os Intézet, Budapest, 2011.

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956. Noran, Budapest, 2003.

László Dávid Márton: Nickelsburg László és a Baross téri csoport. Doktori Disszertáció. PPKE BTK Történettudományi Doktori Iskola. Piliscsaba, 2011.

„Kijelentem, hogy a Nemzetőrségbe az akkori kormány rádiófelhívására léptem be, semmiféle törvénytelenséget, terrorcselekményt sem én, sem a csoportom nem követett el azon idő alatt, amíg fegyver volt a kezünkben. Kijelentem azt, hogy teljesen ártatlannak érzem magam” –vallotta egyik kihallgatásán a társaitól Dagadt becenevet kapott Czimer Tibor, akit a 17 vádlottat felvonultató „bányászper”, a Rusznyák László és társai elleni eljárás másodrendű vádlottjaként ítélt halálra a bíróság.

Czimer Tibor 1923-ban született Budapesten, munkáscsaládban. Az elemi iskola hat osztályát végezte el, és már 17 évesen korengedménnyel bevonult katonának. 1941-ben másfél hónapig a szovjetfronton szolgált, később, 1944-ben újra behívták. Még abban az esztendőben, novemberben megszökött a katonaságtól, és a szovjet csapatok bevonulásáig bujkált. A háború után segédmunkásként dolgozott, több munkahelyevolt. A forradalom kitörésekor a pilisszentiváni bányában volt vájár.

„25-én már munkába indultam, de olyan nagy volt benn Pesten a lövöldözés, hogy sem a munkahelyemre nem tudtam eljutni, sem hazatérni nem tudtam. 26-án délelőtt érkeztem haza Pomázra. 29-ig otthon tartózkodtam. Október 29-én újra elindultam a munkahelyemre azzal a céllal, hogy a fizetésemet felvegyem. A bánya legényszállásán ekkor már egy kb. 100 főből álló fegyveres csoport tartózkodott. Én csatlakoztam ehhez a csoporthoz”– vallotta később a fegyveresekhez történő csatlakozásáról. A Rusznyák László vezette bányászok eredetileg a Széna téri harcokban vettek részt október 27–én és 28-án, de miután a szovjetek kiszorították őket, társaival együtt Pilisszentivánra menekült a túlerő elől. Itt megalakult a helyi fegyveres forradalmi csoport, amely a rend fenntartásábanközreműködött, ellenőrizte az utakat, segített a helyieknek lefegyverezni a rendőrőrsöt.Október 31-én a Széna tériek teherautókat küldtek a bányászokért, akik újra csatlakoztak a Szabó bácsi vezette fegyveresekhez. Megalakult a „bányászbrigád”,amelynek parancsnok-helyettese Czimer Tibor lett. Fő feladatuk volt az ÁVH-sok, pártfunkcionáriusok begyűjtése, a nemzetőrséghez nem csatlakozó fiatal fegyveresek leszerelése és a rend fenntartása volt. „A leghatározottabban kijelentem, hogy az általunk összeszedett személyeknek semmi bántódása nem esett, velük udvariasan jártunk el, a Maros utcai laktanyába történt beszállításuk után azonnal élelemmel láttuk el őket, számukra megfelelő fekhelyet biztosítottunk.”A perben végig ártatlannak vallotta magát, a legvehemensebbena Maros utcai központba begyűjtött ÁVH-sokkal szembeni állítólagos erőszakot tagadta: „64 tanú volt a tárgyalásunkon azok közül, akik a Maros utcában voltak letartóztatva, de egyik sem mondott olyat, hogy gyilkosság lett volna.”November 3-án a brigád Ausztriába indult, hogy a további harcokhoz fegyvereket szerezzen. Győrben azonban a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke, Szigethy Attila nem adott engedélyt a határátlépésükhöz. Ehelyett Szombathelyre küldte őket, hogy fegyverezzék le az ott állomásozó ÁVH-s határőregységet. November 4-én itt tartóztatták le a szovjetek, majd egy hónapra Ungvárra deportálták, ahonnan december elején került haza. A magyar hatóságok december végén tartóztatták le. Bányásztársai mellett védőtanúként egy volt karhatalmista, felesége sógora is mellette tanúskodott a bíróságon: „10 éve ismerem. Soha nem tett előttem olyan kijelentéseket, amiből arra következtethettem volna, hogy a népi demokrácia ellen lenne.”

A Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa 1957. július 23-án gyorsított eljárásban ítélte halálra a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével 1957. november 23-án jogerőre emelte a büntetését. A másodfokú ítélet után már nem kért kegyelmet. November 29-én kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Rusznyák László és társai. BFL XXV. 4. a 2383/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2004.

Horváth Miklós–OlekszandraPahirya: Kényszerkirándulás a Szovjetunióba. Magyar deportáltak a KGB fogságában – 1956. Argumentum Kiadó, Budapest, 2012.

Orbán Éva: Üzenet a barikádokról. Kráter Műhely Egyesület,Budapest, 1996.

Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf

Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

Az 1956-os forradalom és szabadságharc Pestmegyei történéseit alapvetően meghatározta a főváros közelsége és a munkahelyükre ingázók nagy száma. Az október 23-i budapesti tüntetés híre gyorsan elterjedt, a központi igazgatás október 24-ére, 25-ére megszűnt, október végére pedig megalakultak a helyi és a járási forradalmi bizottságok. Ez történt a Tápió-vidék fővárosaként ismert településen, Nagykátán is. „Október 23. után minden összeköttetés megszakadt Budapesttel, teljesen magunkra maradtunk” – idézte fel a forradalom kezdetét egy 1957. februári, a Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága által írt jelentés. Az események október 26-án vettek fordulatot, ekkor kapcsolódott be a forradalomba Czakó András is, az egyetlen a járásból, aki áldozata lett a forradalom és szabadságharc leverését követő kádári megtorlásnak.

Czakó András 1928. június 6-án született. Szülei földművesek voltak, de nagy gondot fordítottak fiuk taníttatására. Az elemi iskola két osztálya után négy polgári osztályt végzett el, majd kereskedelmi ismeretekből leérettségizett Budapesten 1946-ban. Ügyvédnek készült, a budapesti tudományegyetem jogi karára rögtön az érettségi után felvették. Hat félévet sikeresen teljesített, azonban osztályidegennek bélyegezték, és távoznia kellett, mivel szüleit kuláklistára tették. A Mezőgazdasági Gépértékesítő Vállalatnál helyezkedett el segédmunkásként. Nem sokkal a forradalom kitörése előtt úgy tűnt, rendeződött a helyzete, hiszen könyvelő lett a Kőbányai Sörgyárban. 1955-ben megnősült, egy kislánya született.

A vonatközlekedés szüneteltetése miatt Czakó is azok között volt, akik nem jutottak be a munkahelyükre, és bekapcsolódtak a nagykátai forradalmi eseményekbe. Október 26-ára tüntetést szerveztek, s a már korábban idézett ’57-es jelentés szerint „(…) az iskolás gyermekeket szervezetten, a pedagógusok vezetésével felvonultatták tüntetni. Hazafias jelszavakkal az 1848-as emlékműre kitűzték a nemzeti színű zászlót. Ezt követően (…) kezdetét vette a Szovjetunió elleni jelszavak kiabálása, döntsük le a szovjet emlékművet, le a vörös csillaggal, ki az oroszokkal Magyarországról – mondogatták.” A tüntetés hangulatát jelentősen befolyásolta egy aznap történt tragikus haláleset: a forradalom kitörésének hírére mozgósított tápiószecsői katonai alakulat egyik járőre igazoltatás közben agyonlőtt egy fiatal nagykátai lányt. Az utólag balesetnek minősített eset hallatán a tüntetéshez egyre többen csatlakoztak, a körülbelül 1200 fős tömeg előbb ledöntötte a főtéren álló, Ivánkának csúfolt szovjet emlékművet, majd a tanácsháza iratait égette el, végül pedig a járásbíróság fogdájából kiszabadította az őrizeteseket. Megalakították a község nemzeti bizottságát,majd október 27-én a járási ideiglenes nemzeti bizottság, 28-án a járási nemzetőrség is Nagykátán jött létre. Czakó András mindhárom testületnek a tagja volt. Nemzetőrként november 5-én is a rendőrségen tartózkodott, amikor Györe László, járási tsz-szervező megjelent, hogy panaszt tegyen, amiért előző éjjel felgyújtották a szövetkezet egyik szénakazlát. A Kádár-kormány megalakulására hivatkozva távozásra szólította fel a nemzetőröket, valamint azzal fenyegetőzött, hogy ha kell, fegyvert is fog ellenük. A nemzetőrség parancsnoka Czakót és egy másik nemzetőrt, Laukó Györgyöt küldte el az állítólagosfegyver felkutatására.Györe azonban ellenállt, hogy bekísérjék, dulakodás kezdődött, Czakó önvédelemből lőtt.A fegyvere műszaki hibás volt, s nem szándékosan, de megsebesítette Györét.

Az eset azonnali kivizsgálását megakadályozta a szovjet hadsereg másnapi bevonulása, Czakó letartóztatása után pedig a körülményeket nehezen lehetett tisztázni, hiszen az eset egyetlen szemtanúja, Czakó nemzetőrtársa időközben elhunyt.A járási nemzeti bizottság a katonai beavatkozás hírére lemondott, a forradalmárok a kilátástalannak ítélték meg a helyzetüket, s nem fogtak fegyvert a szovjet páncélosok ellen. Czakó András elhagyta Nagykátát, s letartóztatásáig a Dunántúlon dolgozott.

A Pest Megyei Bíróság Mikó József vezette népbírósági tanácsa 1958. október 13-án első fokon szándékos emberölés vádjával 8 év hat hónap börtönre ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette népbírósági tanácsa 1959. május 21-énhalálbüntetésre súlyosbította az ítéletet. A fő vádpont Czakó ellen ekkor már a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel volt, a forradalmi politikai szervezetekben és a nemzetőrségben vállalt szerepe miatt. Származását, azt, hogy osztályidegen,a bíróság súlyosbító körülményként értékelte. Czakó Andrást 1959. május 22-én kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Czakó András pere. Pest Megyei Levéltár XXV. 2. b 779/1958

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet,Budapest, 1996.

1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. Szerk.: Balázs Gábor, Borbély Rita Katalin, Kiss Anita. Pest Megyei Levéltár,Budapest, 2006.

1956 Pest megyében I. –Pest Megye Múltjából 10. Szerk.: Halász Csilla, Schramek László Péter, Tóth Judit. Pest Megyei Levéltár,Budapest, 2006.

Basa László: Az 1956-os forradalom és szabadságharc Tápió-vidéken. http://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1156:az-1956-os-forradalom-es-szabadsagharc-a-tapio-videken&catid=16&Itemid=142

Böőr László: Adatok az 56-os forradalom Pest megyei történetéhez. TIT Teleki László Ismeretterjesztő Egyesület, 1997.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Szakolczai Attila: A vidék forradalma.1956. 1956-os Intézet–Budapest Főváros Levéltára, Budapest,2006.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc budapesti felkelőcsoportjai közül a Wesselényicsoport, közismertebb nevén a Farkasok volt az egyik legjobban szervezett, legjelentősebb, amely november 4-e után súlyos harcokat vívott a forradalmat eltiprószovjet csapatokkal. A körülbelül ötvenfős alakulat parancsnokhelyettese a társai által „Kiskovácsnak” nevezett Kovács Imre volt.

Kovács Imre 1929-ben hétgyermekes családba született Monoron,édesapja molnársegédként dolgozott. A polgári iskolanégy osztályának elvégzése után előbb Kecskeméten, majd 1949-től Budapesten dolgozott; a forradalom kitörésekor esztergályos volt az Állami Építőipari Vállalatnál.

Nagy Imre 1956. október 28-i rádióbeszédét hallva a VII. kerületi rendőrkapitányságon nemzetőrnek jelentkezett, másnap a Kovács Dezső vezette Wesselényi csoport parancsnokhelyettese lett. Harcolt a Köztársaság téren, részt vett a pártház október 30-i ostromában. Az önbíráskodásban nem vett részt, sőt, Méhes Lajos pártfunkcionárius, későbbi országgyűlési képviselő életét mentette meg. Méhesnek sikerült elmenekülnie, miután az ostromlók kikísérték őt a pártház épületéből, ám a Péterfy Sándor utcánál újra körbevették. Ekkor lépett közbe Kovács Imre. Méhes később tett tanúvallomása szerint, miután elkísérték, Kovács ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőle: „Most mi így viselkedtünk veletek, kíváncsi vagyok, hogy ha fordul a kocka, akkor ti hogy bántok velünk.” Október 31-én a Wesselényicsoportáttette székhelyét az Almássy téren található Magyar Textilipari Dolgozók Országos Szabad Szakszervezetének épületébe, amelynek védelmét „Kiskovács” szervezte meg. Irányította a nemzetőrök járőrözését, a nemzetőrségen kívüliek lefegyverzését. Mivel az egység parancsnoka, Kovács Dezső a forradalmi szervezetekkel történttárgyalásai miatt gyakran volt távol, az irányítás tulajdonképpen Kovács Imre kezében volt. November 3-án részt vett azon a gyűlésen, amelyen az Ideiglenes Karhatalmi Bizottság főparancsnokká választotta meg Király Bélát. Kovács ekkor még úgy vélte, hogy november 5-én már mindenki hazatérhet, és megkezdheti a munkát. A másnap meginduló szovjet katonai támadást a „Farkasok” már új bázisukon, a Royal Szállóban élték meg. A parancsnoka után ő is buzdító beszédet intézett embereihez: „Aki magyarnak érzi magát, az becsületesen harcoljon a forradalom megvédése érdekében.” A szállónál a következő napokban kialakult súlyos harcokban végig részt vett, bízva az ENSZ-csapatok segítségében. November 9-én, amikor a szállót már nem tudták tartani a szovjet erőfölénnyel szemben, feladták a harcot, s Kovács csatlakozott a Központi Katonai Kórházban ekkorra már kialakult, Radó György által vezetett politikai ellenálló csoporthoz.A Felkelő Forradalmi Ifjúság nevében kiadott röpcédulák terjesztésében vett részt, amelyekben tiltakoztak a szovjet megszállás ellen, kiálltak a szabad és független Magyarország mellett, követelték Nagy Imre és Maléter Pál bevonását a kormányba. Orosz nyelvű röpcéduláikon a szovjet katonáknak üzentek: „Szovjet katonák! Nem fasiszták ellen harcoltok! Ne lőjetek a magyar népre, a magyar munkásokra és parasztokra!”Kovács Imre tíz napig volt az ellenállócsoporttal, a szabadságharc leverése után gondnokként helyezkedett el az Építésügyi Minisztérium Szolgáltató Vállalatnál.

Kovács Imrét 1957. július 17-én letartóztatták. Szervezkedés vezetése vádjával első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Kiss István Gábor hadbíró őrnagy vezette tanácsa a Kovács Dezső és társaiper másodrendű vádlottjaként 1958. június 30-án halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Szimler János alezredes vezette tanácsa 1958. október 4-én jogerőre emelte az ítéletet. Kovács Imrét –három társával együtt– október 7-én végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Kovács Dezső és társai HL (BKB) 278/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet,Budapest, 1996.

Szilánkok és legendák. ’56 Monor. Monor Város Önkormányzata, Monor, 2016.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2011.

Eörsi László: Adalékok az 1956-57-es ellenállás történetéhez. In: Valuch Tibor–Bak János–Gyurgyák János (szerk.): Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. 1956-os Intézet–Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 486–491.

Kiss István Gábor pályája https://www.neb.hu/asset/php8TNcKT.pdf

Szimler János pályája https://www.neb.hu/asset/phpscNHD1.pdf

„(…) esküszöm arra, hogy a szervezkedéshez, annak céljaihoz hű leszek, valamint a vezetőket és annak tagjait, bármilyen kínzásnak vetnek alá, el nem árulom. (…) Esküszöm arra is, hogy amíg Magyarország területén egyetlen szovjet páncélos lesz, addig a fegyvert le nem teszem. Esküszöm, hogy Magyarország függetlenségének kivívását minden erőmmel elősegítem. Esküszöm, hogy Magyarországon semmiféle kapitalizmust, valamint imperialista törekvést elő nem segítek. Amennyiben eskümhöz hű nem leszek, úgy sújtson engem bajtársaim és az Isten haragja, bosszúja. Ha tudomásomra jut, hogy a legjobb barátom, testvérem a szervezkedést elárult, úgy azt jelentem a szervezkedés vezetőjének, és az árulókkal szemben kíméletet nem ismerek. Isten engem úgy segéljen.”Nagy József nyomozati vallomása szerint ezekkel a szavakkal tettek esküt a „Bástya” csoport tagjai az ellenállás folytatására a szabadságharc fegyveres leverése után. Nagy 12 társával együtt első rendű vádlottként állt bíróság elé a csoport lebukása után, sorsát megpecsételte, hogy nem csak a politikai ellenállásban vett részt, hanem fegyveresen is harcolt a Corvin közben. Mindössze 23 éves volt, amikor kivégezték.

Székesfehérváron született 1936-ban. Nehéz gyermekkora volt, édesanyja korai halála után többször megszökött otthonról, egy időre menhelyre, később a Fóti Gyermeknevelő Intézetbe került. Nyolc általános és egy szakipari osztály elvégzése után 1951-ben letette a hentessegédi vizsgát. A Sertésvágóhídnál dolgozott, 1954–55-ben pedig rövid ideig a Belügyminisztériumban végzett adminisztratív munkát. Tagja volt a Dolgozó Ifjúság Szövetségének, ahol főleg kulturális területen tevékenykedett.

Zuglóban élt, így a forradalom kitörésének hírére rögtön csatlakozott a kerületi felkelőkhöz. Október 24-én reggel ott volt a Bosnyák téri rendőrkapitányság elfoglalásánál, ahol fegyvert szerzett, majd a rádió épületéhez ment. Miután addigra az épületet már elfoglalták a felkelők, a Corvin közi fegyveresek közé állt. Harc közben megsebesült, október 26-án ezért bevitték a Péterfy Sándor utcai kórházba. Október 30-án részt vett a Deák téri tanácskozáson, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság megalakításának előkészítésében, november 1-jén pedig Pongrátz Gergely Corvin közi főparancsnokká választásán. November 4-én ő is fegyvert a bevonuló szovjet csapatok ellen, de másnap a kilátástalan helyzet miatt beszüntette a harcot. November 10. körül szintén corvinista bajtársa, Szabó Lajos hívására csatlakozott a Központi Honvéd Kórház politikai ellenálló csoportjához. Részt vett a Felkelő Forradalmi Ifjúság nevében kiadott röpcédulák terjesztésében, amelyeken tiltakoztak a szovjet megszállás ellen, kiálltak a szabad és független Magyarországért, követelték Nagy Imre és Maléter Pál bevonását a kormányba. Az illegális röplapozókhoz ekkor csatlakozott Nagy József későbbi pertársa, Ivicz György is, aki azt állította, hogy kapcsolatban áll Maléter Pállal és a Bakonyban harcoló fegyvereseivel, és vállalta az összekötő szerepét. Az ellenállók kezdetben abban bíztak, hogy a szervezkedést egy központi parancsnokság irányítja, miután azonban kiderült számukra, hogy Maléter Pált letartóztatták, saját parancsnokság létrehozása mellett döntöttek. Megalakult a Bástya csoport, amely célul tűzte ki, hogy fegyveres harcot robbant ki az ország függetlenségéért, a szabad választások kiírásáért. Parancsnokuk Nagy József lett, aki ettől kezdve a Markó fedőnevet használta. Ő maga Zuglóban próbált egységet szervezni, de a Bástya igyekezet felvenni a kapcsolatot más ellenálló csoportokkal, pl. a Békési Béla vezette Bagolycsoporttal, illetve a bécsi emigrációval is. 1957 január közepére azonban a politikai ellenállás is hiábavalónak tűnt, a csoport pedig – miután több tagja is a rendőrség látókörébe került – feloszlott. Nagy József az emigráció mellett döntött, amiben minden bizonnyal szerepe volt annak is, hogy időközben az állásából elbocsájtották. A szökési kísérlete azonban kudarcba fulladt. Végül 1957. február 22-én Pécsett tartóztatták le. A Pécsi Városi Bíróság 1957. április 29-én nyolc hónap börtönre ítélte tiltott határátlépés miatt. A hatóság ezután kezdte vizsgálni 1956-os szerepét, a Nagy József és társaiperben a fő vádpont ellene már a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése volt. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette, majd másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette népbírósági tanácsa is halálra ítélte. Három társával – Szabó Lajossal, Bárány Jánossal és Ivicz Györggyel – együtt 1959. február 18-án végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Nagy József és társai BFL XXV. 4. a 8016/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet,Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet, Budapest, 2001.

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956. Noran, Budapest, 2003.

Eörsi László: Adalékok az 1956-57-es ellenállás történetéhez. In: Valuch Tibor–Bak János–Gyurgyák János (szerk.): Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. 1956-os Intézet–Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 486 –491.

Tutsek Gusztáv pályája https://www.neb.hu/asset/phpiQCrWw.pdf

Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf

„Minket nem volt nehéz beazonosítani, mert amit tettünk, katonai kötelékben tettük. Első körben nyolcunkat tartóztattak le, de aztán nemsokára már huszonöten voltunk bent. Nem volt benne logika, hogy kiket hoznak be, kik a tanúk és kik a vádlottak.”Puchert János egykori halálra ítélt légvédelmi tüzér idézte fel ezekkel a szavakkal a Mecséri János és társai elleni per nyomozati szakaszát. A Juta-dombi csata kapcsán rendezett eljárás a legnagyobb katonai megtorló per volt a szabadságharc leverése után, amelynek során összesen 52 főt állítottak a vádlottak padjára, és amely másodfokon 11 halálos ítélettel zárult. Ez a szám egybeesett a csatában elesett szovjet katonák számával, legalábbis a lista szerint, amelyet a szovjet hatóságok a politikai nyomozó szervek rendelkezésére bocsájtottak, az eljárást emiatt sokan tekintik a szovjet csapatoknak okozott veszteség megtorlásának. Az Elnöki Tanács végül három elítélt halálbüntetését – köztük Puchert Jánosét – változtatta kegyelemből életfogytiglanra. A negyedrendű vádlott Szabó Pál őrnagyot és hat társát bitófára küldte a megtorló gépezet.

Szabó Pál a Győr-Moson-Sopron megyei Egyed községben született 1915-ben. Édesapja az első világháborúban esett el. Két polgári osztályt végzett, majd kitanulta az asztalos szakmát. 1937-ben vonult be katonának, debreceni szolgálati ideje lejárta után továbbszolgálatra jelentkezett. A második világháború alatt elvégezte az altiszti tanfolyamot is. Harcolt a szovjet fronton, 1945-ben pedig rövid időre szovjet hadifogságba esett Budapesten. A háború után az új magyar hadseregbe is önként jelentkezett. 1945 májusában hadosztályát Ausztriába vezényelték, de már nem vetették be. A háború után részt vett a roncsok kiemelésében a Dunából és az aknamentesítésekben. Katonai pályája szépen ívelt felfelé: a Kossuth Akadémia elvégzése után 1949-ben alhadnagyként avatták tisztté, egy év múlva Szegeden már egy önálló légvédelmi tüzérosztály parancsnoka, 1951-ben Komáromban ezredparancsnok volt. A forradalom alatt az esztergomi 7. gépesített hadosztályhoz tartozó51. légvédelmi tüzérosztály parancsnokaként szolgált őrnagyi rangban. 1947-től tagja volt a kommunista pártnak.

Szabó Pál egységét 1956. október 23-án este riadóztatták, és lövegek nélkül Budapestre rendelték, ahol október 29-ig védelmi feladatokat láttak el a Belügyminisztérium épületénél és a Láng Gépgyárnál. November 1-jén hozták a lövegeket a fővárosba, a hadosztály alakulatai pedig a magyar hadvezetés parancsára körkörösen lezárták a Budapestre vezető főutakat. A hadműveleti terv részeként Szabó őrnagy a Juta-domb déli részére telepítette a tüzéregység két közepes és négy könnyű lövegét, és az egység tüzelőállást foglalt el. 1956. november 4-én itt zajlott le a szabadságharc egyik legjelentősebb eseménye, az egyetlen győzelmet hozó csata az intervenciós csapatokkal szemben, amelyet a tüzéregységen kívül a pestszentlőrinci légvédelmi tüzérek, a kiskunmajsai lövészek, valamint a pesterzsébeti és soroksári nemzetőrök együttesen vívtak. A harcokban az említett tizenegy szovjet katona mellett öt ÁVH-s is életét vesztette. Ők annak a szovjeteket és magyarokat is szállító gépjárműoszlopnak voltak az utasai, akik a hajnalban Tökölön letartóztatott magyar kormányküldöttséget is szállították. A csatában a szovjet egységek harckocsikat, sorozatvetőket és tehergépkocsikat is vesztettek, a sebesültek száma elérte a hatvanat. A bíróság Szabó Pál terhére rótta, hogy az érvényben lévő tűzparancsa alapján nyitottak tüzet a Juta-dombon, valamint, hogy „kijelölte a Soroksári úti tüzelőállást, s ezt szakszerűen végezte. A tűzharcot nem akadályozta meg.”A bíróság álláspontja szerint vádlott-társaihoz hasonlóan ő is arra törekedett, hogy a szovjeteknek a lehető legnagyobb kárt okozza, a Juta-dombi csata pedig az ő értelmezésükben védtelen katonák elleni orvtámadásnak minősült.

A szabadságharc leverése után Szabó Pál őrnagy megmaradt parancsnoki beosztásában egészen 1957. március 31-ig, amikor az alakulatot felszámolták. Ezután 1957. október 19-i letartóztatásáig Esztergomban szolgált a karhatalmi tiszti egység századparancsnokaként.

Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Mátyás Miklós hadbíró őrnagy vezette tanácsa életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése vádjával, amit a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette különtanácsa halálbüntetésre súlyosbított. Kegyelmi kérvénye elutasítása után az ítéletet 1958. november 15-én végrehajtották. 1990-ben Szabó Pált posztumusz ezredessé léptették elő.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Mecséri János és társai HL (BKB) 031/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet,Budapest, 1996.

Kalács és korbács. Puchert János halálraítélt légvédelmi tüzér a forradalomról és a börtönévekről. Hetek, 2008. 10. 24. XII/43.

Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában, 1945–1958. Tanulmányok a fegyveres testületek tagjai elleni megtorlásokról a hidegháború kezdeti időszakában. Szerk: Okváth Imre. Történeti Hivatal, Budapest, 2001.

Cseszka Éva: Esztergom, 1956. Országos tendenciák – helyi sajátosságok a forradalom és szabadságharc alatt. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 18. Esztergom, 2011.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A pesterzsébeti fegyveres ellenállás, 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2015.

Eörsi László et al.: Soroksár, 1956. Táncsics Mihály Művelődési Ház, Budapest, 2014.

Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003.

Mátyás Miklós pályája https://www.neb.hu/asset/phpXDjoYp.pdf

Ledényi Ferenc pályája https://www.neb.hu/asset/phpg3eyuj.pdf

„(…) több napon keresztül kitartott a Schmidt-kastélyban, és ennek a körülménynek komoly nemzetközi jelentősége is volt.”Egyebek mellett ezzel indokolta a bíróság Csiki Lajos halálos ítéletét. Az alhadnagy tevékenységével azt a látszatot keltette, hogy a magyar honvédség harcol a szovjet hadsereg ellen, a megtorlás logikája szerint tehát lepaktált az ellenséggel, szembehelyezkedett a „népi demokráciával” és a baráti Szovjetunióval.

Csiki Lajos Dorogon született 1931-ben. Apja bányász volt, ő maga is bányászként kezdett dolgozni, miután kitanulta a géplakatos szakmát. 1948-ban önként vonult be katonának, ettől az évtől kezdve volt a kommunista párt tagja is. A forradalom idején alhadnagyként szolgált Esztergomban Mecséri János ezredes parancsnoksága alatt. Nős volt, egy gyermek édesapja.

Komárom megyében 1956. október 26-án kezdődtek a nagyobb forradalmi megmozdulások, tüntetések. Az esztergomi székesegyház melletti szeminárium épületében lévő hadosztály-parancsnoksághoz vonuló tüntetők csatlakozásra szólították fel a honvédséget. A parancsnokág felé tartottak azok a buszok is, amelyek a környező településekről érkeztek vissza azokkal a tüntetőkkel, akik a nagyüzemek munkásságát igyekeztek a forradalom mellé állítani. Csiki Lajos, aki ekkor az őrség parancsnoka volt, a Sötét kapunak nevezett alagutat elérő tömeg láttán visszarendelte a katonákat. Amikor a tüntetők az alagúton át elérték a hadosztály-parancsnokság épületét, a katonák tüzet nyitottak. Az összecsapásnak rengeteg sérültje és egy 1956. decemberi jelentés szerint 14-16 halálos áldozata lett. A tűzparancsot kiadó katonában később többen Csiki Lajost vélték felismerni. Ezt következetesen tagadta, és ártatlansága mellett szól, hogy a fegyveres erők átállása után továbbra is a posztján maradt. November 2-án Mecséri ezredes parancsára Budapestre, a Zalka Máté laktanyába vezetett egy több gépkocsiból álló egységet, Esztergomba azonban már nem jutott vissza, mert november 4-én a szovjetek feltartóztatták és lefegyverezték. Másnap került a Schmidt-kastélyba, a Pércsi Lajos őrnagy vezette fegyveres csoporthoz, ahol a felderítők vezetője lett. A Flórián tér és a Lajos utcai iskola környékén járőrözött. November 6-án este, miután Pércsi értelmetlennek tartva az ellenállást elhagyta a csoportot, Csiki vette át a parancsnokságot. „A csoportfeladata volt Nagy Imre utasításának végrehajtása és harcolni a szovjet csapatok ellen, akik megtámadták Magyarországot. (…) Arra számítottam, hogy Magyarország és a szovjetek között fegyverszünet lesz, a szovjet csapatok kivonulnak az országból, és ezután független Magyarország lesz. (…) Én csupán arra gondoltam, hogy hazánk egyenjogú legyen a szovjettel (…), és a társadalmi rend továbbra is népköztársaság legyen.”– vallotta a tárgyaláson. Ekkorra a Schmidt-kastély szabadságharcosai már kb. háromszázan voltak. November 7-én súlyos harcot vívtak a szovjet intervenciós csapatokkal. Megtámadták a Bécsi úton felvonuló szovjet harckocsioszlopot, majd a közeli épületbe menekülő katonákat. Az összecsapásban hivatalos adatok szerint kilenc szovjet katona vesztette életét. Az ellenállást aznap éjszaka szüntették be a túlerő összehangolt támadása miatt. Csiki elhagyta a Schmidt-kastélyt, és hazatért Esztergomba. November 12-én jelentkezett szolgálattételre a karhatalomba, és belépett a szerveződő MSZMP-be is. 1957 májusában hadnaggyá léptették elő, augusztus 20-án pedig kitüntették a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel.

Nem sokkal később, 1957. szeptember 12-én terhelő tanúvallomások nyomán letartóztatták, és a Pércsi Lajos őrnagy és társai elleni per másodrendű vádlottjaként állították bíróság elé a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése és gyilkosság vádjával. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Jáger László hadbíró százados vezette tanácsa, másodfokon pedig a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette különtanácsa is halálra ítélte, terhére róva kilenc szovjet katona megölését és két harckocsi kilövését. Az ítéletet 1958. május 10-én hajtották végre.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Pércsi Lajos és társai HL (BKB) 789/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

A vidék forradalma II. Szerk.: Szakolczai Attila. 1956-os Intézet–Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2006.

Cseszka Éva: Esztergom, 1956. Országos tendenciák – helyi sajátosságok a forradalom és szabadságharc alatt. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára, Esztergom, 2011.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Mítoszok helyett –1956. Noran, Budapest, 2003.

Eörsi László: A Schmidt-kastély, 1956. Élet és Irodalom,LXI. évfolyam, 42. szám, 2017. október 20.

Jáger László pályája https://www.neb.hu/asset/phphbEWzn.pdf

Ledényi Ferenc pályája https://www.neb.hu/asset/phpg3eyuj.pdf

Csepel 1956-os története különös jelentőségű volt. Budapest legjelentősebb munkáskerületében történtek okán több nagy pert rendeztek és a forradalomban való részvételért összesen tizenkét embert ítéltek halálra. A négy végrehajtott halálos ítélettel zárult Kőrösi Sándor és társai elleni per tárgyalásán Takács László százados vádbeszédében nyíltan kimondta: „A Katonai Főügyészség azokat a személyeket állította a katonai bíróság különtanácsa elé, akik felelősek azért, hogy Csepelen az ellenforradalom november 9-ig tartott, és ez alatt az idő alatt több haláleset történt. Vádlottak (…) átvették a hatalom gyakorlását Csepelen, megszervezték a nemzetőrséget és fegyverekkel látták el. Későbbiek során ez a nemzetőrség harcoló alakulattá alakult át.” Az elsőrendű vádlott, Kőrösi Sándor esetében súlyosbító körülmény volt főhadnagyi rendfokozata. A kádári megtorlás logikája szerint megbocsáthatatlan bűn volt, hogy a néphadsereg tisztjeként állt a forradalom mellé.

Kőrösi Sándor 1932-ben Szekszárdon született. Édesapja munkásból lett altiszt a Honvédelmi Minisztériumban, majd miután 1955-ben kizárták a kommunista pártból, gazdálkodni kezdett. A család 1937-ben költözött Csepelre. Kőrösi 1948-ban önként jelentkezett a honvédséghez, gimnáziumi tanulmányait is itt fejezte be. A következő évben került a Bem Légvédelmi Tüzértiszti Iskolára, 1950-ben tisztté avatták. Katonai karrierje szépen ívelt felfelé, előbb szakaszparancsnok, majd hadműveleti tiszt lett. 1956-ban léptették elő főhadnaggyá, a forradalom kitörésekor a pestlőrinci légvédelmi tüzérezrednél szolgált. A Magyar Dolgozók Pártjának 1952-től volt tagja. Kőrösi Sándor 1956. október 30-án kapott parancsot arra, hogy a csepeli Királyerdőben lévő egységéhez vonuljon. A magyar hadvezetés ekkorra már a légvédelmi tüzérezred néhány ütegét idevezényelte a főváros védelmének megerősítésére. November 4-ig Kőrösi két löveg parancsnoka, majd hadműveleti ügyeletes tiszt volt. November 4-én a támadásba lendülő szovjet csapatokegy kivételével elfoglalták az ezred ütegeit. „Ilyen helyzetben, amikor mindenki azt várta, hogy felbukkannak a szovjet harckocsik, és tüzelnek ránk, vagy fogságba vetnek, mindenkit vad düh és elkeseredés fogott el” – vallotta a nyomozás során. Kőrösi a harc folytatása mellett döntött. 15-20 sorkatona és a hozzájuk csatlakozott civilek élén Csepel stratégiailag jelentős pontjaira szállították a fegyverzetet. Csatlakozott a nemzetőrséghez, és november 7-ig a lövegek parancsnokaként harcolt. Megszervezte a szovjet csapatmozgásokat figyelő járőrszolgálatot. Szakértelmének köszönhető, hogy a csepeli fegyveresek a túlerővel szemben sokáig kitartottak, és a szovjet katonák komoly veszteségeket szenvedtek el. A kerület fegyveres ellenállását a túlerő november 10-én őrölte fel, Kőrösi azonban már november 7-én elhagyta a harcteret. Ennek oka személyes vitája volt a nemzetőrség vezetőjével, Buri Istvánnal.

A szabadságharc leverése után az ország elhagyása mellett döntött, amiben szerepet játszhatott, hogy testvére is emigrált. A kísérlet azonban nem sikerült, november 13-án Kőszegen elfogták. Két hét fogság után amnesztiával szabadon bocsátották. A Kádár-kormány támogatását és a szovjet haderő behívásának szükségességét deklaráló tiszti nyilatkozatot nem írta alá, december 8-án leszerelt, és 1957. április 6-ai letartóztatásáig fotólaboránsként dolgozott.

A nyolc vádlottat felvonultató per nyomozati szakaszában következetesen ártatlannak vallotta magát, hivatkozva a Kádár-kormány amnesztiarendeletére. „(…) bennem olyan meggyőződés alakult ki, hogy amit teszek, azt a nép érdekében teszem, vagyis helyesen cselekszem.” Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Jacsó János hadbíró százados vezette tanácsa szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélte, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette különtanácsa 1958. március 4-én jogerőre emelt.Az indoklásban hangsúlyozták, hogy„(…) a nagylétszámú légvédelmi tüzér alakulatból egyedüli tisztként vett részt a csepeli ellenforradalmároknak a szovjet csapatok elleni harcaiban (…),az általa vezetett és irányított tüzérség lövései következtében számos szovjet elvtárs meghalt (…) Az utolsó szó jogán Kőrösi így nyilatkozott: „Ha a parancsnokaim közül csak egy ember is mondta volna nekem, hogy Kőrösi, ezt ne tedd, nem tettem volna. (…) Cselekményeim elkövetésében engem nagyban befolyásoltak a kormányfők és a vezetők nyilatkozatai, akik ellenállásra hívták fel a népet.” Néhány nappal a 26. születésnapja előtt, 1958. március 6-án végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Kőrösi Sándor és társai HL (BKB) 742/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet,Budapest, 1996.

Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában, 1945–1958. Tanulmányok a fegyveres testületek tagjai elleni megtorlásokról a hidegháború kezdeti időszakában. Szerk: Okváth Imre. Történeti Hivatal, Budapest, 2001.

Szovjet katonai intervenció 1956. Szerk: Horváth Miklós–Györkei Jenő. Argumentum Kiadó, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A csepeli fegyveres ellenállás, 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára,. Budapest, 2016.

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956. Noran, Budapest, 2003.

Jacsó János pályája https://www.neb.hu/asset/phpPEGx5d.pdf

Ledényi Ferenc pályája https://www.neb.hu/asset/phpg3eyuj.pdf

„Azt írta, hogy segítsek felnevelni a testvéreimet (…) Azért mert én vagyok a legidősebb. És mamának is írt, hogy ő már tudja, hogy meg kell halni, csak azt nem tudja, hogy miért. Ilyen pici papírdarabkákra írta, nem voltak igazán levelek, hanem cédulák.”Ezek Batonai Margit megrendítő szavai kivégzett apja, Batonai László börtönből írt utolsó üzenetéről. A családot kétszeres veszteség érte az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után. A megtorlás során Batonai Lászlót fivérével közös perben ítélték halálra.

Cegléden született 1927-ben. Hat elemit végzett, segédmunkásként és gazdasági cselédként dolgozott. 1945-ben internálták, majd háborús bűncselekmények vádjával hat hónap javító-nevelő munkára ítélték. 1948–1950 között letöltötte sorkatonai szolgálatát, ez idő alatt meg is nősült. Leszerelése után egészen a letartóztatásáig a Budafoki Kartonlemezgyárban dolgozott. Felesége a negyedik gyermeküket várta, amikor letartóztatták. Tagja volt a Magyar Dolgozók Pártjának.

A forradalom első napjaiban nem vett részt az eseményekben. Testvérével, Istvánnal november 1-jén jelentkeztek nemzetőrnek a budafok-tétényi rendőrkapitányságon, ifj. Schmidt Vilmos parancsnok járőrszolgálatra osztotta be mindkettejüket. November 4-ig kétszer volt szolgálatban, a Balatoni úton ellenőrizte az áthaladó járműveket. A vádirat szerint a testvérek november elején két géppisztolyhoz és lőszerekhez jutottak, amiket előbb hazavittek, később Batonai László munkahelyén, a kartonlemezgyárban rejtettek el. Az első géppisztolyt egy ismeretlentől kapták, a másodikat a lőszerekkel együtt találták. 1956. december végén találkoztak Varga Józseffel, a majdani per első rendű vádlottjával. Varga szintén nemzetőr volt, és november 4-e utána Balatoni út környékén harcolt a szovjet intervenciós csapatok ellen is. Partizánparancsnokként mutatkozott be. Elmondta, hogy Maléter Pál helyettese, az ellenállás folytatását szervezi, amihez 240 ezer felfegyverzett felkelő áll rendelkezésre a Bakonyban, a Vértesben és a Kamaraerdőben. Utóbb a tárgyaláson azt vallotta, mindezeket csak hősködésből találta ki, „hogy tekintélyt szerezzek azok előtt, akiknek ezt elmondtam.”A két testvért sikerült megnyernie, vállalták, hogy bekapcsolódnak az ellenállásba, sztrájkra buzdítják a munkásokat, és amikor az ENSZ-csapatok majd bevonulnak az országba, belső erőként, fegyveresen csatlakoznak hozzájuk. Január 10-én két géppisztolyt és hat kézigránátot, valamint lőszereket kaptak Vargától, másnap pedig egy TT-pisztolyt. A fegyvereket és lőszereket egy budafoki pincében rejtették el. „(…) célunk az volt, hogy egy esetleges újabb fegyveres akció esetén a fegyvereket és lőszereket a munkáshatalom megdöntésére használjuk fel” – áll Batonai László szájába adott vallomásában.

Batonai Lászlót fivérével együtt tartóztatták le 1957. január 14-én. A Budapesti Helyőrség Katonai BíróságánakOdler János hadbíró főhadnagy vezette tanácsa statáriális tárgyaláson fegyver-és lőszerrejtegetés vádjával 1956. január 22-én halálra ítélte. A szervezkedés vádja nem merült fel, a bejelentési kötelezettség elmulasztásának vádját, miszerint tudott arról, hogy Varga József fegyvert és lőszert rejteget, de ezt nem jelentette, a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Batonai László azzal védekezett, hogy a fegyvereket félelemből rejtette el: „(…) azt mondták, hogy a nemzetőröket az oroszok kiviszik”.A bíróság indokoltnak tartotta a legsúlyosabb ítélet kiszabását „figyelemmel arra, hogy az országban még mindig nagyobb mennyiségű fegyver és lőszer van kint a lakosságnál, amely tényből következik, hogy országunkban a közrend és köznyugalom még mindig igen komoly mértékben veszélyeztetve van”.Kegyelmi kérvényét ennek ellenére felterjesztették az Elnöki Tanácshoz, de azt 1957. január 30-án elutasították. Testvérével együtt végezték ki a Budapesti Országos Börtön udvarán 1957. február 5-én.

Forrás, szakirodalom:

Varga József és társai HL (Rgt.) 2057/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Kőrösi ZsuzsannaMolnár Adrienn: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet, Budapest, 2000.

Odler János pályája https://www.neb.hu/asset/phpyi087C.pdf

A Budai Forradalmi Katonai Bizottmány egy kevéssé ismert szervezet volt az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, amelya Fő utcai katonai ügyészség és bíróság épületében működött. Mivelvezetősége – köztük a parancsnok, Butkovszky Emánuel – a szabadságharc leverése után azonnal emigrált, a retorzió az alacsonyabb szintű vezetők és tagok ellen irányult, akik közül két embert a megtorló perben halálra ítéltek. Az egyikük Berecz György volt.

Berecz György Kolozsváron született 1924-ben. Szülei válása után édesanyja újra megházasodott, a nevelőapja pedig a nevére vette. 1927-ben áttelepültek Magyarországra. Négy gimnáziumi osztályt végzett, majd műszerésznek tanult. 1944-ben önként vonult be katonának, Budán a rohamtüzérségnél teljesített szolgálatot, de a harcokban nem vett részt. 1945 januárjában rövid időre szovjet fogságba került. A háború után a Budavidéki Villamossági Vállalatnál helyezkedett el. Kétszer volt büntetve kisebb bűncselekményekért, 1949-ben embercsempészet vádjával nyolc hónapra internálták. Szabadulása után több munkahelye volt, a forradalom kitörésekor sofőrként dolgozott a II. számú Épületfuvarozási Vállalatnál.

Vallomása szerint 1956. október 23-án véletlenül keveredett a forradalmi események közepébe. Aznap este vidéki munkáról érkezett vissza Budapestre, hallott a tüntetésről,és barátnője keresésére indult a szolgálati teherautóval. A Parlamenthez sietett, ahol „valaki bekiabálta, hogy a rádiónál lövik a népet, mindenki menjen oda. Az én 3 és ½ tonnás tehergépkocsimat is megszállták az emberek, és kényszerítettek, hogy induljak el velük a rádióhoz.” Késő este fegyvereket szállított Kispestről a forradalmároknak. Vállalata már másnap határozott a munkahelyi őrség megszervezéséről, a feladattal Berecz Györgyöt bízták meg. Az október 27-én alakult munkástanácsba is beválasztották, melynek révén kapcsolatba került a Széna téri felkelőcsoporttal.Október 30-án személyesen Szabó bácsinak, a Széna téri parancsnoknak vitt üzenetet. Ez alkalommal egy pisztolyt is kapott a nemzetőröktől. November 2-án került a Fő utcába, Butkovszky Emánuel csoportjához.Butkovszky október 31-én építette ki bázisát a katonai ügyészség és bíróság épületében, ahol az ügyészek egy része a felkelők mellé állt. A csoport főként ÁVH-sok és pártfunkcionáriusok begyűjtésében vett részt, biztonsági okokból, hogy az önkényeskedéseknek elejét vegyék.Berecz a nyomozás és a tárgyalás során is tagadta, hogy bárkit előállított vagy letartóztatott volna, ahogy tagadta azt is, hogy segédkezett nagy mennyiségű fegyver beszállításában a Fő utcai épületbe. A Budai Forradalmi Katonai Bizottmány tárgyalt Kopácsi Sándor ezredessel, a budapesti rendőrkapitányság vezetőjével, kapcsolatban állt a Széna téri felkelőcsoporttal, és részt vett a november 3-i nemzetőrségi értekezleten is. Felügyeletét igyekezett a III. kerületben is kiterjeszteni. Berecz Györgyöt nevezték ki a III. kerület katonai parancsnokává azzal a feladattal, hogy szervezze meg a nemzetőrséget. November 4-én a szovjet támadás hírére a csoport hamar belátta a fegyveres túlerő elleni harc kilátástalanságát, bázisukat védhetetlennek nyilvánították, és szétszóródtak. Berecz György vallomása szerint „mindenhonnan telefonáltak: »általános támadás, mindenki meneküljön, ahogy tud.« Igen nagy volt a kavarodás, és láttam Butkovszkyn, hogy elvesztette a fejét”.Ő maga is hazament, a fegyveres harcban nem vett részt. A szabadságharc leverése után vidéken húzódott meg, majd mivel kiderült számára, hogy a rendőrség keresi, megkísérelt Ausztriába szökni. 1957. április 25-én tartóztatták le. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Jáger László hadbíró alezredes vezette tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, tiltott határátlépés és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás vádjával 1957. december 4-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A sikkasztás vádja azon alapult, hogy Berecz a szökési kísérletekor céges munkaruhát vitt magával.

Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Szimler János hadbíró alezredes vezette különtanácsa1958. január 27-én halálbüntetésre súlyosbította, arra hivatkozva, hogy Bereczet „többszáz főnyi fegyveres ellenforradalmár” tekintette parancsnoknak. Lénárd Ottóval, a per másodrendű vádlottjával együtt végezték ki 1958. január 28-án.

Forrás, szakirodalom:

Berecz György és társai HL (BKB) 00106/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A II. kerületi Nemzeti Bizottmány. http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-ii-kerueleti-nemzeti-bizottmany

Eörsi László: Fő utca, 1956. In: Élet És Irodalom LXI. évfolyam, 24. szám, 2017. június 16.

Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2006.

Jáger László pályája https://www.neb.hu/asset/phphbEWzn.pdf

Szimler János pályája https://www.neb.hu/asset/phpscNHD1.pdf

Sziklai Sándor ezredes, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója, a spanyol polgárháborút megjárt kommunista 1956. október 26-án bekövetkezett halála az 1956-os forradalom egyik jelentős eseménye, ami rányomta bélyegét a helyszín (Budakeszi) forradalom alatti történetének megítélésére is. Az ügy köré kreált, összesen tizennyolc vádlottat felvonultató per rávilágít a kádári megtorló gépezet működésére, a folyamatra, hogyan vált egy hithű kommunistából az ellenforradalmi brutalitásnak áldozatul esett mozgalmi mártír, hogyan kapott országos jelentőséget egy olyan ügy, amelyik egyúttal a budakeszi helyi események és forradalmi szervezetek – például a nemzetőrség – lejáratására is alkalmas volt. A szövevényes eljárás végén összesen hat halálos ítéletet hoztak, amelyből négy az elítéltek Nyugatra menekülése miatt nem volt végrehajtható. Bokor János tizenhatodrendű vádlott volt az egyik, akinél a megtorlás kiteljesedésének nem volt akadálya.

Bokor János 1919-ben a székelyföldi Gyergyóújfaluban született. Az öt elemi elvégzése után szabóinasnak állt, majd kitanulta a vasesztergályos szakmát, hogy édesapja halála után el tudja tartani a családot. 1943-ban hívták be katonának és vezényelték a keleti frontra, ahol fogságba esett. A második világháború után, 1945 őszén szabadult, ezután szakmájában helyezkedett el, immár Magyarországon. 1946-ban a Magyar Kommunista Párt tagjelöltje volt.

A forradalmi eseményekbe 1956. október 26-án kapcsolódott be, amikor tudomást szerezve a tragikus történésekről, a Sziklai-háznál csatlakozott a gyülekező tömeghez. Ez a nap bizonyos értelemben fordulópontot jelentett Budakeszi forradalom alatti történetében, hiszen az események eddig viszonylag békésen zajlottak a településen. Budapest közelsége miatt a helyiek gyorsan értesültek a fővárosban történtekről. Megalakult a nemzetőrség, később –október 29-én – a nemzeti bizottság is. Kisebb fegyveres konfliktusok mellett jellemzőbb volt a hatalom szimbólumainak megrongálása. Október 25-én a Márity László vezette forradalmi csoport a pártház épületéből néhány céllövő puskát és gránátot zsákmányolt. Másnap is ilyen céllal, fegyverért vonultak Sziklai házához, ahol az ezredes apósával, a szintén régi mozgalmi múlttal rendelkező Kiss Lajossal tartózkodott. Az események hivatalos, a kádári propaganda céljait szolgáló értékelése szerint ekkor Sziklai önvédelemből lelőtte a házába erőszakkal behatolni akaró Márity Lászlót – aki később belehalt súlyos sérüléseibe –, mire a feldühödött tömeg előbb egy gránáttal megsebesítette, majd agyonverte, holttestét pedig meggyalázta. Kiss Lajos kilátástalannak ítélve a helyzetét, öngyilkos lett. Utóbb Bokor Jánost is azzal vádolták, hogy egyike volt azoknak, akik behatoltak a házba, és ütlegelték a sebesült Sziklait. A hivatalos szcenáriónak azonban ellentmondanak a bizonyítékok, a tanúvallomások, a helyszíni szemle eredményei és a halottkémi jelentések is. Ezekből egy másik történet bontakozik ki, amely szerint az ezredes vitába szállt apósával, aki be akarta engedni a fiatalokat, a vita hevében lelőtte őt, majd a megérkező Márity Lászlót, végül pedig öngyilkosságot követett el. „Én a mai napig megesküszöm akármilyen bíróság előtt (…), hogy senki oda gyilkossági szándékkal nem ment. Kiss bácsi úgy halt meg, mint egy mártír, Sziklai Sándor pedig egy közönséges gyilkos, aki a gyilkolás után elvette a saját életét” – vallotta emigrációban írt levelében a későbbi per távollétében halálra ítélt első rendű vádlottja, Fehér István.

Bokor Jánost 1957. május 11-én tartóztatták le, első fokon a Fővárosi Bíróság Kelemen Gézáné vezette tanácsa szándékos emberölés és a népi demokratikus államrend elleni izgatás vádjával 1957. november 4-én tizenegy év börtönbüntetésre ítélte. Fellebbezését visszavonta, a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Mecsér József vezette népbírósági tanácsa pedig helybenhagyta az ítéletet. A Legfelsőbb Bíróság a Sziklai-háznál gyakorlatilag spontán történt eseményeket igyekezett szervezett, előre eltervezett támadásként értékelni, mintegy a Köztársaság téri pártház ostromának egyik előképeként. Első és másodfokon összesen négy halálos ítélet született, valamennyi a vádlottak távollétében, tehát egyiket sem lehetett végrehajtani. Bokor János sorsát valószínűleg az pecsételte meg. A Legfőbb Ügyészség törvényességi óvást emelt, az ezt követően megtartott újabb másodfokú eljárásban a Mecsér-tanács Bokort – immár gyilkosságnak minősítve tettét – halálbüntetéssel sújtotta. Az ítéletet 1958. november 6-án végrehajtották.

Forrás, szakirodalom:

Fehér István és társai. BFL XXV. 4. a 1990/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Böőr László–Takács Tibor: Pest megye. In: A vidék forradalma II. Szerk. Szakolczai Attila. Budapest Főváros Levéltára–1956-os Intézet. Budapest, 2006.

Györkei Jenő–Horváth Miklós: Adalékok a szovjet katonai megszállás történetéhez. Szovjet katonai intervenció, 1956. H&T Kiadó, Budapest, 2001.

Speck István: A „Sziklai-ügy” – Budakeszi, 1956. Hadtörténelmi Közlemények, 2011/1. 183–218.

Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban. A Köztársaság tér emlékezete. Jaffa Kiadó. Budapest, 2014.

Kelemen Gézáné pályája: https://www.neb.hu/asset/phpolgBcZ.pdf

Mecsér József pályája: https://www.neb.hu/asset/phpvxdnLd.pdf

„Borsod benzinnel van leöntve, s csak egy gyufaszál kell ahhoz, hogy felrobbanjon.”Az 1956. december 10-én Miskolcról Budapestre küldött jelentés pontos képet fest a megye hangulatáról. A megyei tanács végrehajtó bizottsága előző nap hirdette ki a területi munkástanácsok megszüntetését. A Kádár-kormánynak ez az intézkedése, amely a határozat megfogalmazása szerint „helyesen véget vetett az anarchiát, sok törvénytelenséget szülő kettős hatalomnak”, újra az utcára vitte a miskolciakat. A tüntetés egyik főszereplője Bartha Béla volt.

Tornyospálcán született 1927-ben. Szülei tizenkét gyermeket neveltek, apja gulyás volt. A elemi iskola hat osztályának elvégzése után kitanulta a lakatos szakmát. Katonai szolgálatát a határőrségnél teljesítette. Mivel később több alkalommal volt büntetve –egyebek mellett egy használhatatlan fegyver rejtegetéséért, majd okirat-hamisításért– rendfokozatától megfosztották. Kétszer nősült, két gyermeke született. A forradalom előtt a Lenin Kohászati Műveknél dolgozott lakatosként, és a Kisvárdához közeli Nyírlövő községben lakott. A forradalom első napjaiban otthon tartózkodott, mivel október 21-én munkahelyi balesete miatt betegállományba került. Október 28-án került kapcsolatba a nyírlövői munkástanáccsal. Megbízásukból két alkalommal szállított élelmet Miskolcra, az egyetemvárosi diákparlamentnek, amit az a munkástanácsnak küldött fegyverekkel viszonzott. Vallomása szerint egyik útja alkalmával 1956. november 12-én a kisvárdai vasútállomáson két, a Szovjetunióba tartó vonatszerelvényt látott, amely magyar rabokkal volt tele. Ezt az információt november 15-én megosztotta a munkahelye munkástanácsával is: „(…) láttam, hogy Kisvárdán keresztül deportált személyekkel teli vonatok mennek kifelé az országból, és ezek a személyek segítséget kértek tőlünk olyképpen, hogy a síneket robbantsuk fel előttük.”November 21-én a munkástanács delegálta a hejőcsabai rendőrségre, ahol törzsőrmesteri rendfokozatban teljesített szolgálatot egészen december 10-ig, amikor büntetett előélete miatt leszerelték. Szolgálati felszerelését adta le, amikor összetalálkozott az Állami Biztosító miskolci igazgatósága előtt tüntetőkkel, és csatlakozott hozzájuk. Az épületről eltávolították a vörös csillagot. A későbbi vád szerint ekkor határozta el, „(…) hogy tüntető tömeget szervez, mely a törvényes rend megbontása és provokációs cselekmények végrehajtása útján a demokratikus államrend megdöntésére alkalmas eseményeket indít el, mely a város határain túl az ország területére is kiterjed”.Száz példányt vásárolt az Északmagyarország című lapból, amelyeket az összegyűlt tömeg máglyán égetett el: a kommunistákat fegyverbe szólító lapot ugyanis a Kádár-kormány szócsövének tartották. Ezután a Borsodi Nyomda épületéhez vonultak, hogy kinyomtassanak egy hazafias költeményt, Tóth PálnakA Magyar Néphez című versét, amely a forradalmat éltette, és a elítélte a szovjet intervenciót. Mire megérkezett a karhatalom, valamint egy szovjet harckocsi és két teherautónyi szovjet katona, hogy a tüntetést feloszlassák, addigra a nyomdát elfoglalták a tüntetők. Az emberek Bartha vezetésével próbálták megvédeni az épületet, sokan a páncélosokra is felugráltak. A szovjetek figyelmeztető lövései után általános lövöldözés kezdődött, amelynek a sok sebesült mellett mindkét oldalról voltak halálos áldozatai. A szovjeteknek végül sikerült kiszorítaniuk a felkelőket a nyomdából, akik ezután a laktanyát, majd a városi tanács épületét is megostromolták. A küzdelem még másnap is tartott, a hatalomnak végül csak karhatalmi erősítéssel sikerült konszolidálni a helyzetet. Bartha Béla ellen már december 11-én kiadták a körözést, ezért feladta az ellenállást, annak ellenére, hogy 10-én este még sikerült két ködgyertyát és két lánggránátot szereznie a harcokhoz.

Bartha Bélát 1956. december 17-én tartóztatták le. A Miskolci Megyei Bíróság Kuhnyár László vezette tanácsa első fokon gyorsított eljárásban 14 év börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért. 1957. március 20-án a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa Vida Ferenc vezetésével jogerőre emelte az ítéletet. A Legfőbb Ügyészség azonban törvényességi óvást nyújtott be az ítélet ellen, amelynek nyomán a harmadik tárgyaláson a vádirat kiegészült a fegyverrejtegetés vádjával is. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa Molnár László elnökletével halálra ítélte Bartha Bélát. Kegyelmi kérvényét személyének nagyfokú társadalmi veszélyességére hivatkozva elutasították. A bíróság szerint „(…)az általa kezdeményezett és vezetett tüntetés 1956 decemberében olyan súlyos eredménnyel végződött, hogy terhelt a legsúlyosabb büntetést érdemli”.1957. június 25-én végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Bartha Béla és társai BAZ ML 176/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

A vidék forradalma, 1956. Szerk: Szakolczai Attila–Á.Varga László. 1956-os Intézet–Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2003.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Kis József: Miskolc, 1956. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Miskolc, 2006.

Rásó József: 1956 dokumentumai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban. ActaArchivistica 5. Miskolc, 1998.

Kuhnyár László pályája https://www.neb.hu/asset/phpVbmUOR.pdf

Vida Ferenc pályája https://www.neb.hu/asset/phpQiWxf2.pdf

Molnár László pályája https://www.neb.hu/asset/php0lauk1.pdf

1956. október 26-án Mosonmagyaróváron a munkások, a diákok és a Mezőgazdasági Akadémia hallgatói tüntetést szerveztek a Budapesten harcoló ifjúság támogatására. A menet eljutott a határőrlaktanyához, ahol a fegyvereken kívül a nyugati határ biztosítását szolgáló operatív anyagot – azaz hírszerzési iratokat, hálózati anyagokat – is őrizték. Fekszi László alezredes, a laktanya parancsnoka parancsot adott a határőröknek, hogy ezt az operatív anyagot semmiképp se hagyják, hogy illetéktelen kezekbe kerüljön. Délelőtt tíz óra körül a laktanyából sortüzet adtak le a fegyvertelen tüntetőkre, amelynek körülbelül száz halálos áldozata és ennél is több sérültje lett. A sortűz után három határőrtisztet a tüntetők meglincseltek. Ezt később a kádári megtorló gépezet a forradalom megyei történetének középpontjába helyezte azzal, hogy a Földes Gábor és társai elleni perben összekapcsolta a Győri Nemzeti Tanács tevékenységével. A nyilvánosság előtt lefolytatott győri per a Kádár-kormány számára különös jelentőségű volt, a készülő Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájának szánták. A vádlottakat a vádhatóság elgondolásának megfelelően választották ki: megkülönböztették a szervezkedés szellemi vezetőit, illetve azokat, akikre ez a szellemi elit támaszkodott, a lincselő fasiszta csőcseléknek nevezett egyszerű munkásembereket. Utóbbiak közé sorolták a nyolcadik rendű vádlott Cziffrik Lajost is.

Cziffrik 1914-ben Mosonmagyaróváron született, szülei napszámosok voltak. Az elemi iskola négy osztályát végezte el, ő is napszámba járt addig, amíg be nem hívták katonának. A második világháborúban frontszolgálatot teljesített, 1945-ben megszökött az egységétől. A háború után nyolc hold földet kapott, 1949-ben Magyaróváron ő lett a téesz első tagja. 1951–1952 között a szövetkezet elnöke volt, ám ő maga kérte a leváltását azzal az indokkal, hogy az elnökséggel járó adminisztrációhoz nem ért. A forradalom kitörésekor már tehenészként dolgozott ugyanott. Első feleségétől elvált, későbbi élettársától két gyermeke született.

Ciffrik 1956. október 26-án éppen a mosonmagyaróvári kórház környékén járt, amikor odaérkeztek a sortűz első sebesültjei. „Előttem vették le a sebesülteket a kocsiról. (…) Én rosszul lettem a vér látásától, s elmentem haza”– vallotta később, a forradalom utáni perében. Másnap – vallomása szerint – azért utazott Mosonmagyaróvárra, hogy borbélyhoz menjen, de megtudta, hogy az előző napi sortűzben megsebesült a bátyja fia is. A kórházhoz sietett, ahonnan éppen kihozták Stefkó József határőrtisztet, akit a tüntetők a sortűz egyik felelősének tartottak. Az ott lévők bántalmazták, majd felakasztották őt. A vád szerint Cziffrik többször megrúgta az áldozatot, amit a bíróság gyilkosságnak és a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvételnek minősített. Ténynek állította be, hogy Cziffrik előre megfontoltan, az ölés szándékával érkezett a kórház elé. A védelem ugyanakkor erős felindulásra hivatkozott, amit a bíróság elutasított azzal, hogy a sortűz ugyan fokozta az általános izgatottságot a helyiek körében, de nem túl nagy mértékben, hiszen ha így lett volna, akkor az áldozatok hozzátartozói lettek volna azok, akik lincselnek. Az államellenes bűncselekmény indoklásánál az ítélet leszögezte: „A vádlottak (…) szándéka ÁVH-s tisztek megölésére irányult. Ez adja cselekményük politikai tartalmát.”

Cziffrik Józsefet első fokon a Győri Megyei Bíróság Gyepes István vezette különtanácsa 1957. június 10-én bűnösnek találta az ellene felhozott vádakban, és halálra ítélte. A legsúlyosabb büntetést mindössze hét sorban indokolták meg, hivatkozva a cselekmény „tárgyi súlyára és az enyhítő körülmények hiányára”. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette különtanácsa jogerőre emelte. A megtorló perben hét halálos ítélet született. Kivégezték a „Nagy Imre-vonal” hívének tartott Földes Gábort, a horthysta reakció képviselőjének szerepére szánt Tihanyi Árpádot, Gulyás Lajos református lelkészt mint az egyházi reakció megszemélyesítőjét, vagyis a győri forradalmi események legfontosabb irányítóit. Ezenkívül a csőcselék közé sorolt Kiss Antalt, Weintráger Lászlót, Szalai Ferencet, Cziffrik Lajost és Zsigmond Imrét. Szigethy Attilát – a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökét – külön eljárásban akarták bíróság elé állítani, ezt azonban Szigethy öngyilkossága megakadályozta. A Kádár-rendszer törekvése, hogy a megyei nagyszabású per tükrözze a párt viszonyulását a forradalmi eseményekhez, végül teljesült: a hét jogerős halálos ítélet azt szemléltette, hogy az ellenforradalom és a gyilkolás kéz a kézben jár. Cziffrik Lajoson a ítéletet 1958. január 15-én hajtották végre.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Földes Gábor és társai Győr-Moson-Sopron ML 009/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Jobbágyi Gábor: Ez itt a vértanúk vére. Az 1956 utáni megtorlási eljárások. Kairosz Kiadó. Budapest, 1998.

Kahler Frigyes – M.Kiss Sándor: Kinek a forradalma? Erőszakszervezetek 1956-ban. Püski-Kortárs. Budapest, 1997.

M.Kiss Sándor: Utak 56-hoz, utak 56 után. Válogatott cikkek, esszék, tanulmányok (1981-2005). Mundus Kiadó. Budapest, 2006.

Gyepes István pályája https://www.neb.hu/asset/php9YSnl6.pdf

Ledényi Ferenc pályája https://www.neb.hu/asset/phpAqWHX8.pdf