Ötvenhat arcai
orvostanhallgató
( 1926–1958)
Harcolt:
Péterfy Sándor utca
Kivégzés dátuma:
1958. 04. 22.
„Mi nem abban bíztunk, hogy megverjük a szovjet hadsereget, hanem abban bíztunk, hogy nem merik ezt megcsinálni.” – idézte fel az egykori vádlott-társ, Rácz József a Bagoly-csoport forradalmi részvételét. A II. számú Női Klinikán működő, medikusokból szerveződött ellenálló csoport a vezetőjéről, Békési Béla becenevéről kapta az elnevezését.
Békési Béla Makón született 1926-ban. Műtősként dolgozott, 1953-tól volt az orvosi egyetem hallgatója.
Részt vett a tüntetéseken 1956. október 23-án . Miután belépett az egyetemi nemzetőrségbe, a női klinika őrzésére osztották be. A harcok idején csoportjával együtt gyógyszert és vért szállított, sebesülteket látott el. A fegyveres harc helyett a politikai ellenállás mellett tett hitet, társaival kezdettől fogva terjesztettek röplapokat. A november 4-i szovjet támadás hírére lebeszélte a többieket a kilátástalan küzdelem folytatásáról, és segített elrejteni a kórház udvarán maradt nagy mennyiségű fegyvert. A harcok befejeződésével került kapcsolatba a Péterfy Sándor utcai kórház ellenállóival, köztük későbbi vádlott-társával, Péch Gézával. Közös álláspontot képviseltek, mindketten úgy vélték, békés úton, kompromisszumok árán sikerül elérni, hogy a forradalom eredményei legalább részben megmaradjanak. A Bagoly-csoport bekapcsolódott az Élünk című illegális lap terjesztésébe. A Péterfy Sándor utcai kórházban tartott razzia, valamint az Élünk szerkesztőinek, Obersovszky Gyula és Gáli József december eleji letartóztatása után elhatározták, hogy tovább terjesztik a lapot. Egyfajta mentőakciónak szánták a lépést, hogy a hatóságokat meggyőzzék arról: nem a megfelelő embereket fogták el, hiszen az Élünk továbbra is megjelenik.
Békési kapcsolatba került a bécsi emigrációval is, együtt igyekeztek rábeszélni a Baross téri fegyveresek egykori parancsnokát, Nickelsburg Lászlót, hogy vállalja el az illegális ellenállás fegyveres részének megszervezését – sikertelenül. 1956 decemberében megpróbált átjutni Ausztriába, Győrben azonban leszállították a vonatról, s január elejére visszatért a fővárosba. Csoportja tovább folytatta a röplapozást. Három hónappal a forradalom kitörése után, 1957. január 23-án ezer példányban terjesztették felhívásukat Debrecenben: „A magyar nép nem vesztette el hitét, továbbra is harcol a független szabad Magyarországért. A legvéresebb terror sem tudja elnyomni akaratunkat. Célkitűzéseinket keresztülvisszük. Az igazság, ha véráldozat árán is, de győzni fog. Ennek érdekében tartson össze mindenki, aki magyar, és gondoljon arra, hogy hazánk válságos napjaiból egyedüli kivezető út a nagy, nemzeti összefogás.”
A klinikán tartóztatták le 1957. február 11-én. A Péch Géza és társai elleni perben szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával állították bíróság elé. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével halálbüntetésre súlyosbított. 1958. április 22-én négy társával együtt kivégezték.
Tóth István, 1956-ban a Győr-Moson-Sopron Megyei Tanács Munkástanácsának elnöke, így emlékezett egykori cellatársára:
„(…) 1958 januárjában több zárkarendezés volt, egybekerültem Péch Gézával. A Kisfogházban hat csillag van. A B csillagban akkor alakították át a küblirendszert WC-rendszerre, meg a padlókat melegbetonra, és akkor kerültünk a Kisfogház második emeletére. Ott volt Obersovszky Gyula is. A második emelet ablakai egy placcra néztek, le volt betonozva az a rész, ott sétáltunk, és láttam, hogy ki volt mélyítve a hat akasztófa helye. Ha elkezdtek cövekelni hajnalban, tudtuk, hogy aznap akasztás lesz. Én akkor már tudtam a zárkatársam ítéletét, mert a per negyedrendű vádlottja, Békési Béla is abban a csoportban volt, akiket a Kisfogház második emeletén őriztek. Ő is a B csillagból került föl. Nagyon kedves gyerek volt, még előadást is tartott nekünk, hogyan csinálják a Biogalnál a penicillint. 1958. április 22-én Bélát hozták ki először. Az ajtóban megkérdezték – ez volt a szabály –, hogy hívják, erre Béla azt mondta: „Ugyan, uraim, hagyják már ezt a cirkuszt". Aztán odavitték az akasztófához. Amíg ki nem rúgták alóla a sámlit, egész idő alatt ismételte: „Éljen a szabadság, éljen a függetlenség, éljen Magyarország!"
Internetes forrás: http://www.visszaemlekezesek.hu/visszaemlekezes-reszlet/megtorlas-1956-utan-5
(A letöltés ideje: 2016. október 6.)
Népszabadság hírei a kivégzés napján (1958.04.22., kedd):
A lenini eszmék feltartóztathatatlanul meghódítják az emberiséget – Ünnepi megemlékezés Lenin születésének 88. évfordulójáról
Biszku Béla elvtárs beszéde
(…) Pártunk az ellenforradalmi lázadás meghiúsítása után most az építésre összpontosítsa saját és az egész dolgozó nép erejét. Sikeresen teljesítettük az 1957. évi tervet, rövidesen elfogadásra kerül az ország hároméves terve. A párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány arra törekszik, hogy felszámolja az ellenforradalom rombolásának következményei. (…)
Sajtótájékoztató a Hazafias Népfront budapesti bizottságában
(…) a népfront állandó és elsőrendű feladata az agitációs és politikai nevelőmunka, a különböző társadalmi rétegek mozgósítása a párt és a kormány határozatainak megismerésére és végrehajtására. Fontos, az emberek szemléletének megváltoztatása, hogy szocialista szemmel és szemszögből nézzék a szocialista valóságot, a szocializmus építését. (…)
Véget ért a Magyar Honvédelmi Sportszövetség országos konferenciája (…) Megfogadjuk pártunknak, minden tettünkkel azon munkálkodunk, hogy szocialista hazánk védelmi képessége szüntelenül erősödjön. (…) Ápolni és erősíteni fogjuk a testvéri népek, mindenek előtt a Szovjetunió iránti szeretetét és hűségét, a proletár internacionalizmus eszméjét.