Ötvenhat arcai
állatorvosi asszisztens
( 1930 – 1957)
Harcolt:
Pomáz
Kivégzés dátuma:
1957. 02. 12.
„Ezúton köszönjük meg Bóna Zsigmondnak és nemzetőrtársainak áldozatos munkájukat, hogy biztonságunkért sokat fáradoztak, és megakadályoztak minden bajt. Különösen azt, hogy sem vagyonban, sem személyek testi épségében semmiféle kár nem esett. Munkájáért a legteljesebb támogatást és elismerést érdemel.” 1956. december 20-án ezekkel a szavakkal méltatta Pomáz tanácselnöke a helyi nemzetőrség vezetőjének a forradalom időszaka alatti tevékenységét. Alig két hét múlva azonban a parancsnok börtönbe került, két hónappal a köszönetnyilvánítás után pedig a statáriális bíróság ítélete megpecsételte a sorsát.
Bóna Zsigmond Ózdon született 1930-ban, édesapja korai halála után a család előbb Jászberényben telepedett le, majd Pomázra költözött. Állatorvosnak készült, hét félév után azonban kizárták az egyetemről. Fizikai munkát vállalt, majd a pomázi állatorvos mellett dolgozott asszisztensként. Szerette volna folytatni a tanulmányait az egyetemen, ám visszavételi kérelmének benyújtásakor kitört a forradalom.
A községben meglehetősen aktív és népszerű fiatalembernek számított, nem volt véletlen tehát, hogy őt választották meg az október 29-én megalakuló nemzetőrség vezetőjének. A november 4-i szovjet intervenció után a nemzetőrök a tanácsházán rendezkedtek be, itt tárolták a jórészt a szentendrei laktanyából szerzett fegyvereiket. Járőröztek, biztosították a rendet, igyekeztek megakadályozni az önbíráskodást. Begyűjtötték az illetéktelen személyeknél talált fegyvereket, amelyeket november 19-én át is adtak a településen megjelent Budapest III. kerületi karhatalmi parancsnokság embereinek. A tanácsházán elzártan őrzött fegyvereket azonban nem adták oda: előbb a művelődési ház színpada alá rejtették, majd a december 11-én kihirdetett statárium után biztonságosabb helyen, a Majdánpolán ásták el. A később szintén perbe fogott Héder Géza szavaival azért, hogy „a rendszer terroralakulatai ne tudjanak több ártatlan emberi életet kioltani.”
Bóna Zsigmondot 1957. január 5-én — miután szülei lakásán egy pisztolyt és töltényeket találtak — letartóztatták. A pisztoly rejtegetését mindvégig tagadta. Azt is fontos megjegyezni a későbbi vád szempontjából, hogy a kistarcsai internálótáborban volt akkor, amikor 1957. január 22-én a hatóságok — bejelentés alapján — megtalálták a nemzetőrök által elásott fegyvereket.
A Budapesti Katonai Bíróság Pinczés István vezette statáriális tanácsa 1957. február 11-én tárgyalta a pomázi nemzetőrök ügyét. A vád ellenük további forradalmi tevékenységet előkészítő fegyverrejtegetés volt, a forradalom alatti tevékenységük szóba sem került. Bóna Zsigmond védőügyvéde hiába tiltakozott a rögtönítélő eljárás ellen, arra hivatkozva, hogy Bóna már börtönben volt a fegyverek megtalálásakor, így tettenérésről nem lehet beszélni, a bíróság ezt elutasította, ahogy a fiatalember mentőtanúit is. A tárgyalóterembe be sem engedték azt a házaspárt, akit személyesen a parancsnok mentett meg az önbíráskodástól. A perben öt halálos ítélet született, amelyet három esetben kegyelemből életfogytiglanra enyhítettek. Katona Sándor és Bóna Zsigmond halálos ítéletét 1957. február 12-én végrehajtották. A fiatal pomázi nemzetőrparancsnok utolsó szavaival is hazáját éltette: „Nem hiába halok meg. Halálomból is hiszem, hogy élet támad. Testvéreim, búcsúzom tőletek. Éljen a magyar népünk és szeretett hazánk.”
Bóna Zsigmond utolsó szavai a halálos ítélet végrehajtása előtt a következők voltak: „Nem hiába halok meg. Halálomból is hiszem, hogy élet támad. Testvéreim, búcsúzom tőletek. Éljen a magyar népünk és szeretett hazánk!"
Internetes forrás: www.pomaz.hu/downloads/file/1384 (A letöltés ideje: 2016. december 13.)
Bóna Zsigmond és nemzetőr társai tevékenységét így értékelte Pomáz tanácselnöke 1956. december 20-án:
„Neki köszönhető és nemzetőr társainak, valamint a nemzeti bizottságnak, hogy a rendkívüli időkben, a harcok idején is községünk közbiztonsága kielégítő volt. Községünkben egyetlen személyt sem ért semmiféle bántódás. Becsületes és lelkiismeretes munkájának köszönhető, hogy az itt állomásozó légvédelmi tüzérség sok tízezer forint értékű vagyona nem lett teljes mértékben a lakosság prédája. Sok magyar ember életét és testi épségét mentette meg azzal is, hogy a tüzérségi alakulat által elhagyott, mintegy 4-5000 darab robbanólőszert szervezetten őriztette. Ezúton köszönjük meg Bóna Zsigmondnak és nemzetőr társainak áldozatos munkájukat, hogy biztonságunkért sokat fáradoztak és megakadályoztak minden bajt. Különösen azt, hogy sem vagyonban, sem személyek testi épségében semmiféle kár nem esett. Munkájáért a legteljesebb támogatást és elismerést érdemel."
Böőr László: Nemzetőrparancsnokok Pest megyében 1956 októberében.
In: Nemzetőrjelvény. Tanulmányok az 1956-os nemzetőrségről 2009-2013. Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa. Budapest, 2015. 19. Internetes forrás: http://mek.oszk.hu/14000/14055/14055.pdf (A letöltés ideje: 2016. december 13.)
1957. február 3-ai kihallgatása során Bóna Zsigmond a következőképpen számolt be az 1956-os forradalom idején végzett nemzetőri szolgálatáról:
„1956. október 23-tól a pomázi Posztógyárban voltam, mint munkásőr 28-ig. Még ezen a napon felmentünk a tanácselnökhöz, hogy Pomázon mikor lesz nemzeti bizottságválasztás. Ő azt mondta, hogy másnap megcsináljuk. 29-én meg is történt a választás. A nemzeti bizottság elnöke, mivel én is nemzeti bizottsági tag voltam, megbízott, hogy szervezzem meg a nemzetőrséget. (…) Őrségeket szerveztünk útbetorkolódásnál. Rabokat igazoltattunk, akiket bekísértek. Gépjárműveket igazoltattunk, hogy nem lopott dolgokat visznek-e. Falumban vigyáztunk arra, hogy rendzavarás ne legyen. Nem is történt semmilyen lincselés vagy gyilkosság. A szovjet hadsereg ellen sem harcoltunk. Határozottam állítom, hogy én más tevékenységet nem fejtettem ki.”
In: Könczöl Dánielné – Vicsotka Mihály: 1956 Pomázon. Héder Géza. Pomáz, 2011. 65.
Berkesi György, a Pest megyei főkapitányság rendőrszázadosa 1957. január 9-én kelt feljegyzésében egyebek mellett így írt Bóna Zsigmond és a pomázi nemzetőrség 1956-os tevékenységéről:
„Idejövetelem után közölték velem, hogy Pomáz községhez tartozó „Majdán-poláni” hegyen nagyobb mennyiségű elhagyott tüzérségi lövedék van, melynek őrzését Bóna Zsigmond, volt nemzetőrparancsnok vezetésével már meg is szervezték. (…) A nemzetőrség által megszervezett őrség létszámát indokoltnak tartottam, és kb. 15–20 napi pomázi tartózkodásom idejéig az említett nemzetőrség őrizte a lőszert (…). Bóna Zsigmond, mint a nemzetőrség parancsnoka (…) a község különböző helyein elhelyezett géppel írott felhívást intézett a község lakosságához a katonai eredetű tárgyak, fegyver és lőszerek beszolgáltatására vonatkozólag. (…) Bóna kb. 5-6 fegyver összeszedésében részt vett velem együtt (…). Az összehordott fegyvereket részben a Szentendrei Kapitányságnak, és a Bp. III. kerületi karhatalomnak átadtuk – átvételi elismervény ellenében. (…) Tudomásom szerint Bóna Zsigmond a községben mint intelligens, közmegbecsülésnek örvendő személy ismeretes. A volt nemzetőrség közlése alapján a már említett lőszer elszállítása után a H. M. kiküldött tisztje köszönetét fejezte ki a honvédségi ütegállás megmaradt részeinek, és főleg lőszereinek megvédéséért, melyet mint polgári személyek őriztek a nemzetőrök, holott az ütegállás parancsnoka is a községben lakott.”
In: Könczöl Dánielné – Vicsotka Mihály: 1956 Pomázon. Héder Géza. Pomáz, 2011. 89–90.
Dr. Pap Istvánné, aki helyettes tanárként tanított a Pomázi Központi Általános Iskolában, ahol Bóna Zsigmond édesapja volt az igazgató, így emlékezett Bóna Zsigmond 1956-os szerepvállalására:
„Az egész Pomáz tudta, hogy Zsigának köszönhették, hogy nem folyt vér ’56-ban a községben. Egy nap, talán november 2–3-án (vagy előbb), éjjel tömeg jött ki Pestről. Zsiga volt a szolgálatos akkor is. Egy zsidó házaspár házát keresték meg az Andrássy út 60-ból kiszabadult foglyok, mivel megtudták róluk, hogy rendszeresen bejártak a politikai foglyokat kínozni. Zsiga a tömeg elé állt, és addig beszélt nekik, nyugtatta, csillapította őket, amíg meg tudta akadályozni, hogy a két zsidó embernek és bárkinek is bántódása legyen. Ez a házaspár bement a tárgyalásra és tanúkihallgatást kértek, de a bíró nem adott engedélyt. Iluska, az édesanya mondta el, hogy végig ott voltak a tárgyaláson, és többször kérték a meghallgatást, de senkit nem hallgattak meg; így végül csak annyit tehettek, hogy amikor az ítélet kihirdetése után kísérték ki a teremből Zsigát, sírva csókolgatták a kezét…”.
In: Könczöl Dánielné – Vicsotka Mihály: 1956 Pomázon. Héder Géza. Pomáz, 2011. 212.
Özv. Bóna Antalné, Bóna Zsigmond édesapjának második felesége így emlékezett meg a forradalom pomázi mártírjáról:
„Aranyos, víg kedélyű fiú volt. Ahol megjelent a tangóharmonikájával, ott egy-kettőre dal és vidámság kerekedett. Szépen játszott. A fiatalság lelke volt Jászberényben, de később Pomázon is. (…) A forradalom Pomázon érte. Ő lett a nemzetőrparancsnok. Okosan, higgadtan viselkedett, neki köszönhető, hogy nem folyt vér a községben. (…) Decemberben azután az édesanyja azt tanácsolta neki, hogy meneküljön külföldre, de nem volt hajlandó elhagyni a hazáját. Vesztére. (…) Kötél általi halálra ítélték. A kegyelmi kérvényt elutasították. Az utolsó szó jogán azt mondta édesanyjának, hogy »Édesanyám, emelt fővel járj, mert lesz egy hős fiad!« Az ítéletet 1957. február 12-én végrehajtották. Bóna Zsigmond nem érte meg a 27. születésnapját.”
In: Könczöl Dánielné – Vicsotka Mihály: 1956 Pomázon. Héder Géza. Pomáz, 2011. 216.
Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből
Megvédjük a párttag és a pártonkívüli funkcionáriusokat az ellenforradalom régalmaitól – Apró Antal elvtárs beszéde az MSZMP IX. kerületi aktíváján
(…) „Minden funkcionárius felelős” csalárd jelszó. Az ellenforradalom egyik jellemző módszere, hogy minden kommunistát, de párton kívüli vezetőt is személy szerint felelőssé tett a 12 év alatt elkövetett hibákért. Mindszenty útmutatására „hetediziglen” akarta megbüntetni az ellenforradalom a ma élő magyar nemzedéket, munkásokat, parasztokat, értelmiségieket azért, mert a szocializmus építésének harcosai vezetői voltak és kapitalista a Magyarországból szocialista magyar hazát akartak építeni.(…) Alaptanul rágalmazták azokat, akik 1945 után az elesettségéből, magárahagyottságából ezt az országot kiemelték. (…)
Statáriális bíróság tárgyalja a pomázi ellenforradalmárok bűnügyét
3 géppuska, 6 golyószóró, 12 000 töltény a tárgyalóteremben.
(…) Azok, akik a fegyvereket elrejtették, most ott ülnek a vádlottak padján, felelniök kell a tettükért. Riadtak, ijedtek – úgy látszik nem számoltak a leleplezésre és a felelősségre vonásra. (…)