Géczi József

lakatos
( 1930–1958)

Harcolt:
Corvin köz

Kivégzés dátuma:
1958. 11. 11.

„(…) lehet, hogy meg kell halnom, de kérem ne írják rólam az ítéletben azt, hogy osztályom ellensége vagyok, feleségem, testvéreim és a barátaim ne mondhassák rólam, hogy osztályom árulója lettem!” Ettől tartott a legjobban Géczi József, amint erről halálraítéltként mondott iménti szavai is tanúskodnak.

Munkásszülők gyermekeként született 1930-ban. A harmadik polgári iskolai osztály elvégzése után kimaradt az iskolából. Később kitanulta a kárpitos mesterséget, mégis segédmunkásként helyezkedett el az Angyalföldi Vasszerelvény Gyárban. 1950-ben megpróbált Ausztriába szökni, emiatt két év börtönre ítélték. Büntetésének letöltése után a gyárban lakatosnak képezték ki. Nemsokára az üzem megbecsült tagjává vált: többször kapott kiváló dolgozó és sztahanovista oklevelet, tagja lett a szakszervezetnek és az üzemi bizottságnak. Hamarosan feljebb lépett a ranglétrán, a forradalom kitörésekor már minőségellenőrként végezte munkáját. Nős volt, feleségével egy kislányt nevelt. A gyárban népszerű volt, ami közrejátszhatott abban, hogy a forradalom kitörésekor az igazgatóság kérésére belépett a gyári őrségbe.

Október 27-én arra bíztatta társait, hogy vegyék fel a munkát, s ez volt az a pillanat, amely végül a forradalomhoz való csatlakozásra késztette. Ahogy vallomásában írta: „Októberben azt mondták nekem, hogy munkásáruló és hazaáruló vagyok, mert a dolgozókat munkába hívtam 27-én. Azt akartam visszavonatni, s így kerültem a Corvin közbe.” Csatlakozott tehát a fegyveres felkeléshez, a Corvin közben az őrség és a fogda ellenőrzése volt a feladata, de ő intézte a halottak temetését is. Egyéb fontos megbízásokat is teljesített, többek között kapcsolatot tartott a Kilián laktanyával. Maléter Pál ezredes megbízásából felkereste a Gábor Áron Tüzértiszti Iskolát, ahol buzdító beszédet tartott. A vád szerint az tüzérek ennek hatására álltak a forradalom mellé és választottak forradalmi katonai bizottságot.

November 4-re virradóan ügyeletes volt a Corvin közben, több felkelő csoportot is ő riasztott a szovjet támadás hírével. A hírrel elindult a Parlamentbe Nagy Imréhez is, de az épületbe más nem tudott bejutni. Egy fegyveres parancsnok az újpesti városházához küldte egy üzenettel. A fegyveres ellenállásban nem vett részt. Ezt követően az újpesti fegyveresekhez csatlakozva harcolt a szovjetek nyomasztó túlereje ellen. A szabadságharc fegyveres leverését követően a Kádár kormánnyal szemben széleskörű politikai ellenállás bontakozott ki az országban. Legfontosabb szervezetei a munkástanácsok lettek. Géczi Józsefet munkahelyén november 24-én titkos szavazással megválasztották a munkástanács tagjává, és 1957. június 24-i letartóztatásáig az Angyalföldi Vasszerelvény Gyár munkástanácsának elnöke volt.

Első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette Népbírósági Tanácsa életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének vádjával 1957. december 30-án. Szűkebb lakókörnyezete is kérelmezte, hogy a Legfelsőbb Bíróság enyhítsen az ítéleten, „népszerető, becsületes ember”-ként jellemezve Géczit, ám mindhiába. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével halálos ítéletre súlyosbította az életfogytiglani büntetését. 1958. november 11-én végezték ki.

Géczi József 1957. június 25-ei vallomásában így emlékezett arra, hogyan próbálta a Kossuth Tüzértiszti Iskola vezetőit és legénységét a forradalom mellé állítani Maléter Pál megbízásából:

„(…) volt ott egy vezérőrnagy és másik két magas rangú tiszt (…) Mikor fenn álltam a kocsin, akkor is akart a vezérőrnagy valamit mondani, de közbekiabáltak, halljuk a felkelőt. (…) Én megmondtam, hogy a Kilián laktanyából jöttem. Célunk megvalósítani a magyar kommunizmust (a jugoszláv rendszer analógiájára). Végre eljön az az idő, amikor minden a magyar dolgozóé lesz. A föld, a gyár végre azé lesz, aki megmunkálja. A gyárat a munkástanácsok révén a dolgozók vezetik.”

In: Eörsi László: Corvinisták, 1956. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001. 86.

Géczi József vallomása arról, hogyan vélekedett az 1956. október 29-ei munkafelvételről és a fegyveres ellenállás beszüntetéséről:

„(…) úgy gondoltam, hogy fegyveres harcban veszek részt, jóvá tudom tenni hibámat. [...] Felháborodásom oka, a rádió hazug híradása volt, hogy vége van a fegyveres harcnak. Harcomat az orosz csapatok ellen akartam folytatni, mert csak így láttam biztosítva a magyar függetlenséget. Bíztam a Nagy Imre-kormányban, programjában, munkástanácsok működésében. Hittem a nemzeti kommunizmusban.”

In: In: Eörsi László: Corvinisták, 1956. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001. 401–402.

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Dr. Münnich Ferenc Székesfehérvárott: A nép igényei szerint vezetjük az ország ügyeit

(…) Minden becsületes dolgozó nyugodtan és szabadon mondhatja el véleményét, rámutathat a még meglévő hibákra, megjelölheti a véleménye szerint helyes intézkedéseket, amelyek a hibák megszüntetéséhez vezetnek. – és senki sem fogja azt mondani bírálatáért, hogy az ellenség hangja beszél belőle! (...)

Emléktáblával jelölik meg a KMP egykori kerületi központjait

(…) A negyvenedik évfordulóról szóló megemlékezések alkalmából a kerületi és az üzemi pártbizottságok emléktáblát lepleznek le azokon a helyeken, amelyekhez a KMP működésének, a proletariátus forradalmának jelentősebb eseményei fűződnek. (...)

(...) A IX. kerületi Szamuely utcában leleplezik és megkoszorúzzák azt a márványtáblát, amellyel az illegalitás évei alatt is nagyszerű tevékenységet folytató Ifjú Proletár című kommunista lap harcos munkájának állítanak emléket. (...)

Kállai Gyula a debreceni értelmiségi nagygyűlésen: Az értelmiség számára a szocializmus teremti meg az alkotó munka minden lehetőségét

(…) A magyar értelmiség legjobbjai már 40 esztendővel ezelőtt együtt küzdöttek a munkásosztállyal és a szegényparasztsággal a proletárdiktatúra megteremtéséért, az embertelen Horthy-rendszerben együtt harcoltak a kapitalista kizsákmányolás ellen. (...)

(...) Az állam biztosítja az írók és a művészek gondtalan, nyugodt alkotó munkájának feltételeit. (...)