Ötvenhat arcai
vándoriparos
( 1927–1959)
Harcolt:
Vajdahunyad utcai csoport
Kivégzés dátuma:
1958. 07. 26.
Kóté Sörös József, becenevén Holi, egyike volt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc utáni megtorlás roma áldozatainak, de azoknak is, akik meggyőződésből, a forradalom követeléseivel egyetértve kapcsolódtak be a fegyveres harcba.
Kóté Sörös József 1927-ben született Monoron, tízgyermekes családban. Négy elemi iskolai osztályt végzett. Később zenész szeretett volna lenni, s bár alkalmanként zenélt, ebből nem tudott megélni. Bádogos és lakatos iparengedéllyel rendelkezett, így vándoriparosként dolgozott. Katonai szolgálata ideje alatt négy hónap börtönt kapott önkényes eltávozásért. 1954-ben pénzbírságra ítélték orgazdaság miatt. Nős volt, három gyermeke született. A legkisebbel felesége még várandós volt, amikor letartóztatták. 1952-től volt párttag, vallomása szerint ez volt az oka annak, hogy október 23-án részt vett a monori tüntetésen.
Október 29-én több társával együtt Monorról élelmet vitt Budapestre. Az egyik kórháznak szánt szállítmány leadása után a fővárosban maradt, és barátjával, Tóth Józseffel együtt csatlakozott a Vajdahunyad utcai fegyveres csoporthoz. Október 30-án velük tartott a Köztársaság térre is, de elkésett. Amint később vallotta: „A pártházban ekkor már mindenki halott volt.” Ennek ellenére a megtorlás során a pártház ostromában való részvétellel is megvádolták, de bizonyítani nem tudták.
Csoportjával járőr- és őrszolgálatot látott el. November 4-én társaival együtt felvette a harcot az Üllői úton bevonuló szovjet csapatok ellen, az összecsapásokban a lábán meg is sebesült. November 6-án hazatért Monorra, fegyvereit itt leadta. 1956 decemberében Ausztriába ment, ahol rövid ideig muzsikálásból próbált megélni. A Kádár-kormány amnesztiarendeletének hírére azonban tavasszal hazatért.
Kóté Sörös Józsefet 1957. július 18-án tartóztatták le. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa mozgalomban való részvétel, több rendbeli gyilkossági kísérlet, társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás és tiltott határátlépés miatt a Wittner Mária és társai elleni per harmadrendű vádlottjaként 1958. július 23-án halálra ítélte. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette népbírósági tanácsa 1959. február 24-én jogerőre emelte. Kóté Sörös Józsefet 26-án kivégezték.
Forrás, felhasznált szakirodalom: Wittner Mária és társai. BFL XXV. 4. a 8046/58 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996. Szilánkok és legendák. ’56 Monor. Monor Város Önkormányzata. Monor, 2016. Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006. Eörsi László: A Vajdahunyad utcai felkelők. In.: Évkönyv VIII. 2000, Magyarország a jelenkorban. Szerk. Kőrösi Zsuzsanna, Standeisky Éva, Rainer M. János. 1956-os Intézet. Budapest, 2000. Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001. Eörsi László: Ellenfehérkönyv. 1956 képei Budapest Főváros Levéltárában. Szerzői kiadás, 2006. Stefka István: Ötvenhat lövészárkai. Kairosz Kiadó. Budapest, 2016. Zádori Zsolt: Véletlen elemei a harcnak? – Cigányok az 1956-os forradalomban. Népszava, 1998. november 2. Tutsek Gusztáv pályája https://www.neb.hu/asset/phpiQCrWw.pdf Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf
Wittner Mária verse egykori felkelőtársához:
„Holinak”, Kóté Sörös Józsefnek: 1959. II. 26.
Négy gyermeket hagytál a földön magad után. Te mentél, mert kényszerített az erőszakos halál. Csendben nyugszol most, lelked messze jár, Felszentelt sírodra örök béke száll.
Sínhantodnál állok, s a távoli múltra emlékezem. Szeretted az életet, mely dallal volt tele. Vidámságod a sírig elkísért, dalaid az erőszak tépte szét.
Cigány fiú voltál, de kebledben hős magyar szív dobbant. Szeretted a hazád, szeretted a dalt. Elnémult ajkadról nem szól már a nóta, magaddal vitted a sírodba.
Forrás: Szilánkok és legendák. ’56 Monor. Monor Város Önkormányzata. Monor, 2016. 17.
Wittner Mária visszaemlékezése arra, hogyan temettette el egykori harcostársait 1989-ben:
„Nagyon készültem a temetésre. A temetőkapuban láttam meg először a felhívást, hogy lehet újra temettetni a halottakat. 956-ban Lambrecht Miklós a Péterfy Sándor utcai kórház mentőseinek volt a vezetője. Írtam neki egy levelet, hogy szeretném eltemettetni egyik társamat, Sticker Katit, akinek nincs hozzátartozója. […] 1989. május elején összehívtak bennünket a Corvin tér 2.-be. Ott volt Fónay Jenő, Maléter Jutka és még jó néhányan, akik el akarták temettetni szeretteiket. Megkérdeztem, hogy Tóth József és Kóté Sörös József hozzátartozói jelentkeztek-e a temetésre? Azt a választ kaptam, hogy nem. Ekkor én azt kértem, hogy még ezt a két társamat is eltemettetném. Így temettettem el mind a három társamat.”
In: Stefka István: Ötvenhat lövészárkai. Kairosz Kiadó, Budapest, 2016. 139
Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1959.02.26., csütörtök
A tűz csiholója
(…) midőn kidolgozzuk a szocializmus építésének feladatait, figyelembe vesszük országunk adottságait, tanulunk a testvérpártok, s mindenek előtt a Szovjetunió Kommunista Pártja tapasztalataiból, s elsőrendű figyelmet fordítunk az általános, minden országra érvényes közös, törvényszerűségek érvényesítésére. (...)
A szovjet irodalom az első vonalban harcol a békéért, az emberiség jövendőjéért
(…) A kongresszuson hangsúlyozták, hogy az irodalomnak a kommunista nevelés még hatalmasabb, még hatékonyabb eszközévé kell válnia, a nép munkáját és életét még hívebben kell visszatükröznie. A mi irodalmunk az vonalban harcol a békéért, a kommunizmusért, az emberiség jövendőjéért. (...)