Kovács Dezső

hőszigetelő munkás
( 1920–1958)

Harcolt:
nemzetőrök parancsnoka

Kivégzés dátuma:
1958. 10. 04.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc budapesti felkelőcsoportjai között a VII. kerületi Farkasok nevű volt az egyik legjelentősebb. Álnevet azért használtak, hogy „ne kelljen felfednie senkinek a nevét”. A Wesselényi utcában, majd az Almássy téren berendezkedő nemzetőrök parancsnoka a Farkasapó, illetve Farkasgazda néven ismert Kovács Dezső volt.

Kovács Dezső 1920-ban született Gyömrőn. Szegeden elvégezte a polgári iskolát, majd 1939-ben önként beállt katonának, s mivel továbbszolgálatot vállalt, 1942-ben megjárta a keleti frontot is. Lázítás vádjával a hadbíróság két év börtönre ítélte, amiért 1944-ben részt vett az antifasiszta tüntetésen, a büntetés elől azonban megszökött, és a háború végéig bujkált. 1945-ben őrnagyi rendfokozatban lett újra a hadsereg tagja. A következő évben újra letartóztatták: falopás vádjával 10 évre ítélte a statáriális bíróság, amit 1949-ben öt év próbaidőre felfüggesztettek. A Szerelőipari Szigetelő Vállalatnál helyezkedett el, ahol a következő években sztahanovistaként több alkalommal is kitüntették.

A forradalom kitörése után vállalata a megalakuló munkástanácsba jelölte, de ezt nem fogadta el. Nagy Imre 1956. október 28-i rádióbeszédét hallva a VII. kerületi rendőrkapitányságon jelentkezett nemzetőrnek. A Wesselényi utcában megalakult, mintegy ötvenfős csoport vezetője lett. Parancsnokként leginkább a nemzetőrség megszervezésére irányuló tárgyalásokon vett részt, többek között azon a november 3-i gyűlésen is, amelyen az Ideiglenes Karhatalmi Bizottság főparancsnokká választotta Király Bélát. A VII. kerület katonai parancsnokát, Solymosi János alezredest tekintette felettesének. Javaslatára szervezte rajokba egységét, amelynek tagjai járőrszolgálatot láttak el, a rend fenntartásáért és a nemzetőrségen kívüliek lefegyverzéséért feleltek. A kétszer is bázishelyet változtató „Farkasok” november 3-án a Royal szállóban rendezkedtek be, és másnap felvették a harcot a szovjet intervenciós csapatokkal. „a szovjet csapatok (…) megtámadták a forradalmi kormányt, és most mindnyájunknak az a feladata, hogy harcoljunk a támadókkal szemben, az utolsó csepp vérünkig” – bíztatta egységét, kitartva november 10-ig. A forradalom leverése után többedmagával a Központi Katonai Kórházban illegális röpcédulákat gyártott.

Pontosan egy évvel a forradalom kirobbanása után, 1957. október 23-án tartóztatták le. Szervezkedés vezetése vádjával első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Kiss István Gábor hadbíró őrnagy vezette tanácsa halálra ítélte. Védekezésében kitartott amellett, hogy mivel a legitim kormány felhívására jelentkezett nemzetőrnek, tevékenysége törvényes volt. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának tanácsa, amelynek Szimler János alezredes volt az elnöke, a 14 vádlottat felvonultató per elsőfokú ítéleteit — köztük a négy halálbüntetést — jogerőre emelte. A négy Farkast: Kovács Dezsőt, Kovács Imrét, Dóczi Dénest és Modori Sándort 1958. október 4-én végezték ki.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján, 1958. 10. 04., szombat

Nincs messze az idő, amikor emberi utassal rakétahajók indulnak a világűrbe

Most, a rakétatechnika fejlődése alapján már a közeljövőben reálisan megvalósítható tervként beszélhetünk az űr-repülésről. Elmondhatjuk, hogy az emberi kultúra fejlődésének új szakaszába lépett.

Segítő türelemmel – Megjegyzések a pedagógusok ideológiai képzéséhez

(…) Gyermekeink szocialista nevelését tehát javarészt nem marxista szemléletű nevelők végzik. Ez a helyzet hosszú ideig nem tartható fenn anélkül, hogy az ifjúságra káros hatással ne lenne. (…) Meg kell tehát teremtenünk a feltételeit annak, minél gyorsabban, de magas színvonalon és alaposan sajátíthassák el a marxizmus-leninizmus tanításait. (…)

Amikor 1956. november 4-én hajnalban világossá vált a szovjetek szándéka, Kovács Dezső a Royal Szálló ebédlőjében egy székre állva a következő szavakkal buzdította az irányítása alá tartozó nemzetőröket:

„A szovjet csapatok (…) megtámadták a forradalmi kormányt, és most mindnyájunknak az a feladata, hogy harcoljunk a támadókkal szemben, az utolsó csepp vérünkig. (…) Magyar származásúakból álló francia légionáriusok is jönnek, már az osztrák határon állnak. (…) Aki magyarnak érzi magát, az az utolsó csepp vérig harcol, mert ha szovjet fogságba esik valaki, azt úgyis agyonlövik. Aki nem akar harcolni, az álljon ki”.

In: Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történei Levéltára – L’Harmattan Kiadó. Budapest, 2011. 171.

A Központi Katonai Kórházban 1956. november 5-én a Csengery utcaiak parancsnokával, Steiner Lajossal közösen Radó György orvos ezredessel lefolytatott tárgyalásról így számolt be egy vallomásában:

„[A Központi Katonai Kórházba] ...értem jött fiatalember említette, hogy Radó [Radó György, orvos ezredes, az intézmény parancsnoka] nagyon klassz ember, mindent meg fogunk kapni, amit csak akarunk. [...] Radó ezredesék[nek] elmondta, hogy a Népliget felől lőnek minket aknával, és hogy kötszerre, gyógyszerre, élelemre, cigarettára lenne szükségünk, valamint lőszerre, taposóaknára, páncélökölre, rádió adó-vevőre, hogy a harcot eredményesen fel tudjuk venni a szovjetekkel. [...] Radó ezredes még valami hazafias beszéddel is bíztatott, olyasmit mondott, hogy az embernek csak egy hazája van, s azért harcolni kell. Én és Steiner [Lajos] olyan idegállapotban voltunk, hogy ennek hatására elsírtuk magunkat”.

Eörsi László: Budapest ostroma, 1956. Internetes forrás: http://server2001.rev.hu/msite/index.asp?id=3 (A letöltés ideje: 2016. december 15.)

Kihallgatásakor Kovács Dezső hangsúlyozta, hogy ő mindig is „a népi demokratikus államrend híve” volt. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott:

„Engem az tévesztett meg, hogy Nagy Imre mint kommunista államfő beszélt. (…) Azt gondoltam, hogy a szovjetek az ellenállás hatására kivonulnak az országból.” A vizsgáló azon felvetésére, hogy ha valóban a népi demokrácia híve lett volna, akkor nem szervezett volna fegyveres harcot egy szocialista állam hadserege ellen, nem feszítette tovább a húrt, s így válaszolt: „Én nem értek a politikához, és az akkori körülmények között nem láttam tisztán az események alakulását”.