Ötvenhat arcai
ipari tanuló
( 1941–1959)
Harcolt:
Széna téri csoport
Kivégzés dátuma:
1959. 03. 21.
„Kiemelni kívánom, hogy ezen bűnügyben másképpen kell vizsgálni azt a tényt, hogy a vádlottak valamennyien munkásszülők gyermekei, úgy kell vizsgálni mint osztályárulókat. Nem megtévedt emberekről van szó, hanem tudatos ellenforradalmárokról. (…) politikai síkon nincs fiatal vagy idősebb korú vádlott. Velük szemben a legdrákóibb szigorral kell eljárni a büntetés kiszabásánál.” E szavakkal indokolta azt Mátsik György ügyész a Blaski József és társai elleni perben, hogy halálbüntetést kér az akkor még csupán 17 éves Mansfeld Péterre. A megtorláshoz igazított jogszabályok ezt lehetővé tették, hiszen érvényben volt a törvényerejű rendelet, amely lehetővé tette a 16 éven felüli fiatalkorúak halálbüntetését. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Guidi Béla vezette tanácsa ennek ellenére életfogytiglanra ítélte szervezkedés vezetésének vádjával. Ezt másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa – Vágó Tibor elnökletével – halálbüntetésre súlyosbította. Az 1956-os forradalom utáni megtorlások legfiatalabb áldozataként végezték ki 1959. március 21-én.
Mansfeld Péter 1941-ben született Budapesten. Szülei fodrászok voltak, 1946-ig önálló üzletük volt. Válásuk után a fiút az édesanyja nevelte. Esztergályos tanuló volt, amikor kitört a forradalom. A Széna téri felkelő csoporthoz csatlakozott, de a harcokban nem vett részt. Gépkocsis összekötőként tevékenykedett: jórészt a Széna tér és a Schmidt-kastély között, lőszereket, gyógyszereket szállított, üzeneteket adott át. A november 4-i szovjet bevonulásig a csoporttal maradt, majd fegyverek összegyűjtésével és elrejtésével igyekezett felkészülni a további harcokra. A szabadságharc leverése után folytatta tanulmányait. 1958-ban többrendbeli lopás miatt egy évig tartó börtönbüntetésre ítélték, három évre felfüggesztve. A vizsgálati fogságban szerzett tapasztalatai és a rabtársaktól hallott információk tették őt igazán a rendszer elszánt ellenségévé. Hogy megbosszulja a kivégzett Szabó bácsit, barátaival elhatározta, hogy fegyveres csoportot alakít. Fegyverekhez szerettek volna jutni rendőrök és munkásőrök lefegyverzésével. Február 17-én elraboltak egy, az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, de miután lefegyverezték, szabadon engedték. Két nap múlva a rendőrség letartóztatta a „gengszterbandának” bélyegzett fiatalokat, így Mansfeld másik kitűzött célját, a forradalmi tevékenység miatt bebörtönzött sógorának a kiszabadítását már nem tudta elérni.
Mansfeld Pétert a vizsgálati fogságban és a tárgyalás ideje alatt sem tudták megtörni. Mindvégig rendíthetetlen, cinikus maradt, aki igyekezett elsőrendű vádlott-társát, Blaski Józsefet menteni. Határozott kiállásával, azzal, hogy a forradalmi múltjára nem titkoltan büszke volt, maga ellen fordította a bíróságot. Kegyelmi kérvényét teljes egyetértésben utasították el. Utolsó szavaival is a hazáját éltette; egy, a kivégzésénél jelenlévő tiszt e szavakkal emlékezett a leghíresebb „pesti srácra”: „úgy halt meg, ahogy egy igaz embernek kell.”
Mansfeld László, a forradalom utáni megtorlás áldozatául esett Péter öccse, így emlékezett testvérére:
„Nagyon jó műszaki érzéke volt. Rettentően szeretett fabrikálni, mindig szerelt meg barkácsolt, bringákat, motorbiciklit. A legnagyobb vágya volt, hogy egyszer majd egy autót épít magának… (…) Azt nem lehet ugyebár tudni, hogy Péterből milyen felnőtt lett volna, mert az ő életét megszakították, kettévágták. Mint fiatalember Peti szorgalmas, vidám, szolgálatkész, segítő természetű volt. Mindenki szerette, a felnőttek is becsülték. A srácok között nagyon népszerű lett. Tudott hatni a többiekre, amolyan kis vezéregyéniség volt. Ki tudja: talán ez is belejátszott, hogy vele ilyen kegyetlenül elbántak…”
Mansfeld László: M. P. rövid élete és halála. In. Unio. 1989. 3. szám. Internetes forrás: http://mkdsz1.freeweb.hu/n54/tor-161mansfeld.htm (A letöltés ideje: 2016. augusztus 14.)
Népszabadság hírei a kivégzés napján (1959.03.21., Szombat)
A Tanácsköztársaság dicsőséges eszméi sohasem halványuló fénnyel világítják be jövendőnk útját – Az országgyűlés emlékülésén beszédet mondott dr. Münnich Ferenc elvtárs
Az országgyűlés a Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából pénteken délután ünnepi ülésre ült össze.
Rónai Sándor megnyitó beszéde
…Negyven esztendeje annak, hogy a magyar nép, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példáját követve, lerázta magáról a földesurak és tőkések igáját, megdöntötte a burzsoázia uralmát, kivívta hazája függetlenségét és kikiáltotta a Magyar Tanácsköztársaságot…
…a Szovjetunió dicső hadserege szabadította fel a magyar népet és nyitotta meg előttünk a nemzeti függetlenség, a felemelkedés, a szocializmus építésének útját…
Magyar munkások! Legyetek Szilárdak!
…A magyar proletárforradalom még a vakot is látóvá teszi…
Bokányi Dezső: Vagy proletárdiktatúra – vagy vérengző ellenforradalom
„Jól vigyázzunk! A történelem példája, Dózsa Györgynek tüzes trónon való elégetése klasszikus példája annak, hogy a forradalom és az ellenforradalom diadala között milyen distancia van a bűnhődésben és a megtorlásban.”
Komját Aladár: - A ploretár forradalmat megölni nem lehet (részletek)
„Minálunk testvér cáratyust megbecsültük: Öregapjához a pokolba küldtük. Ugyám.
Minálunk testvér a burzsuj szorul, Minálunk testvér a proletár az úr. Ugyám.
Minden szemét-népet egyhalomra hánytunk: tisztet, gyárost, pópát kezünkhöz aláztunk. Ugyám.
Csakúgy tréfásan vörös keszkenővel – a földet, a gyárat elkértük erővel. Ugyám.
Csak úgy mókásan, igen szelíd szóval: kaszával, kapával, gépfegyver-golyóval. Ugyám.
Minálunk eztán már nem sarjad a sarja, aki herefajzat másét akarja.
Ugyám.”
Nagyra becsüljük az 1919-es Tanácsköztársaság harcosainak áldozatát és hőstettét – 150 veteránt tüntettek ki az Országházban
„Az Országház zászlódíszbe öltözött főbejáratánál díszőrség fogadta a meghívottakat, s az érkezőkkel egy dicső kor történelme vonult be a terembe. A Magyar Tanácsköztársaság egykori keményharcosai, a párt megteremtésének ifjú káderei most, mint fehérhajú nagyapák jelentek meg.”