Ötvenhat arcai
lakatos
( 1917-1957)
Harcolt:
XX.ker. Nemzetőrség
Kivégzés dátuma:
1957.04.18.
„Arra a nem várt esetre, ha a t. Legfelsőbb Bíróság valamennyi bűncselekményben való bűnösségemet állapítaná is meg, az elsőfokú ítéletben kiszabott börtönbüntetés mértéke – még ha az általános megelőzést kívánná is szolgálni – cselekvőségemhez képest rendkívül súlyos.” Így fogalmazott fellebbezésében a többek között szándékos emberölés bűntettében bűnsegédként megvádolt, az első fokon 15 év börtönbüntetésre ítélt Micsinai István. A másodfokon eljáró bíróság azonban –az 1956 utáni Kádári megtorló perek esetében nem egyedülálló módon –halálbüntetésre súlyosbította az ítéletet.
Micsinai István 1917. március 18-án született a ma Szlovákia területén található Perbetén. Az elemi iskola elvégzése és a katonai szolgálatának befejezése után rendőr lett, majd 1951-ben leszerelt, és a Csepel Autógyárban kezdett el dolgozni segédmunkásként, illetve betanított lakatosként. Nős volt, két gyermek édesapja.
Az 1956-os forradalom eseményeibe először annak ellenére sem kapcsolódott be, hogy egykori rendőrtársa, Láng Sándor, a pesterzsébeti nemzetőrség helyettes vezetője már október 26-tól arra buzdította, lépjen be az Erzsébeti Forradalmi Bizottságba, és csatlakozzon a nemzetőrökhöz. Úgy vélte,a forradalmároknak tapasztalt fegyverforgatókra van szükségük. Végül azonban meggondolta magát, és november 2-án Oltványi László XX. kerületi nemzetőrparancsnoktól igazolványt kapott, Lángtól pedig egy Walter-pisztolyt. Harci cselekményben azonban nem vett részt. Későbbi tragikus sorsát az pecsételte meg, hogy november 4-én Láng Sándor magával vitte, hogy leszámoljanak a pártállam szimpatizánsaival, akik egyúttal Láng haragosai is voltak. Felkeresték többek között a kerületi tanács tagját, Láng volt rendőrségi csoportvezetőjét, valamint a környék két ismertebb kommunistáját, akik közül az egyiknek ÁVH-s tiszt volt a rokona. A tanúvallomások szerint Micsinainem bántott senkit sem, s bár pisztolyát néhányszor elővette, igyekezett visszafogni fegyverrel fenyegetőző társát. A „munkásmozgalom régi harcosának” számító Turner Kálmán ugyanakkor–aki az ezt megelőző napokban a kerületi MSZMP megalakításán munkálkodott, valamint a harcokban a pártházat védte –családjával egy pincébe menekült, ahol Láng agyonlőtte. A kerületi pártbizottság ügyészségnek írott jellemzése szerint Turner „Elvhűségét, a nép iránt érzett szeretetét bizonyítja, hogy az ellenforradalom első perceitől kezdve egész haláláig bátran és keményen harcolt a nagyon szép, igaz ügyért. Ezért gyűlölték az ellenforradalmárok, ezért kellett meghalnia”.Az események után Micsinai hazament, és 1957. november 24-i letartóztatásáig otthon is maradt. Fegyverét elrejtette, s később arra hivatkozott, hogy ezzel akarta bizonyítani azt, hogy a gyilkosságban ártatlan. Láng Sándor a forradalom leverése után külföldre menekült, így Kádárék gyakorlatilag Micsinai Istvánon toroltákmeg a pártmunkás halálát.
A kétszeres sztahanovista, kiváló dolgozó Micsinait–akit 1956-ban a Kohó-és Gépipari Minisztérium kitüntetésére is felterjesztettek, és aki 1945-től a tagrevízióig maga is a párt tagja volt–névtelen feljelentés nyomán tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Fekete László vezette népbírósági tanácsa szándékos emberölés, hivatali hatalommal való visszaélés és fegyverrejtegetés vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélte 1957. február 28-án. Az ítélet súlyosbítása és a halálbüntetés kiszabása érdekében a Legfőbb Ügyészség fellebbezett. Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette népbírósági tanácsa 1957. április 15-én megtartott ülésén halálos ítéletre súlyosbította,alegfőbb vádatitt már a szervezkedésben való tevékeny részvételreváltoztatva. Micsinai Istvánt 1957. április 18-án kivégezték.
Forrás, felhasznált szakirodalom:
Micsinai István pere. BFL XXV. 4. a 381/57
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Eörsi László: A pesterzsébeti fegyveres ellenállás. 1956-os Intézet Alapítvány-Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2015.
Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienne: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000.
Fekete László Árpád pályája https://www.neb.hu/asset/phphqdb43.pdf
Vida Ferenc pályája https://www.neb.hu/asset/phpQiWxf2.pdf
Micsinai Márta, Micsinai István lánya így vallott arról, hogy mi történt a családdal, miután édesapját kivégezték:
„Amikor édesapámat kivégezték ’57-ben, akkor ki lettünk tiltva Budapest területéről. Édesanyám kapott egy papírt, hogy negyvennyolc órán belül el kell hagynia Budapestet. Többször megpróbált visszakerülni, de nem sikerült. Így Kiskunlacházára, a szüleihez költözött velünk, de én nemsokára az apa nagyszülőkhöz kerültem, mert édesanyám egyedül két gyereket eltartani nem tudott. A nővérem vele maradt.”
In: Kőrösi Zsuzsanna–Molnár Adrienne: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000. 53–54.
Micsinai Márta visszaemlékezése arra, hogyan szerzett tudomást édesapja elítélésének körülményeiről:
„Semmit sem mondtak el. Lehettem olyan tíz-tizenkét éves, amikor találtam egy újságot, amiben volt egy olyan cikk, hogy Micsinai István a bíróság előtt. De nem tudtam elolvasni, mert kivették a kezemből, és azt mondták, hogy ez nem rám tartozik. Azt, hogy édesapámat 56-tal kapcsolatban végezték ki, olyan tizennégy-tizenöt éves koromban a nővéremtől tudtam meg. Eljárt ő is oda a nagyszülőkhöz. Nem mondott ő konkrét dolgot, ő is még gyerek volt, csak annyit, hogy abban az időben úgy volt, hogy ellenforradalom, és azzal kapcsolatban perbe fogták, és kivégezték. Amikor jött ez a rendszerváltás, akkor tudtam meg, hogy mégis mi történt, de az újságot már nem találtam meg.”
In: Kőrösi Zsuzsanna–Molnár Adrienne: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000. 59–60.
Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzése napján, 1957.04.18., csütörtök
Jogos reményekkel tekintünk békemozgalmunk új szakasza elé
Szovjet békeharcosok baráti találkozója a magyar békemozgalom vezetőivel
„ (...) ez a találkozó nagyon jelentős a magyar békemozgalom szempontjából, éppen az ellenforradalom után, amelynek egyik fő manővere a magyar-szovjet barátság megzavarására irányult. Az események megmutatták, hogy ez a barátság nem hangulatokra, hanem közös, szent érdekekre épül. (...)”
Miért nincs elegendő BÚTOR és hogyan lehetne?
„Nincs elég bútor! Már az október előtti időkben is „hiánycikk” volt. Pedig bútortermelésünk az elmúlt 12 év alatt sokszorosára nőtt. Az állami nagyipar (...) szervezettségében és termelékenységében vetekszik a kontinens bármely más bútoriparával. (...) A felszabadulásig kevés bútor is elég volt, ma sok is kevés. (...)”
„(...) Az ellenforradalmi események alatt sok ezer szobaberendezés elpusztult, amit mindenki pótolni szeretne. (...)”
„Elhisszük, hogy nem tetszik
a Szabad Európa-rádiónak a munkásőrségek felállítása, hogyan is tetszenék. (...) A munkásőrségek ugyanis nem fizetségért, hanem önként fogtak fegyvert. De hogyan is érthetnék meg az ilyen önkéntességet - zsoldosok!?”
„Igen, mondottam azt, hogy Kádár ugyanazt csinálja mint Rákosi és Gerő csinált”-vallotta a gyorsított eljárásban folytatott perének elsőfokú tárgyalásán a 23 évesPreszmajer Ágoston, akit többek közöttszervezkedés kezdeményezésével vádolt meg az ügyészség. Hangsúlyozták, hogy az efféle lázító beszéd is azt bizonyítja, hogy a vádlott nem nevelhető. A Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette Népbírósági Tanácsa 1957 tavaszán „kiemelkedő társadalomveszélyesség”-re hivatkozva ítélte halálra, kimondva azt, hogy büntetése kiszabásánál annak elrettentő hatása előrébb való volt, mint az enyhítő körülmények. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte az ítéletet az 1957. november 4-én megtartott tárgyaláson, s Preszmajert november 7-én kivégezték.
Preszmajer Ágoston 1934-ben született Budapesten. Édesapja korai halála után édesanyja öngyilkos lett, így két testvérével együtt teljes árvaságra jutott. Levente bátyját a második világháborúban vesztette el. Nyolc elemit végzett, majd segédmunkásként dolgozott. Utolsó munkahelye a Csepel Vas- és Fémművek volt, ahol traktorvezetői képesítést szerzett. Az üzemben ő volt a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) agitációs és propagandatitkára. Nős volt, egy gyermek édesapja.
A forradalmi eseményekbe 1956. október 24-én kapcsolódott be. Több fegyveres csoporthoz csatlakozott, részt vett a harcokban, többek között a Práter utcában, a Corvinközben és a Kisfaludy utcában. Október 28-án, miután a Kilián laktanya is a felkelők mellé állt, szolgálatra jelentkezett Maléter Pálnál,s a Kilián laktanya és a Corvin közi csoportokösszekötője lett. A fegyverszünet idején a Fejér megyei Válon volt nemzetőr, itt egy rövid időre őrizetbe is vették. November 4-én, a második szovjet katonai intervenció után újra részt vállalt a fegyveres harcokban. Pesten a Royal szállóban lévő csoporthoz csatlakozott, amely a szovjet csapatok óriási túlerejével szemben november 8-áig tudott ellenállni.
Preszmajer aktívan részt vett a fegyveres harcokban, s ezt a bíróság előtt sem tagadta.Perében azonban ennél súlyosabb körülmény volt, hogy december 6-án, amikora kádári hatalom, jelentős karhatalmi biztosítással,a saját erejét demonstrálandó, vörös zászlós tüntetést szervezett, részt vett a hatalom provokációjára reagáló spontán ellentüntetésen. A vád szerint itt született meg benne az elhatározás, hogy részt vesz egy új fegyveres felkelés előkészítésében. Ennek érdekében megpróbálta mozgósítani munkatársait, valamint a hárosi nemzetőrség tagjait, amelynek parancsnoka az újabb fegyveres felkelés tervét már elvette, azzal, hogy: „Harckocsik ellen nem lehet géppisztollyal harcolni!”.Preszmajer azonban nem adta fel az ellenállás reményét. 1957. január 11-én, az utolsó nagy forradalmi megmozdulás alkalmával, amikora csepeli gyár dolgozói a munkástanácsuk megszüntetése, a forradalom előtti igazgatók visszahelyezése és a Kádár kormány által kinevezett kormánybiztosok ellen tiltakozásképpen sztrájkot hirdettek, Preszmajer Ágoston tartott beszédet a tiltakozó munkások előtt. A forradalom folytatására, és a másnapi Keleti pályaudvarnál tartandó tüntetésen való részvételre buzdított, valamint a Nagy Imre kormány visszaállítását követelte.Leszögezte, hogy ha a tüntetést a karhatalom meg akarja akadályozni, akkor fegyveresen kell megdönteni a Kádár-kormányt. Másnap nem lett tüntetés, Preszmajermegpróbált feleségével együtt kijutni Ausztriába, de 1957. január 17-én Mosonszentjános közelében elfogták.
Védője az élete megmentése érdekében pszichés zavarokra hivatkozott, amit a hatósági orvosi véleménnyel is alátámasztott, ám sem ez, sem a beismerő vallomása nem mentette meg a halálbüntetéstől. A Legfelsőbb Bíróság kegyelmi tanácskozásán végül elutasították kérvényét. A döntés érdekessége, hogy csupán a tanácsvezető bíró, a hírhedt Borbély János gondolta úgy, hogy Preszmajer Ágostonnak kegyelmet kellene kapnia.
Forrás, felhasznált szakirodalom:
Preszmajer Ágoston pere. BFL XXV. 4. a 1820/57
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés.A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
Pesti utca – 1956. Válogatás fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből. Szerk.: Bindorffer Györgyi, Gyenes Pál. Századvég Kiadó – 1956-os Intézet. Budapest, 1994.
Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Eörsi László: A csepeli fegyveres ellenállás, 1956. Kronosz Kiadó – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – 1956-os Intézet. Budapest, 2016.
Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.
Halász Pál pályája https://www.neb.hu/asset/phpCBN7pR.pdf
Borbély János pályája https://www.neb.hu/asset/phpHEPXSM.pdf