Ötvenhat arcai
segédmunkás
( 1938–1958)
Harcolt:
Berzenczey utcai csoport
Kivégzés dátuma:
1958. 11. 22.
„Akinek fegyvere volt, és az egyetemi 16 pontért harcolt – az bajtárs volt” – írta visszaemlékezésében a Corvin közi felkelőcsoport egykori vezetője, Pongrátz Gergely. Az emlékek felidézésekor kevés szó esik arról, milyen sok roma harcolt az ellenálló csoportokban az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, s talán még kevesebbet tudunk arról, hogy közülük kiket börtönzött be vagy végzett ki a kádári megtorló rendszer. Az egykori harcostársak emlékezetében ugyanakkor — a becenevét saját maga is vállaló — „Cigány” vezető szerephez is jutott a ferencvárosi „Göndör-csoportban”.
Onestyák László Pázmándon született 1938-ban egy nagycsalád legkisebb gyermekeként. Szerszámköszörűsnek tanult, majd segédmunkásként dolgozott. Alig 18 éves volt a forradalom kitörésekor, szinte azonnal csatlakozott a Wágner István, „Göndör” vezette fegyveres csoporthoz, s az Üllői út–József körút környéki fegyveres harcokban vett részt. Az egyre nagyobb létszámú csoport csatlakozott a nemzetőrséghez, majd áttette székhelyét a Ferenc téri női rendőrszállásra. Itt Onestyák szakaszparancsnok lett, a fegyverszünet ideje alatt részt vett a rend fenntartásában, ami a segélyszállítmányok szétosztását, a gyanús személyek igazoltatását és előállítását jelentette, az előállítottak azonban valamennyien sértetlenül szabadultak. Október 30-án ott volt a Belügyminisztérium Pannónia utcai garázsánál, ahol az ÁVH-s őröket lefegyverezték, a kocsikat pedig elszállították a Tűzoltó utcai csoporthoz. A november 4-i szovjet támadás után a Mester utca–Berzencey utca sarkán harcoltak, majd a csoport szétszéledt, többen — köztük Wágner István is — emigráltak. Onestyák László 1957 legelején elhelyezkedett a Fémdoboz- és Tubusműveknél, és megnősült.
1957 áprilisában tartóztatták le, egykori rabtársa visszaemlékezése szerint „az volt a bűne, hogy kilógott a dióverője a köpenye alól. Merthogy a puska hosszú volt, ő meg kicsi. Lefényképezték, halált kapott.” Szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa, majd másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa — amelynek elnöke Vágó Tibor volt — halálra ítélte. A 15 vádlottat felvonultató perben rajta kívül a Göndör-csoport másik tagját, Zódor Jánost sújtották halálbüntetéssel. Miután a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a kegyelmi kérvényét elutasította, az ítéletet 1958. november 22-én végrehajtották.
1957. július 11-i vallomásában így beszélt egy ütközetről, amely az 1956. október 29-i fegyverszünet előtt zajlott le:
„… (ekkor) 3 páncélautót már lőttek a corvinisták, mi segíteni mentünk. A páncélautóra géppisztolyból lőttem, a velem lévő személyekkel együtt, ők szintén géppisztollyal lőttek, és golyószóróval is. A páncélautót nem tudtuk megsemmisíteni, és így visszavonultunk. (…) Úgy emlékszem, hogy ezen a napon a Bokréta utcában rátaláltunk egy ágyúra, amit kitoltunk az Üllői út sarkára (…) az ágyúból 2-3 lövést adtunk le a szovjet tankokra. A szovjet tankok az ágyúnkat kilőtték, ezután az ágyút, ami már nem volt üzemképes állapotban a Thaly Kálmán és a Tűzoltó u. sarokra húztuk, és ott felállítottuk úgy, mintha lehetne vele lőni, és otthagytuk”.
In: Eörsi László: Ferencváros 1956. A kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 1997. 148.
Mécs Imre visszaemlékezése Onestyák Lászlóról:
„Egyszerű munkáscsalád nyolcadik, legkisebb, dédelgetett gyermeke. Ő volt az »öcsi«. 18 éves 56-ban, a Ferenc téri felkelők közé kerül, azok elfogadják vezetőjüknek. (…) Nagyon kedves, vidám, talpraesett fiú volt. Mindenki hamar megszerette. (…) Első fokon a Fővárosi Bíróság »népbírósági« tanácsa, Halász Pál tanácselnök ítéli többüket halálra. Ítéletét jóváhagyja a legfelsőbb bíróság, de kivételesen felterjesztik kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanácshoz. (…) A Kisfogházban mindenki drukkol, reménykedik, hogy a kis vidám, kedves Laci talán megmenekül. Még a durva, a halálraítéltektől félő, sok kivégzésben eltompult fegyőrök is neki szorítanak. A másodfokú tárgyalás előtt két nappal beszélőn találkozik szüleivel, legkisebb nővérével, fiatal feleségével. Ott nem búcsúztak el, reménykedtek. (…) Nem kapnak értesítést a kegyelmi kérvény elutasításáról. Az ügyvéd nem meri megmondani a kivégzés tényét. (…) »Ennyit tudtam tenni« mondja, s nem mer az anya szemébe nézni”.
In: Halottaink I. 1956. Katalizátor Iroda. Budapest, 1989. 185–186.
Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján
Ünnepségek a párt megalakításának évfordulóján.
Sokfelé volt megemlékezés a KMP megalakításának évfordulója alkalmából.
Országszerte nagy érdeklődés kíséri a termelőszövetkezetek zárszámadását
Százötvenmilliós költséggel bővítik a pamutfonodákat
A béke és a szocializmus erőinek nagyszerű győzelmei. A Pravda vezércikke a magyar és a német választásokról
…..A népi Magyarország dolgozói a Hazafias Népfront jelöltjeire adott szavazataikkal egységesen és határozottan kijelentették az egész világnak, hogy a béke és a szocializmus ügye iránt határtalan odaadást tanúsítanak.
A Szovjetunió egész területén megalakulnak a „kommunista munka brigádjai”
Beszéljünk az ágyneműről
…..hasznos megoldás a karton vagy selyem kispárna.
Hirdetés:
„Anyukámnak most több ideje van számomra, mert Rapid gyorsmosóporral mos”
Készülnek a hazai elegáns bőröndök.
A Rákospalotai Bőrkonfekcióban bőrönd gyártására akarnak berendezkedni
Pécsett a TIT szabadegyetemén méhészegyetem kezdődött