Pálinkás Antal

honvéd őrnagy
( 1922-1957)

Harcolt:

Kivégzés dátuma:
1957.12.10.

„Pálinkás Antal őrnagy (…) Ludovika Akadémiát végzett horthysta tiszt volt, a felszabadulás után ügyesen kiadta magát a népi demokrácia hívének, aki szakított grófi családjával és nevét is megváltoztatta. Így lett belőle Pálinkás. A honvédségben mindezt tudták róla, de elhitték, hogy a néphatalom és a szocializmus híve lett. Mihelyt azonban alkalma lett az ellenforradalmat nyílt arccal szolgálni, rögtön levette álarcát, és sietett nagy tettet végrehajtani az ellenforradalom számára.” A Népszabadság 1956. november 25-i számában megjelent cikk ismeretlen szerzője pontosan körülírta a forradalmat követő megtorló pereket kísérő retorikát, amelynek egyik elemeként Mindszenty József hercegprímásra a reakciós szerepét osztották. A reakció üldözéséhez pedig hozzátartozott a bíborost a forradalmi napok alatt segítők felelősségre vonása is. Így került a megtorló Kádár-rendszer látóterébe Pálinkás őrnagy, akinek a cikkben említett nagy tette az volt, hogy ezredtörzsfőnökként megszervezte azt a menetoszlopot, amely 1956. október 31-én Felsőpetényből Budapestre kísérte Mindszentyt.

Pálinkás Antal, eredeti nevén Pallavicini Antal patinás arisztokrata családban született Budapesten, 1922-ben. Katonai pályára készült, amit a Weiss Manfréd Gépgyárban kétkezi munkásként alapozott meg, „nem rászorultságból, hanem kizárólag érdeklődésből”. A Ludovika Akadémia elvégzése után, 1943-ban páncélos hadnaggyá avatták. Az ország német megszállása után részt vett az ellenállásban, majd 1944-ben Temesváron átszökött a Vörös Hadsereghez. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány oldalán harcoló szövetséges erők zászlóaljparancsnoka lett, ám még a bevetés előtt hadifogolyként a Szovjetunióba került, ahonnan csak 1946-ban engedték haza.

1948-ban megkapta a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatát. Meggyőződésből lépett be a kommunista pártba, de az ötvenes évek közepére kiábrándult abból. Ennek egyik oka volt, hogy 1954-ben a származására hivatkozva megszüntették a tagjelöltségét a Magyar Dolgozók Pártjában, amely a gyakorlatban egyet jelentett a kizárásával. Ezen a nevének megváltoztatása sem segített. Átmenetileg a karrierje is megtorpant, helyzete végül akkor rendeződött valamelyest, amikor 1955 nyarán a rétsági páncélos tiszthelyettes-kiképző ezredhez helyezték, ahol hamarosan ezredtörzsfőnök lett.

Az ezredben tisztelték és becsülték, 1956. október 30-án megválasztották a Forradalmi Katonai Tanács elnökévé. A forradalmi szervezetekkel és a nemzetőrséggel jó kapcsolatot ápolt. Parancsot teljesített, amikor a november 4-i szovjet támadás hírére riadót rendelt el, az ezred azonban végül harc nélkül letette a fegyvert a szovjetek előtt. A forradalom leverése után nem írta alá a Kádár-kormány iránti hűséget deklaráló és a szovjet csapatok behívásának szükségességét hirdető tiszti nyilatkozatot, és maga kérte a leszerelését.

1957 februárjában letartóztatták. A nyomozás kezdetén azt gondolta, a Mindszenty-ügy miatt hallgatják ki, ám amikor kiderült számára, hogy szervezkedés vezetésével vádolják, nem sok kétsége maradt a sorsát illetően. Cellatársának mondott szavaival rátapintott a lényegre: „Ezek ki akarnak végezni (…) Osztályellenségekre van szükségük. Micsoda ellenforradalom az, osztályellenség nélkül? Én őrgróf vagyok. Ennyi elég.” Származása, címe, ludovikás múltja és a forradalomban betöltött szerepe ideális indokok voltak a kádári megtorlás részéről bűnösségének bizonyítására. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Gáspár Gyula hadbíró őrnagy vezette tanácsa életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökölte különtanácsa 1957. november 11-én halálbüntetésre súlyosbított. Az utolsó beszélőn így búcsúzott feleségétől: „Mondd meg a gyermekeimnek, hogy nem voltam becstelen.” 1957. december 10-én kivégezték.

Kapui László, aki 1950 óta ismerte Pálinkás (Pallavicini) Antalt, 1956 decemberében így jellemezte egykori elöljáróját:

"(...) Katonás embernek ismertem meg, jó szervezőkészsége volt, az emberekhez való viszonya igen jó volt, senki nem vette észre azt, hogy származása igen magas, és hogy osztályidegen lett volna. Tisztekhez és katonáihoz egyaránt közvetlen volt".

In: Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról. Balassagyarmat, 2006. 179.

1956. november 25-én a Népszabadságban név nélkül megjelent cikk Mindszenty kiszabadításával összefüggésben a következőket állapította meg Pálinkás (Pallavicini) Antal személyéről:

„Az ifjú Pallavicini [...] horthysta tiszt volt, a felszabadulás után ügyesen kiadta magát a népi demokrácia hívének, aki szakított grófi családjával és nevét is megváltoztatta [...] Mihelyt azonban alkalma lett az ellenforradalmat nyíltan szolgálni, rögtön levette álarcát, és sietett nagy tettet végrehajtani az ellenforradalom számára".

In: Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról. Balassagyarmat, 2006. 180.

A cikkel szemben 1956. november 26-án a HM II. osztályához írt levelében Pallavicini így fogalmazott:

"(...) nem volt tudomásom semmiféle Mindszentyvel kapcsolatos ellenforradalmi kísérletről, mert Pesten sem voltam adddig, és az egész ügyet úgy tekintettem a Rajk- és Pálffy-rehabilitáció, Grősz-rehabilitáció után, mint jogtalanul elítélt ember szabadon bocsátását (...) Politikai állásfoglalásom a szocialista népi demokrácia, és visszautasítom az újságcikk származásommal kapcsolatos kombinációját. Sohasem tagadtam, hogy ki voltam. Én továbbra is elítélem az ellenforradalmi törekvéseket, egyszerűen azért is, mert nekem abból semmi jó sem származott volna".

In: Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról. Balassagyarmat, 2006. 182.

Pálinkás (Pallavicini) Antal által a nemzetőrzászlóalj szervezéséhez 1956. november 3-án fogalmazott röplap:

"Magyarok-Hazafiak. Szent Hazánk földjén még itt tapos a Rákosi rendszert támogató orosz csizma. Mi nem akarunk további vérontást, de nem tűrjük, hogy esetleges támadásuk készületlenül érjen. Éppen ezért felszólítunk, hogy jelentkezz a Nemzetőr Zászlóaljba, hogy szükség esetén fegyverrel a kézben védjed ifjúságunk által kiharcolt szabadságunkat".

In: Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról. Balassagyarmat, 2006. 187.

Pálinkás (Pallavicini) Antal felesége így emlékezett vissza a férjével való utolsó, 1957. december 9-i találkozásra:

„Antal mellett és mellettem is 4–4 fegyőr állt. Azzal búcsúzott: mondd meg a gyermekeimnek, hogy nem voltam becstelen. Egész éjjel búcsúlevelet írok neked. Meg sem ölelhetlek? – kérdeztem. Ugyan már, kisfiam – válaszolta...”

A "horthysta ellenforradalmár méltó büntetéséről" beszámoló 1957. december 12-i Népszabadság-hírt Mindszenty József így kommentálta naplójában:

„Pallavicini kivégezve. Szegény felesége! Szegény Pallavicini!”

In: Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról. Balassagyarmat, 2006. 232.

Válogatás a Népszabadság híreiből a kivégzés napján

1957.12.10., kedd

Kádár János: Népeink történetében közös vonás a szabadság szeretete:

(…) A magyar nép saját kárán ismerte meg az imperialisták célkitűzéseit és módszereit. 1943 óta a Magyar Népköztársaság, annak kormánya, a magyar nép a nyugati imperialista propaganda és beavatkozási kísérletek kereszttüzébe került. Erre legkirívóbb példa a tavaly októberben kirobbantott ellenforradalmi felkelés volt. Kísérletük azonban kudarcba fulladt. (…)

Ne a mendemondák alapján!

(…) A legutóbbi években az éberség helyébe sokszor a mindennapi munkát is megmérgező bizalmatlanság lépett. Egy-egy felületes információ vagy szubjektív benyomások alapján készült „jellemzés” olykor nagyobb súllyal esett latba, mint maga az élő ember.

(…) Nemrégiben a Debreceni Bőrgyárban azzal vádolták meg az egyik dolgozót, hogy ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki a múlt év októberében. Gyalázta a népi demokráciát, a Szovjetuniót és többek között ő verte le az üzem vörös csillagát. Súlyos vádak ezek! Ha igazak, az illető méltán megérdemli, hogy eltávolítsák az üzemből – amint hogy el is távolították. (…) Szocialista fegyelem és egyéni szabadság

(…) A szocialista állampolgári fegyelem a nép túlnyomó többsége által önként, tudatosan vállalt fegyelem. Éppen ezért nem sérti az emberek egyéni szabadságát, nem áll ellentétben azzal. Aki „teljes szabadságot” hirdet az anarchizmus szószólója, nem a szocializmus, hanem a szocializmus ellenségeinek érdekeit képviseli. Az ilyen ember egyszer smind a proletárdiktatúra ellen is fellép, vagyis a kizsákmányoló rendszer visszaállításának érdekeit szolgálja. (…)