Rusznyák László
csillés
(1933–1957)
Harcolt:
bányászbrigád
Kivégzés dátuma:
1957. 11. 29.
Ötvenhat arcai
„Nem a munkáshatalom ellen fogtunk fegyvert, hanem az ávósok ellen, akik sanyargatták a magyar népet” – ezekkel a szavakkal indokolta perében a Széna téri felkelő csoporthoz való csatlakozását Rusznyák László pilisszentiváni bányász, a „bányászbrigád” legendás vezetője.
A Somogy megyei Csilrizradványon született 1933-ban. Édesanyját korán elvesztette; 16 évesen költözött Budapestre; kezdetben segédmunkásként dolgozott. 1953–1955 között letöltötte kötelező sorkatonai szolgálatát, tizedesként szerelt le, s a pilisszentiváni bányában helyezkedett el.
A forradalom kitörésének hírére 1956. október 26-án bányásztársaival Budapestre utazott, és velük együtt csatlakozott a Szabó bácsi vezette Széna téri csoporthoz. Részt vettek a 27-i, 28-i harcokban, de miután a szovjetek szétverték az egységet, a bányászok visszatértek Pilisszentivánra. Rusznyák László szervezte meg a helyi fegyveres forradalmi csoportot, amely a rend fenntartásában tevékenyen részt vett, valamint ellenőrizte az utakat, segített a helyieknek lefegyverezni a rendőrőrsön szolgálókat. Október 31-én a Széna tériek teherautókat küldtek a bányászokért, akik újra csatlakoztak a Szabó bácsi vezette fegyveresekhez. Megalakult a „bányászbrigád”, Rusznyák László pedig főhadnagyként ennek egyik vezetője lett. A brigád fő feladata – az ÁVH-sok, pártfunkcionáriusok begyűjtése mellett – a nemzetőrséghez nem csatlakozott fiatal fegyveresek leszerelése és a rend fenntartása volt. „Szabó bácsi utasítást adott arra, hogy vigyázzunk, ne legyenek fosztogatások, akik ilyeneket tesznek, tartóztassuk le” –vallotta később Rusznyák.
November 3-án a brigád tagjai Bán Róbert vezetésével Ausztriába indultak, hogy a további harcokhoz fegyvereket szerezzenek. Győrbe érve azonban a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke, Szigethy Attila nem adott engedélyt a határátlépéshez, hanem Szombathelyre küldte őket azzal a megbízással, hogy fegyverezzék le az ÁVH-s határőregységet. Még aznap este megszállták a szombathelyi laktanyát. November 4-én hajnalban a szovjet hadsereg megérkezett Szombathelyre, s a bányászbrigád tagjait, köztük Rusznyák Lászlót letartóztatták. Egy hónapos ungvári deportálás után Rusznyák a 17 vádlottat felvonultató „bányászper” elsőrendű vádlottjaként állt a bíróság elé. 1957. július 23-án a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa szervezkedés vezetésének vádjával első fokon – gyorsított eljárásban – halálra ítélte. A kegyelmi tanács egyhangúan kegyelemre ajánlotta, ennek ellenére a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével jogerőre emelte az ítéletet. Rusznyák Lászlót 1957. november 29-én végezték ki.
Rusznyák László egy alkalommal így fejtette ki az Államvédelmi Hatóság működésével kapcsolatos álláspontját:
„Az ávósokra azért haragudtam, mert mindig velük fenyegettek a munkahelyünkön, hogy elvitetnek”. Internetes forrás: http://server2001.rev.hu/msite/msite_display_biography.asp?id=2423&idx=50&parent=3&lang=h (A letöltés ideje: 2016. október 17.)
Vádlott-társa, Czimer Tibor így vallott róla:
„Jó munkaerő és becsületes ember volt, aki a sztahanovista szintet is elérte, ezért oklevelet is kapott”. Internetes forrás: http://server2001.rev.hu/msite/msite_display_biography.asp?id=2423&idx=50&parent=3&lang=h (A letöltés ideje: 2016. október 17.)
Részlet a Rusznyák László 1956. december 19-én tartott kihallgatásáról szóló jegyzőkönyvből:
„(…) [Október] 31-én autóbusszal és kb. 40 emberrel a várost járták, hogy azoktól, akik nem nemzetőrök, elszedjék a fegyvert, és a rendbontásokat megakadályozzák. Ugyanezen a napon Csillaghegyre mentek, ahol az ottani Nemzetőrséggel együtt 9 volt államvédelmi alkalmazottat fogtak el, és szállítottak a Maros utcába. Az államvédelmiseket azért fogták el, mert azok nem jelentkeztek az akkori rendelkezések értelmében. (…) Nincs tudomása arról, hogy a Maros utcában bántalmazták volna a beszállított személyeket, de nem tudnak azok további sorsáról sem. Tekintettel arra, hogy Rusznyák semmilyen terrorcselekményben nem vett részt, javaslom szabadlábra helyezését, amennyiben társa, Czimer Tibor a történteket ugyanígy adja elő”. Horváth Miklós – Olekszandra Pahirya: Kényszerkirándulás a Szovjetunióba. Magyar deportáltak a KGB fogságában – 1956. Argumentum Kiadó. Budapest, 2012. 198–199.
Hírek a kivégzés napján megjelenő Népszabadságból - 1957. november 29.
Megvédjük a párttag és párton kívüli funkcionáriusokat az ellenforradalmárok rágalmaitól
…szükség van a párt kipróbált, hű harcosaira
Angol munkáspárti képviselők és a Pravda vitája a magyarországi eseményekről
Öt hazatérővel egy határmenti őrsön „ostorral sem lehet átkergetni minket”
öt átfagyott, most melegedő ember mondja el őszinte, egyszerű és mégis megrázó emberi szavakkal, miért is indult el a magyar határ felé, hogyan könnyezett a fagyos éjszakában, amikor a magyar határőrök kemény „állj” parancsszavát hallotta.
A párt a munkásosztály, a nép életfontosságú fegyvere