Steiner Lajos

szállítómunkás
( 1930–1958)

Harcolt:
VII. kerület Royal szálló

Kivégzés dátuma:
1958. 08. 05.

1956 novemberében Kádár János több alkalommal is amnesztiát hirdetett a forradalmárok számára. November 26-i rádióbeszédében úgy fogalmazott: „Ismételten félreérthetetlenül kijelentem azt is, hogy kormányunk november negyediki felhívásában tett ünnepélyes ígéretét, mely szerint egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása amiatt, mert az október 23-án kezdődött tömegmegmozdulásban részt vett, betartjuk, és mindenkivel betartatjuk.” Az 1957. március 28-ára összehívott országos bírói értekezlet azonban másként foglalt állást. A felhívást pusztán politikai nyilatkozatnak tekintette, amelynek nincs befolyása a forradalom utáni megtorló perekre. Kádár felhívására sokan döntöttek úgy, hogy hazatérnek az emigrációból, sokakat közülük perbe fogtak, 14 embert pedig halálra ítéltek. Az egyikük Steiner Lajos volt.

A társai által csak „Pedró”-nak vagy „Bolond”-nak hívott Steiner Lajos 1930-ban született Budapesten. A polgári iskola négy osztályának elvégzése után fuvarosnak állt, 1951-ben bevonult katonának, ahol önkényes eltávozás miatt tíz hónapos börtönbüntetésre ítélték. Leszerelése után megnősült, házasságából két gyermek született.

A forradalmi eseményekbe az 1956. október 25-i, úgynevezett „véres zászlós” tüntetésen kapcsolódott be, amelyen a szovjet beavatkozás ellen tiltakoztak. A VII. kerületi nemzetőrséghez csatlakozott, a Csengery utcai fegyveresek parancsnoka lett. A csoport a VII. kerületi tanácsházán rendezkedett be, az ott működő kommunista nemzeti bizottságtól fokozatosan függetlenítette magát. A tűzszünet idején a közrend fenntartását biztosították, ÁVH-s tiszteket igazoltattak. Steiner igyekezett elejét venni a visszaéléseknek. Röplapokon követelte a szovjet csapatok kivonását és az ország semlegességének kinyilatkoztatását. A Csengery utcai fegyveresek részt vettek a Köztársaság téri pártház ostromában, megszállták a Kürt utcában lévő ÁVH-s épületet. Az akció során talált szigorúan titkos dokumentumokat, jórészt szolgálati káderlapokat, Steiner később a katonai ügyészségre szállíttatta. November 3-án részt vett azon a nemzetőrségi értekezleten, amelyen elhatározták Budapest védelmének megszervezését. A másnapi szovjet támadás hírére az ellenállás mellett döntött. „Szó volt arról, hogy utolsó golyóig harcolunk” – vallotta később. Az időközben a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumba áttelepült és felduzzadt csoport november 9-ig folytatta a harcot, majd megpróbált csatlakozni Budán a Nemzetőrség főparancsnokához, Király Bélához. A tábornokot azonban már nem találták meg. A forradalom leverése után Steiner Lajos vidékre költözött. November végén, miután a Népszabadság egyik cikke őt nevezte meg a VII. kerület „ellenforradalmi vezérének”, a Német Szövetségi Köztársaságba emigrált. Kapcsolatban állt a Király Béla szervezte bécsi Magyar Szabadságharcos Szövetséggel, vállalta, hogy felkutat olyan forradalmi vezetőket, akik az ENSZ-ben tanúsítják a Magyarország elleni szovjet támadást. Családja figyelmeztetése ellenére 1957 nyarán mégis a hazatérés mellett döntött, visszajutásában a bécsi magyar követség segített.

Letartóztatták 1957. június 25-én. A Fővárosi Bíróság Lomjapataky Béla vezette tanácsa szervezkedés vezetése vádjával első fokon halálra ítélte. A bíróság indoklása szerint „Steiner Lajossal, mint a dolgozó nép ellenségével szemben nincs helye elnézésnek, és a vele szemben hozott ítéletnek nem az átnevelést kell szem előtt tartania. Ilyen körülmények mellett a proletárdiktatúra bíróságának nem is lehetett más a feladata, mint hogy vele szemben a törvény teljes szigorát alkalmazza.” Az eljárás során kifogásolta az ellene folytatott nyomozást: „Lelki kényszernek tettek ki. Szembesítették velem apámat, akinek hazugságot kellett a szemébe mondanom. Én azt mondtam, hogy mindent aláírok, amit a nyomozó ír, csak hagyjanak békén.” A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vágó Tibor elnökletével jogerőre emelte az ítéletet. Kegyelmi kérvényében a védője hiába hivatkozott védence emberséges magatartására, amit az ÁVH-s és szovjet foglyokkal szemben tanúsított, a titkos iratok beszolgáltatására, az önkéntes hazatérésére. Steiner Lajost 1958. augusztus 5-én kivégezték.

Steiner Lajos a bíróság előtt többek között a következőket hozta fel saját védelmében:

„az akkori miniszterek sem láttak tisztán. Tőlem sem lehet kívánni a tisztánlátást. (…) Ebben az időben azt tudtam, hogy szuverén Magyarországot akarnak létrehozni. Szuverén Magyarország létrehozását azzal az ENSZ-szel képzeltem el, akivel Sztálin elvtárs Jaltában tárgyalt. Azzal, hogy visszajöttem Magyarországra, bebizonyítottam, hogy nem akartam a tőkések oldalára állni. (…) Ha Nagy Imre győzött volna, akkor az ő bírósága előtt állnék azért, hogy az ávósokat mentettem.”

In: Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történei Levéltára – L’Harmattan Kiadó. Budapest, 2011. 392.

Amikor 1956 novemberének első napjaiban arra kérték Steiner Lajost, hogy a vezetése alatt álló nemzetőrök közül biztosítson számukra őrséget, Steiner ezt a következő szavakkal egyértelműen megtagadta:

„Az én egységem egy harcoló egység, és nem dekorációs csoport”.

Eörsi László: A Csengery utcai csoport, 1956. In: Beszélő. 2011. január-február. Internetes forrás: http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-csengery-utcai-csoport-1956 (A letöltés ideje: 2016. október 7.)

Az MDP által a VII. kerületi Tanács „megerősítése” érdekében a „kommunisták védelmére” szervezett Nemzeti Bizottsággal szemben a kerületi Forradalmi Bizottság és a Nemzetőrség vezetőjeként fellépő Steiner Lajossal kapcsolatban a pártbizottság tagjai így vallottak:

„Kezdetben úgy tűnt, mintha a mi oldalunkon állna. De a későbbi napokban bebizonyosodott, hogy ellenforradalmár”. Egyikük szerint ki is jelentette, hogy „ők nem azért jöttek, hogy tejet osszanak”, ők harcolni akarnak.

In: Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – L’Harmattan Kiadó. Budapest, 2011. 192.

Steiner Lajos maga így vallott arról, miként irányította a vezetése alatt álló felkelőket:

„Csoportomban a fegyelmet tudtam tartani. Erre mondok egy példát. Öcsém valakitől egy üveg rumot kapott, azt fogyasztotta, miközben elkezdett hőbörögni. Mikor ezt észrevettem, ráfogtam a pisztolyt, hogy azonnal tegye le az üveget, ne hőbörögjön, mert keresztüllövöm. A többiek erre meghökkentek, hogy még a testvéremet is képes lennék agyonlőni, ha fegyelmezetlen, így a többiek is tartottak tőlem.”

Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből

Moszkva-Peking

(…) Történelmi tapasztalatok alapján a világon ma már mindenki tudja – még az imperialista agresszorok is bár ők háborús terveik leplezése céljából tagadják – hogy a Szovjetunió és valamennyi szocialista állam politikájának alapelve a békepolitika. (…)

Csetneki Imre „nem politizál”

(…) Az egyik pártbizalmi elmondja, hogy csoportértekezletünkön leginkább csak „a politikáról” beszélnek. A munka, a termelés alig kerül szóba – szerinte az a szakszervezetre tartozik. (…) Bizonyos politikai kérdések, mint az iraki események, a csúcstalálkozó, vagy például a „Nagy Imre-ügy” csak ugyan nem függnek össze a helyi termelési problémákkal, s önmagukban is roppant fontosságúak. Az ilyenek megérte és megmagyarázása a pártszervezet elsőrendű feladata. De lekötheti-e tartósan a figyelmet az olyan politizálás, amelyben – bár sok szó esik az ellenforradalomról, a marxizmusról, a nacionalizmusról (…)

(…) Dolgozhatnak-e a kommunisták jól a szakszervezetben, ha megfeledkeznek róla, hogy elsősorban agitátorok, akiknek a hivatásuk, hogy a dolgozók ügyes-bajos dolgainak intézése révén szüntelenül fokozzák a munkások osztályöntudatát, megismerjék, közelebb hozzák őket a párthoz. (…)

Díszünnepség az Úttörővasút tízéves fennállása alkalmából

Az Úttörővasút tízéves fennállása alkalmából vasárnap a hűvösvölgyi állomáson díszünnepséget rendeztek. (…)

Megalakult a Pest megye kétszázadik termelőszövetkezete

A munkaügyi miniszter rendelete a fiatalok foglalkoztatásáról

(…) a 14. életévüket betöltött, általános iskolai tankötelezettség alá nem eső, fiatalkorúakat a vállalat 4-6 órás munkaidővel alkalmazhatja. (…)

Ma száz éve:

(…) A híradástechnika nevezetes századfordulót ünnepel: 1958. augusztus 5-én adták át hivatalosan forgalomnak az Európa és Amerika közötti első tengeralatti kábelt. (…)