Ötvenhat arcai
villanyszerelő
( 1923–1958)
Harcolt:
Nyíregyháza
Kivégzés dátuma:
1958. 05. 06.
„Nyíregyházán október 23-án, 24-én, 25-én viszonylag csend volt, nem történt semmi rendzavarás vagy tüntetés, és csak október 26-án délelőtt volt tüntetés a városban, és a felderített adatok szerint Miskolcról jöttek át, akik megzavarták itt a nyugalmat, szervezték a tüntetést.” Így emlékezett Petényi József rendőr százados, a Szilágyi László és társai elleni per XIX. rendű vádlottja a forradalom kitörésére a szabolcsi megyeszékhelyen. Az események itt viszonylag békésen folytak addig, amíg az önszerveződő forradalmi szervezetek átvették az irányítást. Az október 26-i tüntetés és a forradalom utáni – megyei szinten a legnagyobb – megtorló per egyik főszereplője Tomasovszky András volt.
Édesapja még az első világháborúban került szovjet hadifogságba, így Tomasovszky András Alma Atában született 1923-ban. 1928-ban települtek át Magyarországra. A gimnáziumi érettségi után villanyszerelőként dolgozott Nyíregyházán. Családot alapított, felesége azonban meghalt, így egyedül nevelte három gyermekét. Édesapja aktívan politizált, 1945 után kisgazdapárti képviselő, később főispán volt. Fia maga is belépett a kisgazdapártba. Ezt a tényt, valamint kulák származását egyaránt súlyosító körülménynek értékelte később a bíróság, amely úgy vélte, „ellenséges érzületű” volt, a népi demokrácia esküdt ellensége.
Részt vett az 1956. október 26-i tüntetésen. Amikor a tüntetők eltávolították az épületekről a szovjet jelképeket, ő volt az, aki kitűzte a nemzeti zászlót. Jelen volt a szovjet emlékmű ledöntésénél, amelynek talapzatáról felolvasta a miskolci forradalmárok követeléseit a szovjet csapatok kivonásáról, új kormány alakításáról, a sztrájkjog biztosításáról és az amnesztiáról. Részt vett a nyomda elfoglalásában, hogy a követeléseiket ki tudják nyomtatni. Ott volt a börtönnél, amikor a tömeg kiszabadította a foglyokat, és a Damjanich laktanyánál is, ahonnan sikertelenül próbáltak meg fegyvert szerezni. Szerepe volt az ideiglenes munkástanács vezetője, Szilágyi László által írt távirat elküldésében, amelyben Nyíregyháza biztosította Nagy Imrét a szolidaritásáról. Szilágyi később, már a Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökeként őt bízta meg a hírszerző csoport vezetésével. Feladata a telefonos kapcsolattartás volt a határ menti településekkel, hogy információt kapjanak a szovjet csapatmozgásokról.
A forradalom leverése után először 1956 novemberében tartóztatták le, és fegyverrejtegetésért három hónap börtönre ítélték, annak ellenére, hogy a pisztolyt a forradalom alatt önvédelmi célra kapta a rendőrségtől, illetve később önként átadta a házkutatáskor. A megyei ügyészség azonban elégedetlen volt az ítélettel, és törvényességi óvást nyújtott be a Legfőbb Ügyészségre. Ehhez mellékelte a Szabolcs-Szatmár Népe című újság „Mi történt október 26-án, délben Nyíregyházán” című cikkét, amely fényképpel dokumentálva Tomasovszky Andrást nevezte meg a tüntetés és a szoborrombolás vezetőjének. 1957. február 21-én ismét letartóztatták, s a Szilágyi László és társai elleni per harmadrendű vádlottjaként állították bíróság elé. A vád immár szervezkedés kezdeményezése volt, s annak bizonyítására törekedtek, hogy az eseményekbe nem belesodródott, hanem Szilágyi Lászlóval karöltve irányította azokat, célja pedig – a kizsákmányoló osztály tagjaként – a szocialista államhatalom megdöntése volt. Tomasovszky András nem vallotta magát bűnösnek. Szovjet tisztként szolgáló két bátyja sikertelenül igyekezett közbenjárni az érdekében. A Debreceni Katonai Bíróság Barta Kálmán hadbíró vezette tanácsa első fokon halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának tanácsa – Sömjén György elnökletével – az ítéletet jogerőre emelte. Tomasovszky Andrást 1958. május 6-án kivégezték.
Tomasovszky András 1956 novemberében lejegyzett tanúvallomásában így írta le az 1956. október 26-án Nyíregyházán lezajlott forradalmi eseményeket:
„½ 12 h-kor lehetett az idő, a Korona Étterem tetejéről akkor még általam ismeretlen egyének 3 vagy 4 csillagot szereltek lefelé és dobálták a köves útra. (…) továbbmenve az irodaház felé, bementünk a Vesszős-féle vendéglőbe (…) és úgy indultunk el a tömeg közé, ahol találkoztunk Szilágyi Lászlóval, aki többedmagával beszélgetett. Akkor már a csillagot odafent lebontották és fentről kiabálták, hogy vigyünk fel egy nemzeti színű lobogót. Nem tudva és nem számolva a következményekkel, láttam, hogy az I. emeleti erkélyen van egy szép nagy nemzeti színű lobogó, felvittem a tetőre, ahol kb. vagy 20–25 fő lehetett jelen (…). A zászló kitűzése után a tömeg elénekelte a magyar himnuszt. A tetőről lejövetel után láttam, hogy egy nő a „Talpra magyar”-t szavalja a villamos tetejéről, amely a Rákóczi út közepén állott. A „Talpra magyar!” elszavalása után a tömeget (…) zárt alakba állítottuk össze és a tömeg kívánságára elindultunk a Kossuth Gimnáziumba. (…) A diákok csatlakoztak és (…) felvonultunk a Malinovszkij-emlékmű elé, azzal az elhatározott szándékkal, hogy azt ledöntsük (…). Az emlékmű ledöntése után megkísérelték még a talapzat ledöntését is, amely nem sikerült, és így kalapáccsal verték le a szovjet címereket és feliratokat. Utána hozzám jött egy egyén, aki megkért, hogy olvassam fel a miskolciak kiáltványát a megmaradt talapzatról, amelyet és fel is olvastam. (…) Innen ugyancsak zárt rendben vonultunk fel a sajtó elé azzal az elhatározással, hogy magunkévá tegyük a sajtót és kinyomtassuk a Szabolcs-Szatmár megyei munkástanácsnak a kiáltványát. (…) Szilágyiék összeállították a kiáltvány, melyet a nyomda azonnal el is kezdett készíteni. Közben Szilágyi, én, Kabai (Dezső) és az MTI vezetősége egy táviratot küldtünk Nagy Imre miniszterelnöknek, melynek a szövegét nem tudom, mert nem voltam végig ott, mert követelt közülünk valakit a kívülálló tömeg, és így újra a tömeg közé kerültem. Megnyugtattam a népet, majd újra visszamentem, amikor is megkértek arra, hogy vigyem át a távirat szövegét a József Attila hangos híradóba és olvassam fel. Fel is mentem és amíg a szöveget beolvasták, beszélgettem az ottlévőkkel, és utána a hangosbemondón keresztül kértem a tömeget, hogy viselkedjen türelmesen és lehetőleg legyenek csendben”.
Idézi: Nagy Ferenc: Szobortörténelem 1945, 1956. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle. 1992/3. 267–268.
Tomasovszky András lánya, Tomasovszky Mária így emlékezett vissza édesapja 1956-os szerepvállalására és a vele szemben alkalmazott megtorlásra:
„Kitört a forradalom, és édesapám is részt vett benne. Nem csinált semmit, csak ment a többiekkel. Hát azt akarta, hogy jobb élete legyen neki is, meg nekünk is, mert az áldatlan állapot volt tényleg, ami akkor volt. Annyit csinált, hogy elszavalta a Nemzeti dalt, és vitte elől a nemzeti színű zászlót Nyíregyházán. A Szilágyi Lászlóval együtt ők voltak a szervezők, az irányítók, ők felügyeltek arra, hogy semmiféle betörés, ilyesmi ne történjen. Sőt, ha jól tudom, Miskolcról jöttek forradalmárok, akik az akkori nyíregyházi párttitkárt meg akarták lincselni, és édesapám volt az, aki az egyik épületnek a pincéjébe elbújtatta őket, hogy nehogy meglincseljék. Mert ő ilyet nem akart. És aztán ők voltak azok, akik a tárgyaláson ellene mondtak mindent”.
Internetes forrás: http://www.visszaemlekezesek.hu/tomasovszky-maria (A letöltés ideje: 2016. október 20.)
Tomasovszky András lánya, Tomasovszky Mária arról, hogyan élte meg ő és a családja az édesapa kivégzése utáni időszakot:
„Soha nem beszéltem édesapámról senkinek. Soha. A családon belül sem beszéltünk édesapámról. Se a három testvér soha. Ötvennyolc után soha. Az, hogy édesapám – így el nem hangzott soha. Ez egy borzasztó dolog volt! Ezt se felfogni, se elmondani nem lehet, ezt csak érzi az ember, hogy erről még beszélni se lehet. Elsősorban azért, mert féltem, és a másik sorban pedig az, hogy még megállni sem tudtam a sírja előtt, mert azt se tudtam, hogy hol van. (…) Ez egy olyan borzasztó és megrázó dolog volt, hogy senkivel nem beszéltünk róla soha. De gondolni állandóan gondolkoztam. A hiányukat, hogy miért nincsenek, és hogy miért kellett ennek így lenni.”
Internetes forrás: http://www.visszaemlekezesek.hu/tomasovszky-maria (A letöltés ideje: 2016. október 20.)
Válogatás a kivégzés napján megjelenő Népszabadság híreiből
A régi pártvezetés hibáiról
(…) Sokan azok közül akikre úgy tekintettünk, mint a párt politikájának következetes képviselőire és terjesztőire a kulturális életben – így Aczél Tamás, Gimes Miklós, Méray Tibor, Déry Tibor, Háy Gyula és társaik – 1953 után a párt ellen fordultak, az ellenforradalom eszmei előkészítőivé váltak, majd 1956. őszén nyíltan átálltak az ellenség oldalára. Az a tény, hogy az ellenforradalom bázisát és főleg propagandistáit és szervezőit elsősorban az értelmiség soraiban kereste nem volt véletlen. (…)
Miben jelentkezett a revizionizmus?
(…) 1956. november 4. után az ellenforradalmi erők ellentámadást indítottak a kultúra frontján is. (…) A november 4-i sztrájkhangulat fő szítói egyes értelmiségiek voltak, például olyanok mint Déry Tibor, aki az elmúlt 12 esztendőben nemigen járt ki az üzemekbe a munkásosztály életét tanulmányozni, de 1956. november 4. után gyakran megfordult a szakszervezetkeben, üzemekben is, hogy a sztrájk hangulatot szítsa.
Közelebb vinni az iskolát az élethez A tanuló ifjúság erkölcsi-politikai nevelése érdekében, tovább kell folytatni az iskolai tantervek és különösen a tankönyvek megjavítását. (…)
Országszerte megünnepleték az anyák napját